Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-01 / 127. szám
4 Hírek Jüji Jt . 1984. június 1. Pénifiihl.tek. Tünde napja. A Nap kél 4.51 — nyugszik 20.34 órakor. A Hold kél 5.58 — nyugszik 22.48 órakor. Ismét több helyen valószínű zápor és zivatar. Délelőtt még napos idő lesz, majd megnövekszik a gomolyfelhőzet. FOGADÓÓRA Csonka Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese június 4-én 10-től 13 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Naposcsibék A hernádi Március 15. Tsz központi keltető üzemében, évi 12 millió csibe lát napvilágot. Ebből látják el a szerződésben levő háztáji gazdaságokat, szakcsoportokat és a partnergazdaságokat is. A visszavásárolt és a saját nevelésű csirkéket a tavaly kibővített baromfivágóhídon dolgozzák fel. Féktávolságon belül Elgázolta a gyalogost A gyermek megsérült. Nagykőrösön, a Szolnoki út 69-es számú ház előtt egy személygépkocsi elütötte a féktávolságon belül elé szaladó Lukács Árpád 8 éves tanulót. A baleset következtében a gyermek megsérült. Figyelmetlen vezetés. Dunaharasztin, a Soroksári út 68-as számú ház előtt Puczera Zoltán 14 éves tanuló segédmotoros kerékpárral elütötte a vele azonos irányban gyalogló Énekes György 67 éves nyugdíjast, aki súlyosan megsérült. A balesetet figyelmetlen vezetés okozta. — Sorsolás. A futóakció mintegy kétszáz résztvevője számára, akik teljesítették a 84, a 984, illetve 1984 kilométeres távolság megtételének feltételeit, július elsején Gyömrőn tartják a sorsolást. A testnevelési és sporthivatal a nyerteseknek tárgyjutalmakat, különböző sportfelszereléseket ad. — Új könyvesbolt. A korábbi szűk kis pavilon helyett korszerű, egyedi bútorzattal és körpulttal felszerelt könyvesbolt nyílt Százhalombattán. A mintegy száz négyzetméteres új üzlet a pénzügyi szolgáltatóház épületében, másfél milliós készlettel áll a könyvbarátok rendelkezésére. — Nyit a gyógyszertár. Már csak a berendezés van hátra, és megnyílhat a halásztelki szolgáltatóház új egysége, a gyógyszertár. Az eddigi kisegítő egység helyett tágas, kényelmes, raktárakkal és laboratóriummal is felszerelt üzlet áll a lakosság rendelkezésére. a Kisdobosoknak. Háromnapos kisdobos-találkozót rendez a körzeti úttörőelnökség a hét végén Tóalmáson. A Nagykátéról és a környék más településeiről érkező gyerekek egy mesejáték eseményeinek sodrában mérik majd össze ügyességüket a gyermeküdülő hatalmas parkjában, a Fólia Kuvaitnak. A Taurus váci gyáregysége jelentős tételekben szállít mezőgazdasági padlót és szigetelő fóliát skandináv és arab országoknak. A legújabb megrendelés Kuvaitból érkezett, mintegy 15 ezer négyzetméternyi tetőszigetelő fóliát várnak a váci üzemből. Az alkoholizmus kutatása Iszákos patkányok? Ha van rá lehetőségük, a patkányok is rászoknak az italozásra. Legalábbis a Los Angeles-i California Egyetem tanulmánya szerint. A megállapításra hétéves vizsgálati megfigyelések nyomán jutottak. A kutatók szerették volna megtudni, hogy iszákossá válhatnak-e a patkányok? Azokká. Mégpedig ugyanolyan arányban, mint az emberek. Az alkoholt fogyasztó patkányok tíz százaléka teljesen rászokott a szeszre, megátalkodott iszákos lett. A hét éven át folyt vizsgálat során a patkányok választhattak: vagy vizet isznak, vagy a kedvelt görög ánizspálinkát, az uzsót. Minden tizedik kísérleti patkány rászokott az alkoholra, huszonöt százalékuk absztinenssé vált, a többi mérsékelt, szerény szeszivó lett — gyakorlatilag hasonló a megoszlási arány, mint az embereknél. A program célja végső soron az volt, hogy bizonyos adalékokat találjanak az emberi alkoholizmus kialakulására, körülményeire, okaira. Egyébként a részeges patkányok ugyanolyan viselkedési-magatartási formákat mutattak, mint az emberek. Rosszul aludtak, nehezen és fáradtan ébredtek. Máj- és agyroncsolódást szenvedtek. Dunafüredről május 26-án egy Kék törpepapagáj elszállt. Visszanézósa jelentős jutalomra számíthat. Hétköznap budapesti telefon: 151-967 szombat, vasárnap személyesen: Dunafüred, Barátság u. 49. Tisztelt fogyasztóink! Értesítjük önöket, hogy a gázszállító és -elosztó Hálózat karbantartási munkái miatt Vác városában 1984. június 9-én 90 órától 10-én — e*r láthatólag — 24 óráig a gázszolgáltatás szűnnel. Kérjük, a gázszünet idejére a lakás gázberendezéseinek főelzárását (gázmérő v agy gizlüzv'ly c'ő t) szíveskedenék elzárni Kérjük nagy az elenőrzés lentőségét dolgozóink részére szíveskedjenek b z os tűnt vagy ha nem tartózkodnak a lakásban, akkor a lezárt ajtajukra kitett levélben aláírásukkal igazolják, hogy a csapot elzárták. A gázszolgáltatás visszaállításáról hangosítókocsival fogjuk fogyasztóinkat értesíteni. A korlátozás időtartama alatt is a 10-670-es telefonszámon levő ügyeletünk ad tájékoztatást. A szolgáltatási szünettel kapcsolatban szíves türelmüket és megértésüket kérjük, tigaz budaörsi kirendeltség. A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat magánkereskedői engedéllyel rendelkezők részére büfékocsit ad bérbe. Részletes tájékoztatást a vállalat váci igazgatósága ad. (Vác, Széchenyi út 19.) prsr MM VEI] MIHAIL GLINKA SZÁZNYOLCVAN ÉVE, 1804. június 1-én született, és 53 éves korában, 1857-ben halt meg Mihail Glinka orosz zeneszerző, az orosz nemzeti zene megteremtője. Érdeklődése már egészen fiatalon a zene felé fordult. 1837-től 1839-ig az udvari énekkar karnagyaként tevékenykedett. Sokoldalúan képzett haladó művész volt, aki rengeteget utazott. • Utazásai során megfordult a Kaukázusban, járt — többek között —• Itáliában, • Franciaországban, Spanyolországban is. Külföldi útjai során mindenütt fontos zenei benyomásokkal gazdagodott. Művészete az 1812. évi honvédő háború utáni haladó társadalmi mozgalmat tükrözi vissza. Műveiben nagy szerepet biztosított a népzenének. Ivan Szuszanyin (1836) című operája a hazafiság és a nép őszinte szeretete jegyében született; Ruszlán és Ludmilla (1842) című meseoperája, amely Puskin ifjúkori költeménye nyomán készült, az élet szépségébe vetett hitét hirdeti. Jelentős szimfonikus művek (Madridi éjszakák, Kamarinszkaja stb.) mellett kamarazenét, egyházi műveket, dalokat (románcokat) is írt. NDK-könyvkiállítás Szépirodalom Kortárs szépirodalom az NDK-ból — címmel könyvkiállítás nyílt csütörtökön az NDK kulturális és tájékoztató központban. A tárlat — melyen az NDK 12 szépirodalmi kiadója több mint 300 kiadvánnyal vesz részt — érdekes oldaláról mutatja be a baráti ország magas színvonalú könyvkiadását. Az országban, 1949-től 22 szépirodalmi kiadó működik, s azóta az évenként kiadott kötetek száma mintegy háromszorosára, példányszámuk több mint négyszeresére emelkedett. A tavaly kiadott művek nagy részét a világirodalom klasszikusainak alkotásaiból, illetve a kortárs irodalmi termésből válogatták, hazai szerző tollából tavaly ezer regény, illetve verseskötet jelent meg. Örvendetes, hogy az utóbbi évtizedekben igen szoros együttműködés alakult ki magyar és az NDK-beli kiadók a között Hagyományos kísérőkoncertek Az Interfórum bemutatói Az Interfórum ’84 zenei rendezvénysorozat résztvevői csütörtökön megkezdték bemutatkozásukat a keszthelyi Festetics-kastély tükörtermében. A 17 országot képviselő 22 művész, illetve együttes közül öt lépett pódiumra a világ minden részéből érkezett szaktekintélyek — impresszáriók, menedzserek, zenekritikusok, rádiós és televíziós szakemberek, hanglemezcégek képviselői — előtt. Az első magyar szereplő a tavalyi salamancai fesztivál I. díjasa, a Cziffra alapítvány ösztöndíjasa, Székely István zongoraművész volt Az Interfórum zárókoncertje június 5-én, kedden, 18.45 órakor lesz Budapesten, a Vigadóban. Vöröskeresztesek készülődése Családvédelmi szolgálatok Felszabadulásunk 40. évfordulójának tiszteletére megyeszerte gyűjtőmunkát kezdenek a vöröskeresztesek. A humanitárius szervezet négy évtizedes tumait, munkájának doulcrenvisszaemlékezéseket, fotókat keresnek, és beszélgetéseket kezdeményeznek mozgalom veteránjaival Ezen a túlmenően az évforduló tiszteletére indítanak új akciót Tisztaságot, rendet környezetünkben címmel, s A tisztasági mozgalomért vándorserleget alapítanak. Tíz idős ember szociális otthoni elhelyezésének anyagi hátterét teremtik meg, s felkészülnek az évforduló méltó megünneplésére. A családvédelmi szolgálat új működési szabályzata szerint a jövőben a szolgálat elsősorban koordinációs feladatokat lát el, s több településen telefon-lelkisegély is lesz, például Cegléden, Gödöllőn, Vácott. Az agglomerációs övezet újabb nyolc községében, városában létesül családvédelmi szolgálat, még az év második felében: Budakeszin, Budaörsön, Dabason, Dunakeszin, Örkényben, Pomázon, Ráckevén és Vácott. Kialakul a kirándulóközpont Üdülőhely lett Esztergom Üdülőhellyé nyilvánították a történelmi emlékekben gazdag Esztergomot. Az új rangot tanúsító dokumentumot — az Egészségügyi Minisztérium engedélyező határozatát — csütörtökön, ünnepi ülésen adták át a városi tanács vezetőinek. Esztergom hazánk egyik legrégibb városa, egykor Magyarország fővárosa volt. Három évszázadon át itt tartották udvarukat a magyar fejedelmek, közöttük Géza. S a krónikák szerint itt született első István király is. Az elmúlt évszázadokban gyakori ostromok, harcok színhelye volt. Az egykori fejedelmi székhely az utóbbi évtizedekben fokozatosan átalakult ipari várossá és megteremtődtek az üdülés, a pihenés feltételei is. Az ünnepi tanácsülésen ismertették, hogy a várost új rangjához méltóan fejlesztik. A dunai szigeten például új motelt építenek és új kirándulóközpontot alakítanak ki a városkapu környékén. A Búbánat völgyében a horgásztavak mellett fürdésre is alkalmas tavat építenek. Szezonkezdet Szödligeten, Autósmozi a kempingben Bár Szödligeten húsz évvel ezelőtt hozták létre a kempinget, néhány évi, üzemeltetés után meg kellett szüntetni, mert hiányoztak azok az alapvető feltételek, amelyeket vendégek számára biztosítania kell. Pár évvel ezelőtt a Duna-parton lévő, csaknem egy hektáros területet a helyi tanács fejleszteni kezdte. Mellékhelyiségek, autóparkoló épült, táborhelyeket alakítottak ki. Ma már étterem is van, sportpályák és szabadtéri mozi létesült. A Duna-parton lévő kemping tavaly kapta meg az üzemeléshez szükséges engedélyt, s ez év lesz az első, amikor a szezon kezdetétől annak végéig vendégeket fogadnak. Egyszerre kétszáz gépkocsival, s a kempingezéshez szükséges felszereléssel érkező vendégnek tudnak helyet adni. Június elsejétől hetente három alkalommal autósmozi is lesz. Ez utóbbinak az elmúlt évben már nagy sikere volt, így idén a szabadtéri színpadon a filmvetítés mellett videodiscóval is megpróbálkoznak. A Duna-parti kemping további fejlesztésére a tanácsnak az idén nincs lehetősége. Tervezik viszont, hogy jövőre szabadstrandot nyitnak. A piacokat járva olcsóbb lett a cseresznye Számottevően csökkent egy hét alatt a zöldborsó és a cseresznye ára. Előbbi kilónként magánkereskedőknél 44, utóbbi 40 forintba került tegnap a Fény utcai piacon. Változatlan viszont az eperé. Az illatos gyümölcsért még megkérték a 220 és az apró szeműért a 140 forintot. Újdonság a fokhagyma, aminek darabját 5 forintért adták, a zöldbabért kilónként 120 forintot kértek. Rendkívül széles a paprika és a paradicsom minőségi skálája. A paradicsomból az alábbi árakat jegyeztük fel: 32, 36, 40, és 48. A paprikát még mindig darabonként kínálják 10 és 12,80 forint között. Az új burgonya 34—36 forintért kelt el, a régit a kistermelők 18-ért mérték. A magánkereskedők standjainál a kígyóuborka 28, az extra saláta 5, a fürtös uborka 28, az egres 36, a zöldhagyma csomója 3,50, és 4, a spenót 32, a sóska 36, a kelkáposzta 20, a tök 40, a karfiol 50 forintot kóstált. A szigetszentmiklósi Duna Tsz boltjában ezúttal a tojás került kevesebbe a piaci átlagnál. Náluk darabját 2 forintért vehette meg a fogyasztó. A paradicsom ugyanitt viszont 44, a burgonya 32 és az új sárgarépa csomója 9,80 volt. A gombai kedvelők is találtak árut a Fény utcában. A csiperkét, amit két helyen láttunk, 100, illetve 120 forintért adták a kereskedők. Soha nem látott mennyiségben érkezett a piacokra a zöldség- és virágpalánta. Az őszirózsa 80 fillérért, a virágzó petúnia 6, a fehérözön paprika szintén 6 és bimbózó almaparadicsom palánta 3 forintért kelt el y. b. FA Rádió és tv micsokából KOSSUTH RADIO 8.00: Hírek. Időjárás 8.27: Mire jó a video? 8.37: Operarészletek 9.03: Vár egy új világ... 9.33: Üveggolyó 9.53: Lottósorsolás 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Hobbi dominó 10.35: A nap tüzet 10.40: Magyar képeskönyv 11.00: Kilátó 11.45: Kórusművek 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Hét végi panoráma 13.27: Fúvószene 13.57: Évszázadok mesterművei 14.44: Magyarán szólva 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: Révkalauz 15.35: Katonadalok 16.90: A mi utcánk 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: Operafelvételek 17.57: Liszt: Hunok csatája 13.14: Esti mese 18.30: Esti magazin 19.13: Homo ludens 19.35: Ünnepi könyvhét 1984. 20.39: Operettkedvelőknek 21.30: Kettős szolgálatban ... 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.30: Kapcsoljuk a .. .stúdiót 23.30: Szimfonikus táncok 21.00: Hírek, időjárás 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Hírek. Időjárás 8.03: Nóták 8.14: Slágermúzeum 9.31: Intermikrofon 9.53: Lottósorsolás 10.00: Zenedélelőtt 11.30: Hírek. Útközben 11.33: Tánczenei koktél 12.30: Hírek. Útközben 12.35: Édes anyanyelvünk 12.49: Népi muzsika 13.15: Éneklő ifjúság 13.30: Muzsika Zsuzsika meséi 14.00: Dallámról, dallamra 13.23: Könyvről könyvért! 15.35: Egészségünkért 15.43: A Blue Oyster Cult felvételeiből 16.30: Hírek Útközben 16.35: Jó utat! 17.30: Ötödik sebesség 18.39: Hírek. Útközben 18.33: Popzene sztereóban 19.40: Régi nóta, híres nóta 29.30: Hírek. Útközben 20.33: Majális anno .. . 21.44: Santana összes albuma 22.30: Szemben egymással 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: A cornwalli kalóz 21.00: Hírek. Időjárás 3. MŰSOR 8.55: A kiállítótermek programja 9.00: A magyar pedagógia évszázadai 9.31: Fúvósindulók 9.41: Új operalemezeinkből 12.40: Filmzene 12.55: Pillanás kép 13.00: Hírek. Időjárás 13.07: Szintézis 13.37: Népdalkórusok 14.00: Műferdítések és poétai rogamok 14.47: Kamaramuzsika 16.13: Smetana-ciklus XII/3. 17.00: Muzsikáló Magyarország 17.40: Dzsesszfelvételeinkből 18.01: Dallapiccola-művek 18.50: Illés Endre: Szerelmeim évek múlva 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Lassus: Prophetiae Sibylla Irum 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét 21.15: Hangszerszólók 21.35: Opera-művészlemezek 22.10: Interfórum 1984. 22.41: Keith Jarrett hangversenyei 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna 8.05: Iskolatévé 9.40: Don Sebastien alkui 10.20: Amerikai burleszkparádé 10.30: A tenger titkai 15.00: Iskolatévé 15.15: Korok művészete 15.55: Utazás Romániában 16.10: A fekete város 17.10: Egészségünkért! 17.25: Pannon krónika 18.00: Ablak 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Az ismeretlen Chaplin 20.55: A fele sem igaz! 21.25: Magellán 22.05: A hét műtárgya 22.10: Hideg veríték 23.40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 17.50: Még egyszer gyerekeknek! 18.30: Kapcsoljuk a keszthelyi Festetics-kastélyt 19.10: Katedrálisok kora 30.90: Tartuffe, a gazember 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Dr. Tálas István professzornál 1981. JÚNIUS 1., PÉNTEK Napfogyatkozás Szerdán alkonyatkor részleges napfogyatkozást észlelhettek azok, akik derült égbolt alól figyelhették e jelenséget. A Föld a Nap körüli pályán vándorolva 19 óra 23 perckor arra a pontra ért, ahonnan nézve — alapul véve Budapest földrajzi helyzetét — a Hold a napkorongnak mintegy 40 százalékát eltakarta. Amint Both Előd, az Uránia Csillagvizsgáló főmunkatársa elmondta: kisebb-nagyobb méretű napfogyatkozás nem ritka jelenség, évente kétszer-háromszor is észlelhető a Földről. Teljes napfogyatkozásra azonban — a Föld egy pontjáról nézve — gyakran évtizedekig kell várni. Legutóbb 1962 februárjában figyeltek meg ilyen különleges jelenséget Közép-Európából, legközelebb pedig 1999. augusztus 11-én lesz erre alkalom. A teljes napfogyatkozás azért nagy jelentőségű a tudomány számára, mert ilyenkor a Nap légkörének legkülső rétegét zavartalanul vizsgálhatják a csillagászok, adatokat gyűjtve az égitest fizikai szerkezetének jobb megismeréséhez. Ismét fénysorompónál Az erőszak ára Csütörtökön a reggeli órákban Vásárosdombó és Sásd között a 611-es úton a piros jelzést adó fénysorompó előtt, várakozó gépkocsikat megkerülve, a Szombathely-Pécs között közlekedő gyorsvonat elé hajtott személygépkocsijával Turóczi János mohácsi lakos. A baleset következtében a 30 éves gépkocsivezető, továbbá 27 éves felesége, valamint 3 és 1 éves gyermeke a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. Kilökte útitársát Bűntett az autóbuszon Sokan szoktak utazni a nagykátai vasútállomásról Tápióbicske felé közlekedő autóbuszon. Így volt ez múlt év november 18-án délután is, amikor gyorsan megtelt a kocsi a munkából hazafelé igyekvőkkel. Ja két asszony siettetni próbálegymást a felszállásnál, összevesztek, szóváltásba keveredtek. Egy erősen ittas férfi, aki a középső ajtónál ült, közbeavatkozott, mire a veszekedők valamelyike többször hátba vágta és megkarmolta. A férfi emiatt gorombán ordítozott, és később sem akart lecsendesedni. Amikor az autóbusz lezárt sorompóhoz érve megállt, a hátsó ülésről valaki ezt kiabálta: dobják már le a veszekedőket! Egy másik közbeavatkozó pedig szólt a vezetőnek, hogy nyissa ki a középső ajtót, mert az egyik utas rosszul van, és le akar szállni. Ekkor lépett színre az eddig csendben levő Csikós György, aki ököllel arcul ütötte az ittas embert, majd kilökte az időközben kinyitott ajtón. Táskáját és más csomagját pedig utána hajították. Amikor az asszonyok megköszönték a szívességet, a lovag így válaszolt: szívesen, máskor is. Az eset szerencsétlenül végződött. Az autóbuszból kilökött férfi súlyosan megsérült, eltörött az orrcsontja, és egyik karja hónapokig tartó kezelés után sem gyógyult meg teljesen. Az útitársak a vizsgálat során azt mondták, hogy a nagy zsúfoltságban, hangzavarban nem észlelték pontosan, mi történt. Az autóbuszvezető — vallomása szerint — ugyancsak nem vett észre semmi rendkívülit. A Pest megyei Bíróság Csikós Györgyöt — aki korábban erőszakos bűncselekményekért már volt büntetve — súlyos testi sértés elkövetése miatt másodfokon egy év szabadságvesztésre ítélte, és a közügyek gyakorlásától további két esztendőre eltiltotta. Ga. J.