Pesti Hirlap Vasárnapja, 1928. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)

1928-07-01 / 27. szám

i ■ 9 • 2 ■ 8 U L ! U 5 I VASÁRNAPT VASÁRNAPJA ÚTKÖZBEN. FELJEGYZÉSEIM ÉLETEMRŐL ÉS EDDIGI PÁLYAFUTÁSOMRÓL. IRTA: FEDÁK SÁRI. XLI. Az előzetes érdeklődés, konkoly hintés Beöthy és közöttem már régen elkezdődött. Nem vol­tunk m­ár olyan ba­rátok, mint azelőtt. En­nek nagy részben, sőt talán­­ egészen én vol­tam az oka. Kelle­metlen lehet egy szín­igazgatónak, mikor a primadonnájától, akire egész színháza bazí­­rozva van, egyebet sem hall, mint olyan kijelentéseket, hogy csak eddig és eddig játszik, hogy ez aztán a legutolsó darab, amiben fellép, hogy hova fog utazni, mikor végképen elhagyja a színházat, örökösen terveket csinál, amelyekben minden benne van a világon, csak a színház nem, amely­ben játszik. Közben ide-oda ugrál, elmegy más­hová játszani, megbízhatatlan, kiszámíthatat­lan. Bizony nem volt csoda, hogy Rákosi Szidi is, Beöthy is, szüntelen csak Fedák-utódot ke­restek. Egyszer — emlékszem — ragyogó arccal mondta is Beöthy: — Na, Zsazsa, azt hiszem, megtaláltuk az utódodat, de száz százalékig. Ez a Szilágyi Dusi a legnagyobb ígérvény, akit még eddig láttam. Én ettől a kijelentéstől cseppet sem voltam sértve, mert hiszen sokkal jobban szerettem La­cit is, Szidi nénit is, semhogy ne a legjobbat kí­vántam volna nekik. Tiszta szívemből a legjob­bat. Miután elhatározásom komoly volt, hogy örökre elhagyom a színpadot, mi sem volt tehát természetesebb, hogy keresték azt a színésznőt, ki tovább hajtja azt a fogatot, melyet én elin­dítottam. Azt azért, n­em mondom, egy kicsit soknak találtam, hogy a „legnagyobb ígérvény, akit eddig láttam“. Ennyire már nem­­óhajtottam az ügyet. Az utódok kérdésébe na­gyon szívesen belementem, de csak bizonyos percentig. Egy százpercentes utódot kicsit túl­zottnak találtam. Az nem is jó. Olyan nincs is. Az nem is egészséges. Mint ahogy nem lehet százpercentes alkoholt inni. Kedves, kitűnő Laci .. hányszor kerested az utódomat, szőké­ben, barnában, magasban, soványban, vörösha­­júban, kékszemüben, szelídben, fiatalban, tán­cosnőben, énekesnőben, urilányban, grübn­ük­ben, boblábakkal, szibillnyakkal, bojtárgyerek­szívvel... Milyen igazad volt! Nekem nem volt igazam, mikor a te utódodat kerestem. Pedig én is kerestem. Én is próbáltam mindenféle igazgatót: szőkét, barnát, alacsonyt, magasat, kopaszat, soványat, pocakosat, hozzá nem értőt, elbizakodottat, csinosat, energiátlant, hiút, sa­ját viccein nevetőt és amilyet akarsz. Szüntele­nül kerestük egymás utódját, pedig mind a ket­ten tudjuk, hogy ez az igyekezet reménytelen, mert egyikünk sem fogja megtalálni. Mikor visszatértem a nagy katasztrófa után a színpadra, Pest ezzel az utódkereséssel akarta megmérgezni a Beöthy és közöttem fenn­álló baráti viszonyt. De ez csak az egyik nyíl volt, melyet lövöldöztek. A másik az volt, hogy­ Beöthy volt az, aki az újságokban a Vidtor-ügy egész stratégiáját csinálta, még­pedig azért, hogy ezzel a manőverrel lenyomja a magas ár­folyamomat és alacsonyabb kurzuson vásárol­hassa vissza a Fedák-papírokat. Megjegyzem, ha mindez igaz lett volna, nagyon zseniális kombináció lett volna a részéről. Én ha igaz­gató lettem volna, pontosan úgy cselekedtem volna. Tűrhetetlen az, kérem, mikor egy bekép­zelt, elkényeztetett primadonna elkezd ugrálni. Mikor azt hiszi magáról, hogy ő találta fel a melegvizet. Nagyon okos dolog az: olyankor egy csípős virgáccsal jól rásuhintani, akár direk­tornak, akár a sorsnak. Ez persze csak a tehet­ségesekre vonatkozik, akikért kár, ha tönkre­mennek. Aki nem elég tehetséges az ilyen nagy mérkőzések előidézésére és annak megvívásá­ra, az úgysem elég érdekes, hogy sokat beszél­jünk róla. Mikor azt mondom: Pest, akkor sohasem a budapesti közönséget értem. Pest is más és a budapesti közönség is más. Ez kettő. Még­pe­dig különböző kettő. Először a­ budapesti közön­ség, a Barátom, ezzel rendben is van a dolog. Amivel nincs rendben a dolgom, az a Pest. Szeretném értelmesen megmagyarázni, hogy életemnek ezek az örökös kavarodásai hol kez­dődnek és miért történnek. Ezeket Pest csinál­ja Az én Pestem. Az a Pestem, amely ha nem volna, nem is volna szép az élet. Mert nem volna, aki fütjön, hogy annál sebesebben sza­ladjak, nem volna, aki olyat rúgjon életem lab­­dájába, hogy szinte a magasba röpít vele Egy tehetséges ember számára nincs szebb intézmé­nye a Gondviselésnek, mint az­­ ellenségei. (Illusztrációinkat műmel­lékletünkön, a Képes Pesti Hírlapban közöljük.)

Next