Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-11 / 58. szám
Amatőrök megméretése Dunakeszin Rózsa, rózsa, tearózsa levele Messzire hangzott a citeraszó, az ének, a lábak dobogása vasárnap Dunakeszin. Pest megye különböző részéről már kora reggel befutottak a kórusok, a zenekarok és a népitánc-együttesek. Benépesítették a művelődési központot az amatőr művészeti fesztivál területi bemutatójára érkezők. Ecsertől Nagybörzsönyig, Üllőtől Szobig kicsinyek idősebbek eljöttek, hogy megis mutassák a többieknek a falu, a szűkebb közösség népművészetét. Mitől művészet? Jöttek azért is, hogy megmérettessenek, hogy nemes versengésben eldőljön, kik közvetítik legszebben kincset. A tét nem volt kicsi, hiszen a legjobbak ott lehetnek a szentendrei döntőn, majd a gálán. Az amatőr csoportok megítélésekor sokan vitatkoznak azon, miként értékeljék művészi jelzőt. Egyáltalán ela várható-e a magúit, szórakozására összegyűlteitől, hogy művészi értékeket is közvetítsenek az önkifejezés igényén túl. A kérdés nyitját e szemléken véljük meglelni. Ugyanis addig, amíg a csoporttagok otthon összegyűlnek , énekelgetnek, táncolnak, gyűjtik a régmúlt mármár feledésbe menő szokásait —, addig természetes az öntörvényűség. Abban a pillanatban, amikor színpadra álmodják mindezt, már sok mindenhez kell alkalmazkodniuk. A mások előtti megmutatkozás jegyelmet, művészileg kimunkált megjelenítést kíván még a népművészeti alkotások tolmácsolásánál is. Ezért üdvözölhettük jó szívvel az alig másfél esztendeje alakult Kékduna együttest, nem is olyan régen még csupán szárnypróbálkozó csoport igazi meglepetést tartogatott mindenki számára. A magyar néptánckincsből a legszebbeket válogatva — ugrós, legényes, rábaközi verbunk, leánykarikázó, dél-alföldi táncok — az igényes koreográfia kimunkált tánctudással párosult. Mosóczy István, az együttes vezetője, koreográfusa bebizonyította, hogy rövid idő alatt milyen lelkes patot sikerült verbuválni.és a Változó színvonal A többi tizennyolc együttes is tudása legjavát adta, csak éppen változó színvonallal. Még nem mindenhol tanulták meg, miként lehet kiszemezni a konkolyból a tiszta búzát. Miként lehet az arra tájegységre jellemző énekeket, a dallamokat, a lépéseket kiválogatni? A divatos rárakódásoktól miként tisztíthatják meg? Győrök József, a nagybörzsönyi iskolaigazgató vette a fáradságot és részt vett a népzenekutatók előadásain, tanfolyamain. Csak ezek után kezdett hozzá, hogy Letkésen, Nagybörzsönyön és legutóbb Ipalytölgyesen létrehívja a helyi pávaköröket. Bidres, bodros, Kistölgyesi templomtorony, Nincs szebb rózsa, Rég megmondtam, Rózsa, rózsa, Két nyárfa közé ... sorolhatnánk a népdalok kezdősorait, amelyeket például csak Ipolytölgyesen dalolnak az asszonyok, akik még nem vetették el egykori díszes ruhájukat, főkötőjüket. A letkésiek és a nagybörzsönyiek éneke pedig az éter hullámain zengett fel — a nem is olyan régi rádióközvetítéskor. Ők nem csupán énekelnek, hanem gyűjtik a környéken fellelhető mondákat, babonákat, hiedelmeket is. A házigazda, a dunakeszi művelődési központ együttese úgy válogatott a táncok közül, hogy feledtetni tudta létszámgondját. Gyakori, hogy a főváros környékén felnő egyegy kiváló együttes. Majd a legjobb táncosokat elszippantják a profi együttesek. Így jártak Dunakeszin is. Hiába az állandó utánpótlás, nem győzik a pótlást. Tarnóczi Zoltánná, a vezetőjük ügyes koreográfiával szerepeltette a nyolc lányból és két fiúból álló együttest. Segítő szándékkal A területi találkozón alkalom nyílik arra, hogy a másik hibájából tanuljanak. A leggyakoribbak között hadd említsük a technikai hiányosságokat, amikor, úgymond, elcsúszik az ének, mellélép a táncos, nem elég tiszta a zenekar hangvétele. A színpadi törvényszerűségeket is gyakran szem elől tévesztik, ami egyúttal a gyakorlatlanság mutatója. Amikor bírálat ér egyegy csoportot, azt a zsűri segítő szándéka diktálja. Kovács Lajosnak, a zsűri elnökének — a Kórusok Országos Tanácsa szakfelügyelőjének — véleménye szerint vétek lenne nem szólni a hibákról, amelyek rontják a csoportok igényes tevékenységét, ezért jó volt látni, hogy Éppen az együttesek megnézték egymás produkcióját — tanulás és tanúság gyanánt. E. K. (A március 30.-i, szentendrei döntőre a következő együttesek jutottak tovább: dunakeszi táncosok, dunavarsányi pávakör, fóti táncosok és menyecskekórus, ipolytölgyesi és letkési pávakör, mendei táncosok, nagybörzsönyi pávakör, nagykátai néptánccsoport, szigetújjfalui, táborfalvai együttesek, tápiószecsői hagyományőrzők, üllői ifjú zenebarátok, zsámbéki tánccsoport.) — —MM—MMH !■ IMMI IMIM I III Ilit Színpadon a Kékduna együttes. Negyvenedik évforduló Képzőművészeti tárlat Nagyszabású jubileumi képzőművészeti kiállítás rendezési munkái folynak a budapesti Műcsarnokban. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és a Műcsarnok hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából olyan bemutatót szervez, amely áttekintést ad a négy évtized magyar képzőművészetéről. A kiállítás március 22-én nyílik meg, s az előzetes adatok szerint 427 művész 1834 alkotását mutatják be. A tárlat előkészítésén művészekből és művészeti szakértőkből álló bizottság dolgozik. Munkájuk azt célozza, hogy műveken keresztül mutassák be 40 év művészeti és társadalmi változásait. A képzőművészet által közvetített értékekben ugyanis megjelennek a társadalom és a művészet összefüggései, így nem csak történelmi dokumentumok jeleníthetik meg az eltelt évtizedek magyarországi történéseit. Festmények, szobrok, grafikák vallanak majd a korról és az alkotók világszemléletéről. A közönség találkozhat majd közvetlen politikai tartalmat kifejező alkotásokkal éppúgy, mint áttételesen ható művekkel. A széles körű válogatás azt is dokumentálja majd, hogy az 1945 óta eltelt időszak társadalmi feltételei miként segítették a művészet fejlődését, és a képzőművészet hogyan vállalta — műfaji sajátosságainak megfelelően — az egyéni és a közösségi sors alkotói kifejezését. A tárlat nem csak visszatekintő jellegű, mert helyet kapnak azok a művek is, amelyek a legutóbbi időkben készültek, s eddig még nem szerepeltek bemutatón. Zenei műsorok a rádióban Zongoraverseny hatodszor Immár hatodik alkalommal rendezik meg áprilisban a magyar rádió zongoraversenyét. Április 9. és 26. között huszonegy fiatal zongorista ad számot előadói tehetségéről, mesterségbeli tudásáról. A verseny anyagát az 1985-ös varsói Chopin-, és az 1986-os budapesti Liszt-verseny programjához igazítják, így első alkalommal a verseny történetében kizárólag Chopin- és Liszt-műveket tolmácsolnak a résztvevők. Az elő- és középdöntők műsorát egyenes adásban közvetítik majd a rádió Gos stúdiójából, csakúgy mint az április 26-i zeneakadémiai díjkiosztó ünnepséget. A héttagú zsűri elnöke Lantos István, a Zeneakadémia zongoratanszakának vezetője lesz, s a győztessel — a hagyományokhoz híven — hanglemezfelvételt készítenek. Ugyancsak áprilisban emlékezik meg a rádió Weiner Leó születésének 100. évfordulójáról. Április 16-án hangzik el a művészre emlékező hangversenyportré, A zenéről című sorozatban pedig Weiner művészetéről sugároznak dokumentumműsort. Az áprilisi évfordulót követő hetekben indul majd a Tanítványok Weiner Leóról című négyrészes — zenei illusztrációkkal és visszaemlékezésekkel gazdag — műsorsorozat, valamint a Weiner tanítványai muzsikálnak című felvételciklus. Wainer és a népzene kapcsolatával, a művész sajátos népzenei közelítésmódjával ősszel, a magyar népdal hete alkalmával foglalkoznak majd. Gazdagnak ígérkezik a rádió nyári zenei műsora is. Május végén indul — Otto Klemperer születésének 100. évfordulója alkalmából — az a húszrészes lemezbemutató-sorozat, amelyet Klemperer felvételeiből állítanak össze. Júniusban a 75 .esztendeje született zeneszerző, Tardos Béla emlékének szentelnek műsort, júliusban pedig Mark Rejzen világhírű szovjet basszista 90. születésnapját köszöntik kétrészes riport- és dokumentumösszeállítással. Politikai könyvek A pártkongresszusok története PÁRTUNK közelgő XIII. kongresszusának tiszteletére a Kossuth Kiadó megjelentette a magyar kommunista mozgalom legmagasabb szintű tanácskozó testületeinek, kongresszusoknak, pártkonferenciáknak legfontosabb adatait, amelyek megmutatják, hogy milyen időben, milyen összetételben, milyen viszonyok között üléseztek ezek a kongresszusok. Érdemes lapozgatni a kötetet, hiszen az ember a történelemben tesz jártasságot, mivel a kongresszusok, konferenciák történelmi hátterébe is bepillanthat: megtudhatjuk, hogy milyen korszakban hogyan, milyen körülmények között zajlottak le ezek az értekezletek. A könyv elsősorban a pártmunkásoknak akar segítségére lenni, de mindenki talál benne érdekes adatokat, amelyeket érdemes összevetni, s elgondolkodni rajta, hogy miként is alakult a magyar kommunisták helyzete. Az összeállítás tartalmazza a párt eddigi kongresszusok, elnevezéseit, a kongresszusi ismérvű és jelentőségű konferenciák időrendi felsorolását, majd a tanácskozások adatait, ezek között a résztvevők, küldöttek statisztikai összesítéseit, nemre, korra, iskolai végzettségre, párttagságra, foglalkozásra való tekintettel. Az adatokat a mandátumvizsgáló bizottságok jelentéseit figyelembe véve közli a kötet, egyben tartalmazza a kongresszusi elnökségeknek, tisztségviselőknek, munkabizottságoknak a névsorait is. Érdekes a magyar kommunista párt megalakulása 1918 novemberében, amely a Kommunisták Magyarországi Pártja nevet viselte, s a magyar munkásmozgalom három forradalmi irányzatának képviselőiből alakult meg. Az alakuló ülésen 41-en jelentek meg. Vántus Károly elnökölt, az előadó Kun Béla volt. Az előadói beszéd nyomán a megalakult párt elhatárolta magát a Magyarországi Szociáldemokrata Párttól. A tanácskozás elhatározta, hogy megindítja a párt orgánumát, a Vörös Újságot, amely 1918. december 7-én meg is jelent. A párt első Központi Bizottságának 16 tagja volt, elnöke Kun Béla lett, míg titkárai: Hirossik János, Rabinovits József és Vántus Károly. Ismert, hogy 1919 tavaszán egyesült a két munkáspárt, s a Tanácsköztársaság harcait, az átalakításokat már az új, egyesült párt vezette. A 13 tagú pártvezetőségnek tagja volt: Bajátéi Ferenc, Bokányi Dezső, Böhm Vilmos, Garbai Sándor, Kun Béla, Kunfi Zsigmond, Landler Jenő, Nyisztor György, Pór Ernő, Rudas László, Vágó Béla, Vántus Károly és Weltner Jakab. Amint a nevekből láthatjuk, mind a két párt vezetői helyet foglaltak az új párt vezetőségében. A következő kongresszus már az illegalitásban zajlott le, színhelye Ausztria, Bécs egyik külkerülete volt, 22-en vettek rajta részt, közülük 17-en közvetlenül Magyarországon dolgoztak, öten az emigrációnak voltak a tagjai. 16 tagú KB-t választottak, s a külföldi bizottság tagjai voltak: Alpári Gyula, Kun Béla és Petrik Miklós. A magyarországi titkárság tagjai: Mitterer József, őri Károly és Rákosi Mátyás. Ez utóbbi neve ekkor merült fel először, s nem igaz az a legenda, amelyet aztán a felszabadulás után költöttek Rákosiról, hogy a Tanácsköztársaság egyik ismert vezetője lett volna. Az igazság az, hogy az egyik népbiztoshelyettes volt, s mint ilyent vezényelték a salgótarjáni frontra néhány napra. A Tanácsköztársaság vezetői ismert személyek voltak: Kun Béla, Böhm Vilmos, Landler Jenő és mások. Más egyéb érdekességek is megtudhatók ebből az összeállításból, hiszen nyomon követi az egyes kongresszusok, pártértekezletek eseményeit. Rövid összefoglalását tartalmazza a kongresszusok határozatainak. Az adattárban levő nevek mellett névmutató is van, amelyben közük a KMP alakuló ülésén, a KMP I. és II. kongresszusán részt vevőket, valamint azokat, akik javaslatot tettek a tisztségviselőkre, megnyitották a kongresszusokat, akik tiszteletbeli elnökök és az elnökség tagjai voltak. A kötet közli azok névsorát, akik a szovjet pártküldöttségeket vezették az MSZMP kongresszusain, felszólaltak a Magyar Kommunista Párt IV. és a Szociáldemokrata Párt XXXVII. kongresszusán, részt vettek a különböző munkabizottságokban, a választott testületekben, illetve az MSZMP utóbbi kongresszusain a pártapparátus osztályai, intézményei élére kinevezést kaptak. Tehát nagyon érdekes már maga a névsor is, az, hogy kik irányították az elmúlt hetven esztendőben a magyar kommunista mozgalmat, kik viseltek tisztségeket, vettek részt a munkában, s hogyan tűnt el a nevük, majd újra felbukkant, vagyis már a névsorból is meg lehet állapítani, hogy milyen irányba tartott a pártvezetés? A KÖTET az MSZMP XII. kongresszusának jegyzőkönyvével zárul, majd a második részben a könyv közli a kortörténeti dokumentumokat, a szervezeti szabályzatokat és a párt programnyilatkozatait. Végül az egyes kongresszusok idejéből származó illusztrációk, fényképek teszik színesebbé a gyűjteményt. Gáli Sándor 19S5. MÁRCIUS 11., HÉTFŐ Tegnap jelentették Háromszáz éves rajzot Európai ritkaságnak számító művel gazdagodott a pécsi egyházmegyei gyűjtemény: háromszáz esztendős rajzokat tartalmazó mappával, amelyet az egyik falusi plébánián őriztek korábban. A vázlatkönyv felfedezője, Boros László művészettörténész-kutató megállapította, hogy a rajzok barokk szobortervek, ezek alapján faragták szobraikat a XVII— XVIII. századi osztrák mesterek. A gyűjtemény 251 vázlatot foglal magában. Ilyen jellegű mű sehol másutt nem került elő eddig. Nyugat-Európa régi művészeti központjaiban is csak egyes lapokat őriznek. A művészettörténeti szenzációnak számító gyűjtemény azonosítási neve Fünfkirchener skizzenbuch, azaz Pécsi vázlatkönyv lett. Boros László a stílusjegyek alapján Felső-Ausztriában véli a szoborminták keletkezésének helyét. A szignált és datált rajzok többsége 1680 és 1690 között keletkezett. Zömmel vörös krétával, kisebb részben grafittal és tollal készültek az ábrázolások; témájuk: evangélisták, szentek, egyházi személyek. A kor szobrászai a vázlatok alapján alkották meg műveiket, s a minták mesterről tanítványra szálltak át, mígnem végül valaki egybekötötte a lapokat. A gyűjtemény egyedülálló áttekintést ad a barokk kor közép-európai szobrászaténak tartalmi és formai gazdagságáról. S hogy használták is a Skizzenbuchot, arról a könyv lapjai között talált faszilánkok, forgácsok is tanúskodnak. FIGYELŐ Hatvanhat. Sokszor érdemelte ki — és kapta is meg — a felsőfokú jelzőt Bán János műsora, a Hatvanhat, de olyan elismerésben, mint amilyen a legutóbbi jelentkezéséért járt ki neki, nyilván még egyszer sem részesült. Az a bizonyos csillagos ötös éppen egy köznevelési témájú eszmecsere okán ítélhető oda. Pénteken este ugyanis Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettes ült szemközt a stúdióba meghívott vendégekkel, illetőleg mindazokkal a milliókkal, akiket oktatásügyünk jelenlegi állapota és várható jövője többé vagy kevésbé érdekel. Nos, annyi találgatás és félreértés után most igazán az egyenes beszéd jegyében értesülhettünk mindarról, ami az alsó-, a közép- és felsőfokú iskolarendszerünk állapotát e századvégen jellemzi. Elsősorban is megtudhattuk, hogy az iskolázás sokszor emlegetett válsága egyáltalán nem hazai, hanem világjelenség. Mégpedig azért az, mert az elsajátításra váró ismeretanyag meg a hagyományos tárgybeosztás immár egyáltalán nincs szinkronban. Új, integrált oktatnivalókat kell — kellene — kijelölni, és hozzájuk olyan tankönyveket megíratni, amelyekből szükség és képesség szerint meríthetnének mind a tanárok, tanítók, mind pedig a diákok. Ez a bizonyos válogatási bátorság — csakúgy, mint a soksok tankönyv — azonban egyelőre még hiánycikknek számít. Noha a jelenlegi szövegek is úgy vannak nyomtatva, hogy azokból szemezgetni lehet, ez a kell, nem kell rámutatás a szakmai önállóság hiánya miatt jobbára elmarad. És ugyanúgy halogatódik a tantermek tömeges építése is. Változatlanul dívik a kényszerű kézműszakozás, és majd ha úgy 1983 táján csökkenni fog a gyermekek létszáma, akkorra lesz — talán-talán — elegendő iskolai helyiség. Diplomás, nappali szakon végzett oktató pedig? Hát ez a kívánalom sem ígér valami közeli megoldást. Jelenleg ugyanis az a szomorú helyzet, hogy a tanári szakokon végzett hallgatók közül igen sok a dezertáló. Akik a középiskolába mehetnének, azok vezetnek, ebben a furcsa versenyben: csak minden második tanárjelöltből lesz valóban tanár. Szigorítás, katedrára parancsolás? Gazsó Ferenc szerint ez nem jó út, hiszen aki kényszerből áll oda egy-egy tanulócsoport elé, attól aligha lehet elvárni, hogy hivatástól hajtva, lelkesen oktasson. A jelenleginél még több nagydiákot kell tehát felvenni a tanító- és tanárképző intézményekbe, és lehetőleg olyanokat, akik majd vállalják is hivatásukat. A Hatvanhat lelkes és bátran szóló meghívottal közül többen sérelmezték, hogy a jelenleg képesítés nélkül szolgáló pedagógusok — akik egyébként igen szerény tiszteletdíjakért szegődtek el — miért nem élveznek előnyt, ha továbbtanulásukat kérelmezik. A kemény, de méltánylandó válasz: nem feltétlenül válik jó iskolamesterré az, aki valamely okokból éppen a közoktatásban helyezkedett el. Legyen csak a verseny szabad: a diploma nélkül leszolgált évek így hát nem váltódnak át pluszpontokká a rostáláskor. És még egy sokat emlegetett — mondhatni, össztársadalmilag szemet szúró — jelensége mai pedagógiánknak: a tantestületekben alig-alig tűnik fel férfi, ellenben nagyon sok a nő. (Az általános iskolákban ez az arány mintegy 80 százalékos az utóbbiak javára.) Bizony — hallhattuk — az erőszak itt sem segít. Az erősebb nem képviselői is csak akkor éreznek majd nagyobb kedvet a tantermi munkához, ha a jelenleginél több megbecsülés övezi őket — s nemcsak erkölcsiekben, anyagiakban is. Végezetül még egy — szintén dicsérő — megjegyzés: a művelődési miniszterhelyettes a nyíltan szólás mellett a véletésan szép magyar beszédből is jelesre vizsgázott. Ügy volt szakszerű, pontos és adatokban gazdag valamennyi válasza, hogy mondatai is rendre tanítanivalóan artikulálódtak. Akácz László