Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-22 / 145. szám

4 IREK film­ , 1984. június 22. Pán-Artss­­­tek, Paulina napja. A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 1.21 — nyugszik 13.3? órakor. ivr II II ATÓ 1 l> (j .1 \ ll \ S ■ Délnyugat-nyugat felől időnként erős felhősödésre és előbb a Dunántúlon, majd másutt is záporokra, zivata­rokra, kell számítani. Helyen­ként jégeső is előfordul. Többfelé megélénkül, főleg zi­vatarok idején viharossá fo­kozódik a délnyugati szél. A hőmérséklet nyugaton 20—25 fok között, keleten kevéssel 25 fok fölött valószínű. FELMENTÉS—VÁLASZTÁS Az MSZMP Békés megyei Bizottsága csütörtökön ülést tartott, amelyen részt vett és felszólalt Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, Központi Bizottság titkára.a A pártbizottság — érde­meinek elismerése mellett —, nyugállományba vonulása miatt felmentette megyei el­ső titkári funkciójából Frank Ferencet. A testület a párt­bizottság első titkárának Sza­bó Miklóst, a megyei pb tit­kárát választotta meg. Az Elnöki Tanács Frank Fe­rencet, a munkásmozgalom­ban és a szocializmus építésé­ben végzett több évtizedes eredményes munkájáért, Munka Vörös Zászló Érdem­ű rendjével tüntette ki. Epertenger A gödi Dunamenti Termelőszö­vetkezet háztáji kertészetében mintegy 10 hektáron szedik az epret. A termelőszövetkezettel kötött szerződés szerint 8 má­zsát kell leadniuk a szakcso­portban dolgozóknak. Ké­pünkön: Kiss Ernőné 300 négy­szögöles eprészetében a lesze­dett szemeket osztályozza. Nem volt gazdája Csirkében dollárok Két mélyhűtött csirke has­üregében százdolláros címle­tekben, 29 ezer dollárt talál­tak a manilai repülőtér vá­mosai. A zsákmányra egy te­lefonáló bejelentése nyomán csaptak le, aki azt állította, hogy pokolgép van a Hong­kongba induló gép fedélzetén. Az utasok poggyászát ismét átvilágították, ám a vizsgálat negatív eredménnyel zárult. A kábítószerek és a robbanóanya­gok megtalálására kiképzett ku­tyák azonban az egyik röndnél fogást jeleztek, bő­mélyhűtött dollárezreken kí­­­vül, a bőröndbe csomagolt ru­hák között további 17 ezer dollárt találtak. A Fülöp­­szigeteken érvényben lévő in­tézkedések tiltják az amerikai fizetési eszköz kivitelét. A dolláros bőröndöket senki sem vállalta magáénak. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há­lás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak és ismerősöknek, hogy szeretett férjem, édesapám, VARGA ISTVÁN temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, külön mondunk köszö­­netet a nyársapáti Haladás Tsz ve­zetőségének és az ipartelep összes dolgozóinak megjelenésükért, özv. VARGA ISTVÁNNÉ és leánya. FOGADÓÓRA Dr. Barta Miklós, a Pest megyei Tanács vb-titkára, jú­nius 25-én 10-től 13 óráig hi­vatali helyiségében fogadóórát tart. — Habformákból. Műanyag­ból készítenek csomagolóanya­got — úgynevezett habformát — a kiskunlacházi Kiskun Termelőszövetkezet műanyag­üzemében. Ebben az esztendő­ben mintegy nyolcmillió fo­rintos árbevételre számítanak a polisztirolból készülő termé­keikből. — Magyar siker. A mont­reali nemzetközi zenei verse­nyen Mocsári Károly zongo­raművész 4. díjat nyert. fiatal pianista a budapesti Ze­­­neakadémia végzős növendé­ke, tanára Nádor György. — Kedvezményes telkek. A helyi tanácsok kedvező felté­telekkel, egyebek között har­mincszázalékos előleg befize­tése ellenében juttatnak rész­ben vagy egészében közműve­sített telkeket a mozgássérül­teknek. Nagykőrösön, Bagón, Hévizgyörkön, Gyálon, Szobon, Vácott, Dunakeszin, Fóton Pé­­celen, Ócsán, Szigethalmon és Cegléden nyílik így mód kor­szerű társas-, illetve önálló családi házak építésére. Győzelmi siker az állat homlokán Budapesti b­i­ka­viadal Nyolcvan évvel ezelőtt volt Budapesten az első és azóta is az egyetlen­­ bikaviada­l­­sorozat. Ebből az alkalomból Madridban, a bikaviadal ős­hazájának fővárosában kiállí­tás nyílt. Eredeti fényképek, korabeli spanyol és magyar újságcikkek idézik fel a város­ligeti arénában történteket, a spanyol matadorok, torreádo­rok ügyességét. Mint az ABC című madridi napilap akkori számából megtudhatjuk, az első budapesti bemutatón a bika győzött, Pouly matador megsérült, s így nem folytat­hatta a küzdelmet. A mostani kiállításon meg­jelent spanyol újságírók, ide­genforgalmi szakemberek fej­csóválva vették tudomásul, hogy 80 évvel ezelőtt — a Ma­gyar Állatvédő Egyesület til­takozása miatt — a matador nem ölhette meg a bikát, csak egy rózsát tűzhetett az állat homlokára, ezzel jelezvén, hogy végezhetett volna az el­lenféllel. KEREKES FERENC KÉTSZÁZ ÉVE, 1784. június 22-én született Er­dőhegyen, és 66 éves korában, 1850 júliusában halt meg Ba­­latonfüreden Kerekes Ferenc professzor, a debreceni refor­mátus kollégium neves tanára, akadémikus. Iskoláit Debrecenben, Keszt­helyen, továbbá külföldi egye­temeken végezte. Ő adatta ki először (1815-ben, Bécsben) Fa­zekas Mihálynak, a szerzőnek tudta nélkül a Lúdas Matyit. Pedagógiai munkássága során matematikát, mértant, fizikát, kémiát, ásvány- és növénytant tanított. Tudományos szisztéma című művében a debreceni kol­légium felső osztályainak át­fogó reformtervét dolgozta ki, a humán és a reál ismeretek oktatásának józan egyensúlyát tartva szem előtt. A többi kö­zött javasolta a pedagógia ta­nításának bevezetését a kollé­gium tanulmányi rendjébe. debreceni kollégiumban szerve­­­zett technológia tantárgy első tanáraként létrehozta a gazda­sági és kézművészeti füvészker­­tet. Gazdag kézirathagyatékát a debreceni református kollégium könyvtára őrzi. Szombat-vasárnapi műszakok Több tégla a megyéből A Tégla- és Cserépipari Tröszt gyárai az utóbbi hó­napokban csaknem valamen­­­nyi szombaton és vasárnap dolgoztak, hogy a magánlakás­építők részére növelhessék szállításaikat. A hagyományos gyárak például, amelyek a nyers, nedves téglát a szabad­ban szárítják, jelentős kocká­zatot vállalva a szokottnál hamarabb megkezdték a tég­lagyártási idényt, de az időjá­rás többször is visszavetette munkájukat. Ezért elsősorban az alagút-kemencékkel és más szárító­ berendezésekkel felsze­relt negyven korszerű gyár dolgozóira hárult a termelés terven felüli növelésének fel­adata. Több, mint 10 száza­lékkal teljesítették túl elő-, irányzatukat a solymárvölgyi, a mohácsi, az őrbottyáni, a bé­késcsabai, ill. a fehérgyarmati és a mezőtúri üzem dolgozói. Az év első öt hónapjában végeredményben a tröszt gyá­rai 48 millió kisméretű téglá­nak megfelelő falazóanyaggal készítettek többet, mint a múlt év azonos időszakában. A tég­lagyárak az év hátralévő hó­napjaiban is igyekeznek a ter­melést növelni. A tetőfedő anyagokból az év első öt hónapjában csaknem 15 százalékkal teljesítették túl az előirányzatot. Egyebek kö­zött terven felül 5,8 millió te­tőcserép készült. Zsenge ivadékok konténerotthona BeSai­ a napkollektor Évi 200 millió zsenge ivadék nevelésére alkalmas korszerű halkeltető üzem épült a Hal­tenyésztési Kutató Intézetben. Két szempontból is egyedülál­lónak számít. Egyik nagy új­donsága az, hogy a fűtéshez szükséges energia nagy részét napfénykollektoroktól kapja, a másik pedig az, hogy speciá­lis konténerekből képezték ki, s további hasonló konténerek­kel tetszés szerinti nagyságúra bővíthető. Az egyszerűsége mellett e megoldás nagy elő­nye, hogy ilyen módon kere­ken 30 százalékkal olcsóbban lehet 1 millió zsenge ivadék nevelésének feltételeit megte­remteni, mint a hagyományos módszerekkel. Koránál hatvan évvel öregebb a Szív- és tüdőátültetés A harminchárom éves Char­les Walker az első ember, akin másodszor hajtottak végre szív- és tüdőátültetést. A Stan­ford Egyetem (USA) orvosi központjának közlése szerint a nyolcórás műtéten átesett Walker állapota válságos, de nem romlik. Először 1981-ben operálták meg, mert a kivizs­gálás során kiderült, hogy a fiatal e­imber egy kilencven éves férfiénak megfelelő szívvel és érrendszerrel él. A műtét ak­kor sikerült, a páciens állapo­ta azonban az idén áprilisban rohamosan romlani kezdett. Mielőt­t indul, ellenőrizze útlevelét! Gyors átkelés Bánrévén A bánrévei határállomás egyike az ország legnagyobb átbocsátó képességű, legmo­dernebb határátkelő állomá­sainak. Borsodban még két nemzetközi, állandóan nyitva­­tartó határállomás van, hidasnémeti és a sátoraljaúj­a­helyi. Mindkettő elavult, ezért Sátoraljaújhelyen teljesen új határátkelőt építenek, s meg­kezdték a hidasnémeti állo­más átépítését is. Emiatt e két állomáson átmenetileg fo­kozódik a zsúfoltság. A határ­őrség javasolja, hogy aki tehe­ti, a nagy várakozási idők megelőzése érdekében átkelése helyéül válassza, a korszerű bánrévei állomást. Sokan nem győződnek meg útiokmányaik érvényességéről, s csak a határon derül ki, hogy annak érvényességi ideje lejárt. A határőrség kéri, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében mindenki még el­utazás előtt győződjön meg útlevele érvényességéről. Kamcsatkai tűzhányók kitörése Kiemelkedett a salakkúp Újra hamu- és gázfelhőket lövell és ontja a lávát a kam­csatkai 4750 méter Kljucsevszkaja szopka:magas Eurázsia­ legnagyobb műkö­dő vulkánjának kitörése né­hány hete kezdődött: kiemel­kedett a hegy kráterében­ kép­ződött 300 méter magas sa­­lakkúp. A Klucsevszkaja szopkának feléledt két szomszédja is: a Sivelucs, amely utóljára húsz éve tört ki, valamint a Be­­zimjannij, azaz a Névtelen csúcs. ­A RÁDIÓ 4 ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIO 4.25: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Mai kulturális műsorainkból 8.25: Van benne ráció ... 8.35: Operaáriák 9.00: Richard Strauss: Az úr­hatnám polgár . . . 9.36: Nemzetközi mesefesztivál £. 53: Lottósorsolás 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Révkalauz 10.35: Nyár: Versek 10.40: Indulók, táncok 10.59: Lottóeredmények 11.00: Gondolat 11.45: Népdalok 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45:­ Hétvégi panoráma 14.02: Argentínai jegyzetek 14.25: Haydn: E-dúr gitárkvartett 14.44: Magyarán szóloa­ 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: Élő történelem 16.08: Mit üzen a rádió? 16.43: Cigánydalok 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: Helyszínra­ i­ 17.30: A zene is összeköt 18.12: Reklámkalauz 18.15: Hol volt, hol nem volt. .­ 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Hallgatóink figyelmébe­ 18.30: Esti magazin 19.15: Régi híres énekesek 19.34: A Rádiószínház bemutatója 20.35: Operettkedvelőknek 21.30: Fejlődő fakultáció 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Zenekari muzsika 24 00: Hírek. Időjárás 1.05: Melódiakoktél 1.25: Himnusz PETŐFI RÁDIO 4.25: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Nóták 8.44: Slágermúzeum 9.31: A külpolitikai rovat műsora 9.51: Reklám 9.53: Lottósorsolás 10.00: Zenedélelőtt 11.27: Orosz nyelvű hírek 11.30: Hírek. Útközben 11.35: Tánczenei koktél 12.30: Hírek. Útközben 12.35: Édes anyanyelvünk 12.40: Népi muzsika 13.15: Gyermekeknek 13.45: Zenedélután 14.00: Rivaldafényben 15.25: Könyvről a könyvért 15.35: Egészségünkért! 15.45: A Thompson Twints trió fel­vételei 16.30: Hírek. Útközben 16.35: A Csúcsforgalom magazinja 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Hírek. Útközben 18.35: Popzene sztereóban 19.37: Reklám 19.40: Nótakedvelőknek 20.30: Hírek. Útközben 20.35: Embermesék 21.30: Santana összes albuma 22.30: Igen is, nem is . . . 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: A tegnap slágereiből 24.00: Hírek. Időjárás 3. MŰSOR 8.55: Műsorismertetés 9.00: Irány a Parnasszus! 9.28: Népballadák 9.42: Hangverseny 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Operakórusok 11.30: Zenekari muzsika 12.37: Debussy: Gáláns ünnepek 12.55: Felhívjuk a figyelmet! 13.00: Hírek. Időjárás 13.07: Prizma 13.37: Rádiószínház 14.56: Ül Bach-lemezeink 16.20: Sztravinszkij: Apolló - balett 16.50: Brunswick Teréz hársfái 17.30: Hangverseny 18.35: Táncházi muzsika 18.50: Sőtér István: Komoly ének 19.09: Hírek. Időjárás 19.05: Mozart-művek 20.30: Diszkotéka 21.30: Opera-művészlemezek 22.30: Dzsesszmuzsika 23.06: Olasz madrigálok 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 11. 55: Tévétorna 10.00: Maskarák 10.55: Fogócska 11.30: Mi s más .. . 12.05: Képújság 16.15: Hírek 16.20: Még egyszer gyerekeknek 17.10: A fekete város 18.05: Képújság 18.10: Reklám 18.15: Reflektor magazin 19.15: Reklám 19.25: Tévétorna 19.30: Esti mese 19.45: . . . hogy a mi planétánk törékeny üveg.. 20.00: Tv-híradó 20.30: Zenés TV Színház 21.15: Magellán 21.25: Péntek esti randevú 22.20: Elcserélt szerelem 23.40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.55: Képújság 19.00: Képmagnósok figyelem! 19.30: Keresztkérdés 20.00: Cziffra György zongoraestje 20.30: Háromszög 20.45: Periszkóp 21.15: Tv-híradó 2, 21.35: A Fattyú 22.30: Képújság 1 1984. JÚNIU­S 22., PÉNTEK Újságíróknak Diplomaosztás Az újságíró-iskola 66 végzett hallgatója vette át diplomáját csütörtökön a MUOSZ okta­tási igazgatóságán Kovács Bé­la főigazgatótól. Az ünnepsé­gen jelen volt Bereczky Gyu­la, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának al­osztályvezetője és Juhász Im­re, a Tájékoztatási Hivatal fő­­osztályvezetőj­e. A friss diplo­másokat Németi Irén, MUOSZ alenöke, a Nők Lap­a­ja főszerkesztője búcsúztatta el az iskolától. I Sávolyi gázkitörés Ledőlt a fúrótorony Váratlan fordulat akadályoz­ta meg a sávolyi gázkitörés csütörtök reggelre tervezett el­­fojtási kísérletét. A fúróárboc­ra, amelyen 3200 folyóméter fúrócsövet halmoztak fel, olyan erős oldalirányú gáznyomás nehezedett, hogy a tornyot ki­feszítő drótkötelek nem bír­ták a terhelést, a torony ke­véssel 7 óra előtt ledőlt. Sze­rencsére személyi sérülés nem történt. Nem sérült meg a lyukfej-szerelvény sem, hasz­nálhatatlanná vált viszont a beemelésre odakészített kitö­résgátló berendezés. A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat nagykanizsai központi telepé­ről másik elzáró szerkezetet szállítottak a helyszínre. Csü­törtökön délelőtt a ledőlt to­rony eltávolítása volt a leg­fontosabb teendő, délután újabb elzárási kísérletet tettek. A gázkitörés közelében a tö­mény széndioxid-gáz miatt sű­rített levegős oxigénpalackkal dolgozhattak csak a mentők. A piacokat járva megjelent a sárgadinnye A primőrök közül e napok­ban két gyümölcs, a sárga­dinnye és az őszibarack szá­mít kuriózumnak. A Bosnyák téri nagybani piacon az előb­bi kilója 105, az utóbbi 65 fo­rint volt tegnap. Természete­sen a fogyasztó ennél jóval többet fizet az üzletben a szó­ban forgó portékáért. Hogy az arányokat érzékeltessük, zöldborsó kiskereskedelmi ára a ugyanitt 10—12 forint volt, a kartali termelőktől viszont 6- ért vették meg az ízletes hü­velyes növényt. Továbbra is az árszintnél maradva piac­járá­sunk során megállapíthattuk, az uborka, a paradicsom és a meggy tartja pozícióit, válto­zatlanul sokba kerül. Olcsóbb viszont a borsó és a karfiol, az eper ára ingadozik. A viszonylag mérsékelten számoló 1409-es Zöldért üz­letben, amely a nyereségre orientált boltok közé tartozik, a Bosnyákon a burgonya kiló­ja 13, a zöldborsóé 9,80, a kar­, fiolé (II. o.) 10, az uborkáé 25, a paprikáé 58, a paradicso­mé 48, az eperé 42, a meggyé 30, a fejes káposztáéi, a kelká­posztáé szintén 6, a töké 20 forint volt. Itt a felsoroltakon­­ kívül egyéb zöldséget vagy gyümölcsöt nem lehetett be­szerezni. Ha sárgarépára volt szükség, a magánkereskedők standján kellett körülnézni. Náluk a sárgarépa csomója 10, 12, 14 forintot kóstált, a fejes káposztát 12, a karalábét 5 és 8, a paradicsomot 48 és 60, a gyökérzöldséget 20, a fürtös uborkát 30, a borsót 10, az édes extra paprika darabját 6,50-ért, a megigyet 40, a ve­gyes zöldséget 12, a ropogós cseresznyét 48, a szebb epret 56, a főzőhagymát 6,50 és 8, a burgonyát 24, a főzőtököt 20, a karfiolt is 20 forintért adták. V. B. Életveszélyes sérülés Két motoros összeakadt Teherautónak ütközött­ Mo­noron, a Mátyás király út és a Vörös Hadsereg út kereszte­ződésében, Garai István 15 éves tanuló, segédmotoros ke­rékpárjával nekiütközött egy tehergépkocsinak és megsé­rült. A baleset azért történt, mert a fiatalember megszeg­te az elsőbbségadás szabályait Nem figyelte a táblát. Pi­lisen Ecsedi László 21 éves egyetemi hallgató személygép­kocsijával az elsőbbség­adás kötelező táblát figyelmen kí­vül hagyva, összeütközött Pá­linkás Mihály 28 éves motor­­kerékpárossal, aki megsérült. Téglarakásnak ütközött. Mo­noron, Lendvay Géza 34 éves autófényező ittasan vezette személygépkocsiját, mellyel az úttest szélén felhalmozott tég­larakásnak ütközött. A esetnél súlyosan megsérült,bal­nem adott elsőbbséget. Nagykőrösön, Cseri Lászlóné 34 éves betanított munkás ke­rékpárjával nem adott el­sőbbséget egy motorkerékpá­rosnak. Könnyebben megsé­rült. Figyelmetlenül tolatott. Szi­­gethorány üdülőterületen, Def­­fent Ferenc 29 éves gépkocsi­­vezető figyelmetlenül tolatott és elütötte Nádas­ Ferencné 66 éves nyugdíjast. Az idős asszony megsérült. Gyermeket gázolt. Fót ha­tárában, Rózsa András 48 éves főosztályvezető szabálytalan előzés közben elütötte Pál Norbert 11 éves kerékpárost. A kisfiú megsérült. Felborulva csúsztak. Val­­kón, Hányás Zoltán 18 éves betanított munkás motorke­rékpárján haladva összeütkö­zött Balogh Csaba 19 éves be­dolgozó motorkerékpárjával. A két gépjármű összeakadt, s felborulva csúszott az úttes­ten, míg a menetirány sze­rinti bal oldalon összeütközött egy szemből jövő, szabályosan haladó személygépkocsival. A baleset következtében Balogh Csaba életveszélyes, Hunyás Zoltán súlyos és Máthé Mária 14 éves tanuló könnyű sérü­lést szenvedett. A vezető meghalt. Ikladon Pálinkás Tamás 24 éves gép­kezelő, aszódi lakos személy­­gépkocsijával kisodródott az úttestről és egy villanyoszlop­nak ütközve felborult. Pálin­kás a helyszínen meghalt, uta­sa súlyos sérülést szenvedett A rendőrség valamennyi ügyben tovább folytatja a vizsgálatot.

Next