Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, 1933 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1933-11-23 / 47. szám
REST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA §47 Az állás javadalma a 62.000/1926. B. M. sz. rendeletben megállapított és a mindenkor érvényes illetménycsökkentő rendeletekkel megállapított illetmény, lakáspénz, esetleg családi pótlék. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy pályázati kérvényeiket, születési, iskolai, orvosi és magyar állampolgárságot igazoló bizonyítványokkal, továbbá eddigi működésüket, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat, valamint a 72.193/1931. B. M. sz. rendelet szerint előírt gyors- és gépírásban való jártasságukat igazoló okmányokkal felszerelve folyó évi december hó 23-án déli 12 óráig annál is inkább nyújtsák be hozzám, mert a később beérkezett, vagy kellően fel nem szerelt pályázati kérvényeket nem fogom figyelmbe venni. Ezenállás betöltésénél az 1931. évi III. tc. 2. §-a alapján igényjogosultsági igazolvánnyal ellátott pályázók a törvény 21. §-ában foglalt korlátozások mellett elsőbbségi jogban részesülnek. Amennyiben i a megkívánt feltételekkel rendelkező igazolványok nem pályáznék, az idézett törvény 20. §-a értelmében a vitézek és az 1914—18. évi világháborúban arcvonalbeli szolgálatot teljesített, vagy ebből kifolyólag megrokkant egyének mindenmás pályázóval szemben elsőbbségi igénnyel bírnak. Az állás betöltésénél elsősorban azokat a községi alkalmazottakat veszem figyelembe, akiknek állása a 78.562/1932. B. M. sz. rendelet szerint apasztandó. A választás időpontját később fogom meghatározni. Az állás helyettesítés útján be van töltve. Budapest, 1933 november 14. Dr. Révész Béla s. k. főszolgabíró. Versenytárgyalási hirdetmény. A m. kir. postatakarékpénztár nyilvános versenytárgyalást hirdet közvetítő postahivatalok részére szükséges felirati táblák szállítására. A kiírás részletei (szállítási feltételek, minták, Ajánlati űrlap) a m. kir. postatakarékpénztár gazdászati és műszaki hivatalában (V., Szabadság-tér 11. fszt.) hétköznaponként 8 óra és 15 óra között, továbbá a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában díjmentesen megszerezhetők, illetve megtekinthetők. Az ajánlatokat 1933. évi december hó 27-én 12 óráig kell benyújtani. Bánatpénzt nem kell letenni. Budapest, 1933 november hó 16-án. M. kir. postatakarékpénztár. 214. szám. Ev. XI.. — 1933. Versenytárgyalási hirdetmény. A fenti osztály nyilvános versenytárgyalást hirdet a nyíregyházai lovassági, régi gyalogsági és kórházlaktanyában végzendő karbahelyezési és átalakítási munkákkal kapcsolatos kőműves-, ács-, bádogos-, asztalos-, mázoló-, szobafestő-, üveges-, lakatos- és vas-, villanyszerelő- és vízvezetékszerelő-munkákra, továbbá börtönkályha és kovácstűzhely szállítására. Csak szabályszerűen kiállított, aláírt, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett és közvetlenül vagy posta útján beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá. Az ajánlat a 214/el. XI. — 1933.számú versenytárgyalási hirdetésben kiírt karbahelyezési és átalakítási munkálatra felirattal látandó el. Az ajánlatokat a fenti osztályban folyó évi december hó 15-én délelőtt háromnegyed 11 óráig kellbenyújtani. Ugyanezen időpontig kell az ajánlati végösszeg után megfelelő bánatpénzt letenni. [ Az ajánlatok a fenti osztályban 1933. évi december hó 15-én délelőtt 11 órakor fognak felbontatni, amikor az ajánlattevők vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. A feltételek, tervek, rajzok, minták és az ajánlati minta a hivatalban, a hivatalos órák alatt megtekinthetők, a kiírási művelet ívenkint 0.10 Páron, megszerezhetők. Az ajánlattevők is végleges döntés megtörténtéig kötelezettségben maradnak. Debrecen, 1933. évi november hó 15-én. 1 M. kir. 6. honvéd vegyesdandár p.-ság építési osztálya. 7507/1933. Hirdetmény. A község képviselőtestületének határozata értelmében Pécel község tulajdonát képező mintegy 745 kát. holdon gyakorolható vadászati jog,amely a Locsod-pusztai területre vonatkozik, a községháznál 1933. évi december 19-én délelőtt 11 órakor 10 és fél évre haszonbérbe fog adatni. Az árverési feltételek a községháznál megtekinthetők. Kikiálltási ár 2001. Pécel, 1933. évi november hó 19. Elöljáróság. KÖRÖZÉSEK 1985—1933. kig. száll. Szigetujfalu községben a ráckevei határrészen a Dunában egy 5 és fél m hosszú, kátrányfestékkel bevont háromüléses, majdnem új állapotban lévő csónak találtatott. A csónakban három evező, három padlódeszka és egy kb 1 m hosszú lánc van. Száma 1688. Igazolt tulajdonosa átveheti Szigetujfalu község elöljáróságánál. (Ráckeve, 1933 november 20.— Főszolgabíró. 1)3064—5—1933. sz. Felkérem, hogy 1872-ben Lovas községben született, ismeretlen helyen tartózkodó Fürdős József után hatósága területén nyomoztatni, feltalálása esetén őt arra nézve kihallgatni szíveskedjék, hogy hol és mikor kötött házasságot és illetősége 1901-ben mely községben ismertetett el. Kaposvár, 1933. évi október hó 25-én. — Alispán, 4336—933. kig. sz. Popovics Demeter 23 éves paksi szül., g. kath., nőtlen, kovácssegéd, csehszlovák katonaszökevény, tartózkodási helyéül kijelölt Ujszász községből bejelentés és engedély nélkül megszökött ismeretlen helyre. Felhívom az összes társhatóságokat, hogy nevezettet hatóságuk területén köröztetni, feltalálás esetén tartózkodási helyéül kijelölt Ujszász községbe (Pest) toloncoltatni és arról hivatalomat értesíteni szíves legyen. Abony, 1933 nov. 8. — Főszolgabíró. 7341—1933. alisp. szám. Gyovai István 21 éves, róm. kath. vallású, nőtlen családi állapotú, mindszenti születésű, magyar honos, földmíves foglalkozású, katona nem volt, vagyontalan, büntetlen mindszenti V. ker. 1. sz. alatti lakos, jogerős kihágási ítélettel 1 napi elzárást helyettesítő 5 pengő pénzbüntetésre ítéltetett. Nevezett a büntetés végrehajtása elől ismeretlen helyre távozott. Felkérem a társhatóságokat, hogy nevezettet köröztetni, s feltalálása esetén erről a mindszenti járás főszolgabíróját értesíteni szíveskedjék. Szentes, 1933. évi november hó 11 én. — Dr. Csergő Károly s. k. alispán. 12205—5—1933. szám. Felkérem, hogy Barcsról ismeretlen helyre távozott. Győrszemere községben 1901-ben született Bogdán Mária tartózkodási helye után hatósága területén nyomoztatni, s feltalálása után a szokásos jkvi űrlapon részletesen pontos származási és illetőségi, valamint Márton nevű gyermeke születési adataira vonatkozólag kihallgattatni szíveskedjék. Kaposvár, 1933. évi október hó 26-én. — Alispán. MEGSEMMISÍTÉSEK 581—1933. att. sz. Brunner Sándor 1891. évi január 4-én Száján született, nős, izr. vallású, üvegessegéd, kiskunfélegyházai lakos, Pest vármegye alispánja által 1933 április 23-án 581—363.388. szám alatt kiállított és Európára szóló 1934. évi április hó 23. napjáig érvényes útlevelét elvesztette. Ez az útlevél ezennel érvényét veszti. 1426—1933. kig. sz. Miltz Henrikné sz. Szklenár Anna pilisborosjenői lakos 365—1926. szám alatt a pomázi főszolgabírói hivatalban nyert munkakönyvét elvesztette, megsemmisítem. Pomáz, 1933 nov. 13. — Főszolgabíró. Felelős üzemvez.: Győry Aladár. Felelős kiadó: Dr. Blaskovich Lajos v.n. tb. főjegyző. — Stádium Sajtóváll. Rt., Budapest.