Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

J PEST MEGYEI HÍRLAP IRODALOM Bajor Andor Az én jóságos keresztapámA­ mikor megkaptam a kötéltáncos-mesteri diplomát, azonnal fölhív­tam a minisztériumban a keresztapámat, és meg­mondtam, hogy szédülős vagyok. — Drága keresztapám — mondtam —, én ring­­lispílre se tudtam soha ül­ni, mert rettenetesen szé­dülős vagyok, az első emeletről se tudok lenéz­ni, mert úgy érzem, men­ten kiesek az ablakon! Hát miképpen fogok én kötélen táncolni, drága keresztapám? Erre Miska bácsi meg­nyugtatott, hogy most már végképp nem kell a kötélen táncoljak, elmúlt az az idő. Egyébként azért kerültem oda, mert ott volt szabad hely, és mindegy, milyen címen kapom a pénzt. Miska bátyám válasza megnyugtatott ugyan, bár eredetileg nem így egyeztünk meg. Arról volt szó, hogy „érdemes dinnyecsősz” címen ju­tok némi mellékjövede­lemhez, és abból kertet vásárolok, ahol idővel megtanulom a dinnyeter­mesztést is. Ezt ígérte meg Miska bátyám. De mint kiderült, a „dinnyecsősz” beosztá­sért óriási tülekedés volt, és azt végül Miska bá­tyám kapta meg. Termé­szetesen nem kívánhat­tam, hogy hatvan évével és köpcös megjelenésé­vel erről a fontos beosz­tásról lemondjon a ja­vamra, és elvállaljon egy esetleges kötéltáncolást. Végül is így volt igaz­ságos, hogy ő legyen a címzetes dinnyecsősz és én a kötéltáncos, mert aki megnézett bennün­ket, ezt elhihette rólunk. Én ugyanis két méter magas vagyok, zörgő csontú, és a járdán is úgy megyek végig, hogy eser­nyővel egyensúlyozom magam. Két hónapig igen gond­talanul éltem, és jól meg­barátkoztam a diplomám­mal, amikor váratlanul táviratot kaptam a légtor­­nászszövetségtől, azonnal jelentkeztem,hogy kétségbeesetten telefo­náltam Miska bátyám­nak, de ő ismét megnyug­tatott. Azt mondta, for­maság az egész, csak egy gyűlésen kell elnö­köljek. Hát nem volt formaság. Mert az emelvény, ahol ültem, olyan magas volt, hogy majdnem be­szédültem a tagok közé. Legalább mésfél méter lehetett, és én az ilyesmi­hez sohase voltam hozzá­szokva. Mondtam is a ta­goknak: szeretnék lemen­ni közéjük. Ezt a kijelentést na­gyon megtapsolták, de amikor fölkeltem, vissza­ültettek a pódiumra, ahol úgy éreztem magam, mint egy feneketlen kút káváján. — Én — mondtam is­mét — n­em bírok itt fönt ülni, amikor önök lent ül­nek. Ezt megint megtapsol­ták, de hogy egy normá­lis helyre telepedjek, nem engedték meg... A gyűlés után széde­­legve megkerestem Mis­ka bátyámat, és súlyos szemrehányásokat tettem neki. — Drága keresztapám — mondottam —, majd­nem kitörtem miattad a nyakamat. A pisai ferde torony tetejéről jövök, hát ez neked formalitás? Mista bátyám is el volt keseredve. Őt pedig a dinnyecsőszök hívták meg, és félt, hogy nap­szúrást kap. — És hol lesznek azok — kérdeztem —, síkságon, vagy hegyen? Mert én akkor szívesen helyettesítelek... Sajnos, szegény Miska bátyám nem tudta, mi­lyen helyt termesztik a dinnyét. Sohase látott dinnyeföldet az én áldott jó keresztapám, és Ezért ő maga ment el, pontosan úgy lett, ahogy megjósolta. Egy fél óra alatt napszúrást kapott. De olyat, hogy amikor hazahozták, min­denütt dinnyét látott. És ezt nevezte szegény, gyermeki hiszékenységé­ben, formalitásnak... ő keményen küzdött a dinnyecsőszi beosztá­sért, mert amíg feküdt, vizes borogatás volt a fe­jén, és mindenféle din­­­nyék jelentek meg előtte. Ezután nyugdíjazták, mert amíg a dinnyéket látta, a rosszakarói össze­fogtak ellene. Még avval is megvádolták, hogy alaptalanul harcolta ki számomra a kötéltáncos­­mesteri beosztást. Mint­ha szegény keresztapám tehetne arról, ha tériszo­nyom van. Én a lehetőségekhez képest mindent megtet­tem, hogy ne essek le, va­lahányszor fölraktak két, két és fél méter magasra. Citromot nyalogattam, időnként behunytam a szememet. Nem az én kereszt­apám a felelős azért, hogy egy gyűlés közepén elfogyott a citrom, mire én föltámolyogtam, és reá­estem az alattam ülő jegyzőkönyvvezető fejére. De mégis fölcitáltak egy irodába, ráadásul — valószínűleg merő rossz­­indulatból — a negyedik emeletre. Hogy már a lift­ben iszonyodjak el. Egy rideg, szemüveges tisztviselő fogadott, átha­tó pillantással méregetett, és megkérdezte: — Ön kötéltáncos? Természetesen meg­mondtam a színigazságot. — Nem kötéltáncos va­gyok, hanem mester. Aki­nek nem is kell a kötélen ugrálnia, mint egy jött­­ment tagnak. Ez azonban nem elégí­tette ki az illetőt. — És kitől szerezte a szakképesítési diplomát? — faggatott tovább. — A dolgozó néptöme­gektől — feleltem élesen. Jól?— Nem a keresztapja­Szegény keresztapám volt a keresztkérdés. De nem jöttem zavarba. — Tőle is. Mert ő is B dolgozó b­átor és szókimondó fellépésem után — legnagyobb örömömre — elnökölni se kellett többé. Csak küldték a pénzt. Mígnem hallom, hogy állítólag föl kell lépnem, hiába vagyok szédülős. Már több magas fórum­hoz fordultam, noha fé­lek minden magasságtól. Kérvényeztem, hogy te­gyenek át inkább dinnye­csősznek, de nem vála­szoltak. “­­__./ Árkossy István illusztrációi 1995. JANUÁR 2., HÉTFŐ 9 Zágoni Attila Arany János a nagyvilágban Tisztelt szerkesztőbizottság! Saját személyemmel nem szeretném terhel­ni túlzsúfolt lapjukat. Bevezető gyanánt csu­pán annyit árulok el, hogy a széles olvasótá­borba tartozom, s ez a magam műve, nem a véletlené. Már negyvennégy előtt nagy ha­szonnal forgattam lapjukat, pedig akkor sem terjesztették jobban, mint mostan. Nagyon sze­retem, az előfizetési nyugtákat fel tudom mu­tatni. Esti óráimban szoktam olvasni abban az esetben, ha nem jön szememre az álom. A lapból tudtam meg, hogy Arany-évfordu­ló van, ami nem csoda, mert száz esztendő, az se több, se kevesebb. így bátorodtam neki, hogy én is fordítcsak. Hallottam, hogy van, aki magyarít,, de angolításról még nincsenek ismereteim. Úgyhogy megpróbáltam, és neki­estem a welsi bárdoknak. Jelzem, angolul csak otthon tanultam, mint autodidakta, és a moziban, a film alatt, mint néző. Lehet ez kis­sé kiütközik a versből, melynek csak a lénye­gét tolmácsoltam át. De gazdagítottam egy népmeséi elemmel, a király új ruhájával. The hards from the Wales (A welszi bárdok) Edward king, english king Nincs rajta semmi ing, It isn’t rajta ing, Mégis king, british king. Only palást rajta, Szemi-kamgám rajta, But nem azt nézte bárd, Hanem, hogy kiabált: „How many river, In And szántója nagyszerű? How many a pogány It the Wales tartomány?” „The people is Happy rajta, Sir; Nincs más informéson, That’s a pointos hír...” Montgomery is the castle, Hol aznap evening aludt. Mister Montgomery Riglizte a kaput. Hamburgert, Fischert, S mi jó falat, Mi szemnek, szájnak splendid Hundred szolga. Mint hotel-boy A király felé lendít. „Ti urak, ti urak, Ti hitvány dogok! Hát, ne éljen Edward?” A király így dohog: „You, misters, you, misters, You, welszi bulldogok! A királyi ház lájf It’s a big dolog.” Edward king, english king Mindent a lord majorra kent, Of course, hogy legvégül Nem lett happy end...

Next