Pesti Hirlap Vasárnapja, 1932. július-december (54. évfolyam, 27-51. szám)

1932-08-14 / 33. szám

December tizennyolcadikán Blagiatov Vaszili elvitte a szerkesztőségbe első művét, a ,,Karácsony előestéjén“ cirl­ elbeszélést, mely nem volt jobb és nem volt rosz­­szabb, mint a többi elbeszélés, amiket írni szoktak. Ar­ról szólt, hogy Mitska, a kényszermunkából megszökött fegyenc, az u. n. „Vampír“, karácsony előestéjén gyil­kosságot akar elkövetni. Egy kis külvárosi házacskához lopódzott, szúrós te­kintettel bekémlelt az ablakon, hogy megtudja, ki legyen az az áldozat, melyet ma legyilkolandó lesz. Szemei egy halovány beteg asszonyt pillantottak meg, aki olyan szegény volt, hogy még tüzet sem tudott rakni a kály­hában és ezért —­ nagyon természetesen — kis éhező leánykáját, akit ölében tartott, saját testével igyekezett némileg melengetni. Az asztalon egy száraz kenyérkaréj feküdt, minden, ami hajdani gazdag háztartásából meg­maradt neki. Valami Ural megih­letésnek engedve, a szerző eltért a főtémától és beszámolt arról, hogy vándorolt ennek az asszonynak hites férje vonat által történt átgázolta­­tása következtében a túlvilágra. Bár a gonosztevő mit­­sem tudhatott erről a kitérésről, már az eléje táruló látványtól annyira meg volt törve, hogy — könnyeit nagynehezen leküzdve — berohant a házba, letépte kö­penyegét magáról és betakarta vele az anyát és gyer­mekét ; azután kivette utolsó három rubeljét a zsebé­ből és a szegény asszonynak kezébe nyomta, ezekkel a szavakkal: „A gyermeknek — karácsonyfára!“ (Ez a pénz, — tessék erre ügyelni! — bármily hihetetlenül hangzik is, tisztességes munka keresménye volt.) Az­után valamennyi előbbeni gonosztette miatt érzett mély bűnbánattal kiszaladt a házból, ki a mezőre, a hófer­­getegbe. A fiatal szerző alighanem nem egykönnyen tudta el­határozni, mi történjék ezután hősével, de mégis volt szíve ahhoz, hogy orozva megfagyassza és hogy eme saját, noha csak fantáziában véghezvitt bűntényét el­palástolja, a hullát alaposan befuvatta hóval, úgyhogy az teljesen láthatatlan lett. A megható elbeszélés vége körülbelül így hangzott : „Üvöltött és dühöngött a hóvihar, mintha diadalmas­kodna a gonosztevőn. Mosollyal az ajkán halálos álomba merült Mityka, h így vezekelte le sok gonosztettét... A hóvihar pedig tovább dühöngött.“ Ezt az elbeszélést kinyomtatták és nagy tetszést ara­tott. Blagiatov Vaszili az ünnepet fiatal dicsőségének ragyogó mámorában töltötte el és csak húshagyó kedd idejében tudott újra magához térni; ekkor már közele­dett húsvét. Az ifjú szerzőt nyugtalanság és bánat gyö­törte. Nagycsütörtökön íróasztalához ült és megragadta a tollat. Hosszú ideig dörzsölte tehetséges homlokát, hogy elméjéből egy új megható témát szorítson ki, de semmi, semmi sem jelentkezett. Már-már sajnálta, hogy TISTA:AVERESEM«­ miért aknázta ki a bűnbánó gonosztevőt ily meggondo­latlanul karácsonyi alkalomból, mikor a bűnöst oly ki­tűnően foghatta volna el a bűnbánat majd csak húsvét idejében! Hirtelen zseniális eszméje támadt: előkoto­rászta a füzetet, melyben elbeszélése megjelent, izzó te­hetségének sugaraival megolvasztatta a havat, különböző helyeken nagy templomi harangot aggatott fel és ahol ezelőtt vihar és hófúvás tombolt és dühöngött,, ott most hatalmas húsvéti harangszó zúgott fel; a beteg anya azonban ugyanazon a helyen ült, éhező gyermekével ölé­ben és most a húsvéti kalácsot nélkülözte és a hozzá­tartozó színes tojásokat (a karácsonyfa helyett). Mitika, aki most „Petika, a vérszopó“ névre hallgatott, még húsvét előestéjén sem tudott letenni gyalázatos szo­kásáról, újra ama bizonyos házhoz lopódzott, azzal a szán­dákkal, hogy megöli a két szerencsétlent, látva azonban nyomorukat, annyira meghatódott, hogy ez alkalommal öt rubelt adományozott (az író úgy vélte, hogy 3 rubellel meg kell toldania az összeget, a télikabát kompenzációja fejében, mely most nem szerepelt, minthogy a szegények­nek ebben az évadban nem volt szükségük rája). Azonban, hogy eme irodalmi termék kerek formájú és logikus legyen, annak elengedhetetlen követelménye volt Petyka halála, hogy gyalázatos és megbotránkoztató élete ne maradjon büntetlen. Ezzel szemben viszont jelent­kezett az akadály is: honnan lehetett havat és jeget venni? A gonosztevőnek izzó napsugarak által való elpusztí­tása n­em jöhetett komolyan számításba, mivel ez nem látszott egész élethűnek és valószínűnek! A cselekményt az egyenlítő vidékén lejátszatni — újból túl komplikált és nehéz átgyúrása a történetnek. Cselhez kellett tehát 10 ap

Next