Képes Vasárnap, 1940 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1940-01-07 / 1. szám

MINIATŰRÖK BISSON ALEXANDRE (1848—1912) francia színműíró olyan ember volt, akit humoros érzé­ke az élet külön­féle viszontagságai közt sem hagyott cserben. Egy alka­lommal meghitt baráti körben ma­ga beszélte el az alábbi mulatságos történetet: — írtam egyszer egy vidám dara­bot, melyet jó barátomnak, Laridelnek színházában szerettem volna előadatni. Csakhogy Laridel színháza a tönk szé­lén állt s a szegény igazgató iránt már senki más nem mutatott érdeklődést, csak Chalouette bírósági végrehajtó. Hiába igyekeztem Laridellel elhitetni, hogy kéziratom valóságos kincset rejt s darabomat csak elő kell adni és min­den meg van mentve. Laridel elvesz­tette minden bátorságát s színházát faképnél hagyva, meg szeretett volna szökni, hogy Normandia egy csendes falujában halásszék és elfelejtse baját. Végre sikerült annyit elérnem, hogy Lar­del teljes hatalmat és szabadságot adott nekem, hogy a színházzal és da­rabbal azt tegyem, amit jónak látok. Kiválogattam tehát azokat a művé­szeket, kikre szükségem volt és meg­kezdtem velük a darab próbáit. A tü­relmetlen hitelezőkkel a sovány napi­díjak átengedésével ideig-óráig ki­egyeztem. De Chalouette végrehajtó egy szép napon, amikor a próba javá­ban folyt, egyszer csak ott termett a színpadon. Kicsiny, pufók, rózsaarcú, kövér, fürge és vidám úr volt. A ren­dező kísérte fel a színpadra. Bemutat­kozott: — Chalouette bírósági végrehajtó vagyok. — Már vártam uraságodat — vála­szoltam. — Úgy? — Lam­del úr mondta, hogy ön jönni fog. — Amint hallom, az igazgató úr el­utazott? — Csak néhány napra, de mihelyst visszatér, pénzt hoz magával. — Sajnálom, de foglalnom kell. — Kérem, foglaljon helyet. Ön bi­zonyára nem vett még részt próbán. — Bevallom, nem. — Igen jól fog mulatni. . . Azután majd elcsevegünk. — Csakhogy nemigen érek rá. — Sebaj. Ha megelégelte, felfüg­gesztjük a próbát. — Nagyon kedves az ajánlata, uram. A rendező széket hozott és Cha­louette úr helyet foglalt mellettem. A darab második felvonásában volt egy kissé merész jelenet, melyet Denise kisasszony, egy pikáns barna szépség játszott. A leány merész tekintete és határozott fellépése módfelett érde­kelni látszott a végrehajtót. Kétszer, háromszor megismételtettem a jelene­tet és megkérdeztem Chalouette véle­ményét. Csakugyan adott is útmutatá­sokat, sőt ő maga is beugrott játszani. Megölelte Denise kisasszonyt, ahogyan a szerep megkövetelte s végre vele együtt él a középső ajtón. Ezen a napon nem próbáltunk to­vább. Másnap azonban Chalouette új­ból megjelent s ezentúl mindennapos vendég lett a próbán. Egyizben vele reggeliztem s ekkor elpirulva bevallotta, hogy­­ő is irt egy darabot. Nyomban föl is olvasta. Csap­nivaló darab volt, a legrosszabb egy­­felvonásos, amit valaha írtak. Ám én viharosan megdicsértem s kiragadtam kezéből a kéziratot. — Ez lesz darabom megmentője! — kiáltottam fel lelkesülten. Az én darabomnak sikere volt. La­ridel visszatért, kifizette adósságait s eladta színházát. Ma pneumatikát gyárt automobilok számára. Denise még mindig szép hölgy s egyik oszlopa valamelyik állami színháznak. Cha­louette azonban, aki teljesen tönkre­ment, ma címbre s napi négy frankot keres. * GOLDSMITH OLIVER (1726—1774), a „Wakefieldi pap“ híres szerzője, na­gyon szerette a bort, abból merített ihletet. Róla jegyezték fel, hogy ami­kor hosszas nélkülözés után végre re­génye tiszteletdiját megkapta, azonnal betért a legközelebbi kocsmába, hogy — mint mondotta — új életet kezdjen. * SAPHIR GOTTLIEB MORITZ (1795—1858), a magyar származású német humo­rista, egy alkalommal Bécsben bérko­csiban menvén, a kocsi egyszerre meg­állt s több percig nem mozdult, mert a kocsis összeveszett egy másik bér­kocsissal és ütlegekre is került a do­log. Saphir egész hidegvérrel kiáltott ki a kocsi ablakán: — Hej, kissé gyorsabban döngessék kezdtek egymást, mert e taligát csak egy órára fogadtam. BRIAND ARISTIDE (1862—1932) francia államférfia egy újságíró-érte­­kezleten így szólt: „ Egy porcellán­­kereskedésbe igen elegáns úr lépett be. Felemelte a sé­tabotját és össze­törte a keze ügyébe eső porcellántár­­gyakat. A közönség mulatott az eseten, mondván: „Ez aztán kiváló produkció volt!“ Két nappal később betért a boltba egy jóképű öreg úr, akinek csirizestál volt a kezében. Nekiült és darabról-darabra összeragasztotta a törött holmikat. De nem volt senki, aki mondotta volna: „Ez aztán kiváló produkció!“ ... Nos, uraim, nekem mindig a csiriztálas ember feladata jutott. Édes anyanyelvünk Amennyiben Mit jelent ez a szapora szócikor­­nya? Azt hinnék, a mi szerény ha kötőszavunk rejtőzik benne. Igaz is, nem is. Ki kell találni az értelmét. „Amennyiben a film szövegköny­ve már teljesen kész, még júniusban leforgatják a filmet.“ — Kérdezem: kész-e a szövegkönyv vagy nem? A mondat feltételesen hangzik, pedig kijelentő. Helyesen: „Minthogy a film kész ... leforgatják.“ Azt hit­tük, ha kész ... Lényeges különbség. „ ... értésére adta Varsó parancs­nokának, hogy amennyiben a fővá­rost erőddé alakítja, úgy a német repülők ..bombázni fogják.­­ Itt valami mértéket sejtünk (olyan mér­tékben, amennyiben), csak az úgy szó zökkent ki ebből a hiedelemből. Mind a kettőtől meg kell szabadí­tani a mondatot: „Ha erőddé ala­kítja ... bombázzák.“ Emberéletről van szó, beszéljünk világosan. „A hőmérséklet tegnap érte el csúcspontját, amennyiben a felhőzet még nem ellensúlyozta a déli lég­áramlást.“ — Itt a mert, mivel, ugyanis helyét bitorolja a szó. „Amennyiben Sztálin meghalna, úgy Lenin özvegye foglalná el helyét és így ő volna Európa első asszony­diktátora.“ — Ebbe a néhány sorba három hiba zsúfolódott. „Amennyi­ben Sz. meghalna ...“ Hát lehet félig halni meg? Másik gyengéje a fölös­leges ügy. Harmadik­a volna. Sz. még él, L. özvegye tehát csak lenne dik­tátor. „A Szovjet területi engedménye­ket tett Németországnak, amennyi­ben a demarkációs vonal csak a Visztuláig terjedő részt juttatta a németeknek.“ Az amennyiben jelen­tése itt, mert, mert hiszen. Még homályosabb ez a hadijelen­tés: „Amennyiben a hajókat nem foglalták le, elengedték őket.“ — Ér­telme bizonytalan, ha, minthogy, vagy — amennyiben. Lehetséges, hogy valamennyi hajót elengedték, az is lehet, hogy egyet se, de nem le­hetetlen, hogy egy részüket enged­ték el. „Amennyiben a szállítások lebo­nyolítása akadályba nem ütközik, a kormány rendszeresíteni fogja vásár­lásait.“ — Egyszerűbb és világosabb: „Ha . . . akadályba nem ütközik.“ Az újságok, politikusok, rendele­tek és törvények nyelvében csak úgy hemzseg ez a tudákos, nagyképű szó. Az élő beszédre is átragadt, íme egy jellegzetes, fenyegető jogászi mon­dat: „Ha és amennyiben a bizottság a határidőn belül stb . . . úgy kény­szerülve lennénk . . .“ A­mennyiben (!) ez a szó még job­ban elburjánzik, a tömör közmondás is átalakul a lóról meg a szamárról, ilyenformán: „Ha és amennyiben ló nincs, úgy (!) a szamár is jó.“ Halász Gyula.

Next