Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-28 / 254. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM 1987. OKTÓBER 28., SZERDA Jutalompénzből új bútorok Kifizetődik a vendégfogadás Városunk több szempontból jó adottságokkal rendelkező középiskolája, a Toldi, szinte létrejötte óta év közben és a szünetekben is fogad vendégeket, illetve ad helyet a különféle városi rendezvényeknek. Mint Varga András gazdasági igazgató elmondta, a rendezvények egy része ingyen segíti a különféle városi közösségek megfelelő színvonalú eseményeinek lebonyolítását az épületen belül, de természetesen vannak évek óta visszatérő csoportok, melyeket bizonyos bevétel reményében fogad az intézmény. Az iskola nagyméretű zsibongója, tornaterme, szállás- és étkezési lehetősége, egy nagy autóbusza, egy kis mikrobusza a jelentkező sokféle vendég igényeit jól szolgálja. Ezen iskolához tartozik gazdasági vonatkozásban Vági István Szakmunkásképző Intézet is. A 75 milliós évi együttes költségükhöz 55 millió forintot a tanács ad, 20 millió forint teremtődik elő mint bevétel a kollégiumi díjakból, a menzából, a tanműhelyek termeléséből, a bérmunkákból, valamint a konyha bevételéből. Az iskola és a gazdasági vezetés céltudatosan törekszik a bevételi források felkutatására, hiszen évről évre az így nyert többletjövedelem, mintegy 1 millió forint, kizárólagosan iskolai feltételeket jobbító célokat szolgál. Korábban ebből lett valóság a kollégium világításának korszerűsítése, a videorendszer kiépítésének lehetősége. Legutóbb ez az összeg fedezte a kollégiumi szobák bútorzatának cseréjét is. Komoly megtakarítást jelent még bizonyos tanműhelyek részben tanulókkal történő felújítása a nyári gyakorlatok ideje alatt. Oktatók és tanulók az első félévben 1 millió forint értékű bérmunkát végeztek. A konzervgyár az oktatók és a tanulók eredményes munkáját 400 ezer forintos jutalommal ismerte el, ebből vásárolták meg az étkező új bútorzatát. Az egész évi kihasználtságból adódik, hogy a szükséges karbantartási és felújítási munkálatokat mindig ott végzik, ahol éppen szabad a terület. Az intézmény technikai dolgozói a sütőipari tanműhely kemencecseréjét, a vízmű és hőközpont felújítását jó részben elvégzik, ezzel is csökkentve a kiadásokat. Az iskola volt kollégiuma az Arany János utcában továbbképző központként funkcionál, de főleg nyáron a Dunatoursszal és a kecskeméti MÁV Touristtal termetett kapcsolat révén fizető diákcsoportok viszonylag olcsó elszállásolását teszi lehetővé. A Kossuth, a Rákóczi és a Toldi szülői munkaközösségi vacsorái, a gimnázium, a Toldi és szakmunkásképző szalagavató báljai, munkásőrvacsorák, sport- és úttörőrendezvények hosszabb ideje már az iskola falai között zajlanak. A nagyszabású városi kezdeményezések, mint az Arany balladamondó verseny, az amatőrfilm-szemle, a grafikai tárlatok, a megyei rendezvények méltó keretek közötti lebonyolítását az iskola lehetőségeivel maximálisan segíti. Az idén mintegy 2500 fizető vendége volt az intézménynek. A korábbi gyakorlattól eltérően vállalkozó kedvű nevelők szünetekben is felelős gazdái egy-egy csoportnak. Ez lényegesen csökkentette a korábban bizony előforduló károkozások számát. Ezzel természetesen sok többletmunka hárul a gazdasági és technikai dolgozókra. A viszonylag kis keresetű dolgozók a kiegészítő jövedelem reményében általában nem zárkóznak el a megnövekedett feladatok ellátásától. „A jó adottság még nem minden, az csak egy lehetőség: okosan élni és gazdálkodni úgy kell vele, hogy elsősorban az iskola sajátos funkciói ne szenvedjenek csorbát és a város kezdeményező közösségeinek meg-megújuló elképzeléseit is maradéktalanul segítsük” — fogalmazta meg Varga András gazdasági igazgató. Mindezek összehangolása a vendégfogadó tevékenységgel a ma nagyon is aktuális „gazdálkodj okosan” elképzelések szellemében kell hogy megvalósuljon, hiszen az így nyert bevétel az iskolát szolgáló és előbbre vivő elképzelésekhez teremt lehetőséget. Kellő átgondoltsággal, jó szervezéssel, támogató iskolavezetéssel, tanárokkal, dolgozókkal a vendégfogadás eddigi gyakorlatát az elkövetkező években is szeretnék folytatni. Sz. J. Levélgyűjtő körúton Lassan minden órácska ajándéknak számít, amit a kicsinyek a szabadban tölthetnek. Ezt a keveset ki is használják, mert a lombhullás, az valami csodálatos, terítve a parkok szebbnél szebb avarszőnyegekkel. A központi óvoda középsősei Marsi Gusztávné óvó nénivel és Meggyesi Lajosné dajka nénivel a minap levélgyűjtő körúton jártak. Az ősz ajándékaiból színes képeket, játékokat készítenek majd az oviban. (Varga Irén felvétele) f l8S megelőzése A borbély nem borotvál? Major Béla olvasónk fantasztikus panasszal kereste fel szerkesztőségünket. Szó szerint panaszról van szó, ugyanis újabban a férfifodrászatban nem borotválják meg a betérőt. Idézünk a levélből: Rendkívül furcsa helyzet, s nem is érthető. Váarom az illetékes nyilatkozatát, s ezt az állapotot szüntessék meg. Nos, olvasónk figyelmét bizonyára elkerülte a rendkívül sok AIDS-hír. A rettegett betegség egyik terjedési módja éppen a vágott, szúrt, tehát vérző sebekkel kapcsolatos, s a borotválási — részleges — tilalom ennek elkerülésére — tehát éppen a vendég védelmére — született. A köjál rendelte el magasabb jogszabályokra hivatkozva. A leiratban, amelyet minden fodrászüzlet megkapott, még a timsós rudacska használatát is eltiltották. Érdemes visszatérni azonban egy szóra: az előbb részleges tilalomról volt szó. Ha a vendég teljes borotvakészlettel — habzószerrel, pemzlivel, szivaccsal — megy el a fodrászatba, akkor elvégzik rajta a szőrtelenítést. Egyébként a rendelkezés sajnos jelenleg még igen fontos, ugyanis az AIDS egyetlen módszerrel gyógyítható, ha nem kapjuk meg... B. O. Külön autóbuszjáratok Halottak napja A városi tanács családi irodája, valamint a Pest Megyei Temetkezési Vállalat nagykőrösi kirendeltsége november 1-jén rendezi a halottak napi kegyeleti emlékszertartásokat. A református temető ravatalozójánál 16 órakor, a katolikus temetőben 17 órakor kezdődnek az események. Mindkét helyen Bárányi Ferenc SZOT- és József Attila-díjas költő mond emlékbeszédet. Közreműködik még Bács Ferenc, a József Attila Színház művésze. Mint megtudtuk, a Volánbusz a református temetőbe fél 4- kor, a katolikusba fél 5-kor indít járatokat a központból. Vissza egy-egy óra múlva indulnak a kocsik. A nagyteremben: A kicsi kocsi legújabb kalandjai. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben: Antonieta. Színes spanyol—francia— mexikói film, fél 6-kor. Színház és A kecskeméti Kelemen László Kamaraszínházban este 7 órakor: Pygmalion. Béres Lajos bérlet. A szolnoki Szigligeti Színházban, délután 3-kor: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Lángoló egyéniség volt, igazán méltó arra, hogy Ady Endre felesége legyen. Én akkor ismertem meg őt, amikor a költő már nem élt, és kedves, bizalmas barátság alakult ki közöttünk. Néha meglátogattam őt a Veress Pálné utcai lakásában, ahol együtt élt Adyval, s ilyenkor sok mindenről elbeszélgettünk. Természetesen elsősorban Adyról. Nem is tudom már, hányadik látogatás idején történt, amikor egyszer odafordult hozzám. — Nem akarod elolvasni a leveleit? Nem kellett mondania, hogy kinek a leveleire gondol. Elővett egy kis csomagot, amely nem volt átkötve, mint a kis fruskák szerelmes levelei, s amikor letette a kis asztalkára őket, alig tudtam visszafogni a kíváncsiságomat. — Ezeket Svájcba írta nekem. Úgy éreztem, hogy a papír mindjárt lángot fog előttem. — Várj — mondta Csinszka —, inkább én olvasom őket. Felnőttek voltunk már mind a ketten, mégis úgy bújtunk össze lélekben a levelek fölött, ahogy a kamaszlányok teszik, ha a titkos imádótól levél érkezett. Pedig ezeknek a leveleknek az írója akkor már halott volt. Még most is tisztán emlékszem Csinszka arcára. A második levél után kis pirosság jelent meg az arcának mindkét oldalán, s ez a levelek számával egyre nőtt, nagyobbodott. A szeme égett, mint két gyémánt, és kellemes hangja póztalanul, mégis mély átéléssel tolmácsolta a nagy költő sorait. — Nem unod? — kérdezte néha. — Szó sincs róla! — tiltakoztam ijedten, attól félve, hátha abbahagyja az olvasást. És ő olvasott tovább. Miről szóltak a levelek? Versekről, költészetről, irodalomról. Csinszka leveleit nem ismertem, de az Ady által írottakból következtetni lehetett, hogy mit írt, mit kérdezett a Svájcban tanuló fiatal lány az akkor már híres költőtől. Csinszka akkor még diák volt, amikor ezeket a leveleket kapta, de Ady soraiból nem lehetett érezni, hogy lenézné vagy kioktatná őt. Aztán sorra kerültek a bizalmasabb levelek is. Szerelemről szóltak ezek, a kor legnagyobb költőjének vallomásai voltak egy ismeretlen diáklányhoz. Elfelejtettem, hogy a Veress Pálné utcában vagyok, elfelejtettem Pestet, a világot, csak Ady létezett, aki — ez volt a különös számomra — Csinszka szavaival szinte életre kelt bennem a levelek nyomán. Mintha ott ült volna mellettünk, vagy ott állt volna valahol a közelünkben. Én Adyt, a költőt már akkor is nagyon szerettem. A tanítóképzőben miatta kerültem összeütközésbe egyik tanárommal. De ahogy ott feltámadt előttem, az felejthetetlen csoda volt, Csinszka csodája, aki barátságunk elismeréseképpen megajándékozott engem Ady leveleinek élményével. Igen, barátja lettem Csinsz■* kának. Ezt nemcsak abból tudtam, hogy elolvasta nekem férje leveleit, hanem abból is, hogy később bizalmas problémáival hozzám fordult, tanácsot kért tőlem. Lejegyezte: Tóth Tibor Dezső Kázmérné emlékei I. Csinszka 40 tonnát szatyronként Miként tavaly, most is igen nagy sikerük van az Arany János Termelőszövetkezet olcsón árusított almáinak. Az Eszperantó utcai áruda előtt még hetekkel a megnyitás után sem ritka a sorban állás. Bócsai József (képünkön) eddig már több mint 40 tonnát porciózott ki a szatyrokba a jó ízű dzsoni, gloster, starking és starkinson fajtákból. Most már bizonyos, hogy hamarabb elfogy a készlet, mint a vevők. (Varga Irén felvétele) Egy osztállyal feljebb Az 1987. évi Pest megyei férfi II. osztályú kézilabdabajnokság utoljára maradt — már harmadszor kiírt — rangadó mérkőzésén a már bajnok szomszéd városbeliek ügyes utánpótláscsapata ellen legalább öt góllal kellett győzniük a kinizsiseknek a második hely eléréséhez, mely az I. osztályba jutást is jelenti. Nk. Kgy: Kinizsi—Közgép (Cegléd) II. 27-19 (12-13). Nk.: Szondy — Mocsai (2), Gogh (3), Tóth F., Mátrai (8), Vilcsák (3), Budai (6); csere: Eszes — Ferik (1), Rónaszéki, Kerny (4). Keményen és nagyon jól védekezve kezdtek a csapatok, és a 11. percben még csak 3-3 volt az állás. A 16. perc (6-6) után a helyiek védekezése visszaesett, támadásban (fegyelmezetlenül) több biztos helyzet kimaradt. A húsz év alatti átlagéletkorú, jó képességű vendégek az egész első játékrészben nagyon keményen védekezve jól játszottak. Szünet után a hazaiak védekezése feljavult, támadásaik gyorsabbá váltak, és színvonalas mérkőzésen a 13. percig 18-16-ra fordítottak. A kinizsisek jobb erőnlétükkel megérdemelten növelték előnyüket, s remek hajrával az utolsó hat percben csak ők dobtak gólt (négyet), és ezzel kivívták az egy osztállyal feljebb jutás jogát Gratulálunk! Nk. Toldi—Fóti Gyermekvárosi Szakközépiskola 15-9 (8-2) A Kinizsi sporttelepi megyei V. korcsoportos diák fiú bajnoki mérkőzésen a zuahogó eső erősen befolyásolta játékosok teljesítményét. Lényeg a győzelem. Góldobók: Fodor (9), Rácz (3), Zsikla (2) és Barcsai (1). A vonzáskörzeti III. korcsoportos diák leány kézilabdabajnokság második fordulóját is villámtornaszerűen bonyolították le a Petőfi iskola sportlétesítményeiben. A szabadtéri mérkőzéseken időnként szemerkélt az eső. Az első két helyezett most is kiemelkedett a mezőnyből. A kossuthos Pörge Ritát alig tudták tartani, aki most 28, összesítve 57 góllal nem mindennapi dobóteljesítményt nyújtott. A következő eredmények születtek: A Petőfi pályán: Petőfi isk.—Nyársapáti isk. 19-3, Kossuth isk.—Rákóczi isk. 17-6, Kossuth— Nyársapát 8-5, Kossuth—Petőfi 10-9. A Petőfi tornacsarnokban : Petőfi—Rákóczi 18-9 és Rákóczi—Nyársapát 12-7. Érdekesség, hogy az 1—2. és a 3—4. hely is egymás elleni gólkülönbségen dőlt el. A végeredmény: A körzeti győztes és továbbjutó petőfisek: Varga Anita, Labancz Ildikó , Mészáros Anita, Pap Szilvia, Tóth Ildikó, Gorócz Ildikó, Halasi Tünde, Tóbiás Ágnes, Demeter Andrea, Kovács Györgyi, Bakos Krisztina, Zuhany Szandra és Rusvai Ágnes. A csapat csaknem fele még hetedik osztályos. Szocialista brigádok Ezúttal harmadszor került sor a tormási lőtéren (most már új elnevezéssel) a szakszervezetek városi lövészversenyére. Szoros mezőnyben közel negyvenen vetélkedtek. Női egyéniben: 1. Bibók Ferencné, 2. Farkas Katalin, 3. Burka Istvánná. Férfi egyéniben: 1. Végh Tibor, 2. Angyal Márton, 3. Kovács László. Női csapatban: 1. Szakmunkásképző, 2. Gimnázium, 3. Áfész. Férficsapatban: 1. Szakmunkásképző, 2. Információtechnika, 3. Démász. Szerdai sportműsor Birkózás. Sportotthon, 14.30: városi általános iskolás grundbirkózóverseny. Kosárlabda. labdajátékterem, Gimnáziumi 14.50: Nk. Kgy. Kinizsi—Monori Gimnázium serdülő fiú, 15.40: Nk. Gimnázium—Monori Gimnázium ifjúsági és V. korcsoportos diák fiú megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás, Tisztakécske: TSC—Nk. Kgy. Kinizsi, barátságos mérkőzés. S. Z. 1. Nk. Petőfi isk. 6 5—1 95-47 10 2. Nk. Kossuth isk. 6 5 — 1 70-44 10 3. Nk. Rákóczi isk. 6 1 — 5 45-70 2 4. Nyársapáti isk. 6 1— 5 28-74 2 Köszönetnyilvánítás. Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik a drága, jó férj és apa. Verbó Zoltán temetését jelenlétükkel megtisztelték. Felesége, lánya, fia. • ; *.**■ >- XcV f &‘-r ■ [UNK] ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) Nagykőrösi apróhirdetések Házőrzésre kiválóan alkalmas, 1 éves, törzskönyvezett komondor eladó. Nagykőrös, Pipa u. 18. 17 óra után. Munkaidőben tel.: 364.___________ Szegedi és kúpcserép van használt eladó. Nagykőrös III., Bástya út 13. Tóth János. 500 négyszögöl szőlő eladó a Hosszúhát elején. Kút van. Érdeklődni lehet: Nagykőrös II. Tabán u. 7. sz. alatt._________________ Pesti úton, halastó mellett 400 n.-öl zártkert eladó. Villany (380 volt), víz van. Érvényes építési engedéllyel (pince van). Érdeklődni: Nagykőrös. Gát u. 2. I. 16. Tel.: 81-15. Házhely eladó a Kárpát utcában Balaton útnál. Nagykőrös. érdeklődni: Gárdonyi u. 10.__________ Garázs kiadó a város központjában, a mozinál. — Nagykőrös. Érdeklődni: Biczó G. 3.. du. 4-től. Használt tetőcserép eladó (olcsón). I. ker., Tass u. 6. sz.____________ 600 n.-öl zártkert eladó, Temetőhegy dűlő, kőút mellett, víz, villany bekerítve, várostól 150 m-re. Érdeklődni: Nagykőrös, Alpári 24.______________ Eladó zománcos, réz fürdőszoba kályha tussal. Hidrofor motorral, fali mosogatócsappal. Érdeklődni: Losonczy u. 23. Román kályha eladó Nagykőrös, Hangácsi 62._____________________ A Hosszúhát dűlőben 300 négyszögöl zártkert. kúttal eladó. — Érdeklődni: Nagykőrös Vill., Esedi u. 27. 2 db 23 kg-os gázpalack és 1 db Olimpia 2 gáztűzhely eladó. — Érdeklődni: Nagykőrös, Szolnoki 128. sz., mindennap 17 óra után. Tel.: 326,__________ Gyönyörű csavart lámpa Pandarit eladó. Arany J. u. 6._________ Háromajtós szekrény, világos é<? szekrénysor kisméretű eladó Markónénál, Szabadság tér 6/C alatt. Érdeklődni lehet, szombat, vasárnap.