Képes Vasárnap, 1938. július-december (60. évfolyam, 27-50. szám)
1938-07-03 / 27. szám
SZUVAROV ITALIJSZKIJ HERCEG (1729—1800) orosz tábornagy gyakran szeretett kurta öltönyben, amilyent a közkatonák viseltek, a legénység közé vegyülni és ha senki sem ismerte fel, végtelenül boldog volt. Ezekből az álruhás kalandokból igen sok mulatságos eset származott. Egy alkalommal, midőn közvitézi kurta dolmányban kódorgott a katonák között, egy őrmester, ki a főhadvezértől jött nagy iratcsomóval, rákiáltott: — Hé, öreg, hallod-e? ugyan mondd meg nekem, hol lakik Szuvarov tábornagy? — Az ördög tudja — felelte Szuvarov. — Kár — szólt az őrmester —, mert fontos okmányokat kell átadnom neki. — Ne add át neki — folytatta a tréfát Szuvarov —, mert ő most az esztelenségig ittas és ilyenkor mindig lármázgat és kukorékol, mint a kakas Eme szavakra az őrmester dühösen nekirontott a tiszteletlenül beszélő öreg harcosra s botját ütésre emelve, mondó: — Köszönd az Istennek, te vén csont, hogy meg nem ütlek, mert csak vénségedet kímélem, te talán nem is vagy orosz, mert különben a mi atyánkról és jótevőnkről nem beszélnél igy. Elszalad erre Szuvarov és a legnagyobb sietséggel igyekezett hazafelé. Midőn az őrmester az iratokkal hozzáérkezett, már saját egyenruhájában fogadta. Az őrmester őt megismerte s lábaihoz akart borulni, de a tábornagy megölelte s igy szólt: — Megmutattad irántam való szeretetedet, te engem magamért akartál megverni és magamért szidalmaztál. Szuvarov azután megvendégelte a hű katonát. MÁRIÁSSY FERENC (XVIII. század), Mária Terézia magyar nemesi testőrségének tagja, ki rendkívüli erejéről volt híres, a királynő kedvenc testőre volt. Oly roppant erővel rendelkezett, hogy képes volt vállán a lovat tovacipelni. Utóbb Szepes vármegye főispánja lett s midőn egykor bizonyos alkotmányellenes rendelet „tiszteletteljes félretétele" miatt a megye nyakára egy bizonyos Eötvös nevű kormánybiztost küldtek, ki még a főispánnal is csak úgy parancsolva beszélt, Máriássy azt felelte neki: — Nem teremtett még az Úristen olyan ötvöst, aki ezt a kemény máriást meg tudná olvasztani. MINIATŰRÖK AHMED HATIF ISZFAHANI (XIX. század) perzsa költőt egyszer megkérdezték, honnan van az, hogy Perzsiának két leghíresebb költője a szerelmet oly különböző módon rajzolja. Hafiz így szólt: „A szerelem eleinte felette könnyűnek tetszik, később pedig telve telik nehézségekkel.“ Mulah ellenben egészen mást mond: „A szerelem eleinte gyilkoshoz hasonló és mindent rettegésbe hoz maga körül." Isfahan így válaszolt: „ A szegény Hafiz csak későbben győződött meg arról, amit az elmésebb Mulah egy pillanat alatt áttekintett. * VOLTAIRE (1694—1778) egy alkalommal végighallgatott egy gyászbeszédet, mely után valaki megkérdezte tőle, hogy milyennek találta ezt a szónoklatot? — Mint Charlemagne kardja. — Hogy értsem ezt? — tudakozódott a kérdező. — Hosszú és lapos — felelte Voltaire. * BARTAKOVICS BÉLA (1791—1873) egri érsek a keresztjáró napok alkalmával még aggkorában is keresz- . jfVj tényi ájtatossággal iia vezette a körmene-JST . tét; ennek következtében megbetegedett. Midőn halálos ágyán feküdt, két hosszú hétig tartó betegség után megjelent a különben mindennap háromszor látogató orvos. Nyugodtan feküdt a jó öreg s mosolylyal fogadta a hozzá közeledő orvost, ki a szokásos kézcsók után kérdé: — Hát hogy érzi magát, kegyelmes uram? — Hm, hogy érzem magamat? Mint beteg ember. — Tudom, kegyelmes uram, de nehéz-e a feje? — Ha levágnák és mérlegre tennék, bizonyosan nyomna valamit — felelte az érsek kedélyesen. Az orvos kezdett unatkozni olyan ember körül, ki még halála siető óráiban is ily csípős kedéllyel beszél, ajánlván magát, mondá: — Ugyan mit is jár-kel azzal a néppel ily magas korban és oly rossz időben? Hiszen erőnek erejével szerezte magának most is a bajt. — Ha járok-kelek, beteg leszek máskor is, az az én gondom. Egyébiránt sem abból, sem ebből nagy baj nem következhetik, legfeljebb is csak meghalok — válaszolta mosolyogva az érsek, oly nyugodtan szembenézve a halállal, mely inkább illik katonához, mint paphoz. ABRAHAM A SANTA CLARA (1644—1709), valódi nevén Meperle Ulrich, a népies német hitszónok egyszer a hiúságról prédikálván, a következő példabeszédet mondta el hallgatóinak: — Barátság és Szerelem meglátogatták egykor a Szépséget, melynek ingerét még nem jutította el a mesterkéltség. Egy lomblugas volt a palotája, virágok az egyedüli ékessége. Mindkét vándor egyszerre indult el a Szépséghez. A Barátság pálcával kezében lassan andalgott, de mindig biztos és egyenlő lépésekkel. A Szerelem ellenben könnyedén ugrált, mint a zefir, de szárnyának ellenére is útközben sokszor eltévedt, úgyhogy mindketten egyszerre értek a Szépséghez. A Szerelem azonnal a Szépség lábához borult, a Barátság mosolyogva fogta meg a kezét. „Hogy téged láthassalak — mondá a Szerelem —, elhagytam az eget. Mi az Olymposnak minden öröme, egy tekinteted mellett? Engedd, hogy lángom felgyújthasson, én vagyok a leghatalmasabb és szeretetre legméltóbb minden égiek közt.“ „Szabadíts meg gondjaimtól — szólt a Barátság —, ugyan kevesebb ingerem van, mint nénémnek, de az mindig növekedik. Csodáld az én szárnyaimnak égi kékjét, nézd az én íjamat és nyilamat, semmi sem áll ellen az én hatalmamnak. Néném, a Szerelem rajtad parancsolóként fog uralkodni, én mint szolgálod, segélyedre leszek. Engem öröm kisér, megbánás sohasem követ. Én minden gyönyörödet megédesitem, minden bánatodat megosztom." Így beszélgettek még, midőn az Idő fecskeszárnyakon közel mellettük elröpült. Egyszerre elveszte a Szépség minden ingerét s a Szerelem sebes szárnyakkal elhagyta; de a Barátság mellette maradt. -ír-HAYNALD LAJOS (1816—1891) bibornok, kalocsai érsek egyik kalocsai ismerősének húga férjhez menetele által méltóságos asszony lett. Találkoznak a hajón és az érsek szokott udvariasságával köszön a fiatalaszszonynak, mint ismerősnek és megkezdi a társalgást. Azonban csakhamar meglepetéssel veszi észre, hogy a „méltósága" által csak mint kegyed szólittatik. Az érsek annál inkább, mint sűrűbben és sűrűbben hangoztatta és hangsúlyozta a méltóságos szót, de az úrnő csak megmaradt híven a „kegyed" mellett mindvégig. Ez a kis bizalmaskodás nagyon tetszett az érseknek és valahányszor elbeszélte az esetet, mindig nevetve tette hozzá. De hiszen igaza is volt: ő „méltóságos“, én pedig csak „nagyméltóságú" vagyok, ez az egész. Szuvatov Marinkavics néma A A -Santa Cinta