Pesti Hirlap Vasárnapja, 1928. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)

1928-07-01 / 27. szám

1928 Julius 1. A PESTI HÍRLAP VASÁRNAPJA mmwmph—na»1 m» .................. ■" ügynök elment professzor Straitoschina^. &.] a legnagyobb tanítómestere volt a német nyelv­nek, hogy tanítana engem. Strakosch kereken visszautasította, azzal a megokolással, hogy magyarokat nem tanít, mert rengeteg baja van velük. Bárd azonban addig könyörgött, míg végre is megengedte, hogy elvihessen legalább bemutatni. Bambergerstrasse sieben. Ez is felejthe­tetlen emlék. Meredek falépcsőkön tornáztuk fel magunkat az ötödik emeletre, hol a nagy Professzor a sarkon, két erkély között, tele vi­rágokkal, lakott és tanított. Mikor Bárd bemu­tatott, semmi különösebb benyomást nem te­hettem rá, jóformán meg sem nézett, de azonnal az orrom elé tartott egy német könyvet, még­pedig azonnal Goethét, még­pedig azonnal Cla­­vigot, hogy valamit olvassak belőle. Azt hittem, most van az a pillanat, mikor megnyílik alat­tam a föld. Német betűket németül olvasni, ez igazán több volt, mint amennyit egy érző kebel elbír Egy huncut szót nem tudtam Goethe nyel­véből, hát hogy lehet tőlem olyan emberfelettit kívánni, hogy egyszerre olvasni kezdjek. Az is­kolában soha sem mentem német órára és ha mentem is, nem sok haszon volt belőle, mert egy kukkot sem tanultam. Mikor Strakosch látta, hogy az olvasással nagy baj van és túl­­közel is tartom a könyvet, mert rosszak a sze­meim, azt mondta: szavaljak valamit. Ettől pláne leestem a székről. Hogy tudjak én sza­valni, mikor még annyit sem tudtam mondani, hogy jó napot. Látva a nagy zavarodottságomat, azt mondta, hogy akkor legalább mondjak két­­három szót, hogy a hangomat hallja. Sajnos, azzal a pár szóval sem rendelkeztem. Végül ki­sült, hogy egy árva teremtett szót nem tudok és az ábécétől kell kezdenem. Energikusan ki­jelentette, hogy ő erre nem vállakozik, mert ő nem elemi iskolai tanító. Bárd végül már majd­nem letérdepelt előtte, hogy legalább csináljon velem egy kéthetes próbát és ha akkor is ezen a véleményen lesz, hát nem kérjük tovább. Ebbe nagynehezen belement és másnap délután hat órára magához rendelt az első órára. Professor Alexander Strakosch. Nagyszerű állomása életemnek. Professzor Strakosch ... Egy kis alacsony, gnómszerű figura volt, hosz­­szu szakállal, sok és hosszú hajjal, melyet meg­megrázott szavalás közben. Lelkes, csupa mély érzéstől ragyogó szeme szinte világított, mikor valamit előadott. Professzor Strakosch magyar volt. A német nyelv legnagyobb mestere­­ ma­gyar volt. Eperjesen született. Alakjánál fogva sohasem lehetett színész, de a színészek min­den nagy tulajdonságával rendelkezett. Soha nem hallottam úgy beszélni németül, soha úgy szavalni, soha úgy valamit előadni. Olyan lá­gyan hangzott a szájából a német nyelv, hogy sokszor úgy rémlett, mintha franciául beszélt volna. Franciául is tökéletesen beszélt és elő­szeretettel viseltetett a „nazal“ hangok iránt. Nagyon picit az orrából beszélt. Tökéletes tanár volt. Az összes Reinhardt-színészeknek tanító­mestere. Ha valamelyik színész a próbán nem jól beszélt, ezért Reinhardt rögtön Strakoscht tette felelőssé. Mindenki nagyrabecsülte és sze­rette. Legelsősorban Reinhardt. Engem 1908 ja­nuárjában kezdett tanítani. Rögtön Goethével kezdte. Mindennap este hét órára rendelt ma­gához. Az első két félóra után már egy óra hosszat foglalkozott velem. A hét végén már m­asfer­ura tett a tanulási idő. A második hét végén már két teljes hosszú órán át tanított. Végül már volt olyan nap, hogy éjfélkor kerül­tem haza az órámról. Az igaz, hogy meg is taní­tott. Meghatottan gondolok arra a szívbeli oda­adásra, mellyel velem foglalkozott. Fogalma sem volt róla, ki vagyok. Csak annyit tudott, hogy Budapestről jöttem. A második hét végén, mikor is hibátlanul mondtam el egy Heine-ver­­set, egyszer csak élesen rámnéz, vizsgálgat és azt kérdi: — Eigentlich wer sind Sie, Fräulein? Was haben Sie bisher gemacht? Dadogtam és szörnyűséges hibásan ki­nyögtem, hogy kérdezze meg Beregit, az majd megmondja, hogy hol voltam és mit csináltam idáig. Beregi Oszkár szintén nála tanult. Még akkor is tanult, mikor már Reinhardtnál óriási sikerei voltak. Mikor Beregit kérdezgetni kezdte rólam, az majdnem leesett a lábáról, össze­csapta a kezeit és csak azt hajtogatta: — De ez, kérem, lehetetlen. Itt valami félreértésnek ívelt lenni. Az, kérem, teljes töké­letességgel lehetetlen, hogy Fedák Sári németül tanuljon. Fedák Sári annyira magyar és any­­nyira típusa a fajának, annyira a János vitéz, hogy itt mégis csak valami félreértésnek kell lenni. Másnap a professzor berendelt a Beregi órájár­a. Mikor beléptem, mosolyogva köszöntöt­tem: — Guten Tag, Oscar, wie geht es dir? Tátva maradt a szája. Még mindig nem hitte el, hogy Kukorica Jancsi kisbojtár német szóra adta magát. Bizony nehéz volt azt elhin­­ni. Strakosch azután mindent megtudott rólam. Hihetetlenül imponált neki, amit csináltam. Tiz koron a népszerűségi differencia miatt elővet­tem az ábécés könyvet és élőbről kezdtem az életemet. Két hónapon belül úgy mondtam Goethét és úgy játszottam Puckot a Sommer­­nachtstraumban, hogy azt bizony meghallgat­hatta akárki.­­ Leghálásabb közönségem Reinhardt volt. Reinhardttal a következőképen ismerkedtem meg: Megnéztem a Deutsches Theaterben a „Dia Räuber“ című darabot, melyben Beregi ját­szotta Carl Moor szerepét. Az első sorban ültem és boldogan tapsoltam pozsonyi kollégámnak, akinek minden vitán felül álló, óriási sikere volt. Színház után megvártam és gratuláltam neki. Azt mondja: — Te Zsankó, van itt a Deutsches Theater alatt a pincében egy kis kocsma, D. T. a neve, mi annyit jelent, Deutsches Theater. Ott szok­tunk mindennap vacsorázni. Reinhardt is. Gyere. — De kedves Oszkár, én egy veszekedett szót nem tudok velük beszélni, mi a csudát csi­náljak én ott? — feleltem ijedten. — Az nem baj. Legalább hallani fogod a német beszédet, ami nagyon hasznos lesz neked. Ezzel már tuszkolt is lefelé a lépcsőkön a Dete-pincébe. Reinhardt már ott ült az elmarad­hatatlan udvarával és a még elmaradhatatla­­nabb szép és kedves Eise Heimssal. Kitünőlege­­sen rosszul éreztem magamat. Mert az még nem lett volna baj, hogy én nem tudtam beszélni ve­lük, de az volt a tragédia, hogy nem értettem, amit ők beszélnek. Beregi egyebet sem tett, mint fordította, amiket Reinhardt hozzám ad­­resszált és amit én magyarul válaszoltam.

Next