Képes Vasárnap, 1940 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1940-05-26 / 21. szám
A XIX. század szociális apostolnőjének szenttéavatása A közelmúltban a szokásos ünnepélyes külsőségek között ismét szenteket avatott a katolikus egyház. Rómának, az örök városnak mindig különleges ünnepnapja az ilyen esemény, amely hosszas egyházi eljárás utolsó állomása. A katolicizmus feje, a pápa egész kíséretével ünnepélyesen kijelenti a Szent Péter templomban, miután már lefolytatták a rendszerint hosszú időt igénybevevő szenttéavatási pert, hogy az egyház egy hűséges gyermeke elnyerte életszentsége égi jutalmát. A legutóbbi szenttéavatás különösképpen azért keltett örömet Rómában, mert a két új szent egyike olasz származású: Gemma Galgani. A mai rohanó, világias dolgokkal telített életben úgy lép elénk a szenttéavatási per aktáiból Gemma Galgani, mint a földi lét ügyes-bajos dolgaitól elvonatkozott lélek, aki kisleány korától egész haláláig a földöntúli lét közvetlen, szinte testi közelségét érezte. Talán sokat örökölt szentéletű anyjától, aki a még serdületlen lány szeme elé két célt tűzött: a Mennyország szemléletét és Krisztus kálváriajárásának átérzését. Gemma Galgani élete kifelé nem volt mozgalmasságban gazdag, teljesen betöltötte az imádság és a szenvedés, az elmélyülés, a világi léttől való elvonatkozottság. Csodálatos életszentségének külső jelei is megmutatkoztak: testén viselte Krisztus stigmáit, a Megfeszítettnek öt szent sebet. Az olasz Gemma Galganival egyidőben avatott szentté XII. Pius pápa egy francia nőt, Maria Pelletier-t. A katolikus egyháznak ez a kemény akaratú és tevékeny női szentje 1796-ban született, nehéz és mozgalmas időkben, amikor Franciaország éppen történelmének két terrorhulláma között várta a szebb jövőt. Noirmoutier szigeten látta meg a napvilágot Pelletier orvos leánya, aki a keresztségben a Mária nevet kapta. Jómódú családnak rendezett viszonyok között felnőtt gyermeke volt. Különös, szinte nyugtalanító egyéniség. Jámborságával, az élet örömeiről való lemondásával már korán kitűnt. Alig volt 12 éves, amikor meghalt atyja, majd 17 éves korában anyját is elvesztette. Az Orsolyák zárdájában látogatta az iskolát és itt alakult ki benne voltaképpen egész hivatástudata. 18 éves korában belépett Toursban az apácaszerzetbe. Elég pontos leírások vannak az akkori fiatal novicia külsejéről. Alacsonytermetű, barna lány volt, átható tekintetű szemmel. Különösen kifejező volt arca, amely élénken tükrözte minden belső érzését. Mint novicia, minden szabad idejét olvasással töltötte, különösképpen a szentek életének tanulmányozásába merült el. Kedvenc szentje Szent Teréz volt. Amikor felavatták, ő is a Teréz nevet szerette volna felvenni. Szigorú főnöknője azonban szerénytelennek találta ezt a kívánságát és átadta neki a Mártírok Könyvét, hogy abból válasszon más nevet magának, így lett Mária Eufrázia. Szerzetesi tanulmányai elvégzése után tanító nővér lett. Az oktatás mellett azonban már feltörtek szervező hajlamai. A párisi zárda már régebb idő óta hiába próbálkozott, hogy intézetet alapítson bűnbánó nők számára. A fiatal apáca Toursban végrehajtotta azt, amivel Párisban hiába kísérleteztek, életre hívta a „Magdalena intézetet“, mellette pedig árvaházat alapított, amely körülbelül 80 árvát tudott elhelyezni. 1692-ben született meg Franciaországban az úgynevezett „Jó Pásztor“ intézet, amelynek célja az volt, hogy tökéletesítsék a vallásos életben a bűnbánó intézetekből kikerülő lányokat. A francia forradalom lerombolta és megszüntette ezeket az intézeteket. Mária Eufrázia nővér 1829- ben hozzáfogott újjászervezésükhöz és ezt sikerrel végre is hajtotta. Ez a szívós munka és lankadatlan tevékenység nem maradt természetesen hatás nélkül a szent külső életének alakulására sem. Igen fiatalon, alig 30 éves korában már fejedelemasszonya lett a toursi zárdának, így azután, nagyobb hatáskörrel, még szélesebb körben folytathatta tevékenységét. Az életben lelkes támogatóra is talált a szentéletű Auguste Neville grófban, aki mellette valósággal az Isten eszközénekszerepét töltötte be. Még ősi kastélyát is eladta és vállalta a szegénységet, csakhogy annál jobban támogathassa Mária Eufrázia fejedelemasszony nehéz munkáját. A fejedelemasszony időközben elkerült Toursból és átvette az angersi zárda irányítását. Innen már saját hatáskörében egyre több nővért bocsát szét, hogy előző alkotásainak példájára számos „Menedékházat“ szervezzenek. Rövidesen országos feltűnést keltett ez a már-már mozgalommá fejlődött szervezkedés. Azonban Mária Eufráziának is akadtak rosszindulatú irigyei. Egymásután indultak ellene támadások, vádak. 1835-ben Róma a vádaskodások ellenére is mellette dönt és megadja neki a jogot, hogy anyaintézetét az egész világra kiterjessze. 1845-ben már Rómában is házat alapít. Közben sorra épülnek intézetei, a „Jó Pásztor“ otthonok, Franciaországban, Belgiumban, Angliában, Németországban, sőt Európán kívül: az Egyesült Államokban, Kanadában, Algírban. A szent életének utolsó esztendei megújuló nehézségek és küzdelmek közt zajlanak le. Az olasz függetlenségi harcok és az amerikai polgárháború veszélyeztetik intézeteinek létét. Azonfelül ismét megindulnak ellene az áskálódások, amelyekkel azonban bátran száll szembe. Ez az állandó küzdelem és nyughatatlan munka kíséri élete végéig, 1868 április 24-ig, amikor 71 éves korában örök nyugalomra tér. Szent Mária Eufrázia a múlt század derekának világában élt, amikor már feltűntek a szociális problémák, de még nagyon kevesen voltak, akik azokat meglátták és azok orvoslásához fogtak. A modern szociális apostolkodás egyik előharcosa volt ő, aki életében 111 kolostort alapított és akinek gondoskodásáért megszámlálhatatlan sok szegény volt hálás. Gemma Galgani olasz leány és Mária Eufrázia Pelletier francia apáca, akiket a pápa szentté avatott. Alsó kép: XII. Pius pápa a szenttéavatási szertartást végzi.