Pesti Hirlap Vasárnapja, 1929. július-december (51. évfolyam, 27-53. szám)
1929-07-07 / 27. szám
2 A PESTI HIT LAP VASÁRNAPJA 1929 julius 7. gyufát gyújtottam. A tűz látása annyira megijesztette a bestiát, hogy morogva elugrott. Ettől fogva a tigris már a kora délutáni órákban bejött a faluba. Egy napon négy óra felé, a folyó túlsó partján egy sziklán láttuk állni és onnan kémlelt át hozzánk. A folyó nagyon sekély volt, alig öt hüvelyk mély, de nagyon széles és tele zátonyokkal A tigris ott állt a sziklán, a falut nézte és jókedvűen kurrogott. Minthogy Indiában a kormány nem engedi meg a népnek a fegyverviselést, az esetben, ha valamely falunak a közelében garázdálkodik a tigris, angol hivatalnokot kell hívni, hogy a vadállatot megölje. Értesítettük tehát a kerületi elöljárót. Egy pár nap múlva pufók angol érkezett közénk. Az angol vörös képe az indiai nap alatt még vörösebbnek látszik. Indiában határozott szabályok szerint történik a vadászat. Az olyan állatra, mely gyengébb, mint az ember, nem lőnek és a tigriseket és leopárdokat előbb figyelmeztetik. Ennek az elmulasztása többnyire büntetéssel jár. Amikor az angol hivatalnok megérkezett, megengedték nekem, hogy magammal vigyem az elefántomon és a szabadban megmutassam, hogy Kari alkalmas a vadászatra. A hivatalnok néhány lövést tett és egy pár madarat lelőtt. Kari, aki sohasem hallott azelőtt lövést és akitől mindenki ezt várta, hogy meg fog ijedni, egyáltalában nem törődött a golyózáporral. Bensejjben ugyanis meg volt győződve, hogy ő a dzsungel ura és így semmi sem hozhatta ki a sodrából. Indiában, azt mondják, ez a főismertető jele az előkelőségnek. Nyilvánvaló tehát, hogy Karinak az elődei alighanem nagyon előkelő elefántok voltak. . A hivatalnok, miután még egy pár madarat leterített, kijelentette, hogy Kari alkalmas a vadászatra, így azután egy napon, hajnali négy óra felé, útnak indultunk. Flótázva ültem elefántomnak csaknem a nyakán, míg a hivatalnok külön az ő részére készített bandában ült, mert nem szokta meg, hogy elefánton másképpen lovagoljon. Átkeltünk a folyón és mélyen belovagoltunk a dzsungelbe. Elől hajtók mentek nagy csapatokban, hogy a dzsungelt minden irányban átkutassák. Handával az elefánt hátán lovagolni ,z a dzsungelén nagyon nehézkesen megy és csak fáradságosan törhettünk magunknak utat az ágakon és gallyakon keresztül. Már legalább két órányi utat tettünk meg, amikor tisztáshoz értünk. Abban állapodtunk meg a hajtókkal, hogy az összes állatokat erre a helyre terelik össze. Nagyon lármás volt a napfelkelte ezen a reggelen, semmi nyoma sem volt annak a szelíd és szívderítő hallgatásnak, amely különben a dzsungelben a nap ébredésének közeledtét jelzi. Nagyon rossz volt a hangulatom, Kari pedig úgy látszott, halálosan unatkozott. Egyik ágat a másik után rántotta le ormányával, belekóstolt mindegyikbe, aztán eldobta. Vendégünk az elefánt hátán csak az angol nyelvet értette és minthogy én akkor még egyáltalában nem tudtam angolul, nagyon keveset beszéltünk egymással és csak jelek által érintkeztünk, legelőször is egy falka antilop került a szemünk elé. Mint smaragdzöld vízben a lángoló arany, úgy suhantak el előttünk. Távozásukat rövid csend követte, amelyet csakhamar egy orrszarvúnak a böfögése és lihegése tört meg. Mint rendesen, mindent letiporva és elpusztítva, egyenes vonalban törtetett előre. Kari elfordította a tekintetét, mert az elefántot mindenkor undorodással tölti el az orrszarvú szemtelen lármája. Közvetlen utána felfegyverzett vadkan robogott el fekete lándzsával mellettünk. Mindenféle állatok, hiúzok és vadmacskák követték és itt-ott egy foltos bundájú csita. Elkerülték a tisztást és fedezék alatt igyekeztek maradni, lombok és tűtáblák mögött, mert megneszelték a figyelmeztető jelt: ember és elefánt! Itt-ott szenvedélyes morgás ütötte meg a fülünket. A hivatalnok, amikor ezt a hangot hallottuk, felkapta a puskáját és célzott. Aztán rövid csend következett és ekkor hallottuk a hajtók kiáltozását, amint a távolból mind közelebb és közelebb jöttek. Aztán hirtelen egy elefántnyáj vonult el. Nem csináltak zajt és nem hagytak nyomot maguk után, vándorló dómokként haladtak el előttünk. Megint felhangzott, ezúttal közvetlenül mellettünk, a dühös morgás. A hajtók egész közel kiáltoztak, de a közelgő tigris ordítására valamennyien el-némultak. A tigris egy ugrással a tisztáson termett, de a következő pillanatban eltűnt; láttuk, amint bokortól-bokorhoz sompolyog és amikor megállt, egy, pillanatra a hátulsó lábait is láthattuk. A hivatalnok minden figyelmeztetés nélkül lőtt és a tigris mint a villám, egyetlen bődületes ugrással az elefánt előtt termett. Kari felágaskodott, hátrált és hátával egy, fának támaszkodott. A hivatalnoknak, minthogy ebben a helyzetében nem lehetett volna másképpen, mintha a fejembe küldi a golyót, várnia kellett. A tigris egyet ugrott és az elefánt oldalánál állt, olyan közel a bandához, hogy egy fegyvernek a hoszsza sem maradt közte és a hivatalnok között Én kivettem a flótát a számból és elkedztem az angolt átkozni. — Te disznó, te, — kiáltottam —■ miért nem figyelmeztetted, mielőtt lőttél? Ki hallott már olyat, egy állatot megölni, anélkül, hogy a szemébe néznél! Vagy meg tudsz te ölni egy tigrist úgy, hogy a hátulsó lábába ereszted a golyót? A hivatalnok halálsápadt volt’ ijedtében. Kezében tartotta a puskát, a tigris azonban már a mancsát nyújtotta be a bandán keresztül, hogy ellenfelét megragadja. A hivatalnok nem tudta, hogy mit tegyen. Kari teljes erejével rázta magát, de nem tudott a ragadozótól megszabadulni. Nagy kínjában trombitált, mert a tigrisnek a karmai húsába fúródtak. Fölemelte ormányát, felágaskodott és nekiugrott a mögötte levő fának. De még így sem tudta a tigrist magáról lerázni. Mentül inkább közeledett a tigris mancsa a hivatalnokhoz, ez annál jobban odalapult a banda oldalához. Meglehetős gyorsan az elefánt hátulsó részéig hátrált és ilyen módon a banda egy olyan zugába került ahonnan mégis egy fegyvernek a hossza választotta el a tigristől. Én láttam, amint a tigris szemei előbb kivörösödnek és aztán elsárgulnak és hallottam vérfagyasztó mozgását, melyet csak akkor szokott megszólaltatni, amikor már egészen biztos abban, hogy a zsákmányát hatalmába keríti, azt a morgást, amely az áldozatot megdermeszti. Minthogy láttam, hogy az angol nem tudja magát megvédeni, és meg voltam győződve arról, hogy áldozatul esik a tigrisnek, tudatára ébredtem annak, hogy nekem kell cselekedni, mégpedig nagyon gyorsan. Abbahagytam a káromkodást és az elefánt fülébe ordítottam a „nagy kiáltást“. Kari előrement egy vastag ág köré fonta az ormányát és nagy recsegéssel kirántotta a fát a földből. A tigris azonnal a zaj irányába tekintett. Ebben a pillanatban a feje egészen közel volt hozzám, de úgy látszik, nem tudta, hogy engem támadjon-e meg vagy első áldozatához térjen vissza, úgy éreztem, mintha órák teltek volna el. Majd sóbálvánnyá meredtem a rémülettől. De tudtam, hogy ha a félelem erőt vesz rajtam, elvesztem, így hát összeszedtem magamat. Kari most azon fáradozott, hogy ormányával csapást mérjen a tigrisre, de nem tudott a közelébe férkőzni.