Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, 1925 (23. évfolyam, 1-54. szám)
1925-10-29 / 45. szám
486 PEST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA Majd megalakultak a bizottságok, melynek során ott láttuk a földmivelésügyi miniszter úr képviselőjét, Léhner Károly gazdasági főfelügyelőt, a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatóját, Gesztei Nagy Lászlót, Pestvármegyei gazdasági egyesület képviseletében Teleki Sándor grófot és Herlikovics Mátyás érsekuradalmi jószágigazgatót, a bácsvármegyei gazdasági egyesület képviselőjét, Szabó Sándor gazdasági tanárt és a pestvármegyei gazdasági felügyelőség kiküldöttjét, Dubovszky Géza gazdasági felügyelőt. Erős munkát adott a bizottságnak, a mintegy 200 db-ot meghaladó állatállomány felülbírálása. Délre járt az idő, midőn Szabóky Jenő nemzetgyűlési képviselő ismertette a gazdaközönség előtt az állatkiállítás célját, rámutatott az eddigi eredményekre, a mai időkben hazafias kötelességnek mondotta állatállományunk nemesítését és további kitartásra buzdította a kiállítókat. Majd Teleki Sándor gróf kihirdette a kiállítás eredményét és kiosztotta a nyertesek emléktárgyait. A ló- és kocsiverseny d. u. 2 órakor vette kezdetét, melyen nemcsak a kalocsai járásból, de a szomszéd vármegyékből is volt résztvevő. Ezenkívül érdekes és kedves száma volt a lóversenynek a szallagtépés, melyet a csendőrszárny mutatott be vitéz Eőry Miklós főhadnagy vezetésével. A tapsból különösen kijutott a győztesnek, a kiváló lovas, Jákó Béla tiszthelyettesnek és ifj. Harlikovich Mátyásnak. A kiállítás és lóverseny nem csupán erkölcsiekben végződött fényes sikerrel, de az eredmény a kedvezőtlen időjárás és alacsony beléptidíjak dacára, anyagiakban is kielégítő volt. A siker, mint említettük, egy kicsiny lelkes csoport érdeme, melynek élén Szabóky Jenő nemzetgyűlési képviselő, dr. Markó Jenő főszolgabíró és Guiner Elemér gazdasági felügyelő állottak. Dicséretreméltóan segédkeztek nekik: Antalffy Sándor polgármester, ifj. Harlikovich Mátyás uradalmi intéző, dr. Tarajossy Sándor, vitéz Eőry Miklós főhadnagy, Dekay Lajos állatorvos, Janek Aurél mérnök és Szedlay Gyula tanító. A részletes eredmény a következő volt: 1. Szarvasmarha-kiállítás. Tarka tehenek. Földmivelésügyi miniszter díszoklevele és emléktárgy. Első csoport. Első díj: Molnár János. Második csoport. Első díj : Balázs Sándor. Tarka üszok. Pestvármegye Gazdasági Egyesület aranyoklevele és emléktárgy. Nyertese Balázs Sándor. Tarka bikák. Földmivelésügyi miniszter diszkólevele és emléktárgy. Első díj: Kasi Béni. Magyar tehenek, mft. Első díj : Czik Ferenc. Magyar üszők és bikák. Első díj : Lógó András és Takács József. A lókiállításon első díjat nyertek: Kákonyi Ferenc és Kiss Ignác. A lóverseny győztesei a következők voltak: Szabadi József, Karászi Sándor és Széll József. A kocsiverseny első díját a népjóléti m. kir. miniszter által adományozott ezüst cigarettatárcát Kovalszky Viktor vezérkari százados nyerte el, míg a második csoportban a gróf Vigyázó Ferenc által adományozott ezüst pokált a MagyarÁltalános Hitelbank fogata nyerte el. A kisgazda kocsiverseny győztese Tóth Sándor volt. A monori leventék fogadalomtétele. Monor község leventéi f. hó 25-én d. u. fél 4 órakor tették le a fogadalmat. A leventék: Meskó István, Csizmadia Ferenc és Részegh Ferenc tanítók parancsnoksága alatt három századba osztva vonultak ki már d. u. fél két órakor az országos vásártérre, ahol az ünnepség folyt le. A fogadalom tételére Budapestről Somogyi ezredes Pestvármegyei testnevelési felügyelő és Benedek Zoltán százados, járási testnevelési vezető jelentek meg, akiket a vasútállomáson Madarász Elemér főszolgabíró a járás, Piry Endre főjegyző pedig a község nevében fogadtak. Fogadásukra megjelent az állomáson a monori »Túrán« cserkész csapat egy szakasza is. Az ünnepély a Hymnusszal vette kezdetét. Az ünnepélyt Madarász Elemér főszolgabíró nyitotta meg tartalmas és hazafias beszédda. Utána Somogyi vm. testnevelési felügyelő beszélt a leventékhez,, ismertette annak célját s a leventéket erős hazafias magatartásra buzdította. Ezután Benedek Zoltán olvasta fel a fogadalom szövegét, melyet utána 1200 levente mondott nagy lelkesedéssel. Megható látvány volt, amikor egyszerre 1200 fejről röpült le a kalap és ugyanakkor a parancsnokok vezénylésére 1200 kar emelkedett imához. Végezetül Piry Endre főjegyző szavai zárták be az ünnepséget ígérvén, hogy az 1926. tavaszán a község egy nagyobbszabásu járási Levente-versenyt fog rendezni. Ezután a Levente-csapat szakaszonként a ceglédberceli fúvózenekar ütemei mellett díszmenetben vonult el s legvégül rendgyakorlatokat mutattak be. Az ünnepélyt mintegy 4000 főre menő közönség nézte végig, melynek soraiban képviselve volt a község minden rétege. A testületek zászlókkal jelentek meg az ünnepségen. Utcai terjesztés. A vármegye alispánja Gohlmann és Tsa budapesti cégnek (Hun-utca 4. sz.) az »Élet és Egészség« c. időszaki lap vármegyei utcai terjesztésére a 43.445—925. sz. a. engedélyt adott. Árusítási engedély. A vármegye alispánja Wodianer F. és Fiai budapesti nyomda- és kiadóvállalatnak, illetőleg Somló Henrik főbizományosuknak 44.046—1925. kig. szám alatt megengedte, hogy a saját kiadásukban és nyomdájukban megjelent »A zsellérfiu«, »Legújabb nóták«, »Vőfélyköszöntő« és »Legújabb egyiptomi álmoskönyv« című füzeteket a vármegye városai és községei területén, utcáin és vásárai alkalmával f. évi október 17-től 1926 június 1-ig terjeszthesse. Fertőző betegségek. A vármegye területén f. évi október hó 15—22-ig terjedő időszakban a következő fertőző megbetegedések fordultak elő : roncsoló toroklob : Örkényben 1 esettel; vörheny: Kunszentmiklóson 6, Újpesten 3, Tasson, Kiskőrösön, Soltvadkerten, Bagón és Pusztavacson 1—1 esettel; Kökhurut: Újpesten 1 esettel; hasihagymáz: Gyömrőn 3, Tasson, Kecelen 2—2, Kunszentmiklóson, Nagykőrösön és Alsódabason 1—d esettel; vérhas : Kecelen 3 esettel; kanyaró : Dunavecsén 13, Ócsán 3, Kecelen 2, Gyömrőn és Császártöltésen 1—1 esettel; füstömirigyláb : Újpesten és Gyömrőn 1—d esettel; malária : Kunszentmiklóson és Bián 1—d esettel. Fertőző betegségek. A vármegye területén 1. évi október 22—29-ig terjedő időszakban a következő fertőző megbetegedés fordult elő: roncsolótoroklok : Kocséron, Zagyvarékáson, Örkényen és Abonyban 1—d esettel; vörheny : Farmoson 16, Újpesten 5, Rákosligeten 3, Cinkotán, Gödöllőn, Tápiószelén, Vácon 2—2 , Újszászon, Alagon, Kispesten, Isaszegen, Nagykőrösön, Tarpagyörgyén, Kókán, Szentmártonkátán, Nagykátán és Monoron 1—1 esettel; bárányhimlő : Újpesten 1 esettel; hasihagymáz: Cegléden, Vácon, Isaszegen, Kocséron, Besnyőn, Irsán 2—-1 ; Abonyban, Tószegen, Újpesten, Dányon, Bugyin, Tápiószelén, Nagykátán és Monoron d—2 esettel; vérhas: Kerepesen, Tóalmáson 3—3 és Nagykőrösön 2 esettel;