Pesti Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-13. szám)
1990-04-29 / 13. szám
I. évfolyam 13. szám mm Pesti tt Hfrlap 3 A DALAI LÁMA AZ ERŐSZAK ELLEN Nem mindennapi sajtótájékoztatót tartottak tegnap délután a Közgazdaságtudományi Egyetemen. A XIV. Dalai Láma röviden köszöntötte a jelenlévőket, majd külföldi és magyar újsági tehették fel kérdéseiket. MUNKATÁRSUNKTÓL A XIV Dalai Láma válaszaiban elmondta: örül, hogy a demokratikus légkör megkönnyítette látogatását, de nem politikai, hanem spirituális és kulturális vezetőként tanulmányozza más népek életét, szokásait. Természetesen politikusokkal is találkozik, mint Magyarországon az MDF vezetőivel. Az erőszakmentességre vonatkozóan kifejtette, egyike legmeghatározóbb elveinek. Az emberiség nem képes szeretet nélkül élni, tehát az erőszak — amelynek jelképe számára a vér —, természetellenes jelenség. Mosolyogva fogadta azt az okfejtést, amely a VI. Dalai Lámára vonatkozott, aki nem vetette meg a hölgyek társaságát. A buddhizmus szerint az elhalálozott Dalai Lámák lelke mindig az újabb jelöltbe száll át. Mi történt ezután? — hangzott a kérdés. Őszentsége elmondta, hogy ez már a régmúlté, és a VI. Dalai Láma személyes ügye volt. Buddhista szemszögből természetesen elítélendő, de a dolgokat soha nem szabad egy szempontból vizsgálni, mert minden összetett. Nem kívánok a közeljövőben visszatérni Tibetbe, mert távol a hazámtól többet tehetek érte — mondta a Láma búcsúzóul. __________SZDSZ-MANDÁTUMOK MEGKÉSVE BÁR MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap délelőtt a Parlamentben vették át a Szabad Demokraták Szövetségének az országos listán mandátumot szerzett országgyűlési képviselői megbízólevelüket. Mint ismeretes, az átadási ünnepség más pártok képviselői és a függetlenek számára már csütörtökön lezajlott. A késedelem okáról Vidos Tibor ügyvezető titkár elmondta, hogy az ügy hátterében semmiféle titok nincs. Az SZDSZ parlamenti frakciója csütörtökön és pénteken kétnapos megbeszélést tartott Tihanyban, tagjai ezért nem lehettek jelen az országházi ünnepségen. _______KORMOS OLGA_______ — Soós Tibor, a parlamenti hivatal vezetője ismertette velünk az országházi elhelyezésekkel kapcsolatos tudnivalókat. Szerencsés volna, ha a jelenlegi, méltatlan elhelyezésünk megoldódna, és a Jászai Mari téri Fehér Házban kaphatnánk helyet. Elkezdtük az országgyűlési funkciók, helyek elosztásának tárgyalását, valamint az állandó és különbizottságok elnöki, titkári pozíciók kijelölését. Igyekszünk a párt- és képviselői feladatok ütközéseit elkerülni, hiszen a jövőben a parlamenti frakció szerepe a törvényhozásban, a felelős képviseletben áll. Nem gyengítheti frakciónkat elméleti tisztázatlanság — hangsúlyozta a pártfőügyész. Zsíros Gézát, a kisgazdák Békés megyei képviselőcsoportjának elnökét arról kérdeztük, hogy a mai nagyválasztmányi ülésen sor kerül-e az ismeretes pártbeli nézetkülönbségek tisztázására? — Sok olyan dologban jutottunk kompromisszumos megoldásra, amit már így fogunk a nagyválasztmány elé terjeszteni. Én optimista vagyok, és úgy látom, hogy pártunk jelentős, szilárd politikai erő, s remélem, hogy céljaink egységes formát öltenek. Nem hiszem, hogy vitáink ne volnának megoldhatók — válaszolta. A kurta-furcsa ismertető mindenesetre azt sugallta, hogy az optimizmus mellett a kapkodást nélkülöző szervezés is elkelne. NAGYVÁLASZTMÁNY ELŐTT A KISGAZDÁK OPTIMISTÁK A Független Kisgazdapárt — nagyválasztmányi ülésük legújabb időpontjának tegnapi bejelentése után — ismét sajtótájékoztatót hirdetett meg. Ezek után érdekes volt, hogy a Sport plusz éttermébe kevés késéssel megérkező parlamenti frakció mit sem tudott erről. Ezért némi habozás után Torgyán József megbízott pártfőügyész, a parlamenti frakció vezetője rögtönzött rövid ismertetőt az FKgP délelőtti, zárt üléséről. BESZÉLGETÉS SCHONER ALFRED ORSZÁGOS FŐRABBIVAL NEM SZEMLESÜTVE, ARCPIRULVA BRAUN RÓBERT — Ön főrabbi, volt parlamenti képviselő, a magyarországi zsidóság vallási vezetője. Az egyházak számára — csakúgy mint az egész országban — lezárult egy feszültségekkel terhes korszak. Ön hogyan boldogult? — Igen nehezen. Sajnálattal kell elmondanom, hogy a hitközség, és főrabbija, nem mindig volt összhangban. Mikor megválasztottak — annak ellenére, hogy én voltam a rabbinátus egyik legfiatalabb tagja —, úgy éreztem, mind a rabbikar, mind a közösség elfogadott, megbecsült. A megválasztásom óta eltelt időszak azonban sajnos számos olyan ellentéttel volt terhes, amelyben a rabbikarnak nem sikerült véleményét érvényesíteni. Nem szeretnék igen tiszteletreméltó embereket megbántani, hiszen sok esetben megértem viselkedésüket, ha el nem is fogadhatom. Az ellentétek oka a legtöbb esetben eltérő gondolkodásmódunkra vezethető vissza, hiszen én a háború után, egészen más miliőben nőttem fel. Ha bennem annyi félelem, annyi megélt szenvedés lenne, mint őbennük, én is bizonyára másképp gondolkoznék. Nagyon is igaznak tartom a talmudi gondolatot: „ne ítéld meg a másikat, míg nem voltál a helyében “. Már tavaly sokunk számára egyértelmű volt, hogy a zsidó felekezet belső szerkezetét át kell alakítani. Olyan struktúrára van szükség, amely reálisan fejezi ki a magyarországi zsidóság összetételét. A jelenlegi vezetés mandátuma júniusban lejár, ezért már tavaly, az év végén, előterjesztett a rabbitanács egy tervezetet, mely az átmeneti időszakban a struktúra megváltoztatását célozta. A tervezet szerint az elöljáróság szerepét — időlegesen — egy kilenc tagú, elismert közéleti személyekből, tudósokból, közgazdászokból álló, feladatát társadalmi munkában végző bizottság vette volna át, azzal a feladattal, hogy jogászok segítségével kidolgozzon egy új, modern alapszabály-tervezetet. A javaslatot hosszú vita után elfogadták, majd minden maradt a régiben. A bizottság nem állt fel, jelenleg is a régi szabályzat alapján működünk, és félő, hogy a júniusi tisztújításra is ennek alapján kerül majd sor. Reménykedtünk abban, hogy az új tervezetet minden közösség, a világi zsidóság minden működő szervezete megkapja, megvitatja, kiegészíti, így létrejöhet egy olyan szervezet, amely a teljes magyarországi zsidóság képviseletére alkalmas. Úgy tűnik ismét vesztettem, és egyre gyengül az erőm, hogy tovább folytassam a szélmalomharcot. — Az Ön mandátuma parlamenti képviselőként is lejárt, azonban az újonnan megválasztott parlamentnek is van rabbiképviselője. Úgy tudom, a rabbikar a parlamenti képviselői státusszal kapcsolatban nem volt egységes. — Valóban, a rabbikar öttagú vezetése kiadott egy állásfoglalást, amelyben kéri a rabbikat, hogy a pártpolitikai küzdelmekben ne vegyenek részt. Természetesen alapvető emberi jognak tartjuk, hogy bármely rabbi politizáljon, azonban — mivel véleményünk szerint ez megoszthatja az adott közösség híveit — arra kértük rabbitársainkat, főállású politizálásuk idejére függesszék fel közösségi munkájukat. A rabbitanács ugyanakkor semmiféle szankciót nem helyezett kilátásba rabbitársainkkal szemben. Természetesen abban a pillanatban, ha befejezettnek érzik politikai pályafutásukat, régi közösségükben elfoglalt helyük nyitva áll előttük. Mivel a leköszönt parlament elfogadta a nemzetiségek parlamenti képviseletéről szóló törvényt, és természetesének tartjuk, hogy minden zsidó — ha így kívánja — nemzetiségként élhesse meg zsidóságát, a képviseleti joggal mi is élni kívánunk. Az azonban egyáltalán nem magától értetődő, hogy a képviseletet rabbinak kell ellátni. — Magyarország politikai vezetése megváltozott, átalakulóban van. Sokakban él a félelem, hogy a kurzusváltással a zsidóság ismét veszélyes helyzetbe kerülhet. — Én személy szerint nem félek ettől. Nem a kurzusváltástól, hanem az azonosíthatatlan rosszindulattól tartok. A Wallenbergszobor meggyalázása kapcsán a rabbitanács kiadott egy nyilatkozatot, amely igen éles hangon ítéli el e szégyenletes cselekedetet. Meglepődve tapasztaltam, hogy az MTI-hez eljuttatott állásfoglalást egyetlen nyomtatott sajtóorgánum sem közölte. Annak a magyarországi zsidóságnak, amely vállalja önmagát, büszkén vallja sajátjának származását, vallását, kultúráját, nincsen oka a félelemre. Élnünk kell a demokrácia által kínált lehetőségekkel: ha megtámadnak, nem szemlesülve, arcpirulva, hanem jogainkat érvényesítve kell jogorvoslatot nyernünk. 1990. április 29., vasárnap HÁROMSZOROS FIZETÉSÉRT _____________MTI____________ Az elmúlt egy-két hónapban mintegy száz szakember, az apparátus egyharmada távozott a Pénzügyminisztériumból — mondta Németh László, a tárca munkaügyi főosztályvezető-helyettese az MTI tudósítójának annak kapcsán, hogy Békesi László pénzügyminiszter nemrég kijelentette: a „tavaszi nagytakarítás” meghirdetése megtette a magáét, az apparátus legjobb szakembereinek többsége már elment, vagy távozóban van. Szólt arról is, hogy a tárca magasan kvalifikált szakemberei iránt nagy a kereslet, elsősorban a bankapparátusban, ahol ráadásul a jelenleginél legalább háromszor nagyobb alapfizetést kínálnak számukra, s a minisztériumnál szokásos egyhavi jutalom a pénzintézeteknél ennek legalább tízszerese. POGROMELLENES TÜNTETÉS Az S.O.S. Racisme magyarországi szervezete felhívást adott ki, amelyben tüntetésre hívja fel mindazokat, akik tiltakozni akarnak a május 5-ére meghirdetett szovjetunióbeli zsidóellenes pogrom, és a szovjet hatóságoknak ez ügyben tanúsított közönye ellen. A demonstráció 1990. május 3-án, 18 órakor lesz a Szovjetunió budapesti nagykövetsége előtt. NÉMETH ERIKA Bizonyára nem mi vagyunk az egyetlenek, akik keveset, vagy egyáltalán nem hallottak még az S.O.S. Racisme szervezetből. A Fidesz telefonszámán értük utol Bene Zsófiát, a szervezet egyik tagját, aki bővebb felvilágosítást nyújtott nekünk. — Az S.O.S. Racisme francia emberjogi és kisebbségi szervezet, amelynek tagszervezetei vannak a világ minden táján. A kisebbség szó egyaránt vonatkozik vallási, etnikai, szexuális csoportokra. A mi szervezetünk ez év márciusában alakult Budapesten, közvetlenül a romániai magyarellenes pogromok után. Nemrég vettük fel a franciákkal a kapcsolatot, s két emberünk képvisel majd bennünket a Párizsban megrendezésre kerülő emberi jogi és kisebbségi konferencián. ■ Mit jelent magyarul a szervezet neve? — Segítség — rasszizmus. A franciák jelvényének közepén egy tenyér látható, amire azt írták: Ne nyúlj a barátomhoz! —A csoport a Fidesz része? — Nem, függetlenek vagyunk. A kapcsolat mindössze annyi, hogy a Fidesz emberi jogi csoportjának tagjai alakították a szervezetet. — Kikre számítanak a tüntetésen, és mit szeretnének elérni ? — Mindenkit várunk, akit felháborítanak a pogromok, s szeretnének valamit tenni is ellene. A Szovjetunió nagykövetének átadunk egy nyilatkozatot, amiben kérjük a szovjet kormányt, hogy ne nézze tétlenül az eseményeket. A felhívásunkhoz csatlakozott már három szervezet: a Raoul Wallenberg Egyesület, a Magyar Zsidók Kulturális Egyesülete, és egy nemzetközi zsidószervezet magyarországi csoportja, a B’nai B’rith. MEGÚJULT ORSZÁGGYŰLÉSI TUDÓSÍTÁSOK FEKETE ZOLTÁN Tavaly 19 számot ért meg a januártól júniusig megjelent Országgyűlési Tudósítások — hallottuk azon a sajtótájékoztatón, melyet az Új Országgyűlési Tudósítások kiadója tartott. Ezen megtudhattuk, hogy az újjáéledt lap olyan profi szolgáltatást kínál, amely a sajtó egyetlen más területén sincs még — egyszóval sajtószenzációt ígérnek. Akiknek a parlamenti üléseken a gyorsaság a legfontosabb (hírügynökségek, hírszerkesztőségek, tudósítók), azoknak már az ülés napján, négy órával az egyes beszédek elhangzása után kínálják a hiteles jegyzőkönyvek sokszorosított kéziratát. Azok, akik a név- és tárgymutatóval ellátott, szerkesztett, magyarázatokkal kiegészített, nyomtatott változatra tartanak igényt, az elhangzás után huszonnégy órával hozzájuthatnak az Új Országgyűlési Tudósításokhoz. Az olvasót természetesen a lap ára is érdekli: oldalanként négy forint lesz. Ez az önköltségi ár magasnak tűnik, ám elsősorban közületi megrendelőkre számítanak. Annak érdekében, hogy a parlamenti munka nyilvánossága teljes legyen, az egyéni megrendelőknek ötvenszázalékos kedvezményt adnak. Nem hírlapot ígérnek, hanem folyamatos és megbízható tájékoztatást, dokumentációt a megújult parlamenttől. A FEGYVERTARTÁS KORLÁTOZÁSA • SZURMAI ZOLTÁN, ________SZOLNOK________ A szabad demokraták szolnoki szervezete sajtótájékoztatót tartott tegnap délután. Fodor Tamás, az SZDSZ Szolnok megyei országgyűlési képviselője tájékoztatta a jelenlévőket a párt parlamenti frakciójának tevékenységéről, a tanácstagok mandátumának meghosszabbításáról, szólt képviselői munkájáról és a személyét is érintő fenyegetésekről. Elmondta, hogy a parlamentben kezdeményezi majd egy fegyvertartást korlátozó jogszabály megalkotását. A Szolnoki Városi Tanács április 23-i ülésével kapcsolatban elhangzott, hogy nem szakmailag kifogásolják a tanács költségvetését, azonban az SZDSZ nem biztos abban, hogy helyes volt a testület ama döntése, amellyel 22 millió forint kölcsön felvételét hagyták jóvá. Állásfoglalásukat azzal indokolták, hogy a jelenlegi tanács határozata olyan pénzügyi terheket ró a következő, szabadon választott önkormányzatra, amelyeket az nem vállalt volna fel. Szüksségesnek tartják, hogy a pártok, a városi és megyei tanács 1990-re dolgozzanak ki átmeneti, rövid távú költségvetést.