Pesti Hírlap, 1992. szeptember (1. évfolyam, 170-195. szám)

1992-09-01 / 170. szám

2 NEMZETKÖZI ÉLET Pesti­ Hírlap 1. (151.) ÉVFOLYAM 170. SZÁM 1992. SZEPTEMBER 1., KEDD HÍREK — Emlékülésen és bajtársi találkozón ünnepelték meg alakulatuk megalakulásának 50. évfordulóját az egykori észt SS-ek. Az észt külügyminiszté­rium külön nyilatkozatot is szentelt az eseménynek, a „nemzeti megbékélést elősegí­tő” eseménynek nevezve az egykori észt légió, a későbbi 20. SS-hadosztály harcosainak ta­lálkozóját A nyilatkozat sze­rint sok más kis nemzet fiaihoz hasonlóan, az észtek is több or­szág hadseregében harcoltak a második világháború alatt Az észtek — így a nyilatkozat — azért csatlakoztak a német hadsereghez, mert féltek az ifjabb szovjet elnyomástól, amely 1944-ben aztán be is kö­vetkezett . Fernando Collar de Mello brazil elnök visszautasí­totta az ellene felhozott kor­rupciós vádakat és közölte: ad­dig nem mond le, amíg a kong­resszus nem hagyja jóvá gazda­sági reformjait Az elnök, akit egy parlamenti vizsgálóbizott­ság korrupció vádjában bűnös­nek talált, rádióbeszédében alaptalannak és választási fo­gásnak minősítette az ellene felhozott vádakat. Az őt ért konkrét vádakkal kapcsolat­ban az elnök hosszasan ma­gyarázta, hogy semmiféle tör­vénytelen vagy rendkívüli nem volt magánrezidenciái helyre­állításában (amelynek költsé­gét több mint egymillió dol­lárt, a vizsgálóbizottság megál­lapítása szerint egy vállalat fi­zette).­­ Gyökeres és gyors vál­toztatásokat sürgetett a Fi­lip Dimitrov-kom­ány által követett politikai stratégiában Zse­ju Zselev bolgár köztár­sasági elnök. A bolgár televízió közvetítette az elnök találko­zóját újságírókkal. A hatalmon lévő Demokratikus Erők Szö­vetségének (DESZ) egykori alapítója és vezetője megállapí­totta: Elhibázott politikai stra­tégiát követ a tavaly októberi választások után hivatalba lé­pett DESZ-kormány. Zselev felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelkezésére álló legfris­sebb közvélemény-kutatási adatok szerint, ha ma tartaná­nak parlamenti választásokat Bulgáriában, a választók 30 százaléka az ellenzéki Bolgár Szocialista Pártnak, míg 26 százalékuk a kormányzó De­mokratikus Erők Szövetségére adná a szavazatát.­­ Izrael kész kivonulni Dél-Libanonból, ha Bejrút aláírja vele a békeszerződést, s olyan erős hadsereget állít fel, amely képes lesz megakadá­lyozni a libanoni területről in­dított Izrael-ellenes fegyveres akciókat Ezt a washingtoni forduló keretében a libanoni delegációval tárgyaló izraeli küldöttség társelnöke mondta egy amerikai televíziós állo­másnak Joezef Hadassz sze­rint országa elismeri az Izrael és Libanon közötti nemzetközi határokat, ám úgy tűnik, Bej­rút csak akkor hajlandó béke­megállapodást kötni velük, ha a többi arab ország is ugyanígy ráalakuzik . — Rahman Nabijev tá­dzsik elnök felmentette hivata­lából a köztársaság miniszter­­elnökét, Akbar Mirzajevet — jelentette az ITAR-TASZSZ. A felmentést a kormányfő kérte. MILAN KOMENIC, AZ SZMM ALELNÖKE SZERINT Szerbiában az ellenzéké a jövő Milan Komenic, a Szerb Megújhodási Mozgalom alelnöke kísérletet tett, hogy felraj­zolja a szerb ellenzéki erők térképét, felvázolja, hogy milyen jövőképük van a demok­ratikus pártoknak és a Panic-kormánynak Szerbiában. PROGRESS EAST A jelenleg még ellenzékben lévő pártok jelentős szerepet fognak játszani Szerbia jövő­jének alakításában. Persze az is teljesen nyilvánvaló, hogy az uralkodó Szocialista Párt továbbra is komoly té­nyező marad. Ha az ellenzék politikai arculatát megpróbáljuk meg­rajzolni, látnunk kel, hogy a Szerb Megújhodási Mozga­lom a legnagyobb, hatalom­mal szemben álló párt, tagja­inak száma meghaladja a többi ellenzéki párt össz­tag­létszámát. Mint ahogy a többi párt, úgy a mienk is gyökeres át­alakuláson ment keresztül. Meg kellett értenünk, hogy a nacionalista irányvonal he­lyett az európai normákra kell a hangsúlyt helyezni, és fel kell lépni a háború, a bel­ső fegyveres konfliktusok el­len. Olyan államban kell gon­dolkoznunk, amelyben min­den nép és nemzeti kisebbség hazára lel. Ezen törekvések jegyében jött létre a DEPOS, az az ellenzéki tömörülés, amely gyakorlatilag az SZMM-re épülve született, a liberális és demokratikus irányzatok közti egység, együttműködés megteremté­sét célozva. E mozgalom ke­retei között először léptek olyan emberek a politika színpadára, akik nem komp­romittálták magukat a régi rendszerben, a jelenlegi ha­talomban, és akik egyénisé­gük, karakterük folytán be­folyással bírnak a társada­lomra, az értelmiségre. A DEPOS fő feladata a bé­kés átmenet biztosítása, eh­hez azonban előbb hat fő cél­kitűzésünknek kell megvaló­sulnia. A választásokat úgy kell megszerveznünk, hogy valóban demokratikus elvek szerint működő parlament jöjjön létre. Kerekasztal tár­gyalásokat kell kezdemé­nyezni a hatalom és az ellen­zék között. A tömegkommu­nikációt ki kell vonni az ural­kodó párt érdekszférájából. A Szerb Köztársaság jelenlegi elnökének Milosevicnek és miniszterelnökének Bozo­­v­ornak le kell mondania A politikai pártok működéséről szóló törvényt meg kell al­kotni. A Karagyorgyevica-di­­nasztiát rehabilitálni kell. Mint az közismert, a szerb parlament nem úgy műkö­dik, ahogyan egy demokrati­kus változásokra törekvő nemzetgyűlésnek kellene, ezért az SZMM-nek helyen­ként a parlamentáristól elté­rő eszközökhöz kell folya­modnia a politikai harcban. Ilyen volt például a nagysza­bású tömegdemonstráció is a közelmúltban Belgrádban. Törekszünk arra, hogy ha­sonló megmozdulásokat szervezzünk vidéken is. Sze­rencsére ezt, és persze a DE­POS más törekvéseit is, olya­nok támogatják, mint a Füg­getlen Szakszervezetek, a Tudományos Akadémia, az egyetemek, egyházak és nem utolsósorban az ifjúság. — A szerb belpolitiká­ban Belgrád meghatározó szerepet játszik, a vidék azonban sok-sok szavazót jelent. Milyen pozíciókkal rendelkezik ott a mozga­lom? — A választ a tömegtájé­koztatás sajátos helyzetében kell keresnünk. A Szocialista Párt monopolhelyzetét ellen­súlyozandó, vidéken kiépítet­tük a DEPOS országos háló­zatát — első lépcsőként 40 nagyobb helységben. Ehhez sikerült olyan neves vidéki politikai személyiségeket megnyerni, akik nem voltak tagjai az uralkodó pártnak. — Az állampárt volt tagjai előtt zárva marad­nak a mozgalom kapui? — Elvileg meg van a lehe­tőségük a csatlakozásra, de arról nincs tudomásom, hogy erre példa is volna. Jó jel, hogy maga a Szocialista Párt is polarizálódik. Ezt mutatja a párton belüli új parlamenti frakció megalakulása, amely egy szociáldemokrata párt létrehozásának első lépése lehet. —Milyenek a kapcsola­taik Magyarországgal, a magyar politikai pártok­kal? — A közelmúltban a DE­­POS-delegáció tagjaként Bu­dapesten jártam. Fogadott bennünket Jeszenszky Géza külügyminiszter, és tárgyalá­sokat folytattunk a parla­ment külügyi bizottságának képviselőivel is. Ezen túlme­nően kiváló kapcsolataink vannak az SZDSZ-szel és a Fides­­szel is. A külügyminiszterrel foly­tatott két és fél órás tárgya­lásunkon áttekintettük a dél­szláv helyzetet. Szó esett a két ország területén élő nem­zeti kisebbségek ügyéről is. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy Jeszenszky Géza rend­kívül mély történelmi isme­retekkel és naprakész infor­mációkkal rendelkezik térsé­günkről. A tárgyalások során egyetértettünk abban, hogy a nemzeti kisebbségek helyze­tét — legyenek azok magya­rok, szerbek, románok — nem a nacionalista, hanem a demokratikus alapelvek szem előtt tartásával kell rendezni, betartva az erre vo­natkozó összes nemzetközi egyezményt. Nagyon fontos­nak tartjuk, hogy Belgrád és Budapest között közvetlen kapcsolat létesüljön nem csak politikai, hanem fizikai értelemben is. Értem ezalatt egy autópálya kiépítését a két főváros között. A közele­dést nagymértékben segíthe­tik a tömegtájékoztatási esz­közök azzal, hogy köl­csönösen, a tényeknek megfelelően tájékoztatják a lakosságot mindkét ország­ban az egymást érintő kérdé­sekről. JELCIN A KATONAI LOBBY BEFOLYÁSA ALATT? Titkos kutatások Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia aggódik ami­att, hogy a volt Szovjetunió helyén kinőtt legnagyobb utódállam, Oroszország sok mindent eltitkol katonai célú vegyi- és bakteorológiai kutatásairól. A The Wa­shington Post hétfői száma szerint Borisz Jelcin a kato­nai Lobby nyomására cselekszik így. Lawrence Eagle­burger megbízott amerikai külügyminiszter a múlt hé­ten állítólag ismét felvetette a kérdést, amikor London­ban orosz kollégájával, Andrej Kozirevel találkozott. VADÁSZ ZSUZSA, WASHINGTON A Nyugat számára egy orosz disszidens erősítette meg, hogy a volt Szovjetuniónak két biológiaifegyver prog­ramja volt, a katonai mellett a Biopreparat nevű, elméleti­leg polgári termeléssel és ku­tatással foglalkozó hálózat létesítményei is e célt szol­gálták. A helyszíni megfigye­lések részben bizonyították az állítást. Borisz Jelcin ma­ga is megerősített bizonyos dolgokat, amikor februárban George Bush-sal folytatott kötetlen beszélgetést az ame­rikai elnök nyaralójában. Ak­kor azt mondta, hogy a szov­jet katonai vezetés többször is megszegte az 1972-ben kö­tött egyezményt, amely meg­tiltotta a mérgező és biológiai anyagok, illetve azok hordo­zó- és célbajuttató eszközei­­nak gyártását, tárolását. Az idén tavasszal Jelcin által megrendelt, s egy nyu­galmazott tábornok, Anatoly Kuntcsevics által készített titkos jelentés felfedte, hogy titokban valóban folytak fej­lesztések és kutatások, Gor­bacsov elnökségének hat esz­tendeje alatt azonban alapo­san visszafogták ezeket. Jel­cin erre a jelentésre alapozva adott ki áprilisban elnöki rendeletet minden ez irányú munka azonnali leállításáról, s az anyagi eszközök megvo­násáról. Bizonyíték — írja a The Washington Post — azonban továbbra sincs arra nézve, hogy a gyakorlatban ez megtörtént-e. Oroszországnak az idén tavasszal kellett volna be­nyújtania az ENSZ-nek azt a jelentést, amely a kérdéssel foglalkozik. Elkészült ugyan az első, majd a második, s vé­gül a harmadik tervezet, ám nyugati részről azok egyikét sem tartották megfelelőnek. A szovjetek, később az oroszok többször is meghív­tak nyugati szakértőket meg­figyelő körútra az ominózus létesítményekbe — tavaly például brit és amerikai tu­dósok jártak négy helyszínen is. A nyilvánosság kizárásá­val folytatott szemle után szoros kapcsolatot véltek fel­fedezni a katonai kísérletek, illetve egyes, elsősorban pol­gári célú kutatással és terme­léssel foglalkozó létesítmé­nyek között. Ezt a gyanút látszanak igazolni azok az amerikai üzletemberek is, akik Oroszországban a gyógyszeriparba kívántak beruházni Oroszországban. 24 millió 689 766 Ft Az 5 toldatos nettó nyereményalap összege! Szerencsejáték Rt. A szerencse kovácsa. A helyzet változatlan A balkáni helyzet aggasztóan változatlan: a háború to­vábbra is ugyanolyan hevességgel folyik, mint eddig. Az áldozatok száma egyre több, a haláltáborok továbbra is üzemelnek, s hamarosan itt a tél. Amennyiben minden így maradna, a polgári áldozatok száma akár a 2 milliót is meghaladhatná, csupán Bosznia Hercegovinában. KALAPIG RÓKUS, ZÁGRÁB A londoni konferencia eredmé­nyei, az utóbbi napok esemé­nyeinek fényében, a­ semmivel egyenlőek a szerb fél, bevált­va a szavát, újra alátámasztva azokat a véleményeket, hogy az erőszak az egyetlen nyelv, me­lyet Belgrád ismer, így ismét felvetődik az immár hosszú hó­napok óta napirenden szereplő nemzetközi katonai beavatko­zás kérdése. Alija Izetbegovic bosnyák elnök szerint a katonai beavatkozás már megkezdődött a konvojok kísérésére felállított csapatok közeli érkezésének meghirdetésével A katonai beavatkozás kér­dése továbbra is nyitott, ám va­lószínűbb, hogy az Egyesült Ál­lamok már augusztus 1-én, mintegy 100 000 emberrel in­terveniálni akart, Franciaor­szág és Nagy-Britannia kérésé­re azonban megváltoztatta ter­veit Miután biztosra vehető, hogy ami a katonákat­ illeti, minden készen áll a nagy rend­csinálásra — a WEU, a NATO és a Pentagon már réges-régen egyeztettek —, most már min­den a politikusokon múlik. Ezért nem lényegtelen, hogy az amerikai közvélemény­kutatások továbbra is Bill Clintont, Arizona kormányzóját tartják esélyesebbnek az ameri­kai elnökválasztásban, az előre­jelzések szerint a szavazatok 50 százalékát szerezné meg Bush elnök 42 százalékával szemben. Két hónappal a választások e­­lőtt ez meglehetősen gondbaejtő adat a republikánusok részére, annál is inkább, mert belpoliti­kai téren egyszerűen nem tud­nak semmilyen forradalmi új­donságot felkínálni A külpoliti­ka terén viszont éppen a bosz­­nia-hercegovinai helyzet miatt sebezhetőek, ugyanis az Irak fe­letti győzelem után elpufogta­­tott nagy szavak az új világ­rendről elég támadási felületet kínálnak Az angol Sunday Express ér­tesülései szerint a brit kom­mandók elitje, az antiterrorista alakulatok katonái máris Bosznia-Hercegovinában tar­tózkodnak, azzal a feladattal, hogy kikémleljék a szerb állá­sokat, és terepismereteket gyűjtsenek a jövendőbeli kato­nai vagy humanitárius akció­khoz.

Next