Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, 1920 (18. évfolyam, 1-54. szám)
1920-06-03 / 23. szám
292 PEST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 20563—1920. kig. szám. Külföldi só behozatala körüli eljárás újabb szabályozása. Valamennyi főszolgabíró, polgármester urnak és a községi elöljáróságoknak. Kihirdetem, hogy a m. kir. pénzügyminiszter ur 35508—1920. sz. rendeletével (szövege a B. K.-ben fog megjelenn) szabályozta a vámkülföldről és idegen közigazgatás alatt álló területről való sóbehozatalt. Az eddigi eljárást azzal a változtatással hagyta egyelőre érvényben, hogy ezentúl községek, körjegyzőségek, járások és r. t. városok, valamint nem országos jellegű közintézmények és üzemek részére nem ad ki önálló sóbehozatali engedélyt, hanem csakis a törvényhatóságok részére. Ha tehát a közületeknek külföldi sóra volna szükségük, kötelesek idevonatkozó kérelmüket a behozatal feltételeinek közlése és igazolása mellett hozzám fölterjeszteni. Amennyiben én a szükségletet igazoltnak és a behozatali feltételeket elfogadhatóknak tartom, megindítom az eljárást a behozatali engedély megszerzése iránt. Amennyiben egyes közületek már kaptak behozatali engedélyt és ezen engedély május hó 28-ig lejárt, anélkül, hogy a külföldi só megérkezett vojtra, vagyis az engedély elévült, ne folyamodjanak az engedély meghosszabbításáért, hanem éljenek a V. H. L. 263. oldalán 14366—1920. kig. sz. alatt kihirdetett felhívásomban foglaltakkal és a még rendelkezésem alatt álló külföldi sóból kérjék tőlem szükségletük kiutalását. Budapest, 1920. évi junius hó 2. Agorasztó, ___________ alispán. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Budapesti Környék Közellátási Bizottsága rendeletei. Á. 15057. szám. A petróleum árának újabb megállapitása. A Bizottság körzetéhez tartozó valamennyi község (város) közellátási osztályának. A m. kir. pénzügyminiszter ur f. é. május hó 21-én kelt 34744. számú »Az ásványolajtermékek után fizetendő kincstári részesedés tárgyában« kiadott rendelete értelmében, a magyar minisztériumnak 1918. évi december hó 4-én kelt 5988—1918. M. E. számú rendeletében nyert felhatalmazás alapján, a kőolaj (petróleum) árát i. é. június hó 1-től kezdődő érvénynyel a Bizottság körzetére nézve a következőképen állapítjuk meg : 1. A község (város) a kőolaj átvétele ellenében a gyárnak, a gyár telepén 100 kg tiszta súly után, göngyölet nélkül 2800 K (kettőezernyolcszáz koronát) fizet azonnali készpénzfizetés ellenében, levonás nélkül. A kőolaj kb. 140—150 kg-os hordókban lesz szállítva, mégpedig vagy vashordókban vagy fahordókban való szállításnál a hordók helyreállításáért és a hordók megtöltéséért a gyár által 100 kg-ként 25 K (huszonöt korona) pótlék számítható fel. Ezenfelül költségek és detaililleték fejében 100 kg-ként még további 10 K (tíz korona) fizetendő a gyárnak. Kincstári részesedés címén pedig kg-ként 70 (hetven fillér) fizetendő a gyárnak, illetve az oda kirendelt pénzügyi közegnek. 2. A község (város) a viszonteladóknak (kereskedőknek) raktárukba szállítva a kőolajat 100 kg-ként 2985 K (kettőezerkilencszáznyolcvanöt koronáért) tartozik kiszolgáltatni. 3. A viszonteladók által a fogyasztóknak felszámítható legmagasabb ár kg-ként 30.45 K (harminc korona 45 fillér), literenként 25 K (huszonöt korona)A Bizottság részére, úgy mint eddig, kg-ként 15 (tizenöt fillér) kezelési illeték rovandó le. Ezen rendelet következtében a Bizottság f. é. április hó 19-én kelt Á. 15044—1920. számú rendelete hatályon kívül lép. Budapest, 1920 május 31. Dr. Vajkai osztályvezető. Á. 15056—1920. szám. A sóbehozatal szabályozása. A Bizottság körzetébe tartozó összes községek és városok közellátási osztályának. A m. kir. pénzügyminiszter úrnak f. é. május hó 22-én kelt 35.508. számú »A sóbehozatal szabályozása tárgyában« kiadott rendeletével kapcsolatban a vármegyei alispán úrral egyetértésben a Bizottság körzetébe tartozó községek és városokra nézve olyképpen rendelkezünk, hogy a sóbehozatalra irányuló kérelmeket Gim nem a törvényhatóság első tisztviselőjéhez, hanem Bizottságunk központi irodájába tartozik benyújtani és Bizottságunk a maga részéről véleményes jelentés kíséretében fogja a Sóelosztó Bizottsághoz továbbítani. Budapest, 1920 május hó 29-én. Dr. Vajkai osztályvezető. 2290—1920. szám. Május havi zsiradékszelvények nehosszabbitása. A Bizottság körzetéhez tartozó valamennyi község (város) közellátási osztályának, valamint a közvetlen ellátásba vont vállalatoknak, szövetkezeteknek és beszerzési csoportoknak. Értesítem Címet, hogy az egyesített élelmezési jegyeken levő május havi zsiradékszelvények érvényessége i. é. junius hó 10. napjáig meghosszabbittatott s ehhez képest a szóbanforgó szelvények a megjelölt időpontig szelvényenként 15 dgr-os fejadaggal akadálytalanul beválthatók. Budapest, 1920 junius 1. Szakáts osztályvezető.