Pesti Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-01 / 179. szám

II. ÉVFOLYAM 179. SZÁM 1991. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Pesta&Hírlap Kapitányok­­ egymás közt Szakmai találkozót tartott szerdán Bécs és Budapest rendőrfőkapitánya. Az össze­jövetel — melyen résztvettek mindkét ország rendőri szak­­igazgatási szerveinek vezetői is — apropóját a közelgő pá­pa­látogatás adta, tekintve, hogy az osztrák kollégák már két pápai viziten estek túl, így tapasztalatokban nem szű­kölködnek. Ezeket az infor­mációkat osztotta most meg Günther Bégi, (felvételünkön balról) Bécs rendőrfőkapitá­nya budapesti kollégájával, dr Pintér Sándorral. A talál­kozón elhangzott: legfőbb ve­szélyt a vallási fanatikusok jelentik, akik nem tartoznak semmilyen terrorista szerve­zethez, ezért esetleges nyil­vántartásuk lehetetlen. Kü­lön veszélyt rejt magában, mikor a szentatya előzetes bejelentés nélkül elvegyül a tömegben. A találkozón külön téma­ként szó esett még az osztrák rendőrség szervezeti felépíté­séről, működéséről. 1 lit N­XI ni FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT Társadalomkutatás és állami döntések Az MTI információja szerint a közeljövőben dönt a kor­mány arról, milyen mérték­ben tudná igénybe venni a ki­emelt társadalomtudományi kutatások eredményeit az ál­lamigazgatási döntéseknél, és hogyan lehetne biztosítani e kutatások pénzügyi hátte­rét. Jekkel László, a Minisz­terelnöki Hivatal kormányfő­tanácsosa elmondta: az elkö­vetkező időszak kiemelt tár­sadalomtudományi kutatási témáinak kiválasztásánál mind a tudósok, mind az állam­­igazgatási szervek részéről a korábbiaknál határozottabb igény merült fel a közös kuta­tásokra. Ez segíthetné a komplex államigazgatási döntések alaposabb előkészí­tését. Természetesen mindez nem zárja ki, hogy olyan té­mák kutatásával is foglalkoz­zanak, amelyek nem tartoz­nak egyetlen tárcához sem, alaposabb felderítésük azon­ban össznemzeti érdek. Ilyen például az elmúlt 40 év törté­nelmének kutatása vagy a nemzeti identitás kérdése. Abban valamennyi érdekelt fél egyetért, hogy ezek igen fontos kutatások, de az anya­gi lehetőségek korlátozottak. A kormány elvi jóváhagyá­sa után a Magyar Tudomá­nyos Akadémia és a miniszté­riumok szakemberei a Tudo­mánypolitikai Titkárság ko­ordinálásával kidolgozzák a társadalomtudományi kuta­tások tematikájának prioritá­si sorrendjét és a kutatások menedzselésének szervezeti formáját. Az elképzelések megvalósításához szükséges anyagiakról az Országgyűlés dönt. LEGALÁBB NEVEZZÜK MEG A TETTESEKET Senkit sem ér alaptalan inzultus Nemrégiben bejelentette az MDF vezetése, hogy a Justitia­­terv keretében törvényjavaslatot nyújtott be egyik or­szággyűlési képviselőjük, Zétényi Zsolt, amelynek segítsé­gével az elmúlt évtizedekben elkövetett súlyos bűncselek­mények újra büntethetővé válnak. Azok, amelyek elévülés miatt ma már nem üldözhetők. Nyilatkozatok sora látott napvilágot az utóbbi hetekben, melyek szakmai vagy poli­tikai okból elutasítják a kezdeményezést. A törvényjavaslat megalkotója eddig még nem hallatta hangját a vitában. BAK MIHÁLY — Mi a törvényjavaslat lénye­ge? — Az elmúlt rendszerben elkövetett és nem üldözött bűncselekményeket, azok kö­zül is a három legsúlyosabbat kívánja a büntető igazság­szolgáltatás számára hozzá­férhetővé tenni. Közismert, hogy évtizedeken keresztül elkövették a hazaárulás, hűt­lenség és az emberölés minő­sített esetének bűncselekmé­nyét. Ezeket az akkoriban ha­tályos büntetőjogszabályok is üldözendő cselekményként tartották számon, ám a hata­lom érdekei miatt ezek elkö­vetői ellen politikai okból nem indítottak eljárást. E cselekmények jelentős része a mai büntetőjogszabályok alapján időközben elévült. A törvényjavaslat ezért azt kez­deményezi, hogy az 1944. de­cember 21-e (az Ideiglenes Nemzetgyűlés létrejötte) és 1990. május 2-a (az első sza­badon választott Országgyű­lés megalakulásának napja­ között elkövetett bűncselek­mények elévülése tavaly má­jus 2-án kezdődjék. KORLÁTLAN ENYHÍTHETŐSÉG — Két körülményre szüksé­gesnek látom felhívni a fi­gyelmet. Az egyik az igény az igazságra, amely igenis él az emberekben. Tarthatatlan állapot, hogy közöttünk élnek olyan emberek, aki igen sú­lyosan vétkeztek az ország, a nemzet ellen, miközben az ál­dozatok és hozzátartozóik még azt az elégtételt sem kap­ták meg, hogy a bűnösöket legalább megnevezzék. Igen, jól hallotta, megnevezésről beszéltem. Szó sincs ugyanis valamilyen véres leszámolás­ról, s ezt is ki kell emelni. A törvényjavaslat rendelkező részének fontos passzusa a büntetés korlátlan enyhítésé­nek lehetősége. A javaslat ki­dolgozásakor a szakmai szempontokat tartottam szem előtt. Egyrészről mind­három, eddig hatályban volt, illetve most hatályos büntető törvénykönyv figyelembevé­telével készült a szöveg. Az el­járás rendje pedig szigorúan követi, mert követnie kell, a ma ismert eljárási szabályo­kat. Csak tökéletesen bizo­nyított cselekmények esetén lehet tehát szó büntetésről. Figyelembe kell venni a meg­bánást, az elkövető megrom­lott egészségi állapotát, tehát mindazokat a körülménye­ket, amelyek ma is szerepet kapnak bármely büntetőeljá­rásban.­­Hadd térjek vissza a so­kat emlegetett visszaható ha­tályra, amely a legfőbb szak­mai kifogásként merült fel ed­dig. Nem sérti-e az állampol­gári egyenlőség alkotmányos követelményét az, hogy bizo­nyos személyek esetében utó­lagos az elévülés, míg más bűncselekmények elkövetőivel szemben nem ?­­ Úgy vélem, és szakem­berek érvei is ebben erősíte­nek meg, hogy a törvényja­vaslat nem sérti a visszaható hatály tilalmát. Nem állapít meg utólag kötelezettsége­ket, nem csorbít visszamenő­leg jogokat. Továbbá nem al­kot új, az elkövetéskor isme­retlen törvényi tényállást, hanem csupán az elévülés nyugvását mondja ki. Nem sérül tehát a nullum crimen sine lege (nincs bűncselek­mény törvény nélkül) jogelve. Egyébként az elévülés csak büntethetőségi akadály, de nem része a törvényi tényál­lásnak. Az elévüléssel a bűn­cselekményi jelleg nem szű­nik meg. Itt tehát egy büntet­hetőségi akadály feloldásáról van szó. Nem esett még szó valami­ről, ami pedig amellett szól, hogy szalonailag helyénvaló a javaslat. Ez nem más, mint a hatályos, Magyarország által aláírt és a belső jogba átülte­tett nemzetközi egyezmé­nyek. A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya pél­dául egyértelműen kimondja, hogy bármikor üldözhetők mindazon bűncselekmények, amelyek az elkövetés idején a nemzetek közössége által el­ismerten annak minősültek. Az elévülés nyugvása mellett ez a másik pillér, amire tá­maszkodik a törvényjavaslat. A KISEBB SÚLYÚ CSELEKMÉNYT NEM BÜNTETI . Kétségesnek tűnik az a kö­rülmény, hogy bizonyos bűn­­cselekményeket bevon az el­évülés nyugvásának hatálya alá, másokat viszont nem. Nem gondolja, hogy ez szin­tén megkülönböztetés ? — Nem. Jelen esetben nem azonos cselekmények között szelektál a törvényja­vaslat, tehát nem ezek közül kísérli meg az üldözést, ha­nem néhányat — az elemi er­kölcs szerint legszembeszö­­kőbb hármat — emel ki a töb­bi közül. Úgy vélem, nem okoz jogsérelmet, hogy az enyhébb cselekmények elkö­vetőivel szemben eltekint a felelősségre vonástól, sőt, ve­lük szemben inkább gesztus­nak mondható. — Ha különbségtételről egyáltalán szó lehet, akkor két körülményről kell szót ej­teni. Természetesen többfaj­ta bűncselekményt követtek el politikai okból, illetve több­féle cselekmény maradt meg­­torlatlanul az akkori rezsim államérdeke miatt. Ezek kö­zül a humanizmus és a célsze­rűség szempontjából az emlí­tett hármat kívánja üldözni a törvényjavaslat. Nagyon va­lószínű, hogy sok — bizonyí­tott! — elkövető esetében a megnevezés válik domináns­sá, a kiszabandó büntetés, a joghátrány másodrendű lesz. A korlátlan enyhítés lehető­sége például ezen elkövetők javát szolgálja. Le kell szögez­ni, hogy a törvényjavaslat nem kívánja üldözni a nem politikai okból elkövetett, il­letve állami segédlettel nem megtorolt múltbeli cselekmé­nyeket, például a lezáratlan minősített emberöléseket, amelyek felderítését megkí­sérelték, ám sikertelenül. NEM LESZNEK TÖMEGES FELJELENTÉSEK — Az egyik jogi szakértő elma­rasztalta önt azért, mert az in­doklás hangsúlyosan szól ar­ról, hogy fontos különbség a bi­zonyíthatóság és a bűncselek­mény híján való felmentés. En­nek a náci és sztálini eredetű differenciának szomorú tovább­éléséről beszélt. — Magam is e nyilatkozat­ból tudtam meg, hogy mi az eredete e különbségnek. Sem­mi sanda szándék nem élt ben­nem, amikor ezt a szakaszt be­iktattam a szövegbe. Azt is el­hiszem, hogy a modern bünte­tőjogok nem ismerik ezt a kü­lönbségtételt, bár azért érde­mes lenne végignézni néhány külföldi Btk.-t. Ugyanakkor tény, hogy a most hatályos ma­gyar Btk. alkalmazza e megkü­lönböztetést. Mindazonáltal lehetséges, hogy a javaslat vég­ső változatából el fogom hagyni e szövegrészt. Egyébként nem ez az egyetlen további finomí­tásra számló rész. A lehetséges szakmai csiszoltságot a szak­emberek politikai ódzkodása gátolta, így aztán újabb és újabb gondolatok jutnak eszembe. Lehetséges például, hogy a törvényjavaslat kiegé­szül azzal a résszel, hogy a jö­vőben, ha az állam — bár meg­tehetné — nem üldöz bűncse­lekményt, az akadály elhárulá­sáig az elévülés szünetel. Ezzel együtt is az a véleményem, hogy a törvényjavaslat szak­mailag megállja a helyét.­­ Eddig a lehetséges szak­mai aggályokról esett szó. Mi­vel azonban nyilvánvaló a ja­vaslat politikai-erkölcsi hátte­re, erről is beszélni kell. Az át­lagpolgár valószínűleg nem jo­gi szemmel nézi majd a tör­vényt. Nem kell-e tartani töme­ges feljelentésektől, később az­tán bizonyíthatalan vádak nyilvánosságra kerülésétől ? — Nem, mivel az eljárás rendje — mint már mondot­tam — szigorú kontroll alatt lesz. Az esetek zömében úgyis azzal fog végződni, hogy a fel­lelhető dokumentumok átvizs­gálása és a még élő tanúk meg­hallgatása után megállapítják a bizonyítás lehetetlenségét. Az eljárás alá vont emberek személyiségi jogait is ugyan­úgy védeni kell a hatályos sza­bályokkal, mint bármely gya­núsítottét bármely büntető­ügyben. Szerintem tehát nem éri az emberek széles körét alaptalan inzultus. De hát nem is erről van szó, hanem arról, hogy a demokratikusan létre­jött rendszer megengedheti-e magának, hogy — úgymond a jogfolytonosság elvén — szin­tén szemet huny főbenjáró bűncselekmények felett. Ami­kor gesztusról beszéltem, ez ki­jár az áldozatoknak is: ha nem is bizonyítható az elkövető, ha korlátlanul enyhítik is esetleg a fellelt tettes büntetését, leg­alább foglalkozzanak hivatalos szervek az esetekkel. Ha elvi is a büntetés, netán elmarad, a kérdést fel kell tenni: megbo­csáthatunk-e a kétség kívül elkövetett vétkeknek. Elnöki látogatás Svájcban Szabad György, az Ország­­gyűlés elnöke szerdán Bern­be utazott, hogy részt vegyen a Svájci Államszövetség meg­alakulásának 700. évforduló­ja alkalmából rendezett ün­nepségen. Szabad Györgyöt Arthur Hansenberge, a svájci Államtanács elnöke, vala­mint Ulrich Brems, a svájci Nemzeti Tanács elnöke hívta meg a rendezvényre. (MTI) Jön a SZER hetilapja A müncheni székhelyű Sza­bad Európa Rádió Magyaror­szágon szerkesztett és ma­gyar vállalkozásban kiadott hetilapja, a Szabad Európa szeptember 10-én jelenik meg először — jelentette be hiva­talosan Egri György főszer­kesztő. Az új hetilap szándéka sze­rint nem kíván semmilyen formában és senkivel ver­senytársként szerepelni. Ugyanaz az elkötelezettség jellemzi majd, mint korábban a Szabad Európa Rádiót. A magyar sajtó élvonalába a ki­épített munkatársgárdájá­nak segítségével szeretnének bekerülni, akik közül sokan a világ nagyvárosainak több­éves tapasztalattal rendelke­ző helyi tudósítói. Számíta­nak Halász Péter, Hanák Ti­bor, Ribánszky László, Rentul Ferenc, Kéry Tamás, Kasza László Levente, Cseke László, Határ Győző, Faludy György munkáira. A hetilap egyelőre 48 olda­­­lon jelenik meg, s törekednek arra, hogy az ára alapján min­denki számára elérhető le­gyen. Forintoló ___________________B. VARGA JUDIT___________________ A forint ma érte meg negyvenötödik születésnapját. Az 1946. évi csecsemő, akinek világraj­ötte fölött az Anyag- és Árhivatal bá­báskodott, iskolába kézenfogva a kommunista párt kísérte, napjainkban — kora ellenére — egy igen elhasznált nyugdíjas benyomását keltheti. Nem is csoda, hiszen sok mindent kellett megélnie! Az első problémák pólyáskorában jelentkeztek. Abban az év­ben súlyos aszály sújtotta a mezőgazdaságot, a terméseredmé­nyek 40-50 százalékkal az 1934—38. évi átlag alatt maradtak. Őszre már megindultak az áremelési törekvések. Hamar nyil­vánvalóvá vált, hogy az év végéig kibocsátott egy milliárd forint­tal a gazdaság nem elégedhet meg. Tőkeéhség támadt, a ma­gánvállalkozók hitelekért ostromolták a Gazdasági Főtaná­csot. Csalatkozniuk kellett azonban, hiszen 1947. július 11-én a parlament elfogadta a hároméves tervjavaslatot, gyakorlati­lag eldőlt a nagybankok államosítása. Ugyanakkor a kormány visszautasította a „Marshall-terv” által kínált tőkeinjekciót. Később megindultak a nagyberuházások és a szélesebb körű ál­lamosítás — megkezdődött a forint beiskolázása. A fiatal pénzt egyszerű, minden díszítéstől mentes, ámde makulátlanul tiszta és passzentos ruhába öltöztették, aminek állapotára folyamatosan ügyeltek. Ezt mi sem bizonyítja job­ban, mint az: a mostanában visszasírt hatvanas években a fo­rint hazai használatra annyit ért, hogy egy átlagkeresetű ma­gyar ipari munkás a fizetéséből például több benzint és három­szor annyi villamosjegyet vehetett, mint osztrák sorstársa. A lassan felnövő fizetőeszköz páncélként viselt öltözéke közben ha­­sadozni kezdett. Forint úr kívülről még ekkor is egészségesnek és kiegyensúlyozottnak látszott, pedig belül már súlyos kór rág­ta. Az 1968-as reformok gyógyhatásában sokan reménykedtek, de a változtatások megrekedtek a tüneti kezelésnél. Az óvatos­kodás és a drasztikus műtéti beavatkozás hiánya a titkos beteg állapotán sokat rontott. Szegény pénzünk megindult tehát az idő előtti öregedés, hanyatlás útján. A mostani helyzet egészen biztosan ismert mindenki előtt. Az előbbi példánál maradva: egy ausztriai átlagpolgár ma az egész fizetéséért 1500, magyar megfelelője pedig nem egészen kétszáz liter jó minőségű üzemanyagot vehetne. A bérből és fi­zetésből élő osztrákok átlagkeresete a harminc év alatt tízszere­sére, Magyarországon az ötszörösére nőtt. A villamosjegyek ára közben odaát tíz, itthon pedig közel hússzorosára emelkedett. Az infláció elleni harc — hogy végre nevén is említsük a fi­zetőeszközöket megtámadó egyik legnagyobb betegséget — ki­sebb eredményekkel folyik. Vagy lehet, hogy inkább csordogál ? Az mindenesetre tény, hogy a forint teljes rehabilitációja még várat magára. A késhegyen táncoló fiskális irányítás nézőkö­zönsége persze egyre reménykedik. Szeretnénk bízni abban, hogy a kormányzat eltalálja a megfelelő arányt. A restriktív gazdaságpolitika ugyanis veszélyes játék. A hitelmegszorítások a tőke megszerzését, az állami költségvetés leszorítása pedig a munkalehetőségek számát csökkenti. A munkanélküliség, az alacsonyan tartott bérek a fogyasztás, s ezen keresztül a terme­lés zsugorodásához vezetnek. Fellendülés pedig így aligha kép­zelhető el. Ugyanakkor él bennünk ez a­­ mai napon különösen felmerülő — jámbor óhaj, nehogy hazánkban a törvényes fize­tőeszközt rövidesen új pengőnek hívják... KÖZÉLET 3

Next