Pesti Hírlap, 1993. november (2. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-29 / 278. szám
4 HAZAI ÉLET AZ MDF NŐFÓRUMÁNAK TANÁCSKOZÁSA A ráció hideg világa Az immár ötesztendős múltra visszatekintő, a Magyar Demokrata Fórum berkein belül kibontakozott Nőfórum Kecskeméten kétnapos országos tanácskozást rendezett A Haza és Haladás Alapítvány támogatásával szombaton elkezdődött eszmecse résztvevői közösen megfogalmazott táviratot küldtek Antall József miniszterelnöknek, mielőbbi gyógyulást kívánva a kormányfőnek. Filé Katalin, a rendezvényt támogató Haza és Haladás Alapítvány országos elnöke az MTI munkatársát arról tájékoztatta, hogy a mostani tanácskozás egyben felkészülés is a jövő tavaszi nagy nemzetközi nőkonferenciára. A vasárnap záruló eszmecserén a médiacsatározásoktól kezdve a társadalom legkülönbözőbb szféráiban tevékenykedők felelősségéről esett szó a hazánkról a határainkon kívül, illetve önmagunkról a határainkon belül kialakult megítéléssel kapcsolatban. Egyetértett azokkal a felszólalókkal, akik hangsúlyozták: vissza kell adni a népnek, a nemzetnek önnön méltóságába vetett hitét, rá kell mutatni az ország lakosságában, s nem utolsósorban a vidéki lakosságban rejlő értékekre. A családról többen megfogalmazták: meg kell tanítani újra a családokat, köztük a lakótelepen élőket az egymással való kapcsolattartás, az együttérzés, a szolidaritás, a kölcsönös segítség kialakítására. Az eszmecserén jelen lévők leszögezték: mindebben nem kis feladat vár a nőkre, saját családjukban, a helyi és országos közéletben egyaránt Megfogalmazódott az is, hogy a nagypolitikában az eddigieknél nagyobb szerepet kellene kapniuk, vállalniuk a nőknek a férfiakkal együtt, a nőkre jellemző sajátos vonásokat érvényesítve. Hideg világ az — hangzott el —, amelyben a hideg ráció uralkodik. A józan és messzebbre tekintő férfiész mellett szükség van az ország egészére ható nagypolitikában is a nők együttérzésére, harmóniakeresésére. PestiW Hirlap 2. (152.) ÉVFOLYAM 278. SZÁM 1993. NOVEMBER 29., HÉTFŐ ÚJ SZÁLLÁSHELY HAJLÉKTALANOKNAK Az Üdvhadsereg támogatásával Három éve ismét működik az Űrhadsereg hazánkban. Korábban 1922-től 1949-ig teljesítettek missziót nálunk, azután feloszlatták a hazai szervezeteiket. Kilencvenhat országban gyakorolják a tevékenységüket Jelenleg Svájc, Ausztria és Magyarország tartozik közös csoportba, és ennek a blokknak Bernben van a központja. FÜSZTER ILDIKÓ Minden szerdán délután hajléktalanok és munkanélküliek gyülekeznek a Moszkva téren, valamint a Kőbánya-Kispest vasútállomásnál. Egy tál főtt ételt és teát kap a több száz rászoruló. Szórólapokat is osztanak nekik a következő szöveggel: „Minden érdeklődőt szeretettel vár az Üdvhadsereg!” December elejétől száz hajléktalan sorsát enyhíti felújított férfiotthonuk, az Új reménység háza. Csekély lakbér fejében átmeneti szállásról és naponta ingyenes ebédről gondoskodnak az ott lakóknak. Az ünnepélyes megnyitót november 29-én tartják. Macher Ádám, az otthon vezetője elmondta: " Nem csupán a munkanélküliség juttatta ezeket az embereket válságos helyzetbe. Sokuk alkoholista, elvált vagy nem is alapított családot. Nehéz ebből az állapotból kiutat találniuk, lelki segítségre van szükségük. Az evangéliumot hirdetjük számukra az isteni megmentő szeretet jegyében. Mint megtudtuk, Budapesten tartózkodik Joachim Scharwächter, a neves német evangélista, az Üdvhadsereg kapitánya, akit Halleluja Joe-ként ismernek a világban. Fővárosunkban több helyen tart szemináriumot és istentiszteletet, mindennap, az utolsót november 28-án. GAZDASÁGI FÓRUM KECSKEMÉTEN Az ország vagyonmérlege hiányzik „Szomorú, hogy egyetlen ellenzéki párt sem szorgalmazta: a hatalomra került koalíció készítse el az ország vagyonmérlegét — ez ugyanis alapvető feltétele a gazdasági helyzet elemzésének, és még az egyszerű magánvállalkozóktól is évente megkövetelik” — mondta bevezetőjében Gonda József, aki házigazdaként köszöntötte mindazokat, akik az elmúlt hét szombatján megjelentek a vállalkozók pártjának Bács-Kiskun megyei szervezete által rendezett gazdaságpolitikai fórumon. KÁPOSZTÁS JÁNOS Figyelmet érdemlőnek minősíthető az a tény, hogy bár a meghívott előadók szinte kivétel nélkül az egymással szövetségre lépett liberális pártok (SZDSZ, Fidesz, Vállalkozók Pártja, Agrárszövetség) ismertebb szakértői voltak, a kritikus kérdések igen nagy százalékát a parlamenti ellenzéknek is címezték. Jellemző, hogy Juhász Pál országgyűlési képviselő, az SZDSZ elő számú mezőgazdasági szakértője először arra volt kénytelen válaszolni: a szabaddemokrata politikusok az elegendőhöz viszonyítva mekkora figyelmet fordítanak az ország gazdasági helyzetére? A címzett a következő válasszal igyekezett tompítani a kérdés kritikai élét: igaz, hogy a párt vezetőségének tekintélyes százaléka gazdasági szakember, ám ennek ellenére sem tekinthetők felelősnek a kialakult helyzetért, mert a kormánykoalíció nem vette figyelembe a tanácsaikat. Az előadók persze nem csupán a hallgatósággal, hanem olykor-olykor egymással is vitába keveredtek. Az állami tulajdon magánkézbe adásának folyamatát hevesen bírálta többek között a Független Kisgazdapártot képviselő Szabó János, hangsúlyozva, hogy a termelőeszközök értéken aluli kiárusítását felül kell vizsgálni, és amennyiben az új tulajdonos nem hajlandó reális árat fizetni érte, akkor annak vissza kell szállnia az állam birtokába. Faképnél hagyott szegedi kft. A Világ Utcája Kft. immár egy éve ostromolja a szegedi önkormányzatot, hogy tegye lehetővé egy a szenzációs tervüknek a realizálását, amire egyébként jelentős összeget fordítanának. Azt tervezték ugyanis, hogy a Rókusi városrészen olyan regionálisan is kiemelkedő üzleti, szellemi, kommunikációs központot létesítenek, melynek 1996-ra csodájára járhatna a világ. BÁLINT JÓZSEF A terv magába foglal egy fedett utcát, a Világ Utcáját, ahol bankok, tévé-, rádió stúdió, sajtóközpont, kétezer férőhelyes, többfunkciós kongresszusi központ, 370 lakás, templom épülne. Ez utóbbinak a hátterében egy közel 30 méter hosszú, 3 méter magas vízesést álmodtak meg. Lenne ott szálloda, mely az itt dolgozó cégek, országok gazdasági nagyköveteinek szállás- és egyéb igényeit európai szinten kiszolgálná. Olyan vállalkozásról van szó, mellyel 23 szegedi cég, tőkeerős vállalkozó, építész, üzletember közösségi központot kíván megvalósítani. Ennek lehetőségéről Szeged közgyűlésének korábbi ülésén már tárgyaltak a képviselők, de a pró és kontra érvek után úgy döntöttek, hogy későbbi időpontban visszatérnek a témára. A legutóbbi közgyűlésen erre sor került. Kiderült, hogy a már említett kft. a feltételeket igyekezett teljesíteni. Két és fél millió forintért elkészítették az egyébként elhanyagolt terület részletes rendezési tervét. Egyeztettek a lakossággal is. Úgy tűnt, rendben alakulnak a dolgok, ám színre lépett az angol érdekeltségű Carter Ingatlanfejlesztő Kft. budapesti irodája. Annak megbízottja — szegedi viszonylatban — irreálisan magas árajánlatot tett, 5 ezer forintot kínált négyzetméterenként. Nos, ennek hallatán a város liberális vezetése a Carter felé fordult. Figyelmen kívül hagyták azt, hogy egy évig hitegették a Világ Utcája Kft.-t. Ekkor a szegedi vállalkozók a sajtón keresztül annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a hivatal, illetve a város vezetői tudatosan félrevezetik, félretájékoztatják a közgyűlést és a lakosságot egyaránt. Lippai Pál polgármester, Tóth László jegyző, Borvendég Béla, a városfejlesztési bizottság elnöke és Orosz Bálint irodavezető arról tájékoztatták a sajtó képviselőit, szó sincs arról, hogy az önkormányzati vezetés ellene lenne a szegedi vállalkozóknak. A város vagyonát azonban nem hajlandók elkótyavetyélni. Versenyezhetnek mindazok, akik igényt tartanak a szóban forgó területre, s azé lesz, aki többet ígér. Ám az előzményekhez tartozik, hogy a közgyűlési előterjesztések között szerepelt egy olyan határozati javaslat, mely a Carter Kft.-nek fél évre elővásárlási jogot biztosít. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a polgármesterekkel nem azonosulók szintén sajtótájékoztatót tartanak. Juhász János, a kft. ügyvezető igazgatója, Novák István építész és Csapó Balázs képviselő elmondta, hogy miközben egy éve folynak az egyeztető tárgyalások, a feltételeknek megfelelően készült el programok, senki nem beszélt versenyről. Ellenkezőleg, bátorították őket a munkára. Nincs kifogásuk a verseny ellen, ha azonosak lesznek a feltételek. A kft. eddigi 6 milliót költött az előkészületekre. Szerintük etikusabb lett volna korábban versenyt hirdetni. Azt is szóvá tették, amit tőlük megköveteltek, a Carter Kft.-re nem vonatkozik. Ezt a kft.-t egyébként felkeresték a szegedi vállalkozók Budapesten. Kiderítették, hogy egy felhajtó irodáról van szó, amelynek feladata, hogy a megbízó angol részvénytársaságnak az ország tíz nagyvárosában 5-12 hektárnyi területre opciós elővásárlási jogot szerezzen. Hogy miért éppen a Rókust választotta a Carter Kft. képviselője? Annak állítására hivatkozva Csapó képviselő azt mondta, mert személy szerint vitte őt oda a szegedi polgármester. AZ MDF LEHET A BEFUTÓ A Független Liberális Párt visszatér A Független Liberális párt az 1956-os forradalom idején bontott zászlót, majd 1989-ben alakult újjá. Véleményük szerint a kopogtatócédulák során visszaélések voltak, ezért 1990-ben visszaléptek a választási küzdelmektől. DINÓCZKI JÓZSEF A Független Liberális Párt hét végi választási elnökségi ülése után a párt elnöke Nagy Sándor lapunknak elmondta: az MDF lesz a befutó a következő választáskor, még akkor is, ha az első ciklushoz képest meggyengültek a sorai. A baloldal pedig előretörése ellenére sem nyeri meg a választást. A Független Liberális Párt azonban eléri az 5 százalékos választási küszöböt, s a parlementben a mérleg nyelvének szerepét fogja betölteni. A pártelnök meglátása szerint a magyar választási törvény bonyolult és antidemokratikus. A választási küszöb öt százalékra emelése pedig azt szolgálná, hogy a jelenlegi parlamenti pártok zárt körű klubot alakítsanak ki. Az FLP elnöke alkotmányellenesnek nevezte, hogy új pártokat alakítanak az Országgyűlésben a választási ciklus végén. A Független Liberális Párt az egyetlen a magyarországi liberális pártok közül, amely a nemzeti szabadelvűséget képviseli. A párt Széchenyi István, Deák Ferenc és Eötvös József szellemében politizál, s nem ideológiákkal, hanem konkrét kérdésekkel foglalkozik. Nem a hatalom megszerzésére, hanem a józan, értelmes emberi élet kialakítására törekszik. Magyarország talpra állása csak gazdasági úton oldható meg. Nagy Sándor az MDF-Fidesz-székházügyre célozva kijelentette: az FLP elsősorban a Nemzeti Parasztpárttal és a konzervatív párttal alakított ki szoros kapcsolatot. A parlamentben képviselt liberális pártokkal — tekintettel arra, hogy másféle nézeteket képviselnek — nem kívánnak együttműködni. Megszólal a rádió MUNKATÁRSUNKTÓL Az Ajtósi Dürer Kiadónak az Antenna Hungária Rt.-vel, a Magyar Rádióval és a Magyar Televízióval közös gondozásában megjelenő A magyar rádiózás hőskora című könyvsorozatának legújabb kötetét mutatták be szombaton a Operaházban. A Megszólal a rádió című könyv szerzője, Sugár Gusztáv a rádiózás technikájának fejlődését mutatja be a hatvanas évek végéig. Mint a sajtóbemutatón Nahlik Gábor, a Magyar Televízió teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnöke, a könyvsorozat szerkesztőbizottságának tagja elmondta: a médiumok tevékenysége azért különösen fontos, mert többek között elősegíti a világban szétszórtan élő magyarság kapcsolattartását. A televízióval és a rádióval kapcsolatos vitákra utalva leszögezte: arra lenne szükség, hogy a két intézmény működését végre objektíven, az ellentétesen vélekedők által közösen elfogadott normák alapján ítéljék meg. Ilyen normák kialakulásának esélyét látja a televízió alelnöke a médiatörvényben. A sajtótájékoztatón bejelentették: december 6-án közös operagálát rendez a rádió, a televízió és az Antenna Hungária a médiumokkal kapcsolatos idei évfordulók — százéves a Puskás Tivadarféle telefonhírmondó, ötvenéves a rádió zenekar — tiszteletére. TANÁCSKOZÁS A KOSSUTH-KLUBBAN Ezredváltás előtt Fenn tud-e maradni Kelet-Közép-Európa az ezredfordulón túl is európai régióként a mai gazdasági-társadalmi válság idején és ilyen nehéz etnikai terepen? — Ezzel a kérddéssel nyitotta meg a Kossuth-klubban Szentágothai János akadémikus, az „Ezredváltás: kihívások, utak, értékek” című előadói konferenciát JOÓ ISTVÁN A Magyar Békeszövetség, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és az Európaháza szombati rendezvényét a globális folyamatokról januárban tartandó nemzetközi tanácskozás előkészítéseként hívta életre. Elsőnek Gidai Erzsébet, a közgazdaság-tudományi egyetem tanára, az NDSZ gazdasági szakértője beszélt arról, hogy hazánknak milyen minőségi, gazdasági váltásra volna szüksége. Helyzetértékelésében nagy hangsúlyt kapott az a tény, hogy miközben az USA és Európa egésze között csökken a fejlődésbeli „rés”, Magyarország, mint a régió több más állama, leszakadóban van. Kimutatása szerint az 1923—33 közötti gazdasági válság kisebb volt, mint a jelen rendszerváltozás eddigi három évében. Az egyik okot abban találta meg Gidai Erzsébet, hogy hitelképességünket további, egyre súlyosabb kamatfeltételek mellett folyósított hitelekből próbáljuk megőrizni , s ebből csak további eladósodás, vagyon- és erőforrás-felélés következhet. Bulgária sikeres példájára hivatkozva Gidai Erzsébet abban látja a kiutat, ha a hitelpolitikánkat a törlesztést folytatva, az adósságállomány egy részét viszont „leírattatva” átalakítjuk. A tíztizenöt éve tartó liberális-monetáris gazdaságpolitika helyett erősíteni kell az állam koordináló szerepét, különben a változások idején tovább burjánzik a korrupció — állítja Gidai. Balogh András egyetemi tanár elmondta, hogy az integráció, a globalitás folyamata gyakran csak álarc újabb nagyhatalmi törekvéseken. A nemzeti mozgalmak ezzel egy időben jelentenek újra problémát, s ez azt bizonyítja, hogy a kisebb közösségi identitások mindig is szerepet követelnek maguknak földünkön. A nemzeti elvek és értékek — demokratikus, humánus értelemben — megőrzendők a ma társadalmai számára, s ezeket közmegegyezésen alapuló, több nemzetiségű, kultúrájú államoknak kellene lefedniük. Kiemelkedett az előadások sorából Kiss Gy. Csaba irodalomtörténészé is, aki nem először nevezte tévesnek azt a „jaltai terminológiát”, amely csak Kelet-Európát ismer, nem tekintve azt a sajátos értékekben gazdag területet, mely Lengyelországtól Erdély keleti határáig terjed. Kívülről a bolsevik-pravoszláv összeépülés Kelet-Európa felzárkóztatásának, békéjének csekély reménye miatt, a bolsevik-nacionalista összeépülés pedig belülről is veszélyezteti régiónk esélyeit. Kiss Gy. Csaba szerint azonban óriási esélyt szalasztunk el, ha Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és hazánk, valamint a köztes Horvátország külön próbálna érvényesülni, a fejlett Európába tagozódni. FEGYVERES RABLÁS A VILLÁNYI ÚTÓN Kevéssel is beérték DINÓCZKI JÓZSEF Az évszázad magyarországi bankrablásának egyik tettese még szökésben van, de a többi postarabló sem vonult nyugdíjba. Sőt, mintha ez jeladás lett volna a többiek számára, mert amíg a rendőrség kétes babérjain ül, addig hetente rabolnak ki újabb és újabb pénzintézményeket. A november 19-i soroksári, tizenötmillió forintos postarablás főszereplői kámforrá váltak, mint ahogy a november 26-i, XI. kerület, Villányi út 72. szám alatti postahivatal már menetrendszerűnek nevezhető fegyveres rablói is. Igaz, itt „csak” 1 millió 900 ezer forint volt a jutalma annak a két húsz-huszonöt év körüli férfinak, aki 14 óra 25 perckor lépett be fegyverrel a kézben a postahivatalba. Ez már nem az első támadás, amit a Villányi úti fiók három női alkalmazottjának el kell viselnie, de a riasztócsengőt még mindig nem sikerült beszerelni, így, míg az egyik férfi az ajtóban figyelt, addig társa az asztalfiókokból nyugodtan bepakolhatta a magával hozott táskába a zsákmányt. A mindössze három percig tartó rablás után egy fehér Ladával szép komótosan eltávoztak, ezt a Ménesi úton egy sötét színű BMW-re cserélték fel. Az újabb fegyveres postarablás elkövetőit a rendőrség nagy erőkkel keresi.