Pester Lloyd, Februar 1906 (Jahrgang 53, nr. 28-53)
1906-02-24 / 50. szám
u ETSTZE Ge: ás ADODOCUDOUGNO € CIKÜÜ 00000CIOTION 1038/1906. számhoz. 1272 Felhivas ajánlattételre. Kereskedelemügyi m. kir. minister ur folyó évi február hó 10-én 6846. szám alatt kélt felhatalmazása alapján a m. kir. posta- és távirdánál a folyó évtől kezdve szükséges alább emlitett szükségleti tárgyak szállitására ajánlati versenytárgyalás nyittatik : I. Órák (és órajavitások). II. Ruggyanta-lemezek. .« III. Közönséges (nem geprendszerü) kis és nagy levelgyijtöszekrények (és ily levelgyüjtö-szekrenyek javitäga), valamint zsákbontó kések. A felsorolt tárgyakból és javitásokból évenkint körülbelül előforduló szüksegletröl szóló kimutatás s a szállításnál irányadó feltételek az országos posta- és tävirda - gazdäszati hivatalnál (IX., Gyáli-út 18. sz.) ingyen kaphatók, nemkülönben a raktáron levő tárgyak mintái is megtekinthetők; megjegyzendő azonban, hogy nemcsak a jelenlegi mintákkal azonos, de ezeknél jobb minőségü, illetve gyártmányu tárgyak is ajänlhatök. Ajänlatokat a három csoport mindegyikére külön-külön kell tenni, mert kumulativ ajánlatok figyelembe vehetők nem lesznek. A kinált tárgyak, valamint az azokhoz használandó anyagok okvetlenül hazai gyártásuak legyenek s azok beszerzési, illetve gyártási helye az ajánlatban megnevezendő. Az ajánlott tárgyak mindegyikéből az ajánlattal két-két mintát be kell mutatni, ellátva az ajánló czég nevével és azon sorszámmal vagy jellel, mely alatt az ajánlatban emlitve. van. Ajánlattevő köteles ajánlatában kijelenteni, hogy a szállítási feltételeket ismeri s magát azoknak aláveti. Bánatpénzül az egy évi hozzávetőleges kereseti összege 5 (öt) százaléka készpénzben vagy üzleti biztosítékul alkálmas ertekpapirban a kereskedelmi ministeri számvevőség III. csoportja által (V., Akadémia-utcza 12. sz.) előzetesen láttamozott letétjegy mellett a budapesti posta- es távirdaigazgatósági pénztárnál (IV., főpostaépület) leteendö s a kapott pénztári letétnyugta szintén az ajánlathoz esatolandó. 3 Magyar nyelven szerkesztett, ivenként 1 (egy) koronás okmánybélyeggel ellátott s a fentiek szerint fölszerelt ajánlatokat lepecsételve és a boritekon: , Ajánlat posta- és távirda szükségleti tárgyak szállítására" felirattal ellátva folyó évi märezius hó 20-ika deli 12 órájáig a gazdászati hivatal vezetőjénél kell benyujtani, a hol azok a mondott napon déli 12 óra után nyomban fel fognak bontatni és olvastatni, mely alkalommal ajánlattevők vagy meghatalmazottjaik jelen lehetnek. - « A. megállapított határidőn túl beérkező, valárint a feltételeknek egy vagy más irányban meg nem felelő Hogy 'täviratilag tett ajánlatok figyelmen kivül fognak hagyatni." 7 Minden ajánlattevő ajánlatával s az ahhoz letétt bánatpénzzel, az ajánlatok feletti határozathozatalig, azon ajanlättevö pedig, kinek ajánlata elfogadtatott, a szerződés megköteseig kötelezettségben marad, A szerződés három, esetleg hat évi időtartamra fog köttetni, A kereskedelemügyi m. kir. minister ur egyébiránt fentartja magának, hogy az ajánlók közöjt — tekintet hélkül az ajánlott árra és a kikötött feltételekre — szabadon választhasson s a beszerzést az ajánlatok mellőzésével bárhol eszközöltetbesse vagy a czél biztosítására bármily másféle intézkedést tehesjei. Budapest, 1906. február hó 20-án. M, kir, országos posta- és távirda-gazdászati hivatal. 8 18 Donau - Dampfschiffahrt- „Besellschaft. . Eröffnung der intern s serbischen Fahrten Sabac— Beldrail, Montag .. 1.700 | ab Sabac an 130 | Dienstag Mikwoch .. sz ...... | 10.00 Obrenovac 939 | Donnerstag Breiten .... 0. 1200 | an Belgrad ab 700 BEHRENS ERSRENEMENON SOSE 11739/906. szám. 1271 A kapuezinusok budai rendházának és templomának helyreällitäsa alkalmával teljesítendő és összesen 12.159 korona 22 tillérrel előirányzott munkák elkészitése iránt a következő feltételek mellett nyilvános árlejtés hirdettetik : 1. Az árlejtésben részt vehetnek mindazon szakértő hazai iparosok vagy vállalkozók, kik üzletük gyakorlására hatósági engedélylyel birnak, 2, Ajänlat csakis az összes munkákra tehető, 3. A munkákra vonatkozó ajánlati minták vállalkozóknak rendelkezésükre bocsáttatnak és kötelesek ajánlattevő vállalkozók abba az eredeti költségvetés egységáraiból tett százalékos árengedményt, vagy a kért százalékos árfelemelést ugy számjegyekkel, mint betükkel kiirni. Csak azon ajánlatok fognak figyelembe vétetni, melyek a kiszolgáltatott eredeti iveken t&tetnek. 4. Később érkezett, távirati uton FRlapH vagy pedig JA iardE figye: lémbe nem !vötetnek. , ner Azrogy koronás bélyeggel ellktoit. ég lepeesetelt ajánlatok. legkésőbb 1906. évi márczius hó 19-ike déli 1 óráig a vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministerium segedhivatali főigazgatójánál (V., Hold-uteza 16) nyujtandók be. 6. A beadott ajánlatok a vallás- és közokt. m. kir. ministerium XI. ilgyosztályában 1906. évi márczius hó 20-ika déli 12 órakor í(V., Báthory-utcza 10, II. em.) nyilvánosan felbontatnak. 7. Tartoznak ajánlattevő vállalkozók az általános feltételek 6. §-ában az ajánlati összeg 59/0-ának megfelelő bánatpénzt, az ott köriülirt módozatok és kikötések mellett a budapesti IX. ker, m. kir. állampénztárnál vagy pedig bármely m. kir. adóhivatalnál az ajánlat benyujtása előtt letenni és az erröl szóló nyugtát az ajánlathoz csatolni. Az ajánlatokhoz készpénz vagy értékpapir bánatpénzül nem esatolhato, $. Fentartja magänak a m, kir. vallás- és küzokt. minister azon jogot, hogy az ajánlattevő vállalkozók közül a jutányosság szem előtt tartása mellett a munka kivitelével és végrehajtásával azt a vállalkozót bizza meg, a ki a jól és helyesen készitett munkák teljesítése iránt már eleve is legtöbb biztosítékot nyujtani képés. 9, A munkákra vonatkozó általános és különleges feltételek és költségvetés a vallás-/és közokt. m. kir. ministerium XI. ügyosztályában (V., Bäthoryuteza 10, ID. era.) naponta d. e. 10-2 óra között "megtekinthetők, u, yanott fognak az ajánlati minták jelentkező vállalkozóknak kiszolgáltatni, Budapest, 1906. tebruár hó 13-án, e Ani, kir. vallás- és közoktatásügyi ministertö!. “1 00042000000200000000000 MOL uf der €jjektenbörse sind in einzelnen Werten grosse Kurserhöhungen zu erwarten, wodurch bedeutende Gewinne erzielt BANK- u. WECHSELSTUBEN-AKTIENGESELLSCHAFT Budapest, Will., József-Körut 16. ‚Wiener Lebens- und Renten-Versicherungsanstalt in Wien. Wir beehren uns, die W. 2. Herren Aktionäre auf Statuten zu einer am 12. März 1906 um 4 Uhr Nachmittags in unseren Wureaux, IX. Bezirk, Kolingaffe Nr. 6, stattfindenden - garIME GENETALTET SAMMIND Lebens- und Renten-Persicherungs- 1. Beihlubfaffung über den mit dem „Globus“, Sesellschaft in Wien abzuschließenden Lusionsvertrag. 2. Beihlußfaffung über die Hinausgabe weiterer und über die Modalitäten dieser Emission. 3. Beihlubfaffung über Statutenänderungen. Die stimmberechtigten Herren Aktionäre, welche an der außerordentlichen ‚versammlung theilzunehmen würkten, wollen ihre ktien in Senäßheit des § 12, bis spätestens 9. März 1906 bei einer der nahestehenden BE und de § 13 der Statuten eponirmalstellen hinterlegen: in Wien, bei der Zentralstelle, IX. Bezirk, Kolingasse Nr. 1, in Budapest: bei der Ersten Ungarischen. Allgemeinen etwa Beithaft und bei K Fikaldirettion unserer Anstalt, IV. Bezirk, Bigadó-térn Zriest: bei der General- Hoministration unserer Anstalt, in Genf: bei den Herren Darier & Komp. Die Aktien werden unter NAnschluß zweier arithmetisch geordneter und vom Einreicher in eigenhändig unterzeichneter Konsignationen exlent. Ein Exemplar der Konsignationen erhält der Deponent versehen zurüd und es werden: nach abgehaltener. . Generalversammlung die Aktien nur gegen Nachhteilung Dieser ROMaNabeN ; ausgernlgt. Wien, am 22. Feber 1906. Wiener Lebens- und Renten- Versicherungsanstalt. Sodawasser-Fabrikseinrichtungen für Klein- und Grossbetrieb, Bier-, Weinschank- und Kühlapparate, Badeapparate in allerersten Heilanstalten Kohlensäure-, Kühl- und Eismaschinen, sowie Kühlanlagen [B Kellerartikel und Stachelkapseln mit Obereislagerung, liefern Dr. WAGNER & Cr, Versi Fark «’ als Kommandit-Gesellschaft Bimrundapest, HR. Himodyuteza 3. sg ‚Prospekte gratis und franco. "94 Dorotigasıtega 14. — Verantwortlicher Leiter der Dinderei Anton Z. Kozol — Rapier: Hermaneger Papierfabrik, Be 0 IL Hr TRITT ES TRIESTE ae ee werte 9 IB TIN DIDIIT GNIRgo Erste k. k. priv. " Drud amd Berlag der Reiter Lloydgesellshaft, Budaneit, B. Wir bringen zur Kenntniss, Sahne--Belgrad Dienstag, den 20. Wahlplane unterhalten werden : Wien, am 20. Feber 1906. ai: = dass die intern serbischen Feber OOGORERDORAAADDROBADBRGODEEARERDARAADGERROARRDRRRERDORBRDREARGENE Personenschifffahrten aufgenommen wurden und nachfolgende Samstag MPZEe WPirekitiom. Fit Hinmizaduanmeg 36. ordentl. Generalversammlun der Aktionäre der Eisen- und Emailwerke BARTELMUS & comp; 1 Pilsen und Kisdaram welche am 15. März 1906 um 3 Uhr Nachmittags in Pilsen im Sitzungssaale der Gesellschaft stattfindet, holdat kitevö területen taláiható faallomänyät, A kisjenöi föherezegi uradalom ägyai erdeiähbk nyiladékok és tisztások leszimitäsäval 178997/100 katasztrális mely legnagyobb részben műczélokra alkalmas tölgyfából áll, eladóvá teszi. Jelzett erdő teljesen sik területen fekszik, kétoldalról köves uttal van batárolva. egyik irányban 8, másik irányban 11 km. távolságra fekszik a Kisjenői-Erdőhegyi állomástól. Az épités alatt lévő Gyulavidéki h. é. vasut Belzerindi állomástól 4 km. távolságra van. Részletes felvilágosítások és az eladási feltételek alulirt! uradalom felügyelösegenel Kisjenön (Aradmegye), Arad-| Csanádi vasuti állomás, szerezhetők be. A zárt irásbeli ajánlatok legkésőbb folyó évi április hó 24-ik mapiának délelőtti 10 órá áig jelzett Kisjenői felügyelői hivatalnál nyujtandók be. Bánatpénz. az ajánlati Das gemeinsame Kriegsministerium beabsichtigt zufolge Erlasses Abtheilung VE. B. Nr. . 2895 von 1905 vom 126. Jänner 1906 den für die Lokomotivfeldbahn in Korneuburg nothmwendigen Schwellenbedarf im Wege der allgemeinen Konfirrenz sicherzustellen. Die bezügliche vollinhaltliche Rundmachung sammt Offertösszeg 59/oa, de legalábbis 120.000, szóval egyszázhuszezer formulare, das Verzeichnis Der zu liefernden Gärten und der Vertragsentwurf können bei fünstlichen Korpsintendanzen, um dann bei allen Handels- und Gewerbekammern der Monarchie eingesehen werden. korona, mely összeg legkésőbb f. évi április hó 23-ik napjának déli 12 órájáig Aradon, az Arad-Csanádi Gazdasági Takarékpénztárnál készpénzben vagy óvadékképes értékpapirokban teendő le. Kisjenő, 1906. február 20-án. (Utánnyomás nem dijaztatik). | Nahdrud mird nicht honorirt.) Aktiengesellschaft in HP HZ @® d . Beichäftsbericht für das Yahr 1905. . Bericht. und Anträge des Revisions-Ausschusses. . Antrag. des Berwaltungsrathes auf BEDATDang . Wahl der Revisoren für das Jahr 1906. . Berwaltungsrathswahlen. . Enentuelle Anträge. Bilfen, am 24. geber 1906. ee Auszug aus den Statuten: § 35. ge 10 Aktien geben das Net auf eine Stimme. Kein Aktionär kann mehr als 10 Stimmen im eigenen oder ii en führen. $ 38. Die Aktionäre, welche der Generalversammlung beimwohnen wollen, müssen mindestens sechs Tage vor dem Zusammentritt derselben die Aktien, auf Grund welcher sie ihr Stimmrecht ausüben wollen, am Sitz der Gesellschaft deponiren und erhalten Legitimationskarten, welche auf den Namen lauten, die Zahl der deponixten Aktien und die darauf entfallenden Stimmen auswessen und nur für die bezeichnete Berson oder dem gehörig legitimirten Bevollmächtigten gelten. $ 39. Die Generalversammlung it besschlußfähig, wenn über deren erste Einberufung mindestens 10 Aktionäre anwesend ist mindestens den fünften Theil des Aktenkapitals vertreten. Ist die einberufene Generalversanmlung nach den Bestimmungen des vorhergehenden Paragraphen nicht Tagen neuerdings gemäß §37 einberufen, wobei jedoch der Zeitraum sijchen der Einberufung und Abhaltung der Verfanmlung zehn Tage und die reift zur Deponie ung der Aktien (§ 38) auf vier Tage vor Abhaltung der Generalversammlung beschränkt ist. Bei der zweiten Einberufung ist die Generalversammlung die Höhe des vertretenen Aktienkapitals beschlußfähig, worauf Jung ausdrücklich hinzumeilen . Ihre Verhandlungen sind ohne Nacsicht auf die Anzahl der anwefenden Aktionäre und in der Kundmachung der Einberufung der zweiten " Berfamm jedoch auf das Programm der versagten Bersammlung bescränkt. Nahdrud mird nicht Honorirt. 1284 EDER Kisjenöi föderozegi uradalom, di Levante (Italien). Klimatischer Winterkurort ersten Ranges. Mildestes, gleichnässigstes Klima der Riviera. Herrliche windgeschützte Lage, Ueppige Vegetation. Wundervolle Ausflüge. Die berühmte staubfreie Strandpromenade einzig in ihrer Art. Täglich Konzerte. Moderne Hotels und Pensionen mit allem Komfort. Villen und Privatwohnungen. 51 Gesellschaft „Pro Nervi“. Hotelier-Verein. Prospektus und Auskünfte ertheilt gratis das Informations-Buareau in Nervi. beschlußfähig, szk wird sie verlegt und binnen 8 | Dinleine N]. A Kisjenöi föherezegi uradalom ferüiggelesege.. werden. Fachmännische Aufkertheilt und Aufträge ecoulantest die hiemit einzuladen. Tageserlmwung 2 2500 Mitten a Kronen 400 Nominale AM Nachbruch wird nicht honorirt. MG Ah DA Wis des Reingewinnes, Der Verwaltungsrath.Siivovitz und Cognac feinster Qualität, in Gebinden und Flaschen, A liefert Ant., Bartholovich’ Sohn, k. u. k. Hoflieferant, wssSBd. u Budapest, am 4. Feber 1906. 1018 Von der Intendanz des k. und k. 4. Korps. schneller Wagenpferde, ein Ameritener zur Traberzucht. Jtm rausåführliche Offertht Grund des HS 10 und 17 der mit zivilen Treffen merden der fejatt" an Beritmann's Annoncen-Bureau, Berlin W. 9: 1267 Kohlensäure ® seit Jahren im Betriebe, BUDAPEST, Mo ievernachläffintesten und veraktetft und Wornröhenflüsse, syphilitische weihwire, die übten Myolgen der Syphilis, Mammes«% schwinde durch Elektro- Massages per Paychrophor “MB Blum bei rasch Kspritzurmg, Nerven Rickenmarksleiden, BI Dartnádigíten BEnmtlisandi- Hi x heiten heilt rasch my avikndtieyit ) 1253 ohne Berufestörung. "Goldene Medaille St.Louis 1904 ( Vom 1. bis 7. März 1906) werde ich in 1101 Budapest, „Hotel Aöria“ ,anmejend sein, um künstliche Augen direkt nach der Natur für Batterien anzufertigen. - Aa. Müller, Augenkünftler aus Wiesbaden, N Spezialität: Müller’Ss Nefom:- Augen.ertreter in ihn Calderoni és Macziutera I, Geheime Krankheiten (Harnröhrenflüsse, Geschwüre, Syphilis etc.)Impotenz auch bei älteren Personen mit überraschend sicherem Erfolge heilt auf Grundlage besonders reicher Erfahrungen, in kürzester Zeit seändlich, ohne Verufsstörung einerit, Spitalsarzt (der Abtheilung für Krankheiten der Harn- und Sexualorgane). Infolge sicheren Resultates kann das Honorar auch nachträglich beglichen werden. Briefe werden disfrei beantwortet. Ken besorgt Ordination: von 9-3, Abends von 6—+8 Uhr. 793 — Halbstock II Budapest, Erzscheikerut 1%, BMBTEL ük A Erzherzog Johann Ranges a Einziges Ier Hotel im Zentrum, am Hauptplatz. Zivile Preise. Lift. Fiuméból: ajójáratjogyzók. n ADRIA" magy. kir, tengerhajózási reszw.-tärs, Vezérügynökség : Holflmann S. és V. 1906. märczius havában a következő gőzösök indulnak Hová Gözös neve Kelet NuwsVorkioa 0 Aa sze LAN AVON AT 8 ka en 8 biverpool> 22.20.7808 Austrian 2. 0 0) HORGOT S EU es rt EN ONTOE RE SAR TE ge sát ‚Hamburg? . ·..Venezja»...........1—-1U |Pernambuco, Maceio,B ahia, Rio de Janeiro, Sautos, Paranagua, Buenos-Ay- PAL ke Se ae bon. = an a N [Diverpool mei u na Uypria a 2m Lissabon, Antwerpen .. ... Bathonya oa ne en |Rotterd: RI REN EL DLESZBEDEDM- 0.5 ae De BE HPONRONIA) er 4 15 Huondonsn = Ber u in Szont Tapas 10 a 0 .------ -...J(")kixi-.- 10—20 GORÁdON BEKE 25°. 72.1 ....Murllo:22.5.522-2222.02...10- 20 Liverpool! -- Pe SEA BBIOULE sós ee bá LESETT Bordegus? =... 2... 0.2. Kolorsvar.. 2.2: 00, 10-85 New-York ..: .. stBatbia Ne, 599 Messina, Malta, Tunis, "Al, gier, Oran, Tanger, "Gib- RS ERS LE Mátyás király ss 2. 2..21-91 London. Hull oc. 0.63 Volthrn as. 2 a Liverpool ..--Klemm »»-21—31 Zinnen-»L...-.-.k—«.«it,k«.t"-ä.ni:t ,.-»,(.21—.?1 ( längs-IF ........I(iilknå(ilcski"hls»«· ..."-2131 A *-gal meg gjelött vi viszonylatokban a gőzös Triestec 1 Ha a gőzös indulása előtt nyolez nappal elegendő rakomány nem jelentetett be, sz ig azgatóság fentartja magónak a jogot, hogy ezt a kikötös ne ér intse. Honnan Hová Gözös neve Kelet New-York :... nore őr Fiume Carpathia... .. : 6 Liverpool... ur. fé Pavia css vet dá hondon,.:Aull si. részé Douro ... -.. -—. 1-10 HiSautos, Rio de Janeiro Triest, "Fiume Buda IL. 240 et Liverpoolt 2.1.1.8 Fiume Flaminian .. ... 5—15 4 Hamburg? _.. ER Byzanz. -.. a. 5-15 " Gibraltar, Oran, "Algier, Malta, Messina, Uata nia, Venezia... .. Triest,Finme Mátyás király 5—15 Antwerpet.-- c. --- ss Fiume " Duna ... ... .... 5—15 Livenpoolk szösz sét 4 Breseia.. -.. ... 10—20 Bordeaux: ....i 2,2... Ég Zichy. --- --- -.. 10-20 London 2a. on ka Matlekovits ... 10—20 New-York: ii »2........ m Ültonia zo. szár 207e4 B Liverpoolt (4 s §; Andalusian.. ... 15—25. Mi GUGA, ee es 5 Desk 2....x es 19-25 Kibördeaugun,inn er da Szeged.. u... 1925 Santos, Rio de Janeiro Triest, Fiume Balaton .. ... 15-25 Mi Liverpool _. cc. c. ... Fiume TEyriárugs sz eu disgal London, Hull c. ... _. # JRZÓS E are 21—31 Hambúrgi ület osi a a Bagdad. ... ... 21—31 Glasgow ls. N Nagy Lajos ... 21-31 Rouen ii... run, R B. Kemény ... 21--31 Közeptengeri szolgálat. A) Fiums-—-Spanyolorszägi vonal. N Fiumehöl: Lederer Sándor 5-én, Kassa 12-én, Zrinyi 8 19-en, Andrássy 26-án. 3 Valenciahöl: Andrássy 7-&n, Rákóczi 14-én, Lederer Sándor 21-én, Kassa 28-án. B) Finme- -Marseiltei vonal. Fiuméből: Árpád 7-én, Szapáry 14-én, Szent László 21-én, Tisza 28-án. Marseilleböl: Szent László 7-én, Tisza 14-én, Árpád 21-én, Hiezu ein ganzer und ein halber Bogen Beilage, lärungen ffektuirt Nr. 1278 mit der Empfangsbestätigung Amerika Abfahrt aus Havre jed. Samstag. =. 84 e Französische Linie. Bequeme, rasche Fahrt. Ausgezeichnete Verpflegung samt Wein und Liqueur. Fahrkarten & nach allen Stationen sämmtlicher 5 amerikanischen Babinien zu Originalpreisen. Nähere Auskünfte ertheilt gratis und franco Französische Einie.® WV EHEN a 3 Weyringerg W Üeckheneste ridsichtigt unter , latehigerei! Speisekartoffeln rothe und weiße, Liefert billig E A. Schulz, Hirschberg, Schlesien. Anerit. Buchführung lehrt greiimdl. duch Unterrichtsbriefe. Erfolg garantirt. Berlangen Sie Öratisprospek. H. Frisch, GENE, Zürich 72, a © enerxal- Hr Zul. Want Alinea El Vie seit 28 Jahren al und bestbekannte OrditnStionms-Amstealt wird wormstens Bentpfoier. 6059 Geheime Krankheiten, 102 Kajdacsy, Hg. k.k. Regimentsarzt und Hi Spitals-Chefarzt, ! IV, Kigye-uteza 54 i D Ordinations-Anstalt, | I. Stock (Klotild-Palais). Ordination von 9 bis 4 Uhr und ig von 7 bis 8 Uhr Alben iefe werden beantwortet. Sicherer fi clerfolg auch auf brieflichen Wege Medikamente beforat zu kaufen gefischt: zwei Nein-Araber, blutzucht, | ein Vollblut zur Halle: New-York . ein Amtersfeuer zur Zucht| Rouen“ | mú? 126 | )b 126018 crinti. > 2. Hi | Spezialist .Geschlechtskrankheiten Vena den Station auf Gen: Linie en Nervi uebersleillungen 1 eg per Bahn u. Schiff, mit Erspareiss & von Emballirang und Umledung beawrgt mit seinen verachliesberem APatent-Möbelwagen ‚BD. KLEE, AAteRk. §i Szapáry 28 án. B Be: