Képes Vasárnap, 1939. január-június (61. évfolyam, 1-26. szám)

1939-01-01 / 1. szám

A VÉSZTERHES ESZTENDŐ Átsuhant a fejünk felett egy nehéz, izgalmas esz­tendő.­­ Nem tudjuk, vájjon a jövő oknyomozó történet­írása hogyan állapítja majd meg a világesemények menetrendjét, hogyan fűzi logikus sorrendbe az el­múlt tizennyolc esztendő eseményeit. Csak egy lát­szik kétségtelennek, az, hogy az eseményeket a béke­­szerződésekből fogja levezetni s azokból a végzetes nagy hibákból, melyeket a békeszerződések készítői később elkövettek, azokból a súlyos diplomáciai katasztrófák­ból, amelyeket Franciaország és Nagy-Britannia el­szenvedtek 1920 óta. Kevesebb bölcsességgel talán még sohasem kormányozták a világot, mint a béke­kötések óta. A francia és az angol külpolitika tragikus tévedése az volt, hogy fel lehet építeni a tartós békét az igazságtalan békeszerződéseken. Kötöttek azóta jó néhány nemzetközi megállapodást, amelyekről azt hit­tük, hogy a külpolitika történetében mérföldkövet je­lentenek, csináltak Kellog-, Briand-paktumot, de ezek a különböző diplomáciai műveletek s nagyjelentőségű­nek hitt nemzetközi szerződések rövid idő alatt sem­mivé váltak, mint a szappanbuborék. 1920 óta minden nemzetközi egyezmény rövid éle­tűnek bizonyult. Francia és angol közírók a locarnói szerződést annak idején úgy magasztalták, mint az új nemzetközi jogrend alapját, mint az igazi és tar­tós béke kezdetét. Tíz esztendő múlva semmivé vált a locarnói szerződés. Az 1935-iki stresai arcvonalról kezdetben azt hittük, hogy ez fogja Európa megszi­lárdulását jelenteni és semmivé vált ez is néhány hónap leforgása alatt. Megállapíthatjuk, hogy a béke­­szerződések status quo-ja tarthatatlanná vált abban a mértékben, amint Németország 1933 óta fokról fokra megerősödött. Franciaország európai hatalmának súly­pontját egy teljesen bizonytalan értékű, ingatag szö­vetségi rendszerre, a kisantantra építette. Az 1920-iki Közép-Európa összeomlásának logikusan be kellett következnie. Mindazt, amit 1938 márciusától a szep­tember 30-án létrejött müncheni egyezményig átél­tünk, a történelem kérlelhetetlen logikája hozta magá­val. A csehek oktalansága nem kis mértékben közre­játszott a nagy események bekövetkeztében. Ha Né­metország és Ausztria egyesülése után rögtön észbe kapnak és nem erőltetik tovább a hebehurgyán össze­tákolt államok hazug egységét, akkor nem kényszerí­­tették volna rá Németországot arra, hogy annyira erélyesen fellépjen. Az emberiség 1914 júliusa óta nem élt át olyan nehéz, izgalmas napokat, mint az elmúlt esztendő szeptemberében. Amikor a Runciman-féle tárgyalások sikertelenül félbeszakadtak, majd Chamberlain angol miniszterelnök Berchtesgadenbe repült, Európa már hallotta az új vulkánkitörés morajlását és átélte kép­zeletben egy új világégés vízióit, mindazokat a borzal­makat, melyekhez képest a világháború borzalmai csaknem gyerekjátékszámba mentek. A spanyol pol­gárháború, de még inkább a kínai-japán háború a modern háborúból bőséges ízelítőt adtak. Azokban a kínai városokban, melyeket a japán repülők bombáz­tak, a hadiszíntéren kívül állók is ezrével pusztultak el, a házak romjai alatt lelték halálukat aggok, asz­­szonyok, gyermekek. Ez ismétlődött volna meg Euró­pában is. És talán megsemmisültek volna a kultúrá­nak, a művészetnek azok az emlékei, melyeket a vi­lágháború sértetlenül meghagyott. Szerencsére a jó­zanság és a vezető nagyhatalmak államférfiainak böl­csessége győzött. Utolsó pillanatban sikerült megállí­tani a háború gépezetét. A berchtesgadeni tanácsko­zás sikertelensége után az angol kormány már elren­delte az egész flotta mozgósítását, a francia kormány egymillió embert szólított fegyverbe és megszállta a Maginot-vonalat. Mint Ciano olasz külügyminiszter december elején elhangzott beszédéből tudjuk, moz­gósított és harcrakészen állott Olaszország is. Német­ország másfélmillió embert szólított fegyverbe. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy „könyökünkkel súrol­tuk“ a világháborút. Nehéz volna eldönteni adatok és a még elzárt dip­lomáciai akták ismerete híján, hogy az új nagy tra­gédiát mikép kerültük el. Kinek nagyobb érdeme: Hitleré-e, vagy Mussolinié? Milyen része volt benne Chamberlainnek vagy Daladiernek? Miért nem fogott fegyvert Franciaország Csehország érdekében, holott szövetségi szerződés kapcsolta hozzá? Hallottunk és olvastunk akkoriban olyasmit, hogy Franciaország fegyverkezését a népfront-kormány el­hanyagolta, az angol fegyverkezés még nem fejező­dött be, Oroszország, Csehország másik szövetségese, Sztálin őrültségei miatt harcképtelen. Ezeknek az ér­veknek komolyságában nem hiszünk. Sokkal inkább hihetünk bizonyos mélyebben járó politikai meggon­dolásokban. Az egész nyugateurópai közvélemény tudta, hogy a Benes—Masaryk-féle cseh állam propa­gandának köszönhette létét és hazugságokon, törté­­nethamisításon épült fel. Németország a népek ön­rendelkezési jogának elvén követelte a szudéta­­németségnek a német birodalomhoz való kapcsolását. A népek önrendelkezési joga szép demokratikus elv, melyet egykor Amerikában Kossuth Lajos hangozta­tott. A demokratikus nagyhatalmak az általuk elismert s annak idején világgá röpített elvvel jutottak volna ellentmondásba, ha fegyvert fognak Csehország mel­lett. Demokráciák nem harcolhattak azért, hogy a demokrácia egyik legsarkalatosabb tételének érvénye­sülését megakadályozzák. Része volt a béke megmen­tésében elsősorban Mussolininak, aki gyors fellépésé­vel megfékezte a végzet rohanó kerekét, Hitlernek, azonkívül Chamberlain, Daladier bölcs mérsékletének. Mit várjunk az új esztendőtől? A világ kereke fo­rog, egyszer gyorsan, máskor lassan. Ez a kerék a múlt évben túl gyorsan forgott. Várjon lehet-e ma jó­solni? Vakmerőség volna jóslatokba bocsátkozni, ami­kor annyi csalódást éltünk át. A népeket épúgy, mint az egyes embert, sokszor az öntudat alatt működő erők bírják elhatározásokra és ki tudja, mi lappang a né­peknek sokszor titokzatos lelkületében? A müncheni egyezmény és az azt követő francia-német békepak­tum kétségkívül nagy események és az elmúlt esz­tendő sötét felhőiből előcsillámlik a tartós béke re­ménysugara. Lehet, hogy a múlt év nagy világese­ménye, a müncheni egyezmény lesz az a fundamen­tum, amelyen felépül Európa új jogrendje. Higyjük, hogy ebben a ránk következő évben Hitler, Chamber­lain, Mussolini, Daladier békeműve folytatódik és jobb, nyugodtabb időszak derül fel a múlt esztendő feszült izgalmaiban meggyötört emberiségre. Balla Antal: "

Next