Képes Vasárnap, 1941 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1941-01-05 / 1. szám

Líbia Graziani tábornagy a közel­múltban jelentést tett a Dacé­nak az afrikai hadműveletek első szakaszáról. Jelentéséből kiderült, hogy a december 8-án megindult angol támadás, amelyben nagy­tömegű páncélgépkocsi és harc­kocsi vett részt, elsősorban az olasz sivatagi haderő átkarolását akarta elérni. A tábornagy ideje­korán felismerte az ellenfél szán­dékát és Sidi­el Barrani és Mak­­u­la védőit visszavonta a líbiai határra. Az angolok legkorsze­rűbb csapataikat vetették harcba ennél a nagyszabású hadművelet­nél. A páncélosokon kívül külö­nösen a hajóhad és a légi haderő támadta meg hevesen az olasz csapatokat. Az olasz nemzeti és líbiai hadosztályok ebben a csa­tában a marmarikai sivatag pok­lában is megőrizték az olasz hadsereg nagy hagyományait, — állapítja meg Graziani jelentése. A nagy csata még nem fejeződött be, bizonyára korai még jósla­tokba bocsátkozni a titáni küz­delem kifejlődéséről, de bizo­nyos az, hogy ebben a sivatagi háborúban nemcsak az olasz nemzeti csapatok, hanem az ara­bok és líbiai benszülöttek is tel­jes szívvel és lélekkel teljesítik kötelességüket és ez a jelenség talán még fontosabb, mint az óriási mérkőzés pillanatnyi hely­zete, mert azt bizonyítja, hogy Olaszország a gyarmatokon meg­nyerte a maga háborúját, mert megnyerte magának gyarmatai népét. Aki megfordul Tripoliban, a Sughel Turk-ban és benéz a zsú­folt kis török, görög és zsidó bol­tokba, annak különösen feltűnik, hogy az arany- és ezüstművesek­­nél lépten-nyomon olyan tár­gyakat talál, amelyeken feltartott kéz van ábrázolva. — Ez Fatma keze — mondja a boltos kissé titokzatosan s ha faggatod, elárulja, hogy Fatma Libia jó tündére, az arabok s a fehérek is egyformán tisztelik a múltnak ezt a tündérét; mond­ják, hogy abban a régi világban, amikor még éltek tündérek, meg­jelent,­ ha baj volt és ha hívták. Lefátyolozott arcából csak szemei fénylettek ki s ha kis kezét fel­emelte, a szenvedő máris meg­nyugodott, mert ez a mozdulat annyit jelentett, hogy meghall­gatta könyörgését. * Arab, görög, török, beduin, né­ger s mindenekfelett olasz, aki csak Líbiát lakja, most egy szív­vel gondol Fatmára, a forrongó föld tündérére, aki segíti Afrika kulturált földjének népét heroi­kus küzdelmében. A római gyar­matosok már a Kr. előtti száza­dokban megfordultak Észak-Af­­rika földjén, de csak Caesar emelte tartományi rangra Africa Nova néven Líbiát, miután Észak-Afrika nyugati része Car­thago elpusztulása után azonnal római tartománnyá lett. Augus­tus császár korában — mily különös játéka a véletlennek! — Balbus prokonzul fékezi meg a forrófejű benszülötteket és megszilárdítja a római uralmat. Septimius Severus császár ko­rában (193—211) Libia különö­sen a három város (Tripoli): Oea, Sabratia. Leptis Magna fénye vetekszik Róma ragyogásával. Sem azelőtt, sem azután nem érte el Líbia a békés munka és a virágzás olyan napjait, mint a rómaiak alatt. Föníciaiak, majd a rómaiak után bizánciak, arabok, kalózok és egyéb hódítók zaklat­ták és tépázták a fekete földrészt kincseiért, amelyeket szorgalmas karavánok hoztak keserves fára­dozás árán a parti városokba. El­pusztult a régi fény és belepte a sivatag homokja Libia egykor termékeny, virágzó földjét. A szá­zadok nem múltak el nyomtala­nul, temetővé dúlták az egykori paradicsomkertet. Libia új élete csak az új római gyarmatosítással kezdődik. 1911 november 5-ike óta Líbia újra Róma gyarmata és újra az az elv érvényesül a gyarmatosításban, amelyet már Augustus császár felállított politikai végrendeleté­ben. Róma nem törekszik a meg­hódított népek megsemmisítésére és megalázására, hanem azon fá­radozik, hogy összefogja s együtt dolgozzanak a hódítókkal. Ez a modern gyarmatosítás az értelem és a technika minden eszközét igénybe veszi: négyzetméteren­­kint elkeríti a sivatag homokját, a kis kockák közepébe csemeté­ket ültet s ha a szél százszor el­hordja a dúnát, az ember száz­szor újra kezdi s végül legyűri­ a sivatagot. A modern olasz gyarmatosítás legnagyobb diadala a tuniszi ha­tártól az egyiptomi határig hú­zódó, majdnem 2000 km-es autó­út, a Litoranea Libica. Az olasz mérnöki tudománynak ez a re­meke, amely hegyeken és sivata­gokon keresztül megteremtette a tartomány fő ütőerét, ma már virágzó ültetvények között halad. A mezőgazdasági kísérleti állo­mások munkája nyomán szőlős­­kertek, olajfa ültetvények, man­dulások, őszibarackosok, zöldsé­ges kertek húzódnak száz meg száz kilométereken. Minduntalan feltűnnek a szélkerekes kutak s a gyarmatosok házai, majorjai. Mussolini uj Olaszországa tízez­rével telepítette ide a földműve­seket. Ennek az áldott földnek benszülött lakossága is új arany­kort ért meg a fasizmus erélyes és következetes gazdaságpolitikája jóvoltából, amelyet Balbo mar­sall valósított meg. A benszülöttek szerették vol­na továbbra is a maguk do­­logtalan életét élni, fecsegni a vásárokon, cigarettázni az oázi­sok hűsében, a kávéházak ajtajá­ban vagy a Sughel Turk kavar­gásában. De a fasizmus dinami­kája nem tűrte a semmittevést, lassan kint az arabok is hozzá­szoktak a munkához, mert látták és élvezték áldásait. Azért a mo­dern városokban megmaradtak a benszülöttek városrészei: itt még élnek a keleti színek és han­gulatok, a mecsetek mozaik­pom­pája, száz meg száz keleti sző­nyege,­ minaretje, az utcák és az emberek titokzatos keleties fes­­tőisége ellenállhatatlanul vonzza az idegent, de már ott húzódnak az új városrészekben a fehér pa­lotákkal szegett nyílegyenes su­gárutak, a pompás középületek, szállók, éttermek, üzletek és ká­véházak. Líbia háromszor akkora, mint Olaszország s új arcát mégis az olasz szervezőmunka formálja. Ezt a munkát megmérhetjük azon, hogy a városokban a lakos­ságnak csak elenyészően csekély része olasz s ez a maroknyi olasz szabja meg sokezernyi benszülött életének irányát és ütemét. Bardia ma tűzvonalban áll. So­kan talán soha életükben nem tudták volna meg, hogy Bardia van a világon s ma e kis olasz támaszpont, 2400 lakosával, a vi­lágtörténelem premier plan-jába került. Éppen 25 évvel ezelőtt foglalták el az olaszok s beren­dezték kikötőjét (Bardia Sleman), megépítették világítótornyukat s most egyszerre kiderül, hogy egyéb is épült itt: az olasz-afrikai lélek, amely minden bástyánál erősebben védelmezi a biroda­lomnak ezt a sarokkövét. Azok a kisebb-nagyobb váro­sok, amelyek a Litoranea mentén sorakoznak, sorra mind oszlopai Libia védelmének. Derna a maga 10.000 lakosával, a kis Tobruch (4130 lakos), az ókorból itt felej­tett Cirene (494 lakos), Bengasi (az ókori Berenice) a maga 50.000 lakosával, Misurata (5000 lakos) s mindenekfelett Tripoli több mint 100.000 lakosával. Az ará­nyokra jellemző, hogy a két leg­nagyobb város, Tripoli és Ben­gasi lakosságának csak mintegy harmadrésze olasz és ez az egy­­harmadrész sem igyekszik el­nyomni a tartomány nemzeti jel­legét. A benszülöttek bíznak az olasz vezetésben; a Duce római hagyományokon nevelkedett s ezért bölcsen követi az augus­tusi politikát. Ennek köszönheti Olaszország Libia népének hű­ségét. Révay József: A LEGFŐBB HADÚR ÉS TÁBORNOKAI. A Kormányzó Ur efőméltósága a honvédség magasabb parancsnokai körében. A Kormányzó Ur mellett jobbra: Werth Henrik gyalogsági tábornok, a vezérkar főnöke, vitéz Keresztes-Fischer Lajos tüzérségi tábornok, főhadsegéd, vitéz Jány Gusztáv altábornagy, a 2. hadsereg parancsnoka, vitéz Kiss László altábornagy, a 111. hadtest parancsnoka. Balra: vitéz dálnokfalvi Bartha Károly táborszernagy, honv. miniszter, vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogs. tábornok, az 1. hadsereg parancsnoka, vitéz Littay András gyalogsági tábornok, a vezérkar főnökének helyettese, Gorondy Novák Elemér altábornagy, a 3. hadsereg parancsnoka. Az álló sorban balról jobbra: vitéz Silley Antal al­tábornagy, az V. hadtest parancsnoka, Decseva Zoltán altábornagy, az 1. hadtest parancsnoka, vitéz dec­si Bajnóczy József altábornagy, a VI. hadtest parancsnoka, Schweitzer István altábornagy, a II. hadtest parancsnoka, vitéz Szombat­helyi Ferenc altábornagy, a VIII. hadtest parancsnoka, vitéz szotyori Nagy Gyula altábornagy, a VII. hadtest pa­rancsnoka, Horváth Lajos altábornagy, a IV. hadtest parancsnoka, vitéz Náday István altábornagy, a vezérkar­ főnökének helyettese, szentgyörgyvári Stirling László altábornagy, a IX. hadtest parancsnoka, vitéz dálnoki Miklós Béla tábornok, a Gyors­hadtest parancsnoka.

Next