Képes Vasárnap, 1938. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)

1938-02-06 / 6. szám

A történelem városa Nem valószínű, hogy akár az egész földkerek­ségen akadna még egy város, amely külső megjele­nésében is annyira hordozója volna mindazoknak a dicső és megpróbáltatásokkal teli történelmi kor­szakoknak, amelyek felette átviharzottak, mint Krakkó, Lengyelország egykori fővárosa, ma pedig Varsó székesfőváros után rangban második, de tör­ténelmi jelentőségben és érdekességek tekintetében még mindig az első városa. Kezdve a város 41 templomától és 34 kolostorától, egészen a középkori várfalakig, úgyszólván minden épületnek megvan a maga külön története és történelmi jelentő­sége. Ha csak a legnagyobbszerű és legjelentősebb épületek történetét akarnók is részletezni, fel kel­lene tárnunk az egész lengyel történelmet, a leg­dicsőbb korszakoktól kedzve a pártharcok és a felosztás keserű évein át a felszabadulás és a rifteg­­újhodás közelmúlt idejéig. De nekünk magyarok­nak Krakkó azért is nevezetes és különleges város, mert még idehaza is kevés városunk dicsekedhet annyi magyar történelmi emlékkel és vonatkozás­sal, mint a lengyelek ősi fővárosa. Hiszen maga a magyar és lengyel történelem is párhuzamos vona­lon futott egy egész történelmi korszakba. Közös királyaik, közös királyi családjaik uralkodtak mindkét nép szeretetében és nemzeteik dicsősé­gére. Egy futó látogatás a Krakkó szívében emelkedő Wawel vár restaurált termeiben, egy kegyeletes lá­togatás a székesegyház királysírjai között és be­pillantás a könyvtár, a múzeum, a képtár kincsei és remekművei közé, máris megjelenik lelki sze­meink előtt az a dicső korszak, amikor Magyar­­ország és Lengyelország együtt haladtak népeik és uralkodóik egymást megértő irányítása mellett. Lehetetlen megilletődés nélkül elmenni Nagy Lajos királyunk leányának, Hedvignek — Ulászló király feleségének —, valamint Zápolya Borbálának — Zsig­­mond király feleségének — sírja mellett és lehetetlen volna, hogy kegyelettel ne álljunk meg a lengyelek egyik legnagyobb uralkodójának, Báthory Istvánnak koporsója előtt. Amikor pedig a Wawel pompázó ter­meit és csarnokait járjuk, lehetetlen csodálat nélkül látni azt a nagyszerű nem­zeti életerőt, amely az or­szágot ért katasztrófák, a kétszeres felosztás és idegen uralmak után is szinte sugár­zik ezekből az ősi falakból, pedig alig két évtizeddel ez­előtt még szöges katona­bakancsok kopogtak a királyi vár termeiben és márvány fo­lyosóin, a kaszárnyává degra­dált nagyszerű épületben. Újra napfényre kerültek a beme­szelt, vagy feketesárgára át­mázolt nagyszerű ősi freskók és beépített épületrészek is, hirdetvén a régi Lengyel­­­ország dicsőségét és az új életre kelt modern Lengyel­­ország életerejét. A királyi vár udvara. Baloldali kép: a krakkói piac­tér és a posztócsarnok.

Next