Képes Vasárnap, 1940 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1940-06-09 / 23. szám

Harminc éves a magyar repülés A külföld első repülőivel egy­­időben a magyar repülés úttörői is megkezdték viaskodásukat a levegő meghódításáért. A min­denféle foglalkozási ágból össze­verődött kis csoport harminc év­vel ezelőtt már építette repülő­gépeit és nekivágott a levegőnek. Repülőink az 1910 júniusi nem­zetközi verseny keretében léptek a nyilvánosság elé a nemzeti és új szerkezetek versenyén. Az első sikerek után a rákosi repülők próbálkozásait eleinte tréfa és hitetlenség fogadta, gépeiket „guruplán“-oknak csúf­­ták, de a lelkesedés csakhamar elnémította a gúny kacajt. A rákosi­­ repülők hamarosan kimerült, ideges? A mai gondokkal terhes korban nagy szükség van arra, hogy erős idegekkel, fejfájástól mentesen állhassuk meg he­lyünket. Ennek egyik alap­­feltétele a testi és lelki erő, a jó tápláltság. Az idegrendszert erősíti, a szervezetet üdíti, a mun­kaképességet fokozza a nagy tápértékű, látomntHOU - ban gazdag, természetes­­ erősítő tápszer. Ovomaltine I rendszeres használata. Reggelire, uzsonnára 1—2 csésze Ovomaltine táplálja I az idegszöveteket, mentesít I az izgalmaktól. Napi használata csak fi­- f­­érekbe kerül! Ára a doboz nagy­sága szerint 1.25, 2.50, 4.50 . Minden do­bozban 8—10 9c -os vissza­térítési szel­vényt előretörtek és utóbb legtöbbjük a világháborúban is bebizonyította rátermettségét. A Képes Vasárnap munkatársa most felkutatta és meglátogatta a magyar repülés még élő nagy út­törőit. Székely Mihály nevét hamar szárnyára vette a hír, sikerei megdobogtatták a szíveket. Már 1909-ben sikló-repülőgépet kez­dett építeni Lugos közelében, Zsábor községben, majd az út­törők között ott látjuk Rá­koson. Most szürke hajjal, mélázó szemmel tekint vissza múltjára, amikor három évtized előtti si­kereit idézi fel. — Budapesten a külföldi szak­­irodalom után kutattam a könyv­tárban — mondja Székely Mihály — és ott ismerkedtem meg Zsélyi Aladárral, aki ugyancsak a repü­lés irodalmát böngészte. Ő is mérnök volt és egy józsefvárosi földszintes ház udvarán építette repülőgépét. 1910 februárjában ki­tolták gépét az asztalosműhelyből a Rákosra és én is vele mentem. Májusban három kört repült gé­pén és megnyerte a 3000 koronás Károlyi-díjat. Közben szerkesz­tettem biplánomat, majd kimen­tem Párisba motorért és június 14-én, a nemzetközi versenyen átrepültem gépemmel a Rákost. A nemzeti verseny utolsó napján Horváth Ernő nyerte az első, Adorján János a második díjat, én a 47 másodperces repülésem­mel harmadik lettem. 1911 januárban váratlan öröm ért. Hieronimy akkori kereske­delmi miniszter tanulmányi ösz­töndíjat utalt ki nekem. Utamon eljutottam a Páris melletti Juvisy­­be és ott felszálltam. A franciák meglepetéssel nézték repülésemet, de én már előbb nyolcasokat ír­tam le a Rákos fölött, ami akkor újság volt, mert a külföldiek csak balfelé köröztek. Júniusban Pischoff felszólítására Wiener­­neustadtba utaztam és ott a bécsi cég pilótája lettem, miután másnap, vagyis 1911 június 11-én letettem a pilótavizsgát. Egy gyönyörű napsugaras reggelen felkiáltottam: ,,Istenem, de jó volna most Budapestre repülni!“, de a cég főnöke, Adolf Warcha­­lovsky, a kiváló repülő ezt heve­sen ellenezte. Féltett engem is, a gépet is. Végül mégis csak meg­kaptam a repülőgépet és július 19-én reggel négy órakor felszáll­tam. Éppen az első kört írtam le, amikor Warchalovsky odajött és integetett, hogy szálljak le, de én elindultam Budapest felé. Király­halmon, Győrben, Esztergomban ismeretlen terepen leszálltam és öreg este lett már, amikor Buda­pest felé értem. Felejthetetlen él­mény volt: az utcák lámpasorai közt a sötét házszigetek, mint a lámpafényekkel kirajzolt térkép. Alig volt szükségem a Rákoson gyújtott máglya tájékoztató fé­nyére. Lelkes tömeg várt a repü­­lőtéren, vállukra kaptak és el­énekelték a Himnuszt. — Nyáron a kecskeméti föld­rengés károsultjai javára nagy közönség előtt felszálltam a Rá­koson és az ügetőpálya fölé repül­tem, majd augusztusban hírlap­­kötegeket vittem Győrbe. Ez volt az első postaszállítás repülőgépen. A szeptemberi hadgyakorlaton repülőgépen vettem részt a kato­nai gépek és kormányozható lég­hajók között. Utána megkaptam a hadipilóta címet. A társadalom 21.000 koronát gyűjtött és a kor­mány, anélkül, hogy kértem vol­na, 30.000 koronát adott, hogy re­pülőgépet építhessek magamnak. Nem panaszkodhatom, lelkesed­tek és felkaroltak honfitársaim s hogy mégsem boldogulhattunk? Túl korán jöttünk mi a magyar aviatikával... 1912-ben építettem a Rákoson három különböző tí­pusú, saját tervezésű egyfedelű gépet; legjobban szerettem a „Bübü“ nevűt, amellyel Dobos István is sikerrel repült. 1913-ban a szentisvánnapi versenyen első lettem sebesség- és utasszállító versenyben. — A háborúban egy ideig az altiszti pilótaiskolát vezettem és három géppel három hónap alatt 35 pilótát képeztem ki baleset nélkül, erre büszke vagyok. 1918- ban a Magyar Repülőgépgyár osz­tályvezetője voltam. A trianoni tilalom miatt aztán hosszú időre elszakadtam a repüléstől. Mint gyári mérnök dolgoztam és 1936 óta tértem vissza eredeti szak­mámhoz a repüléshez. Horváth Ernő középiskolai ta­nárt — akinek a „Horváth III. A.“ jelzésű egyfedelű repülőgépe a Közlekedési Múzeumban ma is látható — nehéz beszédre birni. Régi társaira, repülő­ barátaira szívesen emlékezik, de rákosi küzdelmeiről vonakodva szól. — 1910 márciusában kezdtem a Rákoson repülőgépem építését és ugyanaz év májusában repültem először. Ebben az időben Zsélyi Aladár, Székely Mihály, Cser­mely Károly, Adorján János, Svachulay Sándor voltak künn a Rákoson. Ez év júniusában volt a nemzetközi versennyel egyidőben a nemzeti verseny, ezen az első díjat nyertem. Augusztus 14-én, majd október 25-én szálltam fel gépemen, mikor a Harséval kor­mányozható léghajó Budapestre látogatott, azonban lezuhantam és koponyaalapi csontrepedést és agyrázkódást szenvedtem. Esz­méletlenül kerültem a Réczey (mai Bakay) klinikára és öt hétig feküdtem ott... Többé nem száll­tam fel, hanem repülőgépeket ter­veztem, melyeken társam, Pro­­dám Guido repült sok sikerrel. 1912 őszén elkészült a kétüléses gépem, Prodám nagybányai re­pülése alkalmával súlyos felső­­combcsontficamot kapott és így egy ideig nem repülhetett, ezért 1912 novemberében Kvasz András szállt fel rajta. Háromnegyed órát repült, majd Dobos István piló­tát vitte fel magával. A motor túl gyorsan dolgozott, Kvasz András­nak ez tetszett, harmadszor is fel­szállt és ma is csodálom bámula­tos tettét, ami ezután következett. A túl gyorsan forgó motorral hiba történt és Újpest felül jövet, a magasban a gép zuhanni kezdett, majdnem beleütközött a Bazilika tornyába, de Kvasz átugratta gé­pét a torony fölött. Ilyen ugrások­kal jutott el a Ferenc József-híd budai hídfőjéig és ott a Dunára vitte le a gépét, szerencsésen. Újabb kérdésekre Horváth Ernő elmondotta, hogy, mint tanár, többizben volt fizetésnélküli sza­badságon és így tudott dolgozni a Rákoson. A kísérletezések, gép­törések azonban anyagilag kime­rítették és repülőgépét 1913-ban átadta társának, Prodám Guidó­­nak. A háború idején a bécsúj­helyi repülőiskolában működött. — Azóta a fővárosnál mint reálgimnáziumi tanár fizikát és mennyiségtant tanítottam. Csermely Károly egyik legré­gibb repülő, aki az elsők közt je­lent meg a Rákoson. — 1909-ben Bleriot-lámpáit képviseltem Budapesten — mon­dotta Csermely Károly. — 1910 márciusában Reimsben tanulmá­nyoztam a repülést, majd Páris­­ban vásároltam egy repülőgép­vázat és áprilisban már megépí­tettem Voisin-rendszerű biblono­­mat. A főváros két hangárt épí­tett ekkor a Rákoson, ott dolgo­zott Adorján János, Horváth Ernő, Székely Mihály. Amint gé­pem elkészült — 80 lóerős E. N. V. motorja volt — állandóan repül­tem a Rákoson, 15—20 percig is voltam a levegőben és sok isme­rősömet megrepültettem. Bár ele­get tettem a pilótavizsga követel­ményeinek, pilótaigazolványt nem kaphattam, mert — akkor még ilyen nem volt! A versenyre francianyelv­ű igazolványt kap­tam, most is megvan — mondja a régi rákosi repülő és megmutatja a Carte de Circulation ... kezdetű igazolványt. — Júniusban megépítették a külföldi versenyzők számára a többi hangárt — folytatja Cser­mely a Nemzetközi versenyen 150.000 koronát, akkor nagyon nagy összeget, tűztek ki annak, aki elrepül Győrbe. De még a külföldiek közül sem vállalkozott erre senki, pedig itt volt Paul­­han, Latham, Chavez, Rougier, Pischoff és Warhalovszky is. Gé­pemet az év végén eladtam Kol­­bányi Gézának, de persze ezzel nem térülhetett meg a rengeteg pénz, amit kísérleteimbe beleöl­tem. Azután üzleti tevékenységet folytattam. Most 56 éves vagyok, fiam 31 éves és Gödöllőn évek óta repülőiskolát tartunk fenn. Eddig 350 tanuló végezte el a tanfolya­mot. Prodám Guido, a magyar repü­lés úttörőinek egyik legvakme­rőbb alakja. Gyógyszerész volt. Fiumei származású. Merész repü­lései hamarosan általánosan is­mertté tették a nevét. — A nagy verseny után, 1910 őszén mentem ki először a Rá­kosra — mondja Prodám — és 1911-ben kezdtem repingetni Hor­váth Ernő repülőgépén. Ez év no­vember 4-én Budapest és a Duna fölött szállottam, majd Maglódra repültem és ott a réten szálltam le. December 10-én Fiuméba utaz­tam és a Quarnero fölé szálltam. 1912 január 3-án letettem a Rá­koson a pilótavizsgát, a harmadik számú magyar pilótaigazolvány az enyém. (Az elsőt dr. Kutassy Ágoston, a másodikat gróf Teleki Tibor kapta.) 1912 májusában Fiuméból Lauránába repültem, 1200 méter magasságban, megha­ladva a Monte Maggiore magas­ságát. Fiume város és a magyar kormány 1000—1000 koronával jutalmazott. — A világháborúban 1917-ig mint gyalogos küzdöttem és csak 1917-ben lehettem tábori pilóta. Az olasz frontra repültem és mint száz százalékos hadirokkant sze­reltem le. — Fáj, hogy ma nem repülhe­tek — mondja Prodam Guido —, nem veszik tudomásul, hogy egy­kor a magyar repülés úttörője voltam és anyagilag is sokat ál­doztam a repülésért. Még Lind­bergh óceánrepülése előtt kértem az illetékes köröket, hogy állami vagy társadalmi uton juttassanak repülőgéphez, hogy megpróbál­hassam átrepülni az óceánt. Leg­felsőbb helyen meg is volt a haj­landóság, de az Aero Szövetség ellenezte, mert akkor már­­ el­múltam 40 éves. Előbb „Rokkant Sas“ néven gyógyszertárat nyi­tottam Budán, de nem ment jól, feladtam a küzdelmet. Most — sorsjegyeladással foglalkozom és rokkant­nyugdíjamból élek. Kvasz András, a rákosi repülők legnépszerűbb alakja is 1910-ben jelentkezett a hangártelepen. Vi­dékről jött. Műszerész volt és maga tervezte, maga építette re­pülőgépét szerény eszközökkel. Vakmerőség volt ilyen gépeken repülni, de Kvasz András elnyerte a Sacelláry-díjat és Szentesről Békéscsabára, onnan Kigyósra repült. Most, hogy a polgári re­pülőállomás egyenruhájában előt­tünk ül, talán külsőben kissé meg­törve, ma is ugyanaz, mint egy­kor. Derűs, tréfás — csak köz­ben megszürkült a haja. 57 éves és ma is rajong a repülésért. — A háború kitörése — beszéli el Kvasz András — Pöstyénben ért, ahol a Magyar Aero Szövet­ség versenyén vettem részt. Pös­­tyénből hazarepültem Budapest fölött Rákosra. A mozgósítás hí­rére a rákosi repülők közül töb­ben elhatározták, hogy Bécsbe megyünk és felajánljuk pilóta­szolgálatunkat a hadseregnek. Bécsben jelentkeztünk a repülő arzenálnál, de nem fogadtak ben­nünket szívesen, mi azonban nem hagytuk magunkat, Fischamendbe mentünk és addig-addig erősköd­­tünk, amíg katonai gépekre ül­tettek bennünket és szerződéses pilótái lettünk a hadseregnek. — A harctéren Przemyslbe re­­pülgettem pilóta-altiszti beosztás­ban, 1914 december 16-án, szür­kületkor, a várból jövet, meg­figyelő tisztem a sötétben nem tudott eléggé tájékozódni. Azt hitte, hogy már elértük a magyar határt és amikor parancsára le­szálltunk, Galíciában, egy kozák csapat közepette találtuk magun­kat. A haláltól megmenekültünk, de 1918 január 14-ig orosz hadi­fogoly voltam. Jártam Ázsiában, motorokat javítottam Tolsztoj Leó birtokán és tizenhétszer szöktem meg, míg végre Düna­­borgon keresztül sikerült haza­jutnom. — A háború után hosszú-hosz­­szú időre elszakadtam a repülés­től. Amerikába nem tudtam ki­jutni — ócskavaskereskedő let­tem Békéscsabán. Aztán 1928- tól 1937-ig vezettem a szürke­­taxi-vállalat gépeit Budapest utcáin ... Mikor a polgári repülés kezdett ismét szárnyat bontani. Prodam Guido Horváth Ernő III. A-típusú gépén Lovrana felé repül. Székely Mihály: Horváth Ernő: Csermely Károly: Prodam Guido.

Next