Pesti Hírlap, 1992. december (1. évfolyam, 247-271. szám)
1992-12-14 / 258. szám
(151.) ÉVFOLYAM 258. SZÁM 1992. DECEMBER 14., HÉTFŐ Pesti Hírlap TOLLAS TIBORT ÜNNEPELTÉK A RATKAI MARTON KLUBBAN A szembesülés estje „Ha végtelennek tűnik is a tél/S mint a kötél, a félelem fojtogat/Szívd magadba a tavaszt és ne félj !/Fagy bölcsőjéből is felkel a nap.” (Tollas Tibor) A jövőbe néző, reményeink megvalósításában bízó készség és képesség mintha kiveszett volna legtöbbünkből. Nem hiszünk megvalósulásukban, s meglehetősen sokan intenek manapság, hogy ne is higgyünk nekik, fölösleges bármiféle reménykedés. ORTUTAY MÁRIA Elszégyelltem magam ezektől a gondolatoktól, amikor a Két part között című — a külföldi magyar irodalom jelentős képviselője, Tollas Tibor költő verseiből mesterien összeállított — zenés-irodalmi est vendége voltam. A két színművész: Beregszászi Olga és Újlaki Károly, fokozott érzékenységgel és mély átéléssel tolmácsolta Tollas Tibor legszebb és legmélyebb költeményeit. A valóságot nem csupán tényszerűen felmutatva, hanem harmonikus egésszé alakítva, a sors hullámzó változásával, az újrateremtés lehetőségének erős hitével tárták elénk e küzdelmes emberi sorsot. Érezve azt, hogy az ember valóságszolgját a kihűlt tények sohasem elégítik ki, a költő lelkét és mondanivalóját tejesen átérezve, vele azonosulva, a „felszín fölé” emelték hangulatát, szinte hipnotizálva közönségüket. Nem elszakadni kívántak a valóságtól, hanem ellenkezőleg, visszatalálni annak lényegéhez. A SZOLYVAI HALÁLTÁBOR A különféle tárgyú költemények, írások, amelyeket ezen az estén hallhattunk, az alkotói világkép összefoglalásának is tekinthetők. A versben kimondott vallomások, hiteles történelmi korrajzok felejthetetlen nemzeti tragédiákról tanúskodnak megrendítő erővel. A Kárpátaljai Krónika 1945 című írását, ezt a ritka hiteles sorsdokumentumot szeretném kiemelni, amelyet azoknak a barátainak címzett, akik vele együtt szem- vagy fültanúi voltak a mélyen eltitkolt, tragikus eseményeknek. A magyar férfiakat a szolyvai haláltáborba hurcolták. A tábor orvosa sztrichnint kevert a foglyok ételébe. „Három falu a határszélen: Tiszabecs, Uszka, Milota/ A tavasz irgalmas ölében három haldokló katona,/Úgy sen MESSZI LÁMPÁSKÉNT feküdtek a Tisza-parton, koszorús virágok között/ A férfiakat elhurcolták, a falu gyászba öltözött/ Csak rémült asszonyt és gyermeket rejtettek a zsalus ablakok,/A hajdan hangos, tág határban némán szántottak asszonyok... !A férfiakat puskás őrök hajtották el a szolyvai/ Táborba, hol ezrével haltak meg a „szabadítók” foglyai./ Túl a Tiszán húsz üres falu, mind férfi nélkül, néptelen, / Kárpátalján jaj! így kezdődött az eltitkolt történelem./ Gyalogmenetben csontig fogyva, ki nem bírta, árokba dőlt/Ki megmaradt, az később halt meg, a sztrichnin mérge lassan ölt./Néhányan hazavánszorogtak, küszöbük előtt estek el.../Hiába kérded, mi volt vétkük, a halott fogoly nem felel.” Úgy gondolom, nem vagyok egyedül abban a meggyőződésemben, hogy a magyar költészetben — Pilinszkyhez hasonlóan ki sem „gyónt” olyan megrendítő erővel a táborok iszonyatáról, az emberiség egyetemes botrányáról, mint éppen Tollas Tibor. TENYÉRNYI NAPSUGÁR Szüleink, ismerőseink megélt világából érkező hiteles tudósításokként kell fogadnunk ezeket a költeményeket, az embertelenségek iszonyatán való változtatás kényszerét. S nem feledhetjük — szinte valamennyi drámai költemény magán viseli az átélt történelmet, a megszenvedett valóságot. A Tollas Tibor verseiből összeállított zenés-irodalmi est egész rendezői vonulatát, koncepcióját a legintenzívebben a magyar nemzet tragédiája, valamint a fegyházi évek nem halványuló iszonyatos élményei alakítják. „Az életből csak ennyi fény maradt: csillagos ég, tenyérnyi napsugár/ Ezért vártuk nap-nap, homályos falak üregéből esténként délután./ S elvették ezt is, a tenyérnyi napot, bebádogoztak minden ablakot...” Magának a költészetnek alapvető értelmét az embertelenség elleni küzdelemben, a változtatás szolgálatában, a más világ előkészítésében, a rendületlen helytállásban és a szabadság kivívásában, majd őrzésében látja. Megrendítően hallhattuk figyelmeztető, őrző szavát: ,...A Rádiók csak üvöltsék rekedten a szabadságot és az emberjogát./ Itt érzi csak befalazott testem a milliókkal, Moszkva ostorát./ S Váctól Pekingig zúgják a rabok:/ — Ha nem vigyáztok, az egész világon/ Bebádogoznak minden ablakot! —” Tollas Tibor a börtönök rettenetében testet öltött, totális gonoszsággal, a kiteljesedett bűnnel a humanitás, az emberhez méltó világ megteremtésének normáját szegezte szembe. Kivételes lelki érzékenységét tükröző költői világában a méltatlan szenvedések végső jóvátételének hitét, az ártatlanok üdvözülésének bizonyosságát, a remény és a vigasztalódás ígéretét erősíti meg. Honnan ez az erő, remény, hit? — kérdezhetnénk. Reményeinek, hitének tudatosításáról hadd szóljanak az estén is említett versek: iti „...Énekeld a diadalmas új embert, a születő új világnak megváltóját, Ki még síró szemmel..., de holnapra mosolyával, fényével lép tovább...” Vagy szintén orientáló erejűek a következő szavak: „Messzi lámpásként hívó csillagok vezetik lépteinket. Anyánk vigyázó szeme, az első szerelem ma sem fakuló fénye, a régi játszótársak arca, a szülői ház kigyúló ablakai máig kísérnek. A szenvedés értelmének megtalálása hozta létre a verseket...” S ezek a gondolatok szinte mindannyiunk számára eszméltető hatásúak. A szépirodalmi összeállítás, s ez főleg az egyben rendező szerepét is teljesítő Ujlaky Károly dicsérete, azoknak az elveknek adott kiemelt nyomatékot, amelyek összekötik és szövetségre késztetik az embereket. Mert az embertelenség változatai, a mások sorsa iránt gyakori közöny elleni tiltakozás, a jövőért érzett aggodalom és felelősség nem ismerheti a magányos cselekedetet, a különbségtételt: „Magad maradtál? Nem vagy egyedül míg mások terhét, saját hordozod, Gyújts tüzet, ha kell, reménytelenül, /S hazává tágul szűkös otthonod...” Beregszászi Olga művésznő, aki nemcsak mélységesen lírai közvetítője, hanem egyben megzenésítője Tollas Tibor költeményeinek, egyenértékű társa a szuggesztív Ujlaky Károlynak. Olyan hittel, alázattal és tehetséggel dolgozta fel a színművész páros ezt az anyagot, amely által mély megrendülést, szembesülést és egyben örömöt válthattak ki. „Nem lehetek más, ha már ilyen lehetőséget kaptam a sorstól” — emlékszem vissza a művésznővel folytatott beszélgetésemre. Valóban: — az értékőrzéshez való ragaszkodás, kultúránk hiteles szellemének továbbvitele, a színvonal megtartásának feladhatatlan igénye — emberileg és művészileg is minősít. S közös munkájukban egymást inspirálják, csak együtt lehetnek sikeresek. A költészet nem prédikáció, hanem gyónás” — vallotta Pilinszky. S ez a gyónás számunkra megrendítő tisztaságú volt és — az embertelenség megtestesítése mellett is — reménykeltő. D.L A FÜLEMILE. — Csemegeműsorszám a rádióban: egymás után kétszer hangzott el A fülemile című Arany János-költemény, előbb Horváth Ferenc mondta el, majd — Melis György... Kitűnő baritonistánk annak idején joggal kapott Kazinczy-díjat szép kiejtéséért; most kiderült akkor is eszményi a kiejtése, ha nem szól alatta zene, ha ő nem énekel, hanem verset mond. Melis György versmegszólalásának először is volt valami mesélő naiv bája. A hangütés, az intonáció, telitalálat , bujkáló mosoly lengte át a nagyszerű ritmusban fölhangzó verssorokat. A fülemile a magyar humoros költészet egyik csúcsa, humorban pedig kiváló operaénekesünk a magyar színpad élmezőnyébe tartozik. Jó találkozás! Ha tőlünk függne, más vidám magyar verseket is fölvennénk Melis György előadásában, nagyszerű irodalmi lemez lenne belőlük. MESTERDALNOKOK — A közelmúltban négyszer adta elő Operaházunk A nürnbergi mesterdalnokok című Wagner-operát. Ehhez kapcsolódva hadd idézzük föl a mű 1938. évi kora tavaszi felújítását, amely nem zajlott le minden izgalom nélkül. A főpróba reggelén Malczky Oszkárt, Becmesser alakítóját ágyba készerítette a harminckilenc fokos láz, szó sem lehetett arról, hogy énekeljen. Márkus László igazgató izgatottan fölhívta a bécsi Staatsopert, hogy pót-Beckmesserről gondoskodjék. Aztán bement a főpróbára. És mit hall? Sergio Failoni — Beckmesser szerepét énekli, amúgy dirigálás közben, föl, a színpadnak. Köztudomású volt, hogy a zseniális maestro kotta nélkül vezényel minden művet. De hogy ráadásul az énekes szerepeket is tudja, szövegestől! Az előadáson másnap, a Bécsben küldött Hermann Wiedemann énekelt, a vendég Beckmesser. Ennek az estének volt még egy igazi „kulissza-titka”. Tudniillik Nádasdy Kálmán, a Mesterdalnokok rendezője is beöltözött nürnbergi polgárnak, és a második felvonás végén, a nagy éjszakai verekedésben testközelben irányította a kórust meg a statisztériát. „Üsd, ahol éred” — hangzott Nádasdy Kálmán szájából a serkentés. Maga sem volt rest: adott, ha tudott, és — kapott, ha nem volt eléggé ügyes, hogy jókor félreugorjon... A MONARCHIÁBAN. — „Nagyszüleim emlékének, akik a Monarchia polgárai voltak” — ez Bakta András Álom, álom, édes álom... című könyvének ajánlása. Az igen szép kiállítású kötet alcíme: Népszínművek, operettek az Osztrák-Magyar Monarchában. Mégsem amolyan Új „operettek könyve”, hiszen a történet a Monarchia megszűntével véget ér. Batta András rádióelőadásaiban, egyéb szerepléseiben is bizonyítja, milyen világosan, áttetszően, népszerűen tud zenéről beszélni. Mindig ott érezni mondanivalója miatt a tudós felkészültségét, mindig élvezni lehet előadásmódjának közérthetőségét. Könyve is ennek a kettős Batta András-magatartásnak eredménye. Ahhoz, hogy eljusson a Monarchia jellegzetes operett-megszólalásaiig, elolvasott egy sereg osztrák „Volksstücköt” és ugyanannyi magyar népszínművet. Ezeket bemutatva-elemezve éri tetten azokat a pillanatokat, amikor egy „új” zsáner teszi meg az első, majd egyre sikeresebb lépéseit. Íme egy pont a szerző megfogalmazásában: „Huszár nélkül alig van népszínmű és magyar tárgyú operett”. Vagy: a cigány! A népszínmű cigányai után hogyan születnek meg A cigánybáró cigányai, s a folyamat miként jut el A cigányprímás című Kálmán Imre vagy a Cigányszerelem című Lehár Ferencoprtettig. S a két végigvonuló vezérmotívum: a keringő meg a csárdás... Batta András sok egyéni kutatásból és egyéni szemlélettel megírt könyvét (Corvina kiadás) ismert és kevésbé ismert fényképek, rajzok és metszetek gazdagítják. HÉTFŐI ZENEI JEGYZETEK Failoni énekelt KULTÚRA 11 Fájdalom herceg PÓSA ZOLTÁN Századunk története is, különlegesen tragikus sorsok tükörcserepeiből bár, de tökéletes fekete mozaikképpé állhatna össze. Gondoljunk csak Szerb Antalra, Radnóti Miklósra, Rejtő Jenőre, akik a náci pokol bugyrában tűntek el. Raul Wallenbergre, az üldözöttek megmentőjére. (Ki tudja a Szovjetunió melyik táborában lelte halálát.) Gérecz Attilára, ötvenhat mártírköltőjére, aki hét év börtön, majd hét nap szabadság után esett el a szovjet sortüzétől. Ők a történelem látványos, nagy eseményeinek áldozatai Vannak nagyszabásúan tragikus sorsok, melyeket a történelem, a politika, a hétköznapok finom fogaskerekei őrölnek el. Ilyen sors jutott Karinthy Gábornak osztályrészül. Karinthy Frigyes idősebb fia az író tragikusan és korán elhunyt első hitvesével, Judik Etel színésznővel kötött első házasságában született 1914-ben, pontosan hetvennyolc esztendeje. Gyermekként elvesztett anya, a humorban tréfát nem ismerő novellista, költő, drámaíró apa, a nagy Karinthy Frigyes már önmagában is elég teher egy fiatal, érzékeny költőnek. Az apja biztatta, sokszor mondogatta is: Te vagy az igazi költő a családban! Megindító szeretettel vall az élményről az Apámról című elbeszélésében. S a klfoghatatlan hiányról: Anyám Judik Etel színésznő, nem emlékszem rá- ’19-ben vitte el az influenzajárvány. A költő másik nagyobb prózai vallomása, az Önéletrajzi kiegészítés is, lényegrelátó rövidséggel vall saját sorsáról. Olyan értelemben is abszolút költőnek mondható, hogy már hetedik gimnazista korában megjelenik egy kis, közös kötete Devecseri Gáborral, bár alapjában véve rossz tanuló. Az irodalom, sőt, azon belül is inkább csak a költészet érdekli. Az Étel és Ital című kötetét 1937-ben a Nyugat adja ki. A gyors sikerélményeket újabb nyomasztó élmények követik. Mostohaanyjával nem jönnek ki igazán, így albérletről albérletre vándorol. De primer élményként hatnak rá édesapjának fájdalmai, az utolsó évek szenvedései az agytumortól. Az ötvenes évek — saját bevallása szerint — legderűsebb időszakát Badacsonyban töltötte. Egyre inkább elhatalmasodott rajta az a bizonyos rettenetes aggódás, amit ő maga ördöggörcsnek hívott. A külső-belső félelmek elől 1952-ben, a rémület egyik esztendejében bevonult az „aranyketrecbe”. Benedek István professzor maga nevezte el így az Aranyketrec című regényében saját intézetét, Inotapusztát, ahol megkísérelt azíliumot teremteni az ideg- és elmebetegeknek. Úgy emlékezik meg Karinthybíborról, mint ,A Fejdelemherceg”ről. A név a költő egyik gyönyörű verséből származik (Én, Fájdalomherceg)... 1957-ben a Benedek családnak el kell költöznie az inotapusztai intézetből, de Karinthy Gábort befogadják budai hajlékukba. Ott él 1974 november 13-án bekövetkezett haláláig. Egy esztendővel korábban jelent meg a Bánat című verseskönyve, amely teljes gyűjtemény. 1990-ben Tüskés Tibor a Patria edíciójában szerkesztette össze Karinthybíbor Én, Fájdalomherceg című kötetét. Az önelnevezés találó. Hadd bizonyítsa egy versidézet, amely Karinthy Gábor költészetében idillinek számít: „őzikék lépdelnek ott hallgatag...míg ábrándos szívükből ifjú álom lobogó dala zúg... S a táj, a kék, éppen tűnődik a halálon...” Nemzetközi Kodály Konferencia Ma délelőtt 10 ékkor Göncz Árpád köztársasági elnök nyitja meg a régi Zeneakadémia épületében a IIiI. Nemzetközi Kodály Konferenciát, amelyet a zeneszerző száztizedik születésnapja alkalmából rendeznek. A négy napig tartó előadássorozat három szekcióban (zenetörténeti, népzenei, zenepedagógia) végzi munkájét A meghívott zenetudósok és zenepedagógusok Európa, Amerika és Távol- Kelet több országát képviselik. A konferencia december 17-én, csütörtökön Kecskeméten zárul: a résztvevők meglátogatják a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolát és a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetet. A város polgármestere este fogadást ad a városházán a megjelentek tiszteletére ,4.