Pesti Hirlap Vasárnapja, 1936. január-június (58. évfolyam, 1-26. szám)
1936-01-05 / 1. szám
MAGYAR KARD ÉS LANT I IITA : SURÁNYI MIKLÓS Érdemes volna úgy megírni a magyar irodalom történetét, hogy abban kidomborodjék az a rokonság, amelyet a kard és a lant mutat egy harcos nemzet életében. Arról nem is szólván, hogy a legnagyobb magyar matematikus, Bolyai János, a hadsereg mérnökkarában szolgált és abból kapitány korában lépett ki. — Zrínyi Miklóstól Kisfaludy Kálmánig a magyar irodalomtörténet lapjai tele vannak írva magyar katonák nevével. A magyar nép ezeréves európai tartózkodása alatt — mint a híres francia történetiró Michelet mondja — minden este úgy feküdt le, hogy nem tudta, vájjon másnap nem a túlvilágon ébred-e fel; egész élete háborúban telt el, nem csoda tehát, hogy egyik kezében állandóan kardot, a másikban pedig lantot hordott. Ki teremtette meg a magyar műdalt? Ki az a költő, aki egyenes ágon őse az Ady—Petőfi— Csokonai-család genealógiai vonalának? Egy ,,várur“‘, akiben egy trubadúr lelke lakozott, akinek költeményei azt a hatást tették ránk, mintha Provence daltelt mezőin termettek volna, aki „lándzsájával kereste kenyerét“ és egyik kezével akkor is pajzsára támaszkodott, amikor lantján az istenes, hazafias virágénekek dallamát pengette? Balassi Bálintról van szó. És szólhatunk az Adriai-tenger szirénájáról és a szigetvári hős fiáról, a hadvezérről és költőről, Zrínyi Miklósról, „aki korában a magyarság legelső költője és hőse volt és mint epikai költő és szaktudományi író, ma is a legelsők között foglal helyet. A magyar barokk egyébként tele van költővel, aki egyik kezével lándzsájára támaszkodott és katonával, aki a lantot pengette. A Rákócziküzdelem, a kurucvilág valósággal utolsó fellobbanása a középkori daliás időknek. Rákóczit a költészet kedvelése miatt a princeps poetarum névvel ruházták fel kortársai és a hagyomány néhány közkedvelt ének szerzését is neki tulajdonítja („Repülj fecském“). A kuruc költészet katonáskodó literátorok műve; harcokban edzett, bujdosó altisztek és kuruc vitézek, mint Szeőke Ambrus, Jánóczi András, Miszlai András, Szentsei György nemcsak szerzői, de gyűjtői is a kuruc költeményeknek. A bujdosás korszakából maradt énekek a legszebb népköltésű alkotások közé tartoznak („Most jöttem Erdélyből...“. ..Mit búsulsz kenyeres?“). Az itthon maradtak pedig megírják a felkelés történetét s ezzel megteremtik a kuruc epikai költészetet. Cserei Mihály prózában, Dalnoki Veres Gerzson krónikában, Palocsay György kuruc tábornok — aki már a spanyol örökösödési háborúban is részt vett s mint kuruc tábornok csak jóval a szatmári béke után, Munkácson tette le a fegyverét a katonáskodása alatt, valamint azután megható verseket ir az elborult magyar dicsőségről s az utána következő sötét időkről. Nem szabad megfeledkeznünk Károlyi Sándor kuruc vezérnek, később Mária Terézia tábornagyának, valamint Bercsényi Miklós főhadvezérnek írásairól sem, amelyek, bár nem érnek föl szerzőik hadi tetteivel, de figyelemreméltó emlékei a magyar barokk prózai irodalmának. A fejedelem belső titkára, Rádai Pál viszont, aki a Recrudescunt... kezdetű híres munkácsi kiáltványt írta, később istenes énekeket költött, a vallásosság vigasztaló karjaiba menekülve a szerencsétlenül végződött vitézi vállalkozás után. A barokk korszak egyik legérdekesebb alakja Amadé László, a kalandos életű főur, aki Mária Teréziáért végigharcolta az örökösödési háborút s katonai pályafutását, mint tábornok fejezte be. Nem volt nagy költő, de Balassi után a legerősebb egyéniség és a legközvetlenebb lírikus egészen Csokonaiig. Legnagyobb dicsősége azonban katonairónak, hogy Mária Terézia németesítő uralkodása alatt az ő nevéhez fűződik a magyar irodalmi élet újjászületése. A bécsi magyar testőrség palotájában egy világvárosnak részben német, részben francia aufklaeristái között, fiatal magyar nemes katonák indítják meg azt a gyönyörű mozgalmat, amelyből az újabbkori magyar irodalom kivirágzott. Bessenyei György már tizennyolc éves korában beáll a testőrök közé és nyugati kultúrára szomjas lelke latin, angol, francia és német könyvekből szívja magába azt az irodalmi életszemléletet, amely csakhamar magával ragadja az egész magyar testőrifjuságot. Mária Terézia azt hitte, hogy a magyar testőrség intézményével éppen úgy el tudja németesíteni a köznemességet, mint az udvari élet ellenállhatatlan varázsával az arisztokráciát; a magyar géniusz azonban éppen itt vetette meg a lábát s erről a nemzetközi talajról lendül fel a magyar irodalom aranykorának magaslatára. Az első lépéseket csaknem mind katonák tették: Bessenyei György, Báróczy Sándor, báró Naláczy József, Barcsay Ábrahám és báró Orczy Lőrinc, akiket együttvéve „franciás iskolának“ nevez az irodalomtörténet. Ezzel majdnem egyidőben egy magyar iskola is keletkezik, főként Debrecen körül s ennek legjellegzetesebb képviselői gróf Gvadányi József tábornok, aki kapitány korában Hadik óbesterrel együtt sarcolja meg Berlin városát, valamint az a Fazekas Mihály, aki a napóleoni háborúkban mint közvitéz harcolt s „egy francia város prédára bocsátásánál belép egy házba, levesz a polcról egy könyvet, felnyitja, olvassa, mig a zsákmányolás órája el nem telik, akkor visszateszi és eltávozik“. A modern magyar líra egyik ősapja Kisfaludy Sándor, előbb testőr, majd huszártiszt, aki francia hadifogságban Provence költői levegőjét szívja magába, majd a napóleoni háborúk után Klagenfurtban kezdi írni édesbús szerelmi költeményeit. Az első, modern értelemben vett magyar regényíró is katonatiszt volt, végigjárta a galíciai és olasz csatatereket, harcolt Napóleon ellen és 1817-ben kilépve a hadseregből, egymásután ontja az akkori idők legszebb elbeszéléseit. Ezt a katonatisztet báró Jósika Miklósnak hívják. Ne feledjük el, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát egy huszárkapitány alapította, gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar és hogy a legnagyobb magyar lírikus és a világirodalom