Pesti Hirlap Vasárnapja, 1936. január-június (58. évfolyam, 1-26. szám)
1936-06-28 / 26. szám
jj&gpA A mai nemzedék bizony nem nagyon érti, miért is tartották akkora becsben anyáink és nagyanyáink a legyezőt. Mire is jó ez az ósdi szerszám? Hogy hűsítsék magukat vele? Ugyan, hát a géplegyező mire való? Egy gombnyomás az asztali ventilátoron (sőt újabban már kéziventilátor is van!) és a surrogó csavarszárnyak a has légáramlatnak egész Niagaráját zúdítják a forró arcra. De nagyanyáink korában még nem volt géplegyező, viszont a hölgyek melegebben, tömöttebben öltöztek, mint ma és szükségük volt egy kézi eszközre, amivel a bálok forró levegőjében hüsitgették magukat. Nem is szólva arról, hogy a legyező mozgatásával, tartásával annyi mindent ki lehetett fejezni: üzenni lehetett, hívogatni, felbátorítani, vagy visszautasítani, intrikálni, véleményt mondani s mindezt a legyezők titkos virágnyelvén. Nem csoda, hogy megbecsülték ezt a sokhasznu szerszámot. A századok felkapták, aztán elfelejtették s ma, úgy tűnik, végkép kiveszett a világból. Holott a legyező, ajakpirosító, a weekend és a gépkocsi korszakában is él még a világnak némely helyén. A spanyol szenyórák és szenyoriták például ma se igen mennek legyező nélkül az utcára. Minden nőnek legyező liheg a kezében; a legfiatalabb, meg babával játszó kislánynak épúgy, mint az élemedett paraszt-matrónának. És a rajta látható képek époly hű kifejezői tulajdonosuk érzelmeinek, titkos vágyainak, álmainak, mint voltak a középkori és újkozelei legyezőcsodák pompázó festményei. Csak persze a huszadik században mások a vágyak és eszményképek, mint régen. A modern hölgy Ramon Novarróért rajong, vagy Greta Garbót irigyli, hozzá szeretne hasonlóvá lenni, tehát filmcsillagok arcképével diszített legyezőket hord. A szonyora, aki egyszersmind boldog anya is, természetesen gyermeke képét örökíti meg legyezőjén, hogy az ilykép mindig szeme előtt legyen és bálok, mulatságok forgatagában se mulasszon el az otthonhagyott apróságra gondolni. Találunk vallásos tárgyú képekkel ékesített legyezőket a templomi oltár előtt térdeplő asszonyok kezében, — ám a legmodernebb, a huszadik század szelleméhez legközelebb eső legyezőművészeti termék beszédes bizonyítéka annak, hogy az új női nemzedék már érti és értékeli a technika lelkét. Azét a technikáét, mely nemcsak a legyező-divatból, hanem az élet annyi más apró és nagyobb területéről is kiirtotta a romantikát, hogy a magáét — az acél, a fény, a rohanás romantikáját — plántálja helyébe. Greta Garbo és a Miki-egér képe diszíti a legyezőt.