Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-07 / 130. szám

10 Olcsóbb a liszt, a cukor, az üdítők A tököli Kölcsey utcai ABC áruházban mától kedvezmé­nyes liszt- és kristálycukor-ak­ciót hirdettek, a finomlisztet 29 forintért, a cukor kilóját 59 forintért kínálják. A papírdo­bozos alma, szőlő, narancs üdí­tő 56 forintba, a literes Olym­­pos citromlé 87,50 helyett 75 forintba kerül — tájékoztatott Rukker Feren­cné üzletvezető. A kerepestarcsai Széchenyi utcai Mini ABC-ben most 10 százalékkal olcsóbban kapha­tó a fél literes, valamint a más­félliteres (kannás) sűrített to­nik, szőlő- és kólaszörp. Egyes tusfürdőket 240 forint helyett 180-ért kínálnak —­­tudtuk­ meg Nagy Istvánná pénztárostól. Az őrbottyáni Dózsa György úti Napfény Kisáru­­ház élelmiszerrészlegén a fi­nom-, illetve rétesliszt nagyke­reskedelmi áron, a különféle fűszerkeverékek pedig 20 szá­zalékkal olcsóbban kaphatók. A tésztafélék közül a négytojá­sos száraztészta például most 45 forintba kerül — erről György János, az áruház veze­tője adott információt. T. Á. Ruhavásár Olcsó kilósruha-vá­­sár lesz június 11-én reggel kilenc­től délután négyig Gödöllőn a Forrás Szociális Segítő Szolgálat épületében (Szabadság utca 23. szám). Anyakönyvi hírek: Völgyi Géza Béla és Adamicza Ágota, Juhász Zoltán és Kapás Mag­dolna, Török Zsolt és Tama­­soczki Bernadett. Meghaltak: Harsányi Pál­­né Józsa Karolin (Katona Jó­zsef u. 20.), Petneki Kálmán (Alpári u. 1.), Balog László (Tetétleni u. 18.), Járvás Lászlóné Waltner Rozália (Kossuth L. u. 50.). Nagykőrösön kö­töttek házasságot: PEST MEGYEI HÍRLAP Sinka István versei az MDF-akadémián Nagy utakról hazatérve cím­mel Sinka István összegyűj­tött verseinek könyvheti be­mutatóját rendezi meg az MDF-akadémia holnap, 18 órakor a Bem téri székházban (1027 Bp. Bem tér 3. III. em. 37.). Az esten Görömbei András irodalomtörténész, Medvigy Endre, a könyv szer­kesztője, Püski Sándor könyv­kiadó és Sándor András író tart előadást, továbbá Horváth Sándor színművész és Berecz András népdalénekes is közre­működik. Régi házban gazdabolt Jó példáját látni Foton a kispénzű vállalkozó ötlettárának. Egy használaton kívüli öreg parasztházban nyílt gazda­bolt, amely ma már nemcsak a kertészkedéshez szükséges eszközöket árusít, de megtalálható a kerti bútor is Vimola Károly felvétele Időszerű növényvédelem A csapadékosra való esetleges hajlam fokozza az egyes gom­babetegségek kialakulását és felfutását. Ilyen például az al­­mafavarosodás, az első tünetek — még csak az észlelés szint­jén — a megye minden körzeté­ben megjelentek. A kórokozó számára kedvező nedves, fül­ledt, meleg időjárás a fertőzés veszélyét fokozza, ezért az al­mafák védelmét a lisztharmat mellett a varasodásra is ki kell terjeszteni. A két kórokozó ellen egy­szerre ható és eredményesen használható gombaölő szerek: Rubigan 12 EC, Systhane 12 F, Systhane MZ, Score 250 EC, Topsin-M 70 WP, Funda­­zol 50 WP. A szőlő peronosz­­pórás betegségének kialakulásá­hoz is hasonló feltételek ked­veznek, ezért ennél a növény­nél is a lisztharmat elleni véde­kezést ki kell egészíteni az erre a kórokozóra is hatékony ké­szítménnyel. Megelőző kezelés­re megfelelőek a kontakt hatá­sú gombaölő szerek, mint a Rezoxiklorid 50 WP, Miltox Speciál, Ortho-Phalton (II), Zi­­neb. Ha az időjárás csapadékos­sá válik, a felszívódó készítmé­nyek használatát javasoljuk, így Mikai C 64, Ridomil Plus 45 WP, Ridomil Zineb 72 WP. A felsorolt gombaölő szerek keverhetők a lisztharmat ellen használható készítményekkel (Sápról, Rubigan 12 EC, Thio­­vit S, Karab­ane LC stb.). Tájékoztatásként jelezzük, hogy az Unifosz 50 EC rovar­ölő szer 1993. december 31-ig szabadforgalmú kategóriás en­gedélyt kapott. Dr. Magyari Istvánná Pest Megyei Növényegészség­­ügyi és Talajvédelmi Állomás Gödöllő' SZOLGALTATAS Földárverések a megyében A Pest Megyei Kárrendezési Hi­vatal nyilvános kárpótlási földár­verést tart ma 9 órától Szigetcsé­­pen és Szigetszentmártonban. Mindkét településen a Csepel-szi­­geti Mgtsz kijelölt földjei talál­nak gazdára. Szintén a mai napon 13 órától Tökölön árverezik a Csepel-szigeti Mgtsz területeit. Jönnek a kereskedők A most kezdődő hétnek minden munkanapján érdemes betérnie nagykőrösi Arany Já­­­nos mozi előcsarnokába annak, aki a ruhavásárok portékáiból sze­retne válogatni. A rákövetkező héten ugyancsak mindennaposak az árusítások, utána pedig június 21-én, 23-án, 24-én, 28-án és 30-án jönnek a kereskedők. A ru­havásárok reggel 8 órától délután 5 óráig tartanak nyitva. Mit ígérnek KOS (03. 21.—04. 20.) Személyes ügyek: Nyu­­galmas, zavartalan na­­pok. Tehát arra is esélyt adnak a csillagok, hogy jó érzés­sel zárhasson le egy hosszabb sza­kaszt, amelytől már szívesen sza­badult volna. Érzelmek: Alig kez­dődik el valami, máris a végéhez közeledik. Sajnos... Egészség: Kitűnő. Szerencsés napja: Csütör­tök: BIKA (04. 21.—05. 20.) Személyes ügyek: Tartsa a szemét a folyó ügyein, kezét pedig a pénzén. Ez el is vezeti egy nem egészen örömteli felfedezéshez, anyagi erői bizony nem követik szellemének szárnyalását. Érzel­mek: Levertsége — fáradtsága? — ellene dolgozik annak, amit mostanában oly nagyon szeretne. Egészség: Változóban. Szeren­csés napja: Kedd: W­­IKREK (05. 21.—06. 21.) Személyes ügyek: Nem lesz elégedetlen a következő napokkal. Igaz, apró örömök, sikerek jel­lemzik, de mindegyiknek meg­van a jelentősége, mint később ta­pasztalni fogja. Érzelmek: Egyen­lőtlen mérkőzés részese. Az ered­mény nem az lesz, amit elkép­zelt. Egészség:Az előbbiek döntő­en érintik a kedélyét. Szerencsés napja: Szerda.­­­ RÁK (06. 22.—07. 22.) Személyes ügyek: A sza­­badság, a felszabadult­­ság érzése adja a hátte­ret mostani életéhez. A csillagok szerint ehhez egy utazás pozitív hatása is járulhat még. Érzelmek: Itt az ideje, hogy rendet rakjon maga körül. De ebből ne hagyja ki a családi ügyeket sem. Egész­ség: Aggodalomra nincs ok. Sze­rencsés napja: Szombat: JAN OROSZLÁN (07. 23.—08. 23.) Személyes­­r­l ügyek: Lazítson, még­i­s csak ne is gondoljon az intrikákra, a veszekedésekre. Ha ezektől a terhektől meg tud szaba­dulni, nagyon jó hete lesz. Adott a baráti kapcsolatépítés is. Érzel­mek: Szeszély, vagy türelmetlen­ség, esetleg más viselkedési for­mában találkozhat a féltékenység­gel. Ha számít rá, nyert ügye van. Egészség: Panaszmentes. Szerencsés napja: Szombat: SZŰZ (08. 21.—09. A . 22.) Személyes ügyek: Ki kell fejeznie a szoli­­daritását, a feltétel nél­küli barátságát valakivel, aki erre mostanában nagyon rászorul. Ta­lálja meg a módot arra, hogy érez­tesse: Ön korrektül szemléli a dol­gokat. Érzelmek: Azzal, hogy nem keres más megoldást, nem valamiféle erkölcsi szilárdságról tesz tanúságot, hanem a határozat­lanságát igazolja. Egészség: Vál­tozatlan. Szerencsés napja: Va­sárnap: MÉRLEG (09. A . 23.—10. 22.) Személyes ügyek: Pozitív lehet a mérlege, ha bátran kez­deményez. Tegye meg a nehéz lé­pést, ha eddig halogatta. Egyálta­lán, lépjen ki a háttérből, hiszen nem csak az átmeneti sikerre van most esélye, hanem a tartós önbi­zalomra is. Érzelmek: Kapcsolatá­nak némely kérdését tisztáznia kellene. Hogy miről is van szó, azt a partner utóbbi időbeni visel­kedéséből tudni fogja. Egészség: Nincs változás. Szerencsés nap­ja: Péntek: SKORPIÓ (10. 23.—11. 22.) Személyes ú­­j ügyek: Többet foglalko­­zik olyasmivel, ami a lé­nyeges dolgokról eltereli a figyel­mét. Nyugtalanságának ez az oka. Érzelmek: Ha néha úgy tűnik, hogy légüres térben mozog, hogy nem érti meg senki, az valószínű­leg összefügg alkati tulajdonságá­val. Ez ráadásul negatív irányba is viszi, a magányosság már szinte mártír vállalásához. Feloldódni! Egészség: Stressz-érzékenység. Szerencsés napja: Hétfő: NYILAS (11. 23.—12. 21.) Személyes ügyek: Életritmusát, stílusát most már úgy kellene alakítania, hogy az már számol­jon életének merőben új szakaszá­val, ami előtt áll. Aggodalomra nincs ok. Érzelmek: Nagyon kel­lemes történések, ne kerülje a ka­land lehetőségét sem. Egészség: Általában jó. Szerencsés napja: Hétfő. A BAK (12. 22.—01. 20.) Személyes ügyek: A lát­­szólag unalmas napok akaratától függetlenül vesznek eseménydús fordulatot. Ön azonban eszköz azok tervé­ben, akik a középpontban állnak. Tehát gondolja meg, mire hajlan­dó. Érzelmek: Helyre kellene hoz­ni egy korábbi mulasztását. Ám csak abban az esetben tegye meg, ha perspektívát is lát benne. Egészség: Panaszmentes. Szeren­csés napja: Szombat. VÍZÖNTŐ (01. 21.—02. 19.) Személyes­­i ügyek: Bizonyára észre­­vette, hogy mostanában elnehezült. Ez nem a melegtől van, azzal magyarázható, hogy a bizonytalanság uralja a cselekvé­seit. Jelöljön ki rövid távú célo­kat sürgősen. Érzelmek: Ez a lel­kiállapot nem megfelelő nézetel­térések tisztázására. Ha bántja va­lami, adjon időt magának, ez segí­teni fog. Egészség: Pszichés fá­radtság. Szerencsés napja: Pén­tek: HALAK (02. 20.—03. 20.) Személyes ügyek: Úgy érzi, hogy szeretne mindent itthagyni? El­utazna valahová, ahol senki sem ismeri? Nos, ez a menekülési vágy logikusan következik az ed­digi, viszonylag rövid életsza­kaszból is. Tünet, mely elmúlik, ahogy jött. Érzelmek: A csillagok biztatnak az új kapcsolatra, vagy a tartalmasabb együttlétre. Egész­ség: Alapjában jó. Szerencsés napja: Vasárnap, a csillagok erre a hétre? Képviselői fogadóórák hétfőn ,a földszint 1-es szobájában a 7-es körzet­nek dr. Kónya Mihály, a 8-asnak Faragó Gyula, holnap, a 6-os körzetnek Ecseri Károly tart képvise­lői fogadóórákat. Ha Ön a Suzuki szentendrei márkaképviseleténél vásárol autót, nyerhet egy magyar Suzukit! Részletfizetési és lízingelési lehetőség. Biztosítását a helyszínen megkötheti. Kárpótlási jeggyel is fizethet. Szalon és szerviz SZENTENDRÉN a Rév utca 6. szám alatt Telefon: 06-26- 10-921 1993. JÚNIUS 7., HÉTFŐ Öngyilkosjelöltek a vasúti átjárókban Egész évben ellenőrzés Az Országos Rendőr-főkapi­tányság a május 8. és 22. kö­zötti hasonló célú akció ta­pasztalatainak hasznosításá­val egész évben fokozottan kí­vánja ellenőrizni a közutak vasúti átjáróinál a közlekedé­si szabályok betartását. Bencsik László, a MÁV vasútbiztonsági irodájának vezetője elmondta, hogy a két hétig tartó májusi ellenőr­zés idején nyolc esetben tör­tént baleset az átjárókban a működő fénysorompó tilos jelzése ellenére. Az év első öt hónapjának statisztikái azt mutatják, hogy az előző év azonos időszakához képest nőtt az útátjárókban történt halálos balesetek, és a vasút más területén bekövetkezett sérülések száma. A vasúti közlekedés biztonságát veszé­lyeztető cselekmények közül csökkent az akkumulátor- és elemlopások száma, de sajná­latosan megnövekedett a sze­­mélyvonat-dobálások és az egyéb rongálások gyakorisá­ga-Pausz Ferenc, az ORFK il­letékese elmondta, hogy a két hét alatt kamerákkal figyelték az útátjárók egy részét. A 61 megfigyelt átjáróban 667-en hajtottak át a tilos jelzés elle­nére, zömében gépkocsival, de gyakori volt a kerékpáro­sok és gyalogosok szabályta­lan áthaladása is. A megállí­tott szabálysértők csaknem 10 százaléka ittasan vezetett. A járművezetők továbbra is szá­míthatnak a szigorúbb ellenőr­zésre az év folyamán, és a sza­bálysértők akár 15 ezer forin­tos büntetést is kaphatnak. ]megyei HÍRLAP Telefonos ügyelet Ha bármilyen ötlete, észrevétele, esetleg javaslata van, amely közérdekű, mondja el nekünk. Hívja fel lapunk szolgáltató rovatát a 138-4210-es telefonszámon. A vonal végén hétfőtől péntekig délelőtt 11-től délután 2 óráig ügyeletes munkatár­sunk várja az Ön hívását. (A 138-4210-es telefonon az ügyeleti időn túl bármikor telefaxos üzenetet is hagyhat.)

Next