Pesti Hirlap Vasárnapja, 1934. augusztus-december (56. évfolyam, 31-52. szám)
1934-08-05 / 31. szám
— Kezdődik a játék! Több tét nem áll! — hangzik a játékvezető szava, megperdíti a rulett forgó szerkezetét és elindítja ellenkező irányú forgásba a kis csontgolyót is. Mindezt olyan egykedvű, gépies mozdulatokkal teszi, hogy szemmel látható rajta, mennyire unja, mennyire nem érdekli az egész. Sokkal inkább leköti a figyelmét az a pár külföldi, aki most érkezett az asztal mellé és nagyon tanakszanak, melyik számra tegyék a frissen vásárolt zsetonokat. Az asztal körül ülnek, állnak, szoronganak a játékosok, van közöttük minden rendű és rangú, öreg, fiatal, nő és férfi. Az ő figyelmüket viszont az a kis csontgolyó köti le, amelyik most még ott kering a rulett korongjával ellentétes irányú körben. Egyszerre csak lelassul az irama, mindig közelebb kerül a számokkal ellátott koronghoz, végre odaütődik az egyik kiálló foghoz, nagyot perdül, ugrik, tovább lódul, most már ugyanabban az irányban, amerre a korong is forog. Még egynéhányszor megismétlődik ez a perdülés, végre fáradtan belehull a golyócska a lelassultan futó korong egyik megszámozott, fekete vagy piros rekeszébe. Minden szem meredten figyel. — Piros 24-es! — hangzik a játékvezető unott hangja és már gereblyézik is befelé az asztal két végén ülő krupiék az elvesztett pénzeket és zsonglőrszerű ügyességgel hajigálják oda a kellő mennyiségű zsetont, ahol a nyerők ülnek. Pillanatokig tart csak ez a művelet. A vesztesek bosszúsan kotorják elő zsebükből az eldugott zsetonokat, a nyertesek boldogan osztozkodnak, a „szisztémával“ dolgozók gondosan felírják a nyerő számot egy hosszú listára és gondolatokba, számításokba merülnek, a babonások körülszaladnak a székük körül, újra csörrennek az asztalon a zsetonok, újra felhangzik a játékvezető monoton szava: — Uraim és hölgyeim, a játék megkezdődik! Több tét nem áll! • Így megy ez kora délelőttől a késő éjszakai záróráig. Legfeljebb annyi a változás, hogy a játékvezetőt leváltják, más ül a helyébe a magas székbe, felváltják a krupiékat is, akik nagyot nyújtózkodva és megkönnyebbült sóhajtással adják át helyüket és hosszúnyelű gereblyéjüket a társaiknak, kicserélődik az asztalok körül ülő játékosok serege is, de a játék változatlanul folyik tovább, mert mindig van elég játékos, aki kockára teszi a pénzét és szerencsét próbál. Hátha éppen neki fog sikerülni? Hátha mégsem igaz az az ősi megállapítás, hogy a játékban csak egyetlen biztos nyerő van : a bank? Hátha sikerül robbantani a bankot és sokezer pengővel fog hazatérni? Hátha? . . . Ez a „hátha?“ a varázsszó, amely mágneserővel vonzza az embereket a játékkaszinó termeibe. Maga a kaszinó hivatalos játékojságja is közöl minden alkalommal híreket, hogy milyen nagy összeget nyert X vagy Y a legutóbbi játéknapon és se szeri, se száma azoknak a fantasztikus történeteknek, amelyek szerint hallatlan összegeket nyertek már egészen szegény emberek a bankban.