Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, 1936 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1936-12-31 / 53. szám
552 PEST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE HIVATALOS LAP.Lxxxiv. évf. 53. szám. 12.904—1936. kig. szám. Pályázati hirdetmény. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye váci járásához tartozó Felsőgöd nagyközségben nyugdíjazás folytán megüresedett vezető jegyzői állásra ezennel pályázatot hirdetek. Az állásnak javadalma a 62.000—1926. B. M. és 9000—1927. M. E. számú rendelettel megállapított, illetve 5000—1931, 7000 — 1931. és 3000—1932. M. E. sz. rendeletek szerint egyelőre csökkentett fizetés és az V. lakbérosztálynak megfelelő lakáspénz. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy az 1900:XX. t.-c-ben előírt képesítésüket, eddigi alkalmaztatásukat, a kommün alatt és azután tanúsított erkölcsi és politikai magatartásukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám 1937. évi január hó 20-án déli 12 óráig annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkező és hiányosan felszerelteket figyelembe nem veszem. Járásom területéről pályázókat az okmányok bemutatása alól mentesítem. A választás megtartása iránt később fogok intézkedni. Vác, 1936 december 23. Dr. Horváth s. k., főszolgabíró. I. 3754/kig. 1936. szám. Hirdetmény. Nagykőrös város tulajdonát képező Pótharasztpuszta vadászati jogát 1937. év február hó 1-én d. e. 9 órakor Nagykőrös város ügyészi hivatalában tartandó nyilvános árverésen 1937. év augusztus hó 1-től kezdődő 10 évi időtartamra bérbeadja. Az árverési feltételek ugyanott betekinthetők, illetve kívánatra megküldetnek.. Nagykőrös, 1936 december 12. Dezső Kázmér, polgármester. 3755—1937. I. kig. szám. Vadászati jog bérbeadása. A Kőcser község határában fekvő Kalocsa Balázs-féle 205 kat. hold ingatlan vadászati joga 1937. évi január hó 28. napján d. e. 10 órakor Kocsér községházánál tartandó árverésén 10 évi időtartamra bérbeadatik. Nagykőrös, 1936 december 12. Dezső Kázmér, polgármester. KÖRÖZÉSEK. 7483—1936. sz. Felkérem, szíveskedjék a kikösszegapáti községben néhai Horváth Imre és néhai Boré Zsófia szülőktől született Horváth Eszter férj. Pálcza Gyulánét hatósága területén nyomoztatni és feltalálás esetén illetőségi adatairan meghallgattatni. Kéred az eredményt annak idején velem közölni. Berettyóújfalu, 1936 december 21. Dr. vitéz Narányi s. k. alispán. 50.641—1936. sz. Kérem körözni az alább felsorolt közutóda illeték-, valamint, egyéb köztartozással hátralékosokat a 164.500—VII—1933. P. M. sz. körrendelet értelmében és feltalálás esetén Pestszentlőrinc m. város adóhivatalát értesíteni a körözött egyén neve után írt betűjelzésre és számra hivatkozással: Göbölyös Lajos ügynök, Jegenyefasor-u. 51. C 2126; Osgyátm István kovács, Erzsébet-u. 7. C 2155; Winger Péter, Széchenyi-u. 70—72. C 2214; Tóth András cipész, Jegenyefasor 6. C 2264; Bekkert Ernő, Gyöngyvirág-u. 49. C 2273; Koppányi Nándor, Szekfű-u. 6. C. 2279; Recsl József, Gyöngyvirág-u. 49. C 2289; Szalay Jánosné, Széchenyi-u. 70—72. C 2297; Danyi Istvánné piaci árus, Kemény K.-u. 16. C 1527— 1936; Domonkos Gábor Széchenyi-u. 14. C 1529; Győri Lajos cipész, Nefelejts-u. 84. C 1544; Kelemen Géza lisztügynök, Gr. Tisza István-u. 3. C 1561; Mészáros János Cipész, Rádiay-u. 13. C 1580; Nagy József cipész, Erzsébet-u. 48. C 1588; Simon János, Kemény Zs.-u. 23. C 1612; Freihorner Lambert építési vállalkozó, Fenyő-u. 5. C 2123; Farkas József, Gyömrői-u. 8. C 2298; Nagy László, Üllői-út 246. C 2299; Kaufmann János, Ondu. 14. C 2302; Ürmösi Gusztáv, Széchenyi-u. 70—72. C 2304; Kaufmann Nándor bormérő, Széchenyi-u. 8. C 2305; Hatos István borbély,Orni-u. 6. C 2308; Szabó Józsefné szatócs, Elődu. 4. O S,$33; Buksi Jánosné Széchenyi-u. 43. C 2371; Klein Miklós, Csaba u. 5. C 2463; Szűcs Zsigmond, Prónay-u. 42. C 2475; id. Juhász István Pestszemtlőrinc, Nagyvárad-u. 27. D 1831—936; Kunch Mihály, Csikszereda-u. 29. D 1843; Niemcsetk Adolfné piaci árus, Szent László-u. 54. D 1851; Trungel Imre kőműves, Üllői-út 278. D 1873; Szalay Gyula lakatos, Hadffy-u. 2. D 1913; Horváth Béla piaci árus, Zólyom-u. 21. D 2150; Pankrátz Jóózsef, Nagyvárad-u. 86. D 2161; Pongrácz Ferenc asztalos, Vág-u. 11. D 2165; Józsa Jánosné, Zita-tér 2. D 2204; Szita Imre, Korponai-u. 44. D 2205; Lengyel István piaci árus, Honvéd-u. 44. D 2208; Schlick Gyula, Királyhágó-u. 35. D 2226; Agócs András, Korponai-u. 5. D 2228; Szabó Károly, Bartók L.-u. 6. D 2236; Schöffer László borkimérő, Üllői-út 290. D 2240; Szőke Ferenc szabó, Rozsnyó-u. 75. D 2261; Korsós Ferenc élelmiszerkeskersk., Pöstyén-tér 6. D 2271; Salgó Márton pék, Üllői-út 426. D 2273; Baczó Ilona, Üllői-út 338. D 2277; Kolnay József, Üllői-út 424. D 2280; Pirka János, Komárom-u. 8. D 2282; Arnódi József cipész, Garam-u. 21. D 2305; Kovács Zoltán, Korponai-u. 8. D 2306; Farkas Miklós Déva-u. 43. D 2308; Burkovics Ilona, Honvéd-u. 66. D 2313; Kozma Mihály asztalos, Losonczi-u. 18. D 2315; Beer Aladár cipész, Rozsnyó-u. 46. D 2319; Homonnai János, Levente-u. 29. D 2322; Albu György tánctanító, Horthy M.-út 44. D 2323; Anka Péterke női szabó, Zilah-u. 56. D 2342; Márkus Stefánia, Nagyvárad-u. 45. D 2347; Nagy István cipész, Ipolyság-u. 4. D 2350; Szalay Henrik cukrász, Üllői-út 357. D 2464; Grabics Márk borbély, Majekensem-u. 7. D 2478; dr. Haimvay Kristóf orvos, Lőcs?-u. 21. D 1822; Lórind Kálmán, Honvéd-u. 1. D) 1892; Paul Mihály, Szurmay-u. 21. D 1895; Szabó Sándor lakatos, Komárom-u. 15. D 2352; Barkó János, Korponai-u. 36 b. D 2365; Lénárt István cipész, Érsekujvár-u. 3. D 2380; Tancsik János asztalos, Vág-u. 1. D 2408; Savanyó Jenő sertéskeresk., Szurmay-u. 48. ■D 2457; Tóth Lajosné, Nagyvárad-u. 109. D 2458; Katona Mihályné hentes, Üllői-út 265. D 2460; Piros Lajos cipész, Csíkszereda-u. 19. D 2463; Kaltenecker Istvánné A 2029; Pathony József A 2040; Gábris Péter A 1958; Borbély Éva Dunaszentibenedek A 1962; Vreckó Károly, Üllői-út 45. A 2045; Albert János Pestszentlőrinc, Állami-telep 13—1. Balczó Erzsébet, Pestszentlőrinc, Állami-telep 18—16. Jakab Mókus Mária, Pestszentlőrinc, Herrich K.-u. 20. Györössy István kőműves, Csokonay-u. 12. B 1099. Heréd József kertész, Tinódy-u. 2. B 1105. Hollmayer Lajos szatócs, Madách-u. 29. B 11H; Jung Antal bognár, Benedek-u. 10. B 1126; Keresztes József fuvaros, Kiss E.-u. 47. B 1128; Kiss István piaci árus, Egresy-út 62. B 1129; Kiss Ottó cipész m., Rákóczi-u. B 1131; Mihalkó Ferenc aszal., Dugonits-u. B 1154; Molnár Istvánné piaci árus. Állami telep 224—7. B 1158; Móricz György borbély, Állami telep 138.B 1159; Pajor Pálné szatócs, Benedek E.-u. 8. B 1165; Szigeti ülészné, Lenkey-u. 34. B 1189; Milován István lakatos m., Üllői út 43. B 1210; Bélák József szobafestő m., Eötvös-u. 11. B 1218; Káhl Zoltán m. alkat., Fáy-u. 2. B 1221; Knap Ferenc, kőműves és piaci árus, Rákóczi-u. 46. B 1247; Rosenfeld Salamon autófuvarozó, Darányi-u. 5. B 1250; Zipper János könyvkötő, Andrássy-u. 49. B 1269; Baranyai Lajos, Villanyu. 4. B 1362; Farkas Gusztáv piaci árus, Tinódy-u. 21. B 1506; Györösi Sándor virágkertész, Rákóczi-út 18. B 1515; Metz Etelka virágkertész, Sz.J. István-u. 26. B 1534; Jeney Ferenc borbély, Rákóczi-u. 2 B 1546; Szabó Antal cipész m., Üllői-út 11. B 1547; Túri Gyula szatócs, Fáy-u. 33. B. 1583; Iván Vacsef piaci árus, Kiss E.-u. 47. B 1584; Horváth Lajos, Csillasz-u. 9. B 1624; Szülai Géza1. asztalos B 1646; Varga Mátyás, eipészm. B 1647; Flossmann Józsf, faszobrász B 1654; Szakács Jánosné lelmiszerkeresk., Józsif- u. 10. B 1666; Horváth Géza szabó, Madécs-u. 37. B 1704; Bach Gyula, Ferenc-u. 44. B 1940; Kárpáti Majláth Sándor, Reviczki-u. 68. B 1709; Nagy Mihályné mosodán, Budapest, X. ker., Alkér-u. 19. B 1713; Sztupka Béláné B 1742; Nánai Frigyes B 1759; Hragyil János borbély, Üllői-út 68. B 1786; Jakus János Budapest, XIV. ker. Hungária-út 44. B 1832; Geiger Márton asztalos, Állami-telep 4. B 1910; Hegyesi Sándorné, Madách-u. 79. B 1939; Berényi Vendel eszeres, Batthyány-u. 12. A 1210; id. Dovics István cserepes, Bókay-u. 116. A 1229; Gaál Tibor tojáskeresk., Bókay-u. 116. A 1241; Móróc Ambrusáé piaci árus, Bókay-u. 38. A 1246; Holtsáig Mihály piaci árus, Wlassics-u. 22. A 1261; Illés Pál kőműves, Véresem. 8. A 1266; Kovács Ferencné szatócs, Nagyvárad-u. 68. A 1283; Langer Erzsébet bárói falkeresik., Üllői-út 123. A 1296; Neubauer Ferencné varrónő, Wlassics-u. 112. A 1315; Simon Jakab Ferenc lakatos, Turul-u. 100. A 1332; Strusz József piaci árus, Wlassics-u. 156. A 1338; Farkas János, Wlassics-u. 121. A 1381; Füredi Károly vaskeresk., Kossuth-u. 186. A 1403; Henisch Andorné, Turul-u. 86. A 1507; Engel Móric tartásdíjas, Üllői-út 85. A 1564; Nagy Andorné papírkeresk., Baross-u. 22. A 1596; Faltanyi Nándor asztalosm., Wlassics u. 166. A 1640; B. Kiss András, bormérő A 1654; Barásy József A 1656; Samu Károly bormérő, Üllőiút 247/a. A 1673; Trungel Imre kőműves, Kossuth u. 137/a. A