Pesti Hirlap Vasárnapja, 1933. január-május (55. évfolyam, 1-22. szám)

1933-01-01 / 1. szám

• 55-1 K­S ÉVFOLYAM 1- SZÁM 1 • 9 • 3 • 3 JANUÁR 1. VASÁRNAPPesti Hírlap """ VASA­RNAPJA 1 1 UJ év, VAGY UJ KORSZAK ? Írta: SIHÁNYI MIKLÓS Újév napján az ember kissé megilletődik. Mintha egy percre megállna az idő. Mintha a múlt és a jövő közé beékelődött volna egy pillanat, amelyben kinyílik sze­münk és meglátjuk a dolgok titkos értelmét és rendjét. Az ember voltaképpen mindig a pillanatoknak él. Újév napján azonban észrevesz bizonyos nagy összefüggéseket, amelyek a múltban kialakultak és belevilágítanak a jö­vőbe. Néha úgy érzi az ember, mintha lezárult volna egy korszak, valami elmúlt és valami közeledik. A dátumok nagy hatással vannak ránk. Az aranylakodalom napja a legetnikusabb embert is költővé teszi. Egy évszázad for­dulóján mindenki egy kissé történetbúvár és filozófus lesz. Úgy képzeli az ember, mintha a kerek számok va­lami kerek egységet is jelentenének a maga, az emberi­ség, vagy a világegyetem életében. A Krisztus után való ezredik esztendőben mindenki a világ végétől rettegett. Mintha az emberiség elvesztette volna az eszét, rettegés­ben és elkeseredett, szilaj tombolásban várta az utolsó ítélet napját. Olaszországban járványszerűen tört ki ez a téboly. Az emberek készültek a halálra. Vad keserű­séggel orgiákat rendeztek, hiszen már úgyis minden mindegy. Sokan öngyilkosok lettek félelmükben. A keresztény időszámítást Krisztus születésétől kezd­jük el, pedig nem is tudjuk biztosan, hogy mikor szüle­tett az Ember Fia. A naptárkészítők öt vagy hat évvel tévedtek. De nekünk mindegy. Annyi bizonyos, hogy Krisztus születésével új korszak kezdődött az emberiség életében. A klasszikus világ kiélte önmagát és utólérte az önmegsemmisülés végzete. A római civilizáció elérte csúcspontját. Olyan óriási birodalmat alkotott, amely már nem tudta tovább kormányozni magát. Beállt vala­miféle túlorganizáltság, a központi hatalomnak egy olyan túltengése, amely után csak az anarchia következhetett. Minden hatalom és minden kincs Róma tulajdona volt. Az antik kapitalizmus tetőfokát érte. Rómában kétmillió ember élt mint rabszolga, akik felett mintegy kétszáz mérhetetlen gazdagságú és hatalmú kapitalista uralko­dott. A legnagyobb kapitalista maga a császár volt. Róma megszervezte a világgazdaságot, az egész akkor ismert föld egyetlen vámterületet alkotott, amelyet nagy­szerű utakkal szeltek keresztül-kasul, az utakat kato­nák építették és őrizték. A latin nyelv segítségével be lehetett utazni az egész világot és a római császárok arcképével ellátott pénzen meg lehetett vásárolni az egész világ minden termését. Ha ma Népszövetségről, Páneurópáról, Európai Egyesült Államokról ábrándo­zunk, gondoljuk meg, hogy Krisztus születése idején mindez megvolt már s ha ma világgazdaságról beszé­lünk, ne feledjük el, hogy a római légiók azt is tökéle­tesen megszervezték. Az eredmény? Rómában kétmillió proletár lézengett s annak legnagyobb része munka nél­kül volt. A császárok tartották el őket ingyen gaboná­val, — ma úgy mondanék: munkanélküli segéllyel — ami csak arra volt jó, hogy rászoktassa őket a naplo­pásra és a forradalmakra. Már Augustus észrevette, hogy az akkor civilizált világon túl hatalmas félkörben Galliától Kisázsiáig új és ismeretlen népek közelednek vad hordákban, vagy roppant szervezett tömegekben, katonai alakulatokban, nyers erkölcsökkel, lobogó harci lánggal és félelmetes vitézséggel. A birodalom eleinte játszva elbánt velük. A légiók kitűnően teljesítették kötelességüket. De a bar­bárok tömege nőttön-nőtt s a birodalomban nőttön-nőtt a korrupció. Keleti tanok, keleti szokások és keleti be­vándorlók megmételyezték és elgyengítették Rómát. Az akkori tudósok bizonyos túlkulturáltságról beszéltek, ami alatt a keleti fényűzést, a keleti miszticizmust és a ke­leti erkölcsök degeneráltságát értették. Ez volt akkor a keleti veszedelem. Magában Rómában már több volt az idegen, mint a benszülött. Túlzsúfoltság, lakásínség és lakásforradalmak következtében egy alvilági Róma szü­letett, amelyen nem lehetett uralkodni, csak ideig-óráig lekenyerezni, vagy drákói szigorral féken tartani. Róma mindazokat a beteg tüneteket mutatta, mint amelyeket most mutat valamely európai, vagy amerikai metropolis. Mindenki érezte, hogy nincs tovább. Mindenki a régi jó idők után sóhajtozott s a régi jó időt aranykornak hivták. Szónokok és történetírók, bölcselők és költők a birodalom bukását jósolgatták. Az akkori Spenglerek és Kayserlingek arról panaszkodtak, hogy egy új ember­típus van keletkezőben, vad erkölcsű, barbár harcos­­típus, amely elözönli a birodalmat és letapossa a görög­római kultúra virágait. Mint ahogy most sofőrtípusról és a nyugati kultúra bukásáról hallunk kassandrajós­­latokat. És az új korszak észrevétlenül kezdetét vette. A birodalom felbomlott, a nagy vagyonok széthullottak, a barbárok betörtek Rómába, a légiók megsemmisültek, az éhező tömegek fellázadtak, Róma összeomlott. Nem egyetlen pillanat műve volt ez az összeomlás. Voltak, akik egyáltalán észre sem vették. Most azonban már tisztán látjuk a határköveket, a korszakok letűné­sét és újabb keletkezését. A naptárt most már meg tud­juk csinálni, mert az időszámítás mindig csak utólag lehetséges, és az embernek eszébe jut, vájjon nem ugyan­olyan nagy válságon megyünk-e most keresztül, mint amilyenen keresztül ment az emberiség a római kultúra bukása idején? Ilyenkor, újév napján, amikor egy pillanatra hátra és előre tekintünk, eszünkbe jut a nagy analógia. Vár­jon mit hoz az új év? Hány lépést teszünk az új korszak felé, amelyet társadalombölcselők, politikusok, utópisták, igazi és álpróféták, népboldogítók ígérgetnek? Annyi bizonyos, hogy keményen a talpunkra kell áll­nunk és fel kell vérteznünk magunkat minden eshető­ségre. Az idő gyorsabban halad, mint bármikor azelőtt az emberiség történelmében. Minden új esztendő egy-egy év­tizedet, vagy egy évszázadot jelent. Az emberek boldog új évet kívánnak egymásnak, de titokban mindenki tele van közéleti és egyéni kínzó nyugtalansággal. Mi lesz velünk az új esztendőben? 3

Next