Pesti Hirlap Vasárnapja, 1928. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)
1928-07-01 / 27. szám
i ■ 9 • 2 ■ 8 U L ! U 5 I VASÁRNAPT VASÁRNAPJA ÚTKÖZBEN. FELJEGYZÉSEIM ÉLETEMRŐL ÉS EDDIGI PÁLYAFUTÁSOMRÓL. IRTA: FEDÁK SÁRI. XLI. Az előzetes érdeklődés, konkoly hintés Beöthy és közöttem már régen elkezdődött. Nem voltunk már olyan barátok, mint azelőtt. Ennek nagy részben, sőt talán egészen én voltam az oka. Kellemetlen lehet egy színigazgatónak, mikor a primadonnájától, akire egész színháza bazírozva van, egyebet sem hall, mint olyan kijelentéseket, hogy csak eddig és eddig játszik, hogy ez aztán a legutolsó darab, amiben fellép, hogy hova fog utazni, mikor végképen elhagyja a színházat, örökösen terveket csinál, amelyekben minden benne van a világon, csak a színház nem, amelyben játszik. Közben ide-oda ugrál, elmegy máshová játszani, megbízhatatlan, kiszámíthatatlan. Bizony nem volt csoda, hogy Rákosi Szidi is, Beöthy is, szüntelen csak Fedák-utódot kerestek. Egyszer — emlékszem — ragyogó arccal mondta is Beöthy: — Na, Zsazsa, azt hiszem, megtaláltuk az utódodat, de száz százalékig. Ez a Szilágyi Dusi a legnagyobb ígérvény, akit még eddig láttam. Én ettől a kijelentéstől cseppet sem voltam sértve, mert hiszen sokkal jobban szerettem Lacit is, Szidi nénit is, semhogy ne a legjobbat kívántam volna nekik. Tiszta szívemből a legjobbat. Miután elhatározásom komoly volt, hogy örökre elhagyom a színpadot, mi sem volt tehát természetesebb, hogy keresték azt a színésznőt, ki tovább hajtja azt a fogatot, melyet én elindítottam. Azt azért, nem mondom, egy kicsit soknak találtam, hogy a „legnagyobb ígérvény, akit eddig láttam“. Ennyire már nemóhajtottam az ügyet. Az utódok kérdésébe nagyon szívesen belementem, de csak bizonyos percentig. Egy százpercentes utódot kicsit túlzottnak találtam. Az nem is jó. Olyan nincs is. Az nem is egészséges. Mint ahogy nem lehet százpercentes alkoholt inni. Kedves, kitűnő Laci .. hányszor kerested az utódomat, szőkében, barnában, magasban, soványban, vöröshajúban, kékszemüben, szelídben, fiatalban, táncosnőben, énekesnőben, urilányban, grübnükben, boblábakkal, szibillnyakkal, bojtárgyerekszívvel... Milyen igazad volt! Nekem nem volt igazam, mikor a te utódodat kerestem. Pedig én is kerestem. Én is próbáltam mindenféle igazgatót: szőkét, barnát, alacsonyt, magasat, kopaszat, soványat, pocakosat, hozzá nem értőt, elbizakodottat, csinosat, energiátlant, hiút, saját viccein nevetőt és amilyet akarsz. Szüntelenül kerestük egymás utódját, pedig mind a ketten tudjuk, hogy ez az igyekezet reménytelen, mert egyikünk sem fogja megtalálni. Mikor visszatértem a nagy katasztrófa után a színpadra, Pest ezzel az utódkereséssel akarta megmérgezni a Beöthy és közöttem fennálló baráti viszonyt. De ez csak az egyik nyíl volt, melyet lövöldöztek. A másik az volt, hogy Beöthy volt az, aki az újságokban a Vidtor-ügy egész stratégiáját csinálta, mégpedig azért, hogy ezzel a manőverrel lenyomja a magas árfolyamomat és alacsonyabb kurzuson vásárolhassa vissza a Fedák-papírokat. Megjegyzem, ha mindez igaz lett volna, nagyon zseniális kombináció lett volna a részéről. Én ha igazgató lettem volna, pontosan úgy cselekedtem volna. Tűrhetetlen az, kérem, mikor egy beképzelt, elkényeztetett primadonna elkezd ugrálni. Mikor azt hiszi magáról, hogy ő találta fel a melegvizet. Nagyon okos dolog az: olyankor egy csípős virgáccsal jól rásuhintani, akár direktornak, akár a sorsnak. Ez persze csak a tehetségesekre vonatkozik, akikért kár, ha tönkremennek. Aki nem elég tehetséges az ilyen nagy mérkőzések előidézésére és annak megvívására, az úgysem elég érdekes, hogy sokat beszéljünk róla. Mikor azt mondom: Pest, akkor sohasem a budapesti közönséget értem. Pest is más és a budapesti közönség is más. Ez kettő. Mégpedig különböző kettő. Először a budapesti közönség, a Barátom, ezzel rendben is van a dolog. Amivel nincs rendben a dolgom, az a Pest. Szeretném értelmesen megmagyarázni, hogy életemnek ezek az örökös kavarodásai hol kezdődnek és miért történnek. Ezeket Pest csinálja Az én Pestem. Az a Pestem, amely ha nem volna, nem is volna szép az élet. Mert nem volna, aki fütjön, hogy annál sebesebben szaladjak, nem volna, aki olyat rúgjon életem labdájába, hogy szinte a magasba röpít vele Egy tehetséges ember számára nincs szebb intézménye a Gondviselésnek, mint az ellenségei. (Illusztrációinkat műmellékletünkön, a Képes Pesti Hírlapban közöljük.)