Pesti Hirlap Vasárnapja, 1932. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)
1932-01-03 / 1. szám
4 Újévi malac. Szilveszter éjszakáján éttermekben, kávéházakban és egyéb nyilvános helyeken körülhordoznak egy-két visítozó disznó-csecsemőt és mi: férfiak, nők, fiatalemberek, aggastyánok, lányok, asszonyok egymást letaposva, jobbra-balra öklözve igyekezünk a kétségbeesetten kapálódzó állat közelébe jutni. Ha ott vagyunk, megráncigáljuk a farkát, kitépjük a szőrét, megbábozzuk a fejét, — mindezt abból az önző szándékból, hogy nekünk jó esztendőnk legyen. Mert meg vagyon írva a legrégibb álmoskönyvekben is, hogy: aki pedig Szilveszter éjszakáján újévi malac farkát kitépi — rossz ember nem lehet. Tavaly Szilveszterkor én is azokhoz a boldog emberekhez tartoztam, akik a disznó újszülött közelébe jutottak. Felborítottam egy széket, amelyen jéggel telt pezsgősvödör állt, oldalba boxoltam egy őszhajú nagymamát, letiportam egy fiatalembert, kitéptem egy egyetemi magántanár szakállát, ráléptem egy elsodort hölgy lakkcipőjére — de mégis odajutottam. Megráncigáltam az újévi malac farkát. A malac szemrehányóan nézett rám, de mit törődtem én ezzel a lesújtó tekintettel. Végeredményben mégis az a fontos, hogy nekem jó esztendőm legyen. Volt is ! Januárban elvesztettem egy régen húzódó peremet. Februárban a feleségemet megoperálták. Márciusban végrehajtottak. Áprilisban betörtek a lakásomba. Májusban autószerencsétlenség ért. Júniusban a lányom megbukott három tantárgyból. Júliusban felborultam csónakkal a Dunán. Augusztusban napszúrást kaptam. Szeptemberben leégett a weekend-házam. Októberben felmondott a régi cselédem. Novemberben megbukott egy darabom Budapesten. Decemberben megbukott egy darabom Berlinben. Most pedig rohanok a „Nizza“ kávéházba, hogy Szilveszterre asztalt foglaltassak a családomnak. Meg akarom ráncigálni az újévi malac farkát. Hogy jövőre ismét szerencsém legyen. László Aladár. (fotó: Kelen Mártist.)