Képes Vasárnap, 1938. július-december (60. évfolyam, 27-50. szám)
1938-07-03 / 27. szám
PÜNKÖSD Bomba, virágcsokorban. A BÁTRAK Már csak azokat tisztelem, akik mernek fölöslegesen érezni. Akik elég bátrak, fölöslegesen gondolkozni. Mindenki olyan célszerű már ... Mindenki olyan tauglich. Azokat tisztelem, akik mernek ilyen szavakat gondolni: „Én“. Vagy: „Szeretlek, szép, hideg unalom.“ Senkit nem tisztelek többé, akiről elhiszem, hogy napközben ilyen kezdettel is eszébe jut valami: „Különös tekintettel a fennálló lehetőségekre“. FÜGGÖÁGY Van ez még máshol is, mint a hadihajókon?... Itt, a Zugligetben, látom még egyszer, délután, az elvadult kert fatörzsei között, a függőágyat, amint fiatal leányt ringat, aki sarutlan, harisnyás lábait elnyújtja a lengő, puha hintában, s elernyedt keze piroskötéses regényt tart laza ujjakkal ... A nap rásütött a fák között a fiatal leányra, a függőágyra, a piroskötéses regényre, s az egész együtt lebegő XIX. század volt, valami kényelmes és céltalan, divatjamúlt és mégis forradalmi, valami Bovarynéból és Pasteurből. Ezek még csak így repültek, nyári délutánokon, Bovaryné és Pasteur, a függőágyban. S néha, még így is, messzire repültek. A VISSZHANG Tihany. A szirtfok. Az emberek ilyesmit kiabálnak a szélbe: „Én vagyok itt, Bodnár Pál“. S a visszhang engedelmesen ismétli: .......Bodnár Pál“. Buta visszhang, gondolom. Mondj már egyszer valami mást. Még mindig várom a lehetetlent, s szeretném, ha a visszhang az emberek szavára valami emberefelettit kiáltana vissza, — emberefelettien okosat, vagy illetlent, — a közhelyre csúfondáros böffenéssel felelne, a páthoszra füttyszóval, mint egy suszterinas. Nem szeretem semmiben a szeliditettet, az engedelmest, az idomítottat. Ez a természeti csoda, mely szajkómódra tengeti életét, s pontosan elmondja, amit az emberek kivánnak tőle, ez a vas természet, mely két fillérért engedelmesen két lábra áll és tányéroz, ez a bömbölő együgyüség, mely leszállt az emberek szintjére, megaláz. „Felelj mást!“ — ordítom feléje. S most csaknem bölcsen feleli, mély, csökönyös és ravasz konoksággal: „Felelj mást!“ MACSKAJAJ Ez író műve egyetlen macskajaj. Többezer oldalas macskajaj. Megszületett, aztán bezabált és benyakalt, egyszóval berúgott a világtól, s aztán, — vizes borogatással homlokán, zsebében fejgörcsporokkal, Freud Zsigmond összes műveivel és az Apostolok leveleivel, — óbégatni kezdett. Jaj, a világ! — nyávogja. — Jaj, a szerelem! Jaj, a természet! Kritikusok, szánjátok meg végre: adjatok már néhány jó szót, egy kevés heringet és egy korsó könnyű, világos sört neki. A DÓM Az ember sokáig műemléknek tekinti a dómokat. Jól csipkeivek alatt, szenségtartókat bámul, faragott padokat, műkincseket. Mindezt udvariasan, esetleg lelkesen. Igen, a firenzei dóm. A chartres-i. A párizsi. A kassai. De aztán behavaz szomorúságával, tapasztalatával és reménytelenségével az élet. S egy napon irigyelni kezdjük az öregeket, a vén embereket, a toprongyos asszonyokat, akik — Firenzében, Chartres-ban, Párizsban, vagy Kassán, — imádkozni, vagy szunyókálni, vagy csak emlékezni járnak a dóm félhomályába, s fogalmuk sincsen a műkincsekről, melyek előtt térdepelnek. Ezek számára épült a dóm. Az ő tudatlanságuk a dóm igazi értelme. A SZÖKŐKÚT Ez a formába kényszerített őselem, ez a játékra idomított fenevad, a víz, a szökőkút kényszerében: nem gondolod, barátom, hogy valami hasonló történt velünk is. Írókkal, e civilizációban? No jere, Írjunk egy csobogót és csinosat. KALAND v olsz, s egyszerre megrohan a kaland. Mi ez a kaland? Nem ismertél meg senkit, nem nevetett szemedbe az olcsó, boldog, vacak öröm, egyedül vagy. S mégis történik ez órákban körülötted valami. Az élet, délután négykor, egyszerre izgalmas lesz és veszélyes. Mindenfelé jelek figyelmeztetnek, a köznapinak értelme van. IDŐ KÖZBEN ÍRTA: MÁRA SÁNDOR 1938 Julius 3 .■it. szám KÉPES VASÁRNAP -----------------------------—--------» ' ------------------------------------------------------------ 3