Pesti Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-08 / 262. szám

II. ÉVFOLYAM 262. SZÁM 1991. NOVEMBER 8., PÉNTEK TALÁLKOZÁS EGY SZATMÁRI—KOLOZSVÁRI VENDÉGGEL „Már nem szédülök” Ez az interjú október 17-én, egy nappal a Bánk bán kolozsvári premierje előtt készült Bánk alakítója, Czintos József. Neve mellett a plakáton m.v. szerepel, ő ugyanis vendég itt hiszen a szatmári Északi Színház tagja. Azóta lezajlott a bemutató, ezen a hétvégén pedig a budapestiek is megismerkedhetnek az Árkosi Árpád vendégrendezésében színpadra állított produkcióval: a kolozsváriak egyhetes vendégszereplése során, november 9—10- én Katona József drámája látható a Nemzeti Színházban. _ BÉRCZES LÁSZLÓ ~ aki huszonkét esztendővel ezelőtt kilépett a főiskola kapuján? — Fiatal, erős, egészséges. Azt hitte, hogy itt a nagy lehetőség és megmutathatja, hogy az a színjátszás, amit addig csináltak, idejétmúlt. De ahogy teltek az évek, mind jobban és jobban rájöttünk, hogy tőlünk független okok miatt sem lehet ezt meg— Mikor és hogyan derült ki számodra az, hogy a jövőre 200 éves kolozsvári színházban te játszod Bánk szerepét ? — Az elmúlt évad végén rendezőm, Parászka Miklós említette, hogy a marosvásárhelyi főiskolán találkozott Tompa Gáborral a kolozsvári igazgató-főrendezővel. Mintha Tompa valami olyasmit mondott volna, hogy talán te leszel Bánk bán. De még körülnéznek." Ilyen bizonytalanul, de sokatmondó mosollyal a szája sarkában fogalmazott Miklós. Megszédültem egy kicsit. A Katona József-évforduló, ünnepre készülő kolozsvári színház, bemutatkozás Budapesten... Mindez együtt bizonyára nyomasztó. — Az első szédülésen rég túlvagyok. Nem vagyok ideges alkat. Csak a beugrásnál idegeskedem. Olyankor tudom, hogy nem vagyok kész, nincsen kezemben a szerep, nem végeztem el, amit kell. De most azt mondom: ,J én ennyit tudok, ezt becsületesen megcsináltam, lelkifurdalásom nincsen. ” Ahogy nincsen lelkifurdalásom az elmúlt két évtizedem miatt sem. —Azóta vagy a pályán ? — 1969-ben végeztem. — Milyen volt az az ember, valósítani. Egyre nehezebb volt itt nálunk magyar színésznek, egyáltalán, magyarnak lenni. — Ha nincsenek a külső akadályok, akkor valóban meg tudtad volna mutatni, mi is a színjátszás? — Nem erről van szó. De abban hittem, hogy tehetséges ember vagyok, és ha ehhez szorgalom társul — márpedig nem voltam soha lustadög ember —, akkor jó szerepekkel, jó rendezőkkel, jó színházat csinálhatok valahol. Gyerekkoromban a marosvásárhelyi Kultúrpalotában jártam zeneórára. Volt úgy, hogy nem szerettem. Hegedűn kezdtem, de a hetedik osztály utáni nyáron tizenkét centit nőttem. Le kellett tennem a hegedűt. Mind könyörögtem, hogy tegyenek át valami fúvós hangszerre, de nem volt hely csak a nagybőgőszakon. Csináltam én, de ahogy mondtam az imént, nem mindig szerettem. Néha lógtam, mert a Kultúrpalotában próbált a Székely Színház. Ezért aztán ilyen-olyan indokokkal kikéredzkedtem az óráról, és bámultam a próbát. Sok előadást pedig hússzor-harmincszor is megnéztem. — Mindvégig Marosvásárhelyről beszélsz. Hogyan lett ebből Szatmárnémeti? — Szerettem volna Vásárhelyen maradni, de... más került oda Nem becsületes úton. Mennem kellett, Szatmárt választottam. Most már hálát adok a Jóistennek, hogy szatmári színész lehettem. Az egykori kolléga, aki végzéskor a helyemre került, tudomásom szerint már nincs a pályán. Talán fogtechnikusként dolgozik Magyarországon. El se tudod képzelni, mennyire érződött a hatvanas évek végén a Ceausescu-féle diktatúra kialakulása. Olyan kedvesen pofozgattak, hogy szédültünk bele. Szatmáron minden házban magyar tévét néztek. Eltelt három-négy hónap, és én rohantam az igazgatóhoz: „Gyorsan adjon egy lakást, én ide akarok költözni!” — Calibanként láttalak a Viharban, illetve pilótaként Örkény Kulcskeresők című drámájában. Itt Kolozsváron Bánkot játszod. Ugyanakkor téged a romániai magyar közönség komikus színészként tart számon. — Én is annak tartom magam. Mostanában sokat gondolkodtam ezen: vajon azért lettem úgynevezett drámai színész, mert színészhiány van? Ha Szatmáron lett volna harminc-negyven színész, eljátszhattam volna Calibant? Engem választottak volna Bánknak? Talán igen, nem tudom. — Téged sem, színésztársaid többségét sem ismerik Magyarországon. Melyik előadás nemlétező videokazettáját mutatnád meg, ha megkérdeznék, „ki ez a Czintos?” — Szeretett tanárom-mesterem, Tarr Laci így szólt, amikor elvégeztük a főiskolát: „Emberek, döntse el mindenki, milyen színésznek tartja magát! Nem akarok senkit megbántani, de vannak köztetek, akik Rómeót, Hamletet nem fognak játszani.” Én úgy gondoltam magamról, hogy jó epizódista szeretnék lenni, aki majd néha főszerepet is kap. Ezért talán egy kis szerepet választanék, Violonkát a Különös házasságból...de azért feltenném a Calibant is. Tudod, mit? Az összeset feltenném. Én még örömömet lelem abban, hogy dolgozom. Bármelyik szerepemet vállalom, mert örömmel csináltam mindet. — Még örömödet leled. Mi ez a még? — Látom — csak az itteni színházakról beszélek —, hogy egyesek nem örülnek, ha dolgozhatnak. Én olyan boldog voltam például, amikor a Vihart próbáltuk! Ha másért nem — de másért is! —, hát azért, mert nagyon kemény tél volt akkor: este letöröltem a párát az ablakról, a rongyot otthagytam és az reggelre odafagyott. A hálószobámban! Örültem hát, hogy bemehettem a jó meleg próbaterembe. Most pedig még hideg sincs. Szép őszünk van, én pedig élvezem ezt a munkát. Boldog vagyok, amikor meglelek egy-egy apró megoldást. — Ez nem lehet könnyű. A Bánk bánról rengeteget vitatkoztak Arany Jánostól Illyés Gyuláig, Széchenyi Istvántól Hevesi Sándorig. Különösen Bánk szerepe tisztázatlan, nehéz megtalálni cselekvései — illetve nem-cselekvései — indítékait. — Az ember hordozza saját titkait. Azt, amit csak ő tud. Bánk meghallja a szót, „Melinda!” és mindenestül megváltozik. Elfogadom őt és arra törekszem, hogy egy hús-vér embert rakjak össze Katona mondataiból. Azt mondják, Bánk következetlen. Nem szabad logikát keresni az érzéseinkben! Főleg nem a saját logikánkat. Azt szeretném, ha szeretnének is, haragudnának is rám, szóval élő embernek tekintenének. — Szélsőséges reakciókra vágysz, de az előadást befejező mondatodat nem zárod le semmilyen irányban. Nyitva hagyod a folytatást, az egyes nézőre bízod azt. — Igen, az a szándékom, hogy nyitott mondattal távozzon a néző, és ne hagyja nyugodni Bánk sorsa. Mi lesz Bánkkal? Ha ez a kérdés még a ruhatárnál is kíséri őt, akkor már elértem valamit. Akkor talán vissza is gondol: hogyan is élt ez az ember, miért tette azt, amit tett? — Bánk gyermeke is ott térdepel, amikor lemegy a vasfüggöny. Vele mi lesz? — Nem tudhatjuk, behegednek-e ezek a gyermekkori sebek, titok, merre viszik őt a gének. Azt hiszem, nehéz élete lesz, nagyon nehéz. Hiszen tulajdonképpen az apját is elveszíti. Bánk élő halottként járkel a világban ezután, mikor fejeződik be a fizikai léte: másnap, évek múlva — mindegy. — Holnap lesz a bemutató. Mit szoktak itt ilyenkor mondani? _ — Én úgy szoktam mindig gratulálni a kollégáknak: „Gyerekek, ami jó, az jó!” Aztán döntse el mindenki, ez mit jelent. Azt nem tudom, Kolozsváron vagy Budapesten mi a divat. Majd megtudom. "Már nem szédülök” (Czintos József) Gertrudis és Bánk a kolozsvári színpadon: Bordát Júlia és Czintos JÓZSef A SZERZŐ FELVÉTELE Jazzról egy mondatban A Brass Age együttes — Gőz László, Héder Imre, Farkas Mihály, Czvikovszky Sándor, Csuhaj Barna Tibor, Baló István — második nagylemeze, a Blue in blue megjelent a Bouvard et Picuchet kiadó gondozásában. * A Blue in blue élő lemezbemutatója ma este lesz a Bem rakparti jazzklubban. • Dés László együttese, a Trio Stendhal noveláber 28—29—30-én este ■ Vígszínházban ad koncertet. Pesti Hírlap Emléktábla Gérecz Attilának Leróttunk valamit adósságunkból Gérecz Attila iránt, ki életét áldozta hazánk szabadságáért. A Klauzál tér 9. számú ház kapujánál látható ezentúl a költő hősi halálára emlékeztető tábla s a dombormű, Rácz Edit kompozíciója. Ő készítette az Orsó utcai Nagy Imre-mementót is, lemondván mindkét esetben a tiszteletdíjról. Akik a költőt 1956. november hetedikén megölték, ugyanazt a nyelvet beszélték, mint akik Petőfi Sándor életét oltották ki 1849-ben — mondta többek között Göncz Árpád író-köztársasági elnökünk beszédében. Ám, ahogy Fekete György helyettes államtitkár és Páskándi Géza is hangsúlyozta, ezzel akaratlanul új értelmet adtak a magyarság számára november hetedikének... PÓSA ZOLTÁN „Olvasom a börtönfalak pórusain át kisugárzott verseid, negyven vagy negyvenegy év mire elértek ide, ahol most az összekongatástól kopott lombok alatt a tetvek ragacsossá emésztik az idillt.” Gérecz Attilát szólította meg így, ismeretlenül is ismerősen Döbrentei Kornél az írók Könyvesboltjában tartott bensőséges hangulatú Gérecz-könyvpremieren. A negyvenöt éves, korunk kancsal időmértéke szerint „még fiatal”, markáns tehetségű pályatárs „önerős MEDVEÖLŐ- nek” nevezi a huszonhét esztendősen elhunyt költőt, akit így a gyilkos szovjet tankból fegyverszünetkor leadott golyósorozat ifjabb mártírrá avatott mindünknél. ,Azoknál is, akik legfeljebb kisiskolások voltunk Attila halálának esztendejében.” Többen hasonlítottak Petőfi Sándorhoz, megemlékezésében Pomogáts Béla, jelenkori irodalmunk jeles kritikus-esztétája is, aki „csak börtönbüntetéssel úszta meg” 1956-os szereplését a megtorlás éveiben. Alkatában is rokon a nagy előddel, gyönge testű, ám erős akaratú. Petőfi az apostolok lován járta be fél Magyarországot. Gérecz Attila, miután hadapródiskolás múltja miatt nem kerülhetett egyetemre, válogatott öttusázóvá küzdötte föl magát. De, hogy Koczkás Sándor irodalomtörténész szavait idézzem, míg Petőfi már életében a legnagyobbaknak járó babérkoszorú övezte, addig huszadik századi lélektestvérének már tizenkilenc éves korában a börtön jutott. Összeesküvésért letartóztatták baráti körének tagjaival együtt, s ő tizenöt évet kapott, három társát fölakasztották. De a börtönesztendők sem törték meg. A FÜVESKERT- antológiában később, Nyugaton megismert költők barátsága fölfokozta benne az eleve meglévő irodalomimádatot. Béri Géza (1979-ben öngyilkos lett), Kárpáti Kamil, Tóth Bálint, Tollas Tibor bátorították a fiatalembert, aki olyan verseket tett le cellatársai, barátai elé, melynek irodalomtörténeti súlya már most nyilvánvaló. S az is rokonítható Petőfi fátumával, hogy költői életműve folytatásának lehetőségét adta a forradalomnak, a szabadságharcnak. Osztályrésze lett a hosszú hallgatás itthon, miközben a Füveskertben megjelent verseit németre, olaszra, angolra, spanyolra, oroszra, portugálra fordították... most itt állunk a Klauzál tér sarkán, első, ideiglenes nyughelyén. Attila első szerelme, hagyatékának őrizője Drechsel Mária, bajtársa Zsótér András és egy Dohány utcai segítőkész házaspár temette el itt, orosz katonák és áruló vazallusaik orvlövésének kitéve. 1957 kora tavaszán másodszor helyezték örök nyugalomra a költőt a Kerepesi temető 21-es parcellájában. De az emléktáblának itt kell lennie, emlékeztetnie bennünket Gérecz Attila költőre, 1956 mártírjára. Lírájának kikezdhetetlen értékeit őrzi a Füveskert antológia, a Katalizátor Könyvkiadónál megjelent szamizdat könyve, s az első legális hazai edíció, melynek gondozója Kárpáti Kamill, a Stádium főszerkesztője. Kárpáti Kamill szerint Gérecz Attila hamiskás mosollyal nézi mind könyvpremierjét, mind emléktábla avatását a mennyei mezőkről. Tudja, hogy erre neki már nincs szüksége. Nekünk van szükségünk reá. KULTÚRA 11 A macska „Tanácsom első mondata így szól: A MACSKA nem kutya... Macskákról mondják, egy a fő: Ne szólítsd, míg nem szólít ő! Szerintem téves e vélemény: Szólítsd csak meg, azt mondom én! De tudd, nem utál semmi mást Úgy, mint a bizalmaskodást... ” (Thomas Stearns Eliot: A macska megszólítása, Tótfalusi István fordítása) . Z. A macska különleges lény voltáról kötetek szólnak. A legkézenfekvőbb, ismertebb példa T. S. Eliot Macskák könyve című nagyszabású versciklusa (Andrew Lloyd Webber pazar musicaljénak ihletője), amelyből idéztem is. Századunk hangnemadóan meghatározó angol lírikusa (1888—1965) megénekli a decens állat megfoghatatlan, légies karakterét. A Móra Kiadó gondozásában látott napvilágot 1983-ban a Doromboló antológia. A küllemében is különlegesen dekoratív kötet anyagát Pomogáts Béla válogatta össze. Benne Joseph Rudyard Kipling, Gottfried Keller, Charles Perrault, Krúdy Gyula, Kormos István, Lázár Ervin, Bella István és számos kiváló író, költő macska tárgyú verseit és elbeszéléseit olvashatjuk. Mintha másvilági küldött volna szerintük is e sokat becézett állat. Megtestesült jó tündér vagy démoni boszorkány. Lényegében szelidíthetetlen. Ha szelíd, akkor magától az, s nem a gazdája, a környezete befolyására. A kutyáknál például az esetek nyolcvan százalékában attól függ, játékos, élő szobadísz vagy hamis házőrző eb válik-e belőlük, hogy babusgatják, vagy vadítják őket. Ellenben a macskát hiába etetjük édes tejjel, tutujgatjuk óvókényeztető emberi manccsal (kézzel), ha úgy akarja, ha úgy választ (bizonyára egzisztencialista), elvetemült lesz, csodás énekmadarak falánk gyilkosa. De ha lustaságra, szelídségre adja fejét, hiába él udvaron, maximum egerészésre fogható. Egyébként a verebet is békén hagyja. De igazán egyik típust sem tudjuk magunkhoz édesgetni. A macska a házat, a lakást, a pitvart, a lépcsőt, az ennivalót , a körülményeket szereti. S mindenekelőtt magamagát, így az ember soha nem válhat valódi gazdájává. Pillanatok alatt hajlandó „váltani”. A legenda szerint hét élete van. Szinte elpusztíthatatlan, föltámadhat bármikor, s iszonyatos bosszút állhat gyilkosan, mint Edgar Allan Poe lidérces fekete macskája (A fekete macska). És mi van, ha a macska emberi, sőt ellenállhatatlanul vonzó asszonyi testet ölt? S látszólagos hajlékonyságával, szelídségével válik legyőzhetetlenné, akár A macska című német film hősnője, Gudrun Landgrabe alakításában. Bankigazgató férje, bűnöző szeretője mind azt hiszik, a kezükben tartják. Ám hajmeresztő meglepetésekre képes („Sunyi macska nagyot ugrik”). Dominik Graf különlegesen fényképezett, finom és durva csavarokkal megspékelt, 1987-es krimifilmje Uwe Erichsen Egy macska élete című regénye nyomán készült. Bizonyára sok örömöt, borzongást okoz annak, aki fönnmarad ma, háromnegyed tizenegyig. Utána talán megpróbál majd óvakodni az emberbőrbe bújt macskáktól, de az író, a rendező szerint mindhiába. Az ilyen macskatípus ugyanis fölismerhetetlen. (A német film új törekvései)