Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-18 / 115. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP Megkérdeztük Bővíti műsorát a váci tévé? Mint arról tegnap beszámoltunk, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által korábban közhírré tett sugárzási lehetőség iránti kérelemre többek között a váci Elektro-Szignál Kft. is megkapta ez engedélyt. Miben változik a helyzetük? — erről kérdeztük Gergely Sándort, az Elektro-Szignál Kft. ügyvezető igazgatóját. — Kábeltévés hálózatra már négy éve megvan az engedélyünk, 1990. március 15-én kezdtük a helyi televíziózást. Eddig hetente kétszer, hétfőn és szerdán sugározhattunk kábelen, ám ha most kikerülünk az éterbe, akkor a nézők három napon is találkozhatnak a műsorainkkal. Háromszor négy órányi saját gyártású műsorunk volt, a közeljövőben azonban legalább ötven százalékkal meg tudjuk növelni ezt az időtartamot. Arra számítunk — mondta Gergely Sándor —, hogy a szűkebb környezetünkön túl Sződligetet, Verőcét, Felső-Gödöt és esetleg Kismarost is el tudjuk érni. Most kell kérnünk egy csatornát, s ha az meglesz, akkor beszerezzük az antennarendszert és a szükséges berendezést. Véleményem szerint a sugárzás csak ősszel fog beindulni. Akkor mintegy tizenhétezer lakosra számítunk majd, most körülbelül kilencezren nézik az adásainkat. Hétfőnként jelenleg hír- és sportműsort szerkesztünk, valamint reklámmal alátámasztott kultúrtörténeti és komputeres játékokat mutatunk be. A szerdai napon részben ismételünk, és az úgynevezett esti beszélgetésen mindig valamely fontos várospolitikai vitára kerül sor. Műsoridőnk húsz százaléka reklám, erre azért van szükség, hogy fent tudjuk tartani magukat. Ez egy magánvállalkozás, semmiféle támogatást nem kapunk, éppen ezért, kritizálni is jogunk van. T. A. Halló 04, halló 05, halló 07! Kislány volt az áldozata A 10 -es út zsámbéki leágazásánál két nagyméretű üres Kamaz-típusú teherautó összeütközött egymással. Kár szerencsére nem keletkezett, csak egy könnyebb sérülés történt. Cegléden hétfőn állítottak elő egy személyt, akit súlyos közszemérem elleni erőszak gyanújával vettek őrizetbe. Eddig csak annyi tudható, hogy egy kilencéves kislány volt az áldozata, akit fajtalankodásra akart kényszeríteni. Váratlan adományok Váratlan ajándékesőny zúdult SzázhalombataPV tára egy Munkácsydíjas szobrászművésznő jóvoltából. Takáts Erzsébet áprilisban járt a városban, s nagyon megtetszettek neki a rendezett parkok, az épülő házak, a műemlékek, az iskolák és a kulturális intézmények. Elismerésének jeléül saját műveiből adományozott Százhalombattának jó néhány darabot. Ezek zsűrizett művészi értéke közel 700 ezer forint. A művésznő felajánlott a Széchenyi-szakközépiskolának egy Széchenyi-domborműportrét fatalapzattal, egy bronz névtáblát és koszorútartót. Az ajándékok közé tartozik a köztársasági címer bronz domborműve, és egy bronzplakett fa alapzattal. Takáts Erzsébet alkotásait átadva sok sikert kívánt a városnak. (v. cs.) SZŰKEBB HAZÁNK 1994. MÁJUS 18., SZERDA Az önkormányzat megtoldja az összeget (Folytatás az 1. oldalról) A némiképpen lecsökkentett összeg miatt gondolta úgy a Pest Megyei Önkormányzat, hogy — amennyiben a közgyűlés, feltehetően az e héten tartandó ülésen jóváhagyja — további 300 ezer forinttal megtoldja a támogatás összegét. Tömöri Pálné osztályvezőtől megtudtuk, hogy a megyeháza által, a Népjóléti Minisztérium felkérésére meghirdetett pályázatra 21 jelentkező nyújtott be értékelhető ötletet. Legtöbbjük — a kiírásnak megfelelően — a családokat megmozgató szabadidős, ismeretterjesztő, szórakoztató rendezvényekkel, a több generációnak egyidejűleg élményt adó programokkal pályáztak a már említett összegekre. Hosszas egyeztetés után a szakemberek végül is az alábbi ötletek kidolgozóit tartották támogatásra alkalmasnak: a Váci Városi Tourinform Irodát, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szigetszentmiklósi csoportját, a Pátyi Faluközösségért Alapítványt, a Gyáli Bartók Béla Általános Iskola Diákönkormányzatát és a Tápiószecsői Általános Iskola Diákönkormányzatát. Nehéz dolga volt a szakmai zsűrinek, tudtuk meg az osztályvezetőtől. Annak érdekében pedig, hogy egyetlen hasznosítható ötlet se maradjon támogatás nélkül a szakemberek támogatják, hogy az önkormányzat további 300 ezer forinttal segítse a programokat. A megyeháza hírei Formálódik a tervezet (Folytatás az 1. oldalról) Indokolt a megyei intézmények közötti élő kapcsolattartás részletesebb kidolgozása, e munkát majd a bizottság néhány tagjának közreműködésével azok vezetői végzik el. Szó esett arról, hogy a tervezet hosszabb időre szól, ezért találhatók meg benne a már megkezdett folyamatok, és a távlati elképzelések. Az eddigi, négy esztendős tapasztalatok beleszövése a tervezet szövegébe arra jó, hogy a leendő közgyűlés, bizottságok tagjai áttekinthessék, mi történt korábban, mire építhetik tevékenységüket. A koncepció egyébként kitér az önkormányzati törvény életbe lépéséből adódó helyzet vázolására, a megye megváltozott szerepére, valamint arra, hogy a megyei, illetve területi intézmények közötti mellérendelt viszony a szakterületeken miként nehezítette meg az információáramlást. Felsorolja a megye kulturális intézményeit, s a kultúrát támogató tevékenységet. A hivatal ügyrendjét — amely annak működőképességét hivatott szolgálni — ugyancsak jóváhagyta a bizottság, egy-két kiegészítő javaslattal. E téma kapcsán került szóba, a megyei önkormányzat és a sajtó viszonya. A bizottság tagjai megerősítették, fontosnak tartják a hiteles tájékoztatást, elősorban a lakosság szélesebb körét érintő kérdésekben. Döntés született az idei alapokra beérkezett pályázatok támogatásáról, s néhány egyéb kérdést is megvitattak a bizottság tagjai. (szí) Körvonalazódik a nemzeti összefogás Egymást segítve van remény a jobb eredményre * •(Folytatás az 1. oldalról) Arra kérjük az első fordulóban kiesett jelöltjeinkre szavazókat, hogy a hozzánk közel álló másik két párt jelöltjét támogassák, s úgy tudom az MDF és az FKGP is így nyilatkozik. Konkrét megállapodást eddig a Kereszténydemokrata Néppárttal kötöttünk csak — mondotta Herceg Ferenc, a Független Kisgazdapárt kampányfőnöke. A megállapodás értelmében a KDNP két harmadik helyen álló jelöltünket dr. Hajnal Károlyt (Nagykáta) és dr. Czira Szabolcsot (Nagykőrös), míg pártunk a még versenyben lévő két kereszténydemokrata jelöltet , dr. Péter Mihályt (Aszód) és dr. Leitner Gábort (Szod) támogatja. Két jelöltünket egyébként a helyi MDF-szervezet is segíti, annak ellenére, hogy a Demokrata Fórummal nem történt központi egyeztetés. Választókerületi szinten, kiesett jelöltjeink (ha a felek megegyeznek) segíthetik az MDF mandátumszerzését is. Megyei érvényű megállapodásokat ugyan nem kötöttünk — mondotta Virág Róbert, a Magyar Demokrata Fórum kampányfőnöke, ám helyi szinteken úgy tűnik, megegyeznek a kereszténydemokrata és az MDF-es jelöltek. Szobon és Aszódon a kiesett fórumosok segítik majd KDNP két másik helyezett a jelöltjét, míg az első fordulóban zömében alulmaradt kereszténydemokraták elvileg mindenhol támogathatják esélyes jelöltjeinket. R. Z.—N. V. Gyors voksszámlálás Az országgyűlési választások első fordulójában a 176 egyéni választókörzet közül megyénk 9. számú választókörzetében (Budaörs a központja) fejeződött be legelőször a szavazatok összeszámlálása, e körzet adatai futottak be elsőként az országos választási központba — tudtuk meg tegnap Erdélyi Lászlótól, a megyei önkormányzat főjegyzőjétől. A főjegyző arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a megyei (területi) választási központok nem hivatalos szavazatszámláló versenyében Pest megye a képzeletbeli dobogó harmadik fokára került, csupán a nálánál kisebb, s így némiképp könnyebb helyzetben lévő Hevesben és Borsodban sikerült előbb összesíteni a voksokat. (ribáry) Egy-két ember okozza a bajt Budakeszin nem lesz nyugtuk! Bár az időjárás enyhült kissé, de a hangulat továbbra is forró maradt Budakeszin az árverezők között. A kezdés ugyan tíz órára volt kiírva, ám a kijelölt táblák közül délig csak egy került kalapács alá. Megegyezni itt sem sikerült, mindenki úgy érezte, hogy neki van igaza. Az elsőként megvásárlásra kerülő táblára — a területhez képest — soknak bizonyultak az ott földet venni szándékozók, így csak a harmadik licit alkalmával tudták a kárrendezési hivatal munkatársai eladni a szőlőt, aranykoronánként harmincötezer forintért. Az árverezés idejére elcsendülő viták a szünetben ismét fellángoltak. — Az ország minden tájáról ide jönnek az emberek! — kiabálta az egyik helybéli asszony. — Mindegyikük itt akar földhöz jutni, s végül majd nekünk, budakeszieknek nem marad elég megvásárolható földterület. Akkor talán mi menjünk el az idegenek miatt, mi, akik már évtizedek óta itt élünk? Menjenek innen a pestiek, ők verik fel az árakat! — Ugyan már asszonyom! — vágott közbe egy férfi a fővárosiak közül. — Velünk meg lehetne egyezni. Én is jobban örülnék, ha nem lenne licit. Nekünk sem az az érdekünk, hogy minél drágább legyen Budakeszin a föld. — Persze, hogy nem — folytatta egy szintén Budapestről érkezett asszony. — Emlékezzenek csak vissza: a fővárosiak és a helybeliek majdnem minden esetben megegyeztek volna. Van itt azonban néhány bróker, akik mindig a csillagos égig verik fel az árakat, aztán mindössze három-négyezer forintért vásárolnak. Meg kellene tiltani, hogy tíz— húsz négyzetméteres darabokat vehessenek. Nem velünk, pestiekkel, hanem az ilyen emberekkel van a baj! — Velük bizony! — vette át a szót újra az egyik budakeszi férfi. — Nekem egyszer már elvették itt a földemet, most pedig, amikor visszaszerezhetném, miattuk nem tudom. Az viszont biztos, hogy bármilyen sok pénzért vesznek maguknak Budakeszin földet, az ilyeneknek nem lesz nyugtuk! (nádai) Kereszténydemokrata felhívás A nemzeti erőket támogassuk! Barátaink! Az 1994. évi országgyűlési választások első fordulójában a szétforgácsolt keresztény-nemzeti erők katasztrofális vereséget szenvedtek. Súlyos hibát követtünk el, mert a figyelmeztető hangok ellenére sem ismertük fel a nagyarányú baloldali előretörés veszélyét, vagy ha felismertük is, semmit sem tettünk ellene. A választások második fordulójának közelsége miatt nincs idő az okok részletes elemzésére, de nincs időnk az elkeseredésre és kétségbeesésre sem. Ebben az utolsó órában kötelességünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a még versenyben lévő keresztény-nemzeti jelöltek parlamentbe juttatása érdekében. Az első forduló eredményeinek elemzése azt mutatja, hogy igen sok választókerületben — a legjobban szerepelt keresztény-nemzeti jelölt támogatására létrehozott választási szövetség esetén — erre még mindig számottevő esély van, és így a baloldal abszolút, akár kétharmados többsége megakadályozható. Felhívunk tehát minden keresztény-nemzeti erőt a választások második fordulójára történő összefogásra. Tegyük félre gőgünket, önhittségünket, sérelmeinket, lépjünk túl végre a széthúzás magyar átkán, és cselekedjünk közösen! Felhívunk minden keresztény-nemzeti pártot és velük azonos gondolkodású független jelöltet, hogy: 1. Jelöltjeit léptesse vissza a legjobban szerepelt keresztény-nemzeti jelölt javára. 2. Szavazótáborát mozgósítsa a közös jelölt egyöntetű támogatására. 3. Buzdítsa minden tagját és támogatóját — azokat is, akik az első fordulóban esetleg otthon maradtak — arra, hogy a második fordulóban is vegyenek részt a szavazáson. A Kereszténydemokrata Néppárt pomázi szervezete