Pesti Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-13. szám)
1990-04-24 / 8. szám
HUTTER CSABA NYILATKOZATA ZÁRSZÁMADÁS A MÉM-BEN — Olyan év zárszámadása után kerül sor a váltásra a kormányban és az agrárágazat vezetésében, amikor az élelmiszergazdaság teljesítette hazai ellátási kötelezettségét, a konvertibilis elszámolású exportban pedig rekordot döntött meg — mondotta a miniszter az MTI munkatársának. — Meggyőződésem, hogy olyan irányító apparátus van a ház falai között, amely a jövőben is bármikor képes arra, hogy hasonló, vagy akár még jobb teljesítmények elérésében támogassa, segítse az agrártermelést. Elkészült a 2000-ig terjedő időszakra szóló ágazati irányítási koncepció, amelyet átadunk a leendő agrárvezetésnek. Készen van az agrároktatás koncepciója, amely a felsőfokú képzésen túl nagy hangsúlyt helyez a korábban igen eredményes középfokú oktatásra és gazdaképzésre. Befejezés előtt áll a kutatási és a műszaki fejlesztési koncepció kialakítása. Nemrégen látott napvilágot a kormány által elfogadott agrárpiaci rendtartás, megvalósításának részleteit a MÉM-ben kidolgozták, ám elfogadására az új kormányzat lesz hivatott. A földtörvénnyel kapcsolatos munkákról szólva kifejtette: " A törvény módosításában csak addig a pontig haladtak, ami megfelel a társadalom mai elvárásának. A minisztérium két változatban is elkészítette a vadgazdálkodási törvény tervezetét, s csaknem végleges az erdőkről és a borról szóló törvény tervezete is. A miniszter a továbbiakban elmondotta: sikeresen haladtak a deregulációs munkával, a fölösleges rendeletek, szabályok eltörlésével. Eddig több tucat miniszteri rendeletet vontak vissza. A „lábon maradt" rendeletek — a szabványokkal együtt — már olyanok, hogy nem lehetnek akadályai az Európához való integrálódásnak, sőt, egyes élelmiszerszabványunk számos nyugat-európai országénál is szigorúbb előírásokat tartalmaz. Ugyancsak jelentős munka van agrárdiplomáciánk mögött, amely erőteljesen bekapcsolódott a reformfolyamatok kibontakoztatásába. Azzal például, hogy feltérképezte a számottevő agrártermeléssel rendelkező országok földtulajdoni viszonyait, az állami támogatások rendszereit, s elindította a vegyes vállalati partnerek összehozását. Újabban olasz, spanyol és izraeli vállalkozócsoportok érkezését várják. A miniszter arra a kérdésre, hogy miben nem tudtak előbbre lépni, elmondotta: " A meglehetősen nagy kormányzati elfoglaltság miatt nem sikerült dűlőre jutni az agrárérdekegyeztető tanács kialakításában, igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy a különböző érdekképviseleti szervezetek az utóbbi napokig sem fogadták el az agrárkamara koordinátori szerepét. A Magyar Agrárkamarának meg kell erősödnie az ágazat érdekeinek jobb érvényesítésére. i ........................h ^ m BMLimLLiMM i*›››‚› n,i in , » i l‚ .m Pesíitíffirlap ni EGYRE KÉPZETTEBBEK AZ UTCÁN MUNKANÉLKÜLI SEGÉLYEK Januárban 10323 munkanélkülinek fizettek munkanélküli-segélyt, közülük csaknem 8200-an még a múlt évben szereztek jogosultságot erre a segítségre, mintegy 2100-an pedig januárban váltak segélyezetté. Az év első hónapjában összesen 30,9 millió forintot folyósítottak nekik, ez átlagosan havonta 4800 forintnak felel meg — ez áll az Országos Munkaerőpiaci Központ most megjelent összesítésében. A segélyrendszer bevezetése, 1989. január 1-je óta összesen 14841-en részesültek munkanélküli-segélyben, 1990. január 22-ig csaknem ötezren kerültek ki a segélyezettek köréből, de közülük csak mintegy 3100-an tudtak ismét elhelyezkedni, a többieknél különféle más okok miatt szűnt meg vagy szünetel ez a segítség (például egyesek időközben elérték a nyugdíjkorhatárt, másokat a munka-, erőhivatalokkal való együttműködés megtagadása miatt kizártak a segélyezettek köréből, s szünetelhet az ellátás gyes, illetve gyed miatt is.) Bizonyos feltételek megléte esetén, a munkanélküli-segély 365 napos folyósítása után, munkanélküli-járadékra szerezhetnek jogosultságot a munkanélküliek. A segélyezettek köréből kikerültek száma januárban 782 fő volt. Ez volt az első olyan időszak, amikor 285 főnél a segélyezés megszűnésének oka az, hogy lejárt a munkanélküli-segély maximális igénybevételének 365 napja. Az előzetes számítások szerint — áll az összesítésben — közülük 98-an válnak jogosulttá a munkanélküli-járadékra. Februárban mintegy 600 munkanélkülit fenyegetett a segélyen tölthető idő lejárta, róluk még nem voltak adatok az összesítésben. Az újonnan segélyezettek között csökkenő arányban szerepelnek az általános iskola nyolc osztályánál alacsonyabb végzettségűek, és egyre nagyobb arányban az általános iskolát, szakmunkásképzőt és gimnáziumot végzettek. Az utóbbi hónapokban csökkent a segélyezettek között a felsőfokú végzettségűek aránya. Merkur-sorszámok A vállalat az alábbi előjegyzési számokig küldte ki a gépkocsi átvételi értesítéseket (1990. április 20-i állapot) Trabant Hycomat Limousin 31 Skoda 105 L Budapest 12889 Trabant Hycomat Combi Trabant Limousin Special 8 Debrecen 9632 Budapest 24152 Győr 9636 Debrecen 21205 Skoda 120 L Budapest 36938 Győr 18947 Debrecen 19205 Szeged 1816 Győr 23799 Trabant Combi Budapest 9166 Debrecen 7300 Polski Fiat 126 Wartburg Standard Wartburg Special Budapest 6991 Győr 17354 Debrecen 6064 Szeged 248 Győr 5021 Wartburg Special tolótetős 18303 Dacia Combi Budapest 10091 Wartburg Tourist Budapest 6235 Debrecen 5777 Debrecen 3568 Győr 4585 Győr 2242 Szeged 28 Lada 1200 S Budapest 54174 Dacia TLX Budapet 22008 Debrecen 38792 Debrecen 13110 Győr 20120 Győr 13555 Lada 1300 S Budapest 25667 Debrecen 21200 Zastava 20538 Győr 10745 Lada 2108 Budapest 9449 Volga Limousin 79 Debrecen 6071 Volga Combi 50 Győr 4300 Lada 2109 Budapest 651 Moszkvics 579 Debrecen 688 Győr 228 Opel Kadett 1570 Lada 1500 L Budapest 23072 Debrecen 19199 VW Golf 821 Győr 8236 Lada Combi Budapest 2885 Maruti 990 Debrecen 1629 Győr 1230 Lada Niva 1526 A visszaigazolási évek és a szépséghibás sorszámhatárok nem változtak. Budapest 10640 Győr 7005 Debrecen 5404 Győr 4924 Budapest 6603 Debrecen 4530 Dacia TX Budapest 26361 Győr 4331 Debrecen 19622 PIACIJÁNAK (1990. április 23.) Bosnyák (nagybani) min. fell. max. felhozatal (g) Burgonya 10 10 11 191 Sárgarépa 30 45 45 166 Petrezselyem 15 20 30 22 Vöröshagyma 10 10 11 418 Fokhagyma 80 80 100 10 Fejeskáposzta 30 35 601 378 Kelkáposzta 25 35 50 301 Karalábé 8 8 12 183 Paradicsom 120 130 140 208 Paprika (db)3 10 13 1135 Uborka 50 55 60 357 Retek3 10 15 371 Zöldhagyma (cs.)5 6 8 239 Saláta (db)8 8 12 99 Paraj 18 18 20 24 Alma 20 32 40 299 LENGYEL MUNKANÉLKÜLIEK Lengyelországban április közepére majdnem 318 ezerre növekedett a munkanélküliek száma, azaz a munkaképes lakosság 2,4 százaléka van jelenleg munka nélkül — közölte a varsói munkaügyi minisztérium. Március végén még 266 ezren voltak. A lengyel Zycie Warsawy napilap arra hívja fel a figyelmet, hogy ha a munkanélküliek serege a jelenlegi ütemben — naponta 3 ezerrel — növekszik, akkor az év végére számuk elérheti a 800-900 ezret. A FA-TÓL A PERSIL-IG Nos, hogy komolyra fordítsuk a szót, tegnap délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Henkel Ausztria, és kistestvére, a Henkel Budapest. Ez utóbbi, egészen pontosan a Henkel Budapest Vegyi Kft. megalapítása után átvette a Magyarországon már korábban gyártott Henkel licenckészítmények termeltetését, gyártásának megszervezését. 1988 őszén pedig a termékskála kiegészült a Minna von Persil általános mosópor gyártásának beindításával. A cég már az első (nem teljes üzleti évben) 180 millió forintos, igen figyelemre méltó forgalmat bonyolított le. 1989-ben 380 millió forintos bevételt eredményezett az üzlet, és ennek következtében jelentős osztalékot fizettek alapítóiknak. A cég Magyarországon előállított termékeit nemcsak belföldön, hanem a Henkel-csoport hálózatának segítségével valamennyi európai országban értékesíti. Ez pedig azért lehet így, mert a magyar termelők nap mint nap bizonyítják: alkalmasak, és be tudnak illeszkedni az európai piacgazdaságba. MOLNÁR LÁSZLÓ Mégiscsak legyen ülomtudó az ember, ha a vegyipari termékeiről híres Henkel cég sajtótájékoztatójára megy a Budapest Kongresszusi Központba. Keresse elő otthon féltve, ünnepi alkalmakra rejtegetett FA-sprayjét, és alkalomhoz illően illatosítsa magát. Hiszen ha nem így tesz, a végén még megszólják érte... Nem folytatom tovább, mert ez itt nem a reklám helye. MALÉV: TERVEK ÉS FÉLELMEK Sajtótájékoztatón ismertették eddigi eredményeiket és jövőbeni elképzeléseiket a MALÉV Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) vezetői, valamint az ezzel kapcsolatos témákról kaptunk felvilágosítást a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium illetékesétől. ÉRSEK M. ZOLTÁN Szó esett a repülőtéri biztonsági főigazgatóság létrehozásáról, mellyel kapcsolatban Kántor Géza ezredes, a szervezet parancsnoka elmondta, hogy az eddigi fennhatóság mellett aggodalomra adhat okot az is, hogy különféle terror- és bűnszervezetek magyarországi kapcsolatok kialakítására is törekednek. A főigazgatóság létrehozása nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségünk is. Megalakításának végső határideje június elseje. Feladata: különféle — a biztonságért felelős — szervezetek működését összefogni. Ódor Tamás, a MALÉV május 1-jéig megbízott vezérigazgatója a MALÉV-vel szembeni kihívásokról beszélt. Megemlítette például, hogy a szocialista tarifarendszer rögzítését szolgáló egyezmény felmondását szorgalmazzák, mivel az lényegesen alacsonyabb, mint a nemzetközi légügyi szervezetek által alkalmazott tarifák. Terveik szerint 1991-től ezen a téren is konvertibilis elszámolásra térnének át. A MALÉV lényegesen nehezebb helyzetbe került akkor, amikor a Magyarországon irodát működtető külföldi légitársaságoknak a forintban való jegyeladást engedélyezték. Életbevágó kérdés a repülőgéppark fejlesztése — alapvetően Boeing típusú gépeket fognak vásárolni, de távolsági repülésekhez Airbus-ok vétele is elképzelhető. Szólt arról, hogy valutakímélés céljából is Boeing javító műszaki bázist hoznak létre. A cég reprivatizálásával kapcsolatban elmondta, hogy kérdés, mennyiben lesz ez érdeke a MALÉV-nek és a külföldi félnek, aki tőkéje után minimum 15 százalékos nyereséget remél, viszont a legnyereségesebb nyugati társaságok is csak 6-8 százalékot hoznak. Kálnoki-Kis Sándor, a KÖHÉM miniszterhelyettese másképp szólt a MALÉV Rt. szervezéséről. Szerinte ez nem cél, de a gépek fejlesztéséhez elengedhetetlen eszköz. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a MALÉV-nál mintha kicsit nagy lenne a vállalkozói kedv, ami némiképp a műszaki munka rovására mehet. Szólt arról is, hogy hosszú távon elképzelhető Ferihegy légitranzit - állomássá való kifejlesztése. Erdei Tamás, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság igazgatója elsősorban azt említette me, hogy ma már a MALÉV-nek és az LRI- nek teljesen üzleti alapokon kell rendeznie kapcsolatait. DONICHEM — ÚJABB VEGYES VÁLLALAT HŐSZIGETELŐK ITTHONRÓL A világ hatodik legnagyobb vegyipari vállalatának, az amerikai Dow Chemical cégnek az 50 százalékos részvételével, 14 millió dollár értékű beruházással vegyes vállalat alakult hőszigetelő extrudált polisztirol hab hazai gyártására. A Donichem — melyben 45 százalék a Nitrokémia és 5 százalék a Chemolimpex részesedése — balatonfűzfői gyárában jövőre indul meg a termelés, s terveik szerint legkésőbb 1995-re fel akarják futtatni a gyártást évi 100 ezer köbméterre. Mint azt Rajki Zsuzsa, a Donichem vezérigazgatója elmondta, az eddig külföldről behozott termékeiket — melyeket tetők, falak, padlók szigeteléséhez, alapozáshoz és mezőgazdasági épületek építéséhez lehet felhasználni — a hazai építőipar visszaesésének ellenére keresik itthon. A Styrofoam termékcsalád már bizonyította itthon kiváló minőségét, hiszen a budapesti Fórum szálloda vagy a Ferihegyi repülőtér építésénél azt használták fel, s a honvédkórház tetején készülő helikopter-leszállóhoz is ezt a szigetelőt alkalmazzák. Nagy reményeket fűznek a világkiállításhoz, a tervezett szálloda- és kórházépítések hez._________________________________________________ A Volán Tefu Pillangó utcai járműkarbantartó üzemegysége Kamaz, Skoda, Liaz, IFA tehergépkocsik javítását vállalja magánvállalkozók és gazdálkodó szervek részére. • Hatósági vizsgáztatás zárt technológiás rendszerben • Gumiabroncs-értékesítés és -szerelés • Mosás, zsírzás, olajcsere • Futójavítás, lakatos- és villanyszerelő-munkák •Gépjárműmentés, emelve vontatás. Cím: Budapest, Pillangó u. 15.1149 Érdeklődés és javításra bejelentkezés a 183-3229-es telefonszámon. 474/1 * BUDAPEST IBV