Pesti Hírlap, 1993. december (2. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-22 / 298. szám
2. (152.) ÉVFOLYAM 298. SZÁM 1993. DECEMBER 22., SZERDA Pestis Hírlap EGY ESTE A FÉSZEK KLUBBAN Trisutji Kamal szerzői estje ARNÓTI ANDRÁS___ A Napba nézve, táncoló vonalak mentén leveti külső burkát minden tárgy, a fák felemelkednek az égig, és a tenger örvénylő násztáncba kezd a Hold közelgő eljöveteléig. S a lassan önmagába viszszatérő tekintet mögött felfodrozódnak a színek, és a mindent betöltő csönd feloldja a titkot. Trisutji Kamal indonéz zeneszerző ránk terítette a csodatevés puha szirmokkal szőtt takaróját, és elragadott éjfekete fából készült, húrokkal feszített hajóján túl azon a határon, melyen már a képzelet is alig jut át egyedül. Az elmúlt csütörtökön a Fészek klub fekete zongorája fölött nemcsak a zeneszerző, az interpretátor, hanem az Asszony is megjelent. Hívogató, dédelgető, elutasító, marasztaló, anyai, hitvesi. Asszonyi. Hömpölyög, száll, elillan, visszalibben. És ebben a lenyűgöző rítusban mi némán követjük. Elvisz az üveghegyen túlra, és nekünk csak később tűnik fel, hogy hallható hangokkal idézte meg a csendet, miközben láthatóvá váltak a színek. S hogyha a zenének a színt, úgy a szavaknak most a zenét kellene visszaadniok. Valahogy így: Reng bong lomhán Száll fény-lány Csang szó ajkán Hívj hozzád. Trisutji Kamal úgy építkezik az indonéz népzenei hagyományokra, hogy eközben egyetemessé lesz. Igaz, tanulmányait az Amszterdami Konzervatóriumban, Párizsban az Ecole Normale de Musique-ban és a Santa Cecilia Roma Konzervatóriumban végezte. Ebben az egyetemességben rátalált, s kifinomultan a saját képére formálta azt a zenei nyelvet, amelytől a hallgató ismerősnek, saját kultúrája zenéjének fogja fel Mme Kamal muzsikáját, Így aztán belehallom az Allegro Barbarét, ugyanúgy, mint a Zöld erdőben, zöld mezőben... kezdetű népdalunkat, és megidéződik bennem Debussy tengerének csobbanása is. S a valóságban, ha hihetünk most e dolog létezésében, a zeneszerző megjeleníti az iszlám szent hónapját, a ramadánt úgy, hogy tapintható értékként fogadjuk be a böjti hónap tisztító megnyugvását. A bölcsességet és a felszabadult örömöt közvetíti a zeneileg talán legösszetettebb darab, a Takbír-Este, amely a böjt utolsó napjától átvezet a számomra nagy élményt jelentő Idul Fitrihez, a böjt hónapját követő naphoz, a beteljesüléshez, amikor az emberek felkerekednek, hogy együtt osztozzanak a boldogság érzésében. Az igazi, elementáris erő a visszafogásban rejlik. Az indulat és az izom szinte végső lendületének a hirtelen megfékezésekor. Szilaj, robusztus érzésekhez pedig kell is ekkora erő. Féken tartani, megzabolázni, hogy érezzük mögötte a biztonságot. Mindezt felvonultatta Trisutji Kamal, és hogy mekkora e zenének a fogadókészsége, azt Eckhardt Gábor zongoraművész bizonyította, aki a koncert első felében, tökéletes beavatottsággal hozta elénk Indonézia üzenetét. A HungaroLada rejtvény nyertese Jánosi Menyhértné Jásztelek Szabadság út 150. 5141 KULTÚRA 11 NERCBANDA AZ OPERETT SZÍNHÁZBAN Tiszteljétek és szeressétek az időseket! New York fényben úszó felhőkarcolói alatt, vastraverzeken, áruházakban és hűtőházban szteppelnek, énekelnek, játszanak és lopnak az idős művészek. Nem törődnek bele kiszolgáltatott helyzetükbe, s hogy segítsenek magukon, megalapítják a NYUSZIKA-t, a Nyugdíjas Színészek Karitatív Szervezetét. Bundák, elsősorban nercek tolvajlására specializálják magukat. A Kabaré című musical alkotóinak most bemutatásra kerülő darabjában Lehoczky Zsuzsa, Felföldi Anikó, Medgyesi Mária, Mednyánszky Ági, Németh Marika, Marik Péter és Kibédi Ervin játssza a főbb szerepeket, s a Nercbanda premierje december ma (22-én) lesz a Fővárosi Operett Színházban. BÉFI ZSUZSÁMMÁ______ — A Nercbanda színre vivője vendégként Szitányi András, akit a közönség televíziós rendezőként ismer. — Kevesen tudják, de én színházrendezést végeztem, s most csak,visszatérek az eredeti szakmámhoz, bár utolsó színházi rendezésem a diplomamunkám volt, huszonöt évvel ezelőtt. Nádasdy Kálmán osztályába jártam a főiskolán, engem ő operarendezőnek szánt, s ez az elképzelés messzemenően találkozott az én ambícióimmal is. Harmadévesen már az Ybl-palota tagja voltam. Amikor azonban negyedéves lettem, Nádasdy nyugdíjba ment, s mikorra végeztem a főiskolán, az Operaház főrendezője csak segédrendezőként akart alkalmazni. Eljöttem a dalszínháztól, s másnap már a Magyar Televízió munkatársa voltam. Szinetár Miklós, az akkori művészeti igazgató vett fel. — Ön aztán külföldre ment, ott élt és dolgozott hosszú ideig. — 1979-ben megelégeltem az itthoni állapotokat, és Amerikába disszidáltam. Ott éltem 1991-ig, de 1989-től már ismét rendeztem Magyarországon. Egyre több felkérést kaptam, s két esztendeje rendszeresen dolgozom itthon. Nyáron Szinetár Miklós felkért, hogy állítsam színre a Nercbandát, hiszen a darab New Yorkban játszódik, és én elég sokat tudok erről a városról, a Broadwayről. — A televízióban ön drámákat visz színre, jazz- és rockműsorok rendezője. Mi jelentett gondot, nehézséget az Operettben? — A műszaktól kezdve a művészekig mindenki nagyon sokat segített. Szinetár a munka kezdetén elmondta az igényeit, elvárásait. A színház nem dúskál az anyagiakban, s tudtam, hogy az adott költségvetést nem léphetem túl, s ennyiből kell musicalt létrehoznunk. Ilyen kötöttségek között próbáltuk megjeleníteni New York utánozhatatlan légkörét, és Broadwayt teremteni a Nagymező utcában. — A darabot húsz esztendeje játszották Amerikában, s két éve Londonban. Bár a musical helyszíne New York, öregségről, szegénységről és szeretetről szól, ami a világon mindenütt jelen van. — A darab ilyen aspektusait a magyar változat készítői hangsúlyozták is, hiszen azt akarjuk, hogy ahhoz szóljon az előadás, aki Budapesten, 1993—94-ben beül a Nerc-bandára az Operett Színházba. Nyíltan vállaljuk, hogy ez időnként nagyon mulatságos, időnként meg nagyon szomorú mű, s remélem, a közönség sokat fog nevetni, néha pedig sírni is ez alatt a három óra alatt. Az én rendezői koncepcióm az, hogy ez az előadás egy nagy, kötetlen légkörű party. Az egész színházat játszatjuk, a művészek gyakran lejönnek a nézők közé, s a közönség is a darab részese. A Nercbanda FOTÓ: IKLÁDY LÁSZLÓ SÜTŐ ANDRÁS DRÁMÁJA A NEMZETI SZÍNHÁZBAN Az ugató madár SZAKOLCZAY LAJOS____ Sütő András hosszú ideig érlelt, és többször is átdolgozott új drámája. Az ugató madár a gyulai ősbemutatóhoz képest is változott. Az eredeti, valamennyire a szólás mikéntjét (műfaját?) meghatározó alcím, a Kegyelem és ítélet három felvonásban helyére, ki tudja milyen ötletből, a Magyarok három felvonásban került. Nem a legszerencsésebb módon, hiszen bármennyire is az 1848 utáni úri világot, a Közbátorléti Nemzeti Védegylet mesterkedéseit akarta leleplezni az író, evvel a direkt alcímmel drámájának tematikáját, elzárván annak erősebb, a helymeghatározástól független kicsengését, egy kissé szűkítette. A pontos rámutatás itt kevesebb, hiszen erősen behatárolja az asszociációk körét. És egy kicsit félrevezető is, mert — noha ugyanúgy hősi pózt sejtet, mint a kegyelem és ítélet — ez sem tartalmazza azt a bölcs rálátást, amelynek jegyében Sütő drámavilága alakult. Nem vitás, hogy Az ugató madárban az író fölülről szemléli a történelmet. Bodor Péter és az őt elnöknek választani akaró Közbátorléti Nemzeti Védegylet ürügyén kifiguráz egy, igaz az önkényuralom szorítását nagyon is magán érző kisvárosi elitet. Hogy még groteszkebb, még csúfondárosabb legyen ez a világ, a harmadik felvonás első jelenetét is kicserélte. A korábbi, klasszikus szerelmi együttléteket (az Egy lócsiszár virágvasárnapjában Kolhaas Mihály feleségének Lisbethnek az Énekek Énekével udvarol stb.) fölvillantó, Az Asszony teremtése című parasztbiblia-történést hangulatfokozóként magába oldó jelenet kimaradt, s helyébe egy szarkasztikus, a Daphnisz és Cloé üzekedését visszhangzó betét lépett. Ám ezzel a cserével, sajnos, egy csöppet sem lett visszafogottabb ez a fura, szinte pillanatonként a fejéről a talpára álló világ. Sütő tehát mindent megpróbált, hogy Az ugató madár elüssön korábbi darabjainak hősszemléletétől. Drámájának végleges változatát olvasván jól látni ezeket az erőfeszítéseket, amelyeknek — még ha Daphnisz és Cloé ideemelését nem is tartom annak — megvolt az eredménye. Ebből a drámaszövegből, amely ugyan nyomokban őrzi a korábbi színművek túlontúl szép, metaforikus nyelvét is, lehet színpadon is működő drámát teremteni. Kegyetlen nyesőkés kell hozzá, mint amilyen a zseniális Harag Györgyé volt, s nem különben az író mondanivalója iránti alázat. Akár azon az áron is, hogy az eredeti szöveg és jelenetsor (látszólag) meghamisítódjék. A rendezőnek bármit lehet csinálni, ha ez a mélyebb megértést, Sütő világának kiteljesedését szolgálja. Az ősbemutatón, a Gyulai Várszínházban még volt remény, hogy az akkor még nem végleges darab és a kiérleletlen színpadi megjelenítés egyszer csak méltó helyére fog kerülni, fájdalom, nem így történt. Jóllehet az ősbemutató 75 perces első felvonása a kőszínházban 56-58 perc időtartamra csökkent, ezáltal elviselhetőbbé vált a zenés-táncos-cigánybandás-harangos játék, a színpadon teremtett zűrzavar megmaradt. (Hogy a második és harmadik felvonás a gyulai bemutatóhoz képest mért nőtt meg 8-10, illetve 15-17 perccel, mindmáig rejtély.) Minek köszönhető ez? Elsősorban a zsúfoltságnak, az itt nehezen funkcionáló díszletnek (Kemény Árpád), a sokszor csupán a történeten cafrangként lógó táncoknakénekeknek. Annak a tisztázatlan helyzetnek, amikor — például némely jelenetváltásnál — rab és katona, férfi és nő, öreg és fiatal egyként, kanált csörgetve, széktáncot mímelve stb ropja. Hiába a kivilágos kivirradatig hangulat, a didaktikus jelképek (a zsinórpadlásról mindvégig lelógó akasztófa, a kötélhurok, a görcsbe rándult tengerekhez hasonló „fák” stb.) kavalkádja, a Bodor Péter és Gróf Rhédey Claudia szerelméhez nem nagyon illő, talán az elidegenítést szolgáló Daphnisz— Cloé-mese egy kissé alpáribb hangja, a tüszszentő játékkal fölöttébb leleményes, bár nem új, bírósági ítélethirdetés, ha az egészet nem vonja egységbe egy határozott, tiszta, lehet, hogy megkérdőjelezhető, de akkor is karakteres rendezői látomás. A gyulai, ősbemutatón úgy gondoltam, hogy Sík Ferenc, levonván a sietős fölkészülés tapasztalatait, újraolvasván és értelmezvén Sütő András új szövegét, képes a Nemzeti Színház színpadán valaminő rendet teremteni. Amelyben leginkább az író mondanivalójának a szolgálata érvényesül. Ennek a kisvárosi történelemnek lehet valamennyire meghatározója a zene, a tánc, a jól-rosszul megválasztott mozgások már-már miriádja, sőt a túlontúl színesre sikeredett érzelemvilág is, ha szigorú, következetes ellenpontként ott a rendező szinte mértani fegyelme, amely értelmezni igyekszik az egy kicsit édesbús, egy kicsit a giccs felé hajló világot. Az ugató madár kőszínházbeli megidézésén, sajnos, ez hiányzott. Szinte lehetetlen megjósolni, hogy egy következetes, nem ennyire színes rendezői felfogásban milyen súllyal szerepelhettek volna a színészek. Koncz Gábor m.v. (Bodor Péter) karakterteremtő igyekezete, kivéve a félresikerült Daphnisz és Chloé-jelenetet, így is látszik, Ferenczy Csongor (Pe Vencel), Huszár László (Gernyeszegi Németh János), Mihály Pál (Komiszszár) és Botár Endre — az előbbi kettő keménységével, az utóbbi karikírozó hajlamával — jól adta vissza e furcsa történelmi panoptikum légkörét. Sörös Sándor (Makk József) ezúttal is a leghatározottabb egyéniség volt. Fülöp Zsigmondról (Bolond) is elmondható ez, bár határozottabb színészvezetéssel izgalmasabb lehetett volna — nem olyannyira érzelmes — irodalmi idézetekre épülő értelmező játéka. Varga Mária (Gróf Rhédey Claudia), sajnos, szereposztási tévedés áldozata. Ebben a világban, mert gesztusai mesterkéltek, nincsen otthon. Ilyen színpadi zűrzavar láttán az ember önkéntelenül felsóhajt. Istenem, ha Harag György élne! De a kolozsvári, ám országhatáron kívül is ismert rendező, sajnos nem él. És a magyar színház olyan, amilyen.