Képes Vasárnap, 1940 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1940-06-09 / 23. szám
Harminc éves a magyar repülés A külföld első repülőivel egyidőben a magyar repülés úttörői is megkezdték viaskodásukat a levegő meghódításáért. A mindenféle foglalkozási ágból összeverődött kis csoport harminc évvel ezelőtt már építette repülőgépeit és nekivágott a levegőnek. Repülőink az 1910 júniusi nemzetközi verseny keretében léptek a nyilvánosság elé a nemzeti és új szerkezetek versenyén. Az első sikerek után a rákosi repülők próbálkozásait eleinte tréfa és hitetlenség fogadta, gépeiket „guruplán“-oknak csúfták, de a lelkesedés csakhamar elnémította a gúny kacajt. A rákosi repülők hamarosan kimerült, ideges? A mai gondokkal terhes korban nagy szükség van arra, hogy erős idegekkel, fejfájástól mentesen állhassuk meg helyünket. Ennek egyik alapfeltétele a testi és lelki erő, a jó tápláltság. Az idegrendszert erősíti, a szervezetet üdíti, a munkaképességet fokozza a nagy tápértékű, látomntHOU - ban gazdag, természetes erősítő tápszer. Ovomaltine I rendszeres használata. Reggelire, uzsonnára 1—2 csésze Ovomaltine táplálja I az idegszöveteket, mentesít I az izgalmaktól. Napi használata csak fi- férekbe kerül! Ára a doboz nagysága szerint 1.25, 2.50, 4.50 . Minden dobozban 8—10 9c -os visszatérítési szelvényt előretörtek és utóbb legtöbbjük a világháborúban is bebizonyította rátermettségét. A Képes Vasárnap munkatársa most felkutatta és meglátogatta a magyar repülés még élő nagy úttörőit. Székely Mihály nevét hamar szárnyára vette a hír, sikerei megdobogtatták a szíveket. Már 1909-ben sikló-repülőgépet kezdett építeni Lugos közelében, Zsábor községben, majd az úttörők között ott látjuk Rákoson. Most szürke hajjal, mélázó szemmel tekint vissza múltjára, amikor három évtized előtti sikereit idézi fel. — Budapesten a külföldi szakirodalom után kutattam a könyvtárban — mondja Székely Mihály — és ott ismerkedtem meg Zsélyi Aladárral, aki ugyancsak a repülés irodalmát böngészte. Ő is mérnök volt és egy józsefvárosi földszintes ház udvarán építette repülőgépét. 1910 februárjában kitolták gépét az asztalosműhelyből a Rákosra és én is vele mentem. Májusban három kört repült gépén és megnyerte a 3000 koronás Károlyi-díjat. Közben szerkesztettem biplánomat, majd kimentem Párisba motorért és június 14-én, a nemzetközi versenyen átrepültem gépemmel a Rákost. A nemzeti verseny utolsó napján Horváth Ernő nyerte az első, Adorján János a második díjat, én a 47 másodperces repülésemmel harmadik lettem. 1911 januárban váratlan öröm ért. Hieronimy akkori kereskedelmi miniszter tanulmányi ösztöndíjat utalt ki nekem. Utamon eljutottam a Páris melletti Juvisybe és ott felszálltam. A franciák meglepetéssel nézték repülésemet, de én már előbb nyolcasokat írtam le a Rákos fölött, ami akkor újság volt, mert a külföldiek csak balfelé köröztek. Júniusban Pischoff felszólítására Wienerneustadtba utaztam és ott a bécsi cég pilótája lettem, miután másnap, vagyis 1911 június 11-én letettem a pilótavizsgát. Egy gyönyörű napsugaras reggelen felkiáltottam: ,,Istenem, de jó volna most Budapestre repülni!“, de a cég főnöke, Adolf Warchalovsky, a kiváló repülő ezt hevesen ellenezte. Féltett engem is, a gépet is. Végül mégis csak megkaptam a repülőgépet és július 19-én reggel négy órakor felszálltam. Éppen az első kört írtam le, amikor Warchalovsky odajött és integetett, hogy szálljak le, de én elindultam Budapest felé. Királyhalmon, Győrben, Esztergomban ismeretlen terepen leszálltam és öreg este lett már, amikor Budapest felé értem. Felejthetetlen élmény volt: az utcák lámpasorai közt a sötét házszigetek, mint a lámpafényekkel kirajzolt térkép. Alig volt szükségem a Rákoson gyújtott máglya tájékoztató fényére. Lelkes tömeg várt a repülőtéren, vállukra kaptak és elénekelték a Himnuszt. — Nyáron a kecskeméti földrengés károsultjai javára nagy közönség előtt felszálltam a Rákoson és az ügetőpálya fölé repültem, majd augusztusban hírlapkötegeket vittem Győrbe. Ez volt az első postaszállítás repülőgépen. A szeptemberi hadgyakorlaton repülőgépen vettem részt a katonai gépek és kormányozható léghajók között. Utána megkaptam a hadipilóta címet. A társadalom 21.000 koronát gyűjtött és a kormány, anélkül, hogy kértem volna, 30.000 koronát adott, hogy repülőgépet építhessek magamnak. Nem panaszkodhatom, lelkesedtek és felkaroltak honfitársaim s hogy mégsem boldogulhattunk? Túl korán jöttünk mi a magyar aviatikával... 1912-ben építettem a Rákoson három különböző típusú, saját tervezésű egyfedelű gépet; legjobban szerettem a „Bübü“ nevűt, amellyel Dobos István is sikerrel repült. 1913-ban a szentisvánnapi versenyen első lettem sebesség- és utasszállító versenyben. — A háborúban egy ideig az altiszti pilótaiskolát vezettem és három géppel három hónap alatt 35 pilótát képeztem ki baleset nélkül, erre büszke vagyok. 1918- ban a Magyar Repülőgépgyár osztályvezetője voltam. A trianoni tilalom miatt aztán hosszú időre elszakadtam a repüléstől. Mint gyári mérnök dolgoztam és 1936 óta tértem vissza eredeti szakmámhoz a repüléshez. Horváth Ernő középiskolai tanárt — akinek a „Horváth III. A.“ jelzésű egyfedelű repülőgépe a Közlekedési Múzeumban ma is látható — nehéz beszédre birni. Régi társaira, repülő barátaira szívesen emlékezik, de rákosi küzdelmeiről vonakodva szól. — 1910 márciusában kezdtem a Rákoson repülőgépem építését és ugyanaz év májusában repültem először. Ebben az időben Zsélyi Aladár, Székely Mihály, Csermely Károly, Adorján János, Svachulay Sándor voltak künn a Rákoson. Ez év júniusában volt a nemzetközi versennyel egyidőben a nemzeti verseny, ezen az első díjat nyertem. Augusztus 14-én, majd október 25-én szálltam fel gépemen, mikor a Harséval kormányozható léghajó Budapestre látogatott, azonban lezuhantam és koponyaalapi csontrepedést és agyrázkódást szenvedtem. Eszméletlenül kerültem a Réczey (mai Bakay) klinikára és öt hétig feküdtem ott... Többé nem szálltam fel, hanem repülőgépeket terveztem, melyeken társam, Prodám Guido repült sok sikerrel. 1912 őszén elkészült a kétüléses gépem, Prodám nagybányai repülése alkalmával súlyos felsőcombcsontficamot kapott és így egy ideig nem repülhetett, ezért 1912 novemberében Kvasz András szállt fel rajta. Háromnegyed órát repült, majd Dobos István pilótát vitte fel magával. A motor túl gyorsan dolgozott, Kvasz Andrásnak ez tetszett, harmadszor is felszállt és ma is csodálom bámulatos tettét, ami ezután következett. A túl gyorsan forgó motorral hiba történt és Újpest felül jövet, a magasban a gép zuhanni kezdett, majdnem beleütközött a Bazilika tornyába, de Kvasz átugratta gépét a torony fölött. Ilyen ugrásokkal jutott el a Ferenc József-híd budai hídfőjéig és ott a Dunára vitte le a gépét, szerencsésen. Újabb kérdésekre Horváth Ernő elmondotta, hogy, mint tanár, többizben volt fizetésnélküli szabadságon és így tudott dolgozni a Rákoson. A kísérletezések, géptörések azonban anyagilag kimerítették és repülőgépét 1913-ban átadta társának, Prodám Guidónak. A háború idején a bécsújhelyi repülőiskolában működött. — Azóta a fővárosnál mint reálgimnáziumi tanár fizikát és mennyiségtant tanítottam. Csermely Károly egyik legrégibb repülő, aki az elsők közt jelent meg a Rákoson. — 1909-ben Bleriot-lámpáit képviseltem Budapesten — mondotta Csermely Károly. — 1910 márciusában Reimsben tanulmányoztam a repülést, majd Párisban vásároltam egy repülőgépvázat és áprilisban már megépítettem Voisin-rendszerű biblonomat. A főváros két hangárt épített ekkor a Rákoson, ott dolgozott Adorján János, Horváth Ernő, Székely Mihály. Amint gépem elkészült — 80 lóerős E. N. V. motorja volt — állandóan repültem a Rákoson, 15—20 percig is voltam a levegőben és sok ismerősömet megrepültettem. Bár eleget tettem a pilótavizsga követelményeinek, pilótaigazolványt nem kaphattam, mert — akkor még ilyen nem volt! A versenyre francianyelvű igazolványt kaptam, most is megvan — mondja a régi rákosi repülő és megmutatja a Carte de Circulation ... kezdetű igazolványt. — Júniusban megépítették a külföldi versenyzők számára a többi hangárt — folytatja Csermely a Nemzetközi versenyen 150.000 koronát, akkor nagyon nagy összeget, tűztek ki annak, aki elrepül Győrbe. De még a külföldiek közül sem vállalkozott erre senki, pedig itt volt Paulhan, Latham, Chavez, Rougier, Pischoff és Warhalovszky is. Gépemet az év végén eladtam Kolbányi Gézának, de persze ezzel nem térülhetett meg a rengeteg pénz, amit kísérleteimbe beleöltem. Azután üzleti tevékenységet folytattam. Most 56 éves vagyok, fiam 31 éves és Gödöllőn évek óta repülőiskolát tartunk fenn. Eddig 350 tanuló végezte el a tanfolyamot. Prodám Guido, a magyar repülés úttörőinek egyik legvakmerőbb alakja. Gyógyszerész volt. Fiumei származású. Merész repülései hamarosan általánosan ismertté tették a nevét. — A nagy verseny után, 1910 őszén mentem ki először a Rákosra — mondja Prodám — és 1911-ben kezdtem repingetni Horváth Ernő repülőgépén. Ez év november 4-én Budapest és a Duna fölött szállottam, majd Maglódra repültem és ott a réten szálltam le. December 10-én Fiuméba utaztam és a Quarnero fölé szálltam. 1912 január 3-án letettem a Rákoson a pilótavizsgát, a harmadik számú magyar pilótaigazolvány az enyém. (Az elsőt dr. Kutassy Ágoston, a másodikat gróf Teleki Tibor kapta.) 1912 májusában Fiuméból Lauránába repültem, 1200 méter magasságban, meghaladva a Monte Maggiore magasságát. Fiume város és a magyar kormány 1000—1000 koronával jutalmazott. — A világháborúban 1917-ig mint gyalogos küzdöttem és csak 1917-ben lehettem tábori pilóta. Az olasz frontra repültem és mint száz százalékos hadirokkant szereltem le. — Fáj, hogy ma nem repülhetek — mondja Prodam Guido —, nem veszik tudomásul, hogy egykor a magyar repülés úttörője voltam és anyagilag is sokat áldoztam a repülésért. Még Lindbergh óceánrepülése előtt kértem az illetékes köröket, hogy állami vagy társadalmi uton juttassanak repülőgéphez, hogy megpróbálhassam átrepülni az óceánt. Legfelsőbb helyen meg is volt a hajlandóság, de az Aero Szövetség ellenezte, mert akkor már elmúltam 40 éves. Előbb „Rokkant Sas“ néven gyógyszertárat nyitottam Budán, de nem ment jól, feladtam a küzdelmet. Most — sorsjegyeladással foglalkozom és rokkantnyugdíjamból élek. Kvasz András, a rákosi repülők legnépszerűbb alakja is 1910-ben jelentkezett a hangártelepen. Vidékről jött. Műszerész volt és maga tervezte, maga építette repülőgépét szerény eszközökkel. Vakmerőség volt ilyen gépeken repülni, de Kvasz András elnyerte a Sacelláry-díjat és Szentesről Békéscsabára, onnan Kigyósra repült. Most, hogy a polgári repülőállomás egyenruhájában előttünk ül, talán külsőben kissé megtörve, ma is ugyanaz, mint egykor. Derűs, tréfás — csak közben megszürkült a haja. 57 éves és ma is rajong a repülésért. — A háború kitörése — beszéli el Kvasz András — Pöstyénben ért, ahol a Magyar Aero Szövetség versenyén vettem részt. Pöstyénből hazarepültem Budapest fölött Rákosra. A mozgósítás hírére a rákosi repülők közül többen elhatározták, hogy Bécsbe megyünk és felajánljuk pilótaszolgálatunkat a hadseregnek. Bécsben jelentkeztünk a repülő arzenálnál, de nem fogadtak bennünket szívesen, mi azonban nem hagytuk magunkat, Fischamendbe mentünk és addig-addig erősködtünk, amíg katonai gépekre ültettek bennünket és szerződéses pilótái lettünk a hadseregnek. — A harctéren Przemyslbe repülgettem pilóta-altiszti beosztásban, 1914 december 16-án, szürkületkor, a várból jövet, megfigyelő tisztem a sötétben nem tudott eléggé tájékozódni. Azt hitte, hogy már elértük a magyar határt és amikor parancsára leszálltunk, Galíciában, egy kozák csapat közepette találtuk magunkat. A haláltól megmenekültünk, de 1918 január 14-ig orosz hadifogoly voltam. Jártam Ázsiában, motorokat javítottam Tolsztoj Leó birtokán és tizenhétszer szöktem meg, míg végre Dünaborgon keresztül sikerült hazajutnom. — A háború után hosszú-hoszszú időre elszakadtam a repüléstől. Amerikába nem tudtam kijutni — ócskavaskereskedő lettem Békéscsabán. Aztán 1928- tól 1937-ig vezettem a szürketaxi-vállalat gépeit Budapest utcáin ... Mikor a polgári repülés kezdett ismét szárnyat bontani. Prodam Guido Horváth Ernő III. A-típusú gépén Lovrana felé repül. Székely Mihály: Horváth Ernő: Csermely Károly: Prodam Guido.