Pesti Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-01 / 179. szám
II. ÉVFOLYAM 179. SZÁM 1991. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Pesta&Hírlap Kapitányok egymás közt Szakmai találkozót tartott szerdán Bécs és Budapest rendőrfőkapitánya. Az összejövetel — melyen résztvettek mindkét ország rendőri szakigazgatási szerveinek vezetői is — apropóját a közelgő pápalátogatás adta, tekintve, hogy az osztrák kollégák már két pápai viziten estek túl, így tapasztalatokban nem szűkölködnek. Ezeket az információkat osztotta most meg Günther Bégi, (felvételünkön balról) Bécs rendőrfőkapitánya budapesti kollégájával, dr Pintér Sándorral. A találkozón elhangzott: legfőbb veszélyt a vallási fanatikusok jelentik, akik nem tartoznak semmilyen terrorista szervezethez, ezért esetleges nyilvántartásuk lehetetlen. Külön veszélyt rejt magában, mikor a szentatya előzetes bejelentés nélkül elvegyül a tömegben. A találkozón külön témaként szó esett még az osztrák rendőrség szervezeti felépítéséről, működéséről. 1 lit NXI ni FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT Társadalomkutatás és állami döntések Az MTI információja szerint a közeljövőben dönt a kormány arról, milyen mértékben tudná igénybe venni a kiemelt társadalomtudományi kutatások eredményeit az államigazgatási döntéseknél, és hogyan lehetne biztosítani e kutatások pénzügyi hátterét. Jekkel László, a Miniszterelnöki Hivatal kormányfőtanácsosa elmondta: az elkövetkező időszak kiemelt társadalomtudományi kutatási témáinak kiválasztásánál mind a tudósok, mind az államigazgatási szervek részéről a korábbiaknál határozottabb igény merült fel a közös kutatásokra. Ez segíthetné a komplex államigazgatási döntések alaposabb előkészítését. Természetesen mindez nem zárja ki, hogy olyan témák kutatásával is foglalkozzanak, amelyek nem tartoznak egyetlen tárcához sem, alaposabb felderítésük azonban össznemzeti érdek. Ilyen például az elmúlt 40 év történelmének kutatása vagy a nemzeti identitás kérdése. Abban valamennyi érdekelt fél egyetért, hogy ezek igen fontos kutatások, de az anyagi lehetőségek korlátozottak. A kormány elvi jóváhagyása után a Magyar Tudományos Akadémia és a minisztériumok szakemberei a Tudománypolitikai Titkárság koordinálásával kidolgozzák a társadalomtudományi kutatások tematikájának prioritási sorrendjét és a kutatások menedzselésének szervezeti formáját. Az elképzelések megvalósításához szükséges anyagiakról az Országgyűlés dönt. LEGALÁBB NEVEZZÜK MEG A TETTESEKET Senkit sem ér alaptalan inzultus Nemrégiben bejelentette az MDF vezetése, hogy a Justitiaterv keretében törvényjavaslatot nyújtott be egyik országgyűlési képviselőjük, Zétényi Zsolt, amelynek segítségével az elmúlt évtizedekben elkövetett súlyos bűncselekmények újra büntethetővé válnak. Azok, amelyek elévülés miatt ma már nem üldözhetők. Nyilatkozatok sora látott napvilágot az utóbbi hetekben, melyek szakmai vagy politikai okból elutasítják a kezdeményezést. A törvényjavaslat megalkotója eddig még nem hallatta hangját a vitában. BAK MIHÁLY — Mi a törvényjavaslat lényege? — Az elmúlt rendszerben elkövetett és nem üldözött bűncselekményeket, azok közül is a három legsúlyosabbat kívánja a büntető igazságszolgáltatás számára hozzáférhetővé tenni. Közismert, hogy évtizedeken keresztül elkövették a hazaárulás, hűtlenség és az emberölés minősített esetének bűncselekményét. Ezeket az akkoriban hatályos büntetőjogszabályok is üldözendő cselekményként tartották számon, ám a hatalom érdekei miatt ezek elkövetői ellen politikai okból nem indítottak eljárást. E cselekmények jelentős része a mai büntetőjogszabályok alapján időközben elévült. A törvényjavaslat ezért azt kezdeményezi, hogy az 1944. december 21-e (az Ideiglenes Nemzetgyűlés létrejötte) és 1990. május 2-a (az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának napja között elkövetett bűncselekmények elévülése tavaly május 2-án kezdődjék. KORLÁTLAN ENYHÍTHETŐSÉG — Két körülményre szükségesnek látom felhívni a figyelmet. Az egyik az igény az igazságra, amely igenis él az emberekben. Tarthatatlan állapot, hogy közöttünk élnek olyan emberek, aki igen súlyosan vétkeztek az ország, a nemzet ellen, miközben az áldozatok és hozzátartozóik még azt az elégtételt sem kapták meg, hogy a bűnösöket legalább megnevezzék. Igen, jól hallotta, megnevezésről beszéltem. Szó sincs ugyanis valamilyen véres leszámolásról, s ezt is ki kell emelni. A törvényjavaslat rendelkező részének fontos passzusa a büntetés korlátlan enyhítésének lehetősége. A javaslat kidolgozásakor a szakmai szempontokat tartottam szem előtt. Egyrészről mindhárom, eddig hatályban volt, illetve most hatályos büntető törvénykönyv figyelembevételével készült a szöveg. Az eljárás rendje pedig szigorúan követi, mert követnie kell, a ma ismert eljárási szabályokat. Csak tökéletesen bizonyított cselekmények esetén lehet tehát szó büntetésről. Figyelembe kell venni a megbánást, az elkövető megromlott egészségi állapotát, tehát mindazokat a körülményeket, amelyek ma is szerepet kapnak bármely büntetőeljárásban.Hadd térjek vissza a sokat emlegetett visszaható hatályra, amely a legfőbb szakmai kifogásként merült fel eddig. Nem sérti-e az állampolgári egyenlőség alkotmányos követelményét az, hogy bizonyos személyek esetében utólagos az elévülés, míg más bűncselekmények elkövetőivel szemben nem ? Úgy vélem, és szakemberek érvei is ebben erősítenek meg, hogy a törvényjavaslat nem sérti a visszaható hatály tilalmát. Nem állapít meg utólag kötelezettségeket, nem csorbít visszamenőleg jogokat. Továbbá nem alkot új, az elkövetéskor ismeretlen törvényi tényállást, hanem csupán az elévülés nyugvását mondja ki. Nem sérül tehát a nullum crimen sine lege (nincs bűncselekmény törvény nélkül) jogelve. Egyébként az elévülés csak büntethetőségi akadály, de nem része a törvényi tényállásnak. Az elévüléssel a bűncselekményi jelleg nem szűnik meg. Itt tehát egy büntethetőségi akadály feloldásáról van szó. Nem esett még szó valamiről, ami pedig amellett szól, hogy szalonailag helyénvaló a javaslat. Ez nem más, mint a hatályos, Magyarország által aláírt és a belső jogba átültetett nemzetközi egyezmények. A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya például egyértelműen kimondja, hogy bármikor üldözhetők mindazon bűncselekmények, amelyek az elkövetés idején a nemzetek közössége által elismerten annak minősültek. Az elévülés nyugvása mellett ez a másik pillér, amire támaszkodik a törvényjavaslat. A KISEBB SÚLYÚ CSELEKMÉNYT NEM BÜNTETI . Kétségesnek tűnik az a körülmény, hogy bizonyos bűncselekményeket bevon az elévülés nyugvásának hatálya alá, másokat viszont nem. Nem gondolja, hogy ez szintén megkülönböztetés ? — Nem. Jelen esetben nem azonos cselekmények között szelektál a törvényjavaslat, tehát nem ezek közül kísérli meg az üldözést, hanem néhányat — az elemi erkölcs szerint legszembeszökőbb hármat — emel ki a többi közül. Úgy vélem, nem okoz jogsérelmet, hogy az enyhébb cselekmények elkövetőivel szemben eltekint a felelősségre vonástól, sőt, velük szemben inkább gesztusnak mondható. — Ha különbségtételről egyáltalán szó lehet, akkor két körülményről kell szót ejteni. Természetesen többfajta bűncselekményt követtek el politikai okból, illetve többféle cselekmény maradt megtorlatlanul az akkori rezsim államérdeke miatt. Ezek közül a humanizmus és a célszerűség szempontjából az említett hármat kívánja üldözni a törvényjavaslat. Nagyon valószínű, hogy sok — bizonyított! — elkövető esetében a megnevezés válik dominánssá, a kiszabandó büntetés, a joghátrány másodrendű lesz. A korlátlan enyhítés lehetősége például ezen elkövetők javát szolgálja. Le kell szögezni, hogy a törvényjavaslat nem kívánja üldözni a nem politikai okból elkövetett, illetve állami segédlettel nem megtorolt múltbeli cselekményeket, például a lezáratlan minősített emberöléseket, amelyek felderítését megkísérelték, ám sikertelenül. NEM LESZNEK TÖMEGES FELJELENTÉSEK — Az egyik jogi szakértő elmarasztalta önt azért, mert az indoklás hangsúlyosan szól arról, hogy fontos különbség a bizonyíthatóság és a bűncselekmény híján való felmentés. Ennek a náci és sztálini eredetű differenciának szomorú továbbéléséről beszélt. — Magam is e nyilatkozatból tudtam meg, hogy mi az eredete e különbségnek. Semmi sanda szándék nem élt bennem, amikor ezt a szakaszt beiktattam a szövegbe. Azt is elhiszem, hogy a modern büntetőjogok nem ismerik ezt a különbségtételt, bár azért érdemes lenne végignézni néhány külföldi Btk.-t. Ugyanakkor tény, hogy a most hatályos magyar Btk. alkalmazza e megkülönböztetést. Mindazonáltal lehetséges, hogy a javaslat végső változatából el fogom hagyni e szövegrészt. Egyébként nem ez az egyetlen további finomításra számló rész. A lehetséges szakmai csiszoltságot a szakemberek politikai ódzkodása gátolta, így aztán újabb és újabb gondolatok jutnak eszembe. Lehetséges például, hogy a törvényjavaslat kiegészül azzal a résszel, hogy a jövőben, ha az állam — bár megtehetné — nem üldöz bűncselekményt, az akadály elhárulásáig az elévülés szünetel. Ezzel együtt is az a véleményem, hogy a törvényjavaslat szakmailag megállja a helyét. Eddig a lehetséges szakmai aggályokról esett szó. Mivel azonban nyilvánvaló a javaslat politikai-erkölcsi háttere, erről is beszélni kell. Az átlagpolgár valószínűleg nem jogi szemmel nézi majd a törvényt. Nem kell-e tartani tömeges feljelentésektől, később aztán bizonyíthatalan vádak nyilvánosságra kerülésétől ? — Nem, mivel az eljárás rendje — mint már mondottam — szigorú kontroll alatt lesz. Az esetek zömében úgyis azzal fog végződni, hogy a fellelhető dokumentumok átvizsgálása és a még élő tanúk meghallgatása után megállapítják a bizonyítás lehetetlenségét. Az eljárás alá vont emberek személyiségi jogait is ugyanúgy védeni kell a hatályos szabályokkal, mint bármely gyanúsítottét bármely büntetőügyben. Szerintem tehát nem éri az emberek széles körét alaptalan inzultus. De hát nem is erről van szó, hanem arról, hogy a demokratikusan létrejött rendszer megengedheti-e magának, hogy — úgymond a jogfolytonosság elvén — szintén szemet huny főbenjáró bűncselekmények felett. Amikor gesztusról beszéltem, ez kijár az áldozatoknak is: ha nem is bizonyítható az elkövető, ha korlátlanul enyhítik is esetleg a fellelt tettes büntetését, legalább foglalkozzanak hivatalos szervek az esetekkel. Ha elvi is a büntetés, netán elmarad, a kérdést fel kell tenni: megbocsáthatunk-e a kétség kívül elkövetett vétkeknek. Elnöki látogatás Svájcban Szabad György, az Országgyűlés elnöke szerdán Bernbe utazott, hogy részt vegyen a Svájci Államszövetség megalakulásának 700. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Szabad Györgyöt Arthur Hansenberge, a svájci Államtanács elnöke, valamint Ulrich Brems, a svájci Nemzeti Tanács elnöke hívta meg a rendezvényre. (MTI) Jön a SZER hetilapja A müncheni székhelyű Szabad Európa Rádió Magyarországon szerkesztett és magyar vállalkozásban kiadott hetilapja, a Szabad Európa szeptember 10-én jelenik meg először — jelentette be hivatalosan Egri György főszerkesztő. Az új hetilap szándéka szerint nem kíván semmilyen formában és senkivel versenytársként szerepelni. Ugyanaz az elkötelezettség jellemzi majd, mint korábban a Szabad Európa Rádiót. A magyar sajtó élvonalába a kiépített munkatársgárdájának segítségével szeretnének bekerülni, akik közül sokan a világ nagyvárosainak többéves tapasztalattal rendelkező helyi tudósítói. Számítanak Halász Péter, Hanák Tibor, Ribánszky László, Rentul Ferenc, Kéry Tamás, Kasza László Levente, Cseke László, Határ Győző, Faludy György munkáira. A hetilap egyelőre 48 oldalon jelenik meg, s törekednek arra, hogy az ára alapján mindenki számára elérhető legyen. Forintoló ___________________B. VARGA JUDIT___________________ A forint ma érte meg negyvenötödik születésnapját. Az 1946. évi csecsemő, akinek világrajötte fölött az Anyag- és Árhivatal bábáskodott, iskolába kézenfogva a kommunista párt kísérte, napjainkban — kora ellenére — egy igen elhasznált nyugdíjas benyomását keltheti. Nem is csoda, hiszen sok mindent kellett megélnie! Az első problémák pólyáskorában jelentkeztek. Abban az évben súlyos aszály sújtotta a mezőgazdaságot, a terméseredmények 40-50 százalékkal az 1934—38. évi átlag alatt maradtak. Őszre már megindultak az áremelési törekvések. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az év végéig kibocsátott egy milliárd forinttal a gazdaság nem elégedhet meg. Tőkeéhség támadt, a magánvállalkozók hitelekért ostromolták a Gazdasági Főtanácsot. Csalatkozniuk kellett azonban, hiszen 1947. július 11-én a parlament elfogadta a hároméves tervjavaslatot, gyakorlatilag eldőlt a nagybankok államosítása. Ugyanakkor a kormány visszautasította a „Marshall-terv” által kínált tőkeinjekciót. Később megindultak a nagyberuházások és a szélesebb körű államosítás — megkezdődött a forint beiskolázása. A fiatal pénzt egyszerű, minden díszítéstől mentes, ámde makulátlanul tiszta és passzentos ruhába öltöztették, aminek állapotára folyamatosan ügyeltek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az: a mostanában visszasírt hatvanas években a forint hazai használatra annyit ért, hogy egy átlagkeresetű magyar ipari munkás a fizetéséből például több benzint és háromszor annyi villamosjegyet vehetett, mint osztrák sorstársa. A lassan felnövő fizetőeszköz páncélként viselt öltözéke közben hasadozni kezdett. Forint úr kívülről még ekkor is egészségesnek és kiegyensúlyozottnak látszott, pedig belül már súlyos kór rágta. Az 1968-as reformok gyógyhatásában sokan reménykedtek, de a változtatások megrekedtek a tüneti kezelésnél. Az óvatoskodás és a drasztikus műtéti beavatkozás hiánya a titkos beteg állapotán sokat rontott. Szegény pénzünk megindult tehát az idő előtti öregedés, hanyatlás útján. A mostani helyzet egészen biztosan ismert mindenki előtt. Az előbbi példánál maradva: egy ausztriai átlagpolgár ma az egész fizetéséért 1500, magyar megfelelője pedig nem egészen kétszáz liter jó minőségű üzemanyagot vehetne. A bérből és fizetésből élő osztrákok átlagkeresete a harminc év alatt tízszeresére, Magyarországon az ötszörösére nőtt. A villamosjegyek ára közben odaát tíz, itthon pedig közel hússzorosára emelkedett. Az infláció elleni harc — hogy végre nevén is említsük a fizetőeszközöket megtámadó egyik legnagyobb betegséget — kisebb eredményekkel folyik. Vagy lehet, hogy inkább csordogál ? Az mindenesetre tény, hogy a forint teljes rehabilitációja még várat magára. A késhegyen táncoló fiskális irányítás nézőközönsége persze egyre reménykedik. Szeretnénk bízni abban, hogy a kormányzat eltalálja a megfelelő arányt. A restriktív gazdaságpolitika ugyanis veszélyes játék. A hitelmegszorítások a tőke megszerzését, az állami költségvetés leszorítása pedig a munkalehetőségek számát csökkenti. A munkanélküliség, az alacsonyan tartott bérek a fogyasztás, s ezen keresztül a termelés zsugorodásához vezetnek. Fellendülés pedig így aligha képzelhető el. Ugyanakkor él bennünk ez a mai napon különösen felmerülő — jámbor óhaj, nehogy hazánkban a törvényes fizetőeszközt rövidesen új pengőnek hívják... KÖZÉLET 3