Képes Pesti Hirlap, 1935 (57. évfolyam, 1-297. szám)

1935-01-01 / 1. szám

Történelmi színjáték a Népszövetség városában Ha van város, amelyre azt lehet mondani, hogy történelmet csinálnak benne, akkor Genf az, a Népszövetség székhelye, ahol az elmúlt hetek drámai feszültségű napjaiban valóban Európa és az egész világ történelmét kovácsol­ták. Ide a „történelem“ szóra az ember mingyárt dohos könyvtárakra gondol, porlepte foliánsokra, amelyek nép>ek és országok rég letűnt harcairól regélnek, egyszóval régi, avult dolgokra. Ho­lott ebben az ízig-vérig modern város­ban — ha az ósdi városrésztől és egyes festőlen szép, régi épületeitől, emlék­műveitől eltekintünk — szemlátomást semmi sincsen, ami történelemre emlé­keztet. A világvárosi palotasorok kö­zött gépkocsifolyam hullámzik és zugó hullámait modern villanyrendőr színes fényjelei szabályozzák. Az Idegen kö­zönyösen szemléli a csilingelő villamo­sokat, az újságárusbódékat a járdák szélén, a rohanó aktatáskás, télikabá­tos embereket, este a mozipaloták ri­kító reklámfényeit és a huszadik szá­zadbeli világváros egész megszokott, színes, mozgalmas képét, amikor . . . . . . amikor egyszer csak kürtszó harsan, az egyik utcasarkon, a rendőr magasba lendü­lő keze tömör, mozdulat­lan fallá merevíti a torlódó gépkocsi­­zajt, a járókelők sorokba fűződnek a járdán, csikorogva fékeznek a villa­moskocsik és az egyik utcából egy­szerre csak kifordul a­­ Történelem. . . . Az igazi, régmúlt, legendás, „do­hos“ történelem, azonmód páncélingesen, vértesen, alabárdosan, egy csa­pat középkori páncélzatba öltözött, daliás katona, akik mint megeleve­nedett anakronizmus döngenek végig a ropogó autómotorok és a bámész­kodó közönség sorfala között. Mozifelvétel, persze — villan át első pilla­natban a látogató agyán — de hiába keresi a csapat mellett a felvevő­gépkocsit és a filmrendező autóját. Ellenben a hosszú páncélos sereget nagy csoport középkori öltözetű polgár követi, fehérgalléros, pabistos, büszke tartású férfiak és fehérkötényes nők, mintha csak régi festmé­nyek vásznairól léptek volna le. Aztán az egész társaság kivonul a város régi bástyáira s ott a páncélinges hadsereg szabályos ütközetet viv egy­mással. Erre . . . nos, ne tessék meghökkenni, erre nem lép közbe a rendőrség és modern pisztolyokkal és könnygázbombákkal nem veri szét ezt a múltak ködéből feltámadt kísérteties csapatot. Annál kevésbé, mert hiszen ez az évente rendezett színjáték Genf történelmének egyik fontos eseményét, a savoyardok ostromát örökíti meg. Most éppen 332 eszten­deje, hogy Genf kritikus napokat élt át, mikor a Savoyard seregek meg­rohanták a bástyákat és Svájc egyik legvéresebb és legdöntőbb csatáját vívták meg a vastag kőfalak alatt. Hol van ma a régi Savoya és hol vannak a nehézkes páncélingesek! Harcaik csak ártatlan katonásdi-játé­­kok a modern háború tankos és mérgesgázas iszonyuságaihoz képest. Ám a hagyományok ereje mindennél nagyobb és míg a Népszövetség ko­­molyképű palotájának termeiben nemzetek sorsát főzik a világpolitika nagy alkimistái. Genf népe önfeledten gyönyörködik a háromszázéves várostrom-játék színpadias látványosságában. A herold „kiáltványt“ olvas fel a népnek. A középkori páncélzatba­ öltözött sereg a modern városrészen át a bástyára vonul. Folyik az „ütközet“, ócska kavdspuskákkal. . . Ezer­egy éj­szaka a filmm­űteremben Azt szokás mondani: manapság nincsenek csodák. Dehogy nincsenek! Csupa csoda között élünk. A tudo­mány/« technika sokféle vívmánya, amely annyira meg­könnyíti az ember életét és megsokszorozza az ember ha­talmát : mindmegannyi csoda. Villamos világítás, Köntgen, amely átlátszóvá teszi a testet, repülőgép, rádió-kiáltás a Föld másik oldalára, gombnyomásra engedelmeskedő, száz­ezer rabszolga erejét kifejtő acél szel­lem­ek, apró hüvely, amelynek tartalma hegyeket szaggat széjjel: valamennyi az emberi képzelet egy-egy álma, amit hajdan, ezer évek­kel ezelőtt a mese, a legenda színes felhőibe burkolt, ma pedig a tudomány rideg, számító hatalmával kézzelfogható valósággá kovácsolt. Minden egyes találmány, felfedezés voltaképpen egy-egy megvalósult csoda, vassá, acéllá tö­mörült régi meseálom. De a tudomány hatalma tovább is terjed. Igazi mese­történeteket is valósággá tud tenni, nem átvitt, hanem szószerinti értelemben; a kézzelfogható, eleven, mozgó valóság talajára tudja ültetni a mese legvalószínűtlenebb, legálomszerűbb helyzeteit és eseményeit. Eszköze rá a film­­ Ezt a bűvös filmszalagot mintha egyenesen arra teremtette volna az emberi lángelme, hogy látható valósággá vará­zsolja mindazt, ami eddig a meseírók képzeletéb­en, látha­tatlanul élt csupán. A mesekönyvek mozdulatlan képei, merev ábrái megelevenednek a villogó mozivásznon, Hó­fehérke arca kiszínesedik, keble piheg, a hét törpe meg­mozdul. Éís a hegyek között megjelenik a gonosz óriás és lijigálódzik a sziklákkal és a forrás mellett, a kövek kö­zül előbukkan a jóságos tündér és megváltja a fává vará­zsolt királyfit. A filmfelvétel és a trükkfilmek technikája az utóbbi időkben olyan hatalmas léptekkel haladt előre, hogy modern filmrendező ma már a leglehetetlenebb és legvaló­ a színtétlenebb mesetörténeteket is vászonra tudja vetíteni. Legutóbb kísérletet tettek az Ezeregyéj különböző mese­képeinek megfilmesítésével. Egyes mesék, fantasztikus be­állításukkal, ugyancsak próbára tették a rendező találé­konyságát és művészi érzékét, de a feladatot végül is sike­resen oldották meg. Gyakran hetekig tartó, nagyon is pró­zai és verejtékes technikai kísérletezés, bonyolult tükör­­berendezések, nagyítások, képösszemásolások és fortélyos világítási hatások eredményeként születik egy-egy gyönyörű­ jelenet, amely lenge álomszerüségével, szinte valószínütle­­nül szép, költői játékával magával ragadja a nézőt. De a modern film nem szorul az ó- és középkor mese­irodalmára, szolgál elég érdekfeszítő mesével a mai élet is és a modern kornak is megvannak a maga kedvelt mesé­iről. Mint valaha Argirus királyfi, Münchhaussen báró, vagy Háry János, olyan kedvelt mesealak manapság Walt Disney, a világhírű amerikai rajzolóművész Miki-egere, amelynek fantasztikus kalandjain öt világrész mozilátogató közönsége mulat. Ezeregy éjszakai á­rnyék jell s­net. Nagy művészi érzékkel és milliméter pontosságú munkával, hetekig készülnek ezek az ollóval kivágott ap­ró képek, melyek aztán a fil­men gyors egymásutánban elpergetve, a mozgás illúzió­ját keltik. Münchhausen az ágyú golyó­bison, finnek a trükkfelvé­telnek nagyon egyszerű a nyitja: a golyó oszlopon nyugszik, amelyet felvételkor eltakartak. A leány álma: közeleg a liliputi királyfi díszhintója. Ez Az elvarázsolt m­es­evár Csodaországban. Az emberek „igazi“ a szép mesejelenet két különböző kép összemásolásából statiszták, de a kastély a sziklával csak apró papirosmű­keletkezett. deli, amit tükörszerkezet segítségével vettek fel.

Next