Képes Vasárnap, 1939. január-június (61. évfolyam, 1-26. szám)

1939-01-01 / 1. szám

Jobboldali kép: San Remo-i sikátor, nemzet bizalma! Menekültem, mert Maga felsikoltott! Menekültem, men­tettem nyomorult és értéktelen éle­tem, mert Maga sajnált. Menekültem, mert a pillanatban, mikor művésze­tem kellett volna gyakorolni, megej­tett és hatalmába kerített egy emberi érzés. A kettőt együtt nem lehet, Le­nor­a! Nem lehet szabályosan szúrni, ha közben szeretünk valakit! Nem le­het ott állani az arénában, a fényben és sikerben, a halál és a diadal fény­sugarában, mikor egy titkos hang azt súgja nekünk, hogy fontosabb szá­munkra egy érzés, mint a mesterség. Nem és százszor nem, Lenora — én, a bukott művész, elmondhatom! —, ölni csak hideg fejjel és biztos kézzel lehet, s a művész, kinek keze súlyos lesz a döntő pillanatban egy érzés ár­nyékától, kinek tiszta és éles pillan­tását megzavarja egy érzés emléke, elvesztette ügyét az emberek előtt és nevetséges kontár csak, megérdemli a füttyöt, a rothadt tojást és a hagyma­­koszorút. Nem szabad érezni, mikor remekművet alkotunk, s úgy ölni, ahogy én tanultam és tudtam, remek­mű volt, a mozdulattá nemesedett hagyomány, a nagy stílus eleven ki­fejezése . . . Most már tudom mind­ezt. Mi marad még nekem? Az érzés, melyért odaadtam a művet. Maga ma­rad, Senora! Kérem, ne kínozzon soká, s az utolsó pillanatban, mikor megadja a kegyelemdöfést, ne reszkessen a keze. Mondom, a bikával mégis köny­­nyebb volt a viadal, mint önmagunk­kal és érzéseinkkel. Hódolatom, Se­nora, életem az öné, kezét és lábát csókolom.“ S Szent Gellért A vér, vész, viharmarta, nagy hegyen, Melynek tövét az ősi folyam mossa: Áll, mint intőjel, élő tilalomfa, Mint bronzba dermedt, bus történelem... Körülte: átok, gyülölség, harag, Képromboló had — szitkok árja hull, S ö áll, áll némán, mozdulatlanul, Nyugodt, királyi és szelíd marad ... Nem félemliti meg soha, soha Torz igék, eszmék mákonytébolya, — Fölötte fény zeng, aranypára reszket... Tekintete: mély és elszánt­ merész, A vén Duna habjaira néz, És kéklő égre tartja a keresztet... Vályi Nagy Géza.

Next