Képes Vasárnap, 1941 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1941-06-20 / 25. szám

416 | MINIATŰRÖK II. Frigyes (1712—1786) porosz király egy katonai szem­lén megszólított egy tisztet s megkérdezte, mi a neve? A tiszt felelt, mire a király to­vább kérdi: — Nem nemes ember? — Felséges uram — mondá a tiszt —, még II. Rudolf császár tiz font súlyú arany­büntetést szabott az ellen, ki az én nemes­ségemben kételkedni merészelne. — Ej, most nincs pénzem — mondta a király és tovább lo­vagolt. * III. Frigyes (1415—1493) német-római császárt megkérdez­ték egyszer, hogy tanácsnokai közül ki a legkedvesebb előtte? — Azokat a tanácsnokokat ked­velem, akik jobban félnek az Is­tentől, mint­ tőlem — felelte a császár. * Sgambati Giovanni (1843—1914) olasz zongoraművész és zene­szerző szarkasztikus humorú em­ber volt. Híresek voltak kortár­saira tett gúnyos megjegyzései. Egy alkalommal egy zeneszerző megsértődvén Sgambati egy meg­jegyzéséért, így szólt hozzá: — Te locsoghatsz, amit akarsz, de én képes vagyok temetésedre gyászindulót inni. — Ez lenne az első eset, hogy az emberek temetésen fütyülné­nek — viszonzó Sgambati. * Renaudel Ernest francia politikus állatorvos volt. Emiatt gyakran tréfálkoztak ve­le. Egy napon kollégáinak egyike egy kicsit túllépte a tróf hatá­rát, mire Renaudel így szólt hozzá: — Azt hiszem, hogy szükséged van egy receptemre. * Fialkowski Anton (1798—1872) lengyel püspök finom ízlésű em­ber és kiváló borismerő volt. Pincéje, melyben a legkitűnőbb borok álltak, messze földön híres volt. Egy alkalommal egyházmegyei látogatást tartott a fenhatósága alá eső hegyvidéken. Ismerve az ottani viszonyokat, előrelátás­ból néhány üveg finom márkás bort küldött előre ahhoz a falusi lelkészhez, akinél megszállását tervezte. Nem lehet tudni, hogy a buté­­liák rendeltetési helyükre üresen érkeztek-e, vagy pedig a falusi lelkész pincéjében párolgott el a bor. A püspök megérkezésének napján a plébános nagy za­varodottsággal szemlélgette az üvegeket. Aztán megtöltötte a környéken található legjobb bor­ral. — Talán — gondolta magában — őeminenciája nem fogja észre­venni. Aggodalommal teljes szoron­gással töltötte meg a vendég poharát a vörösszínű itallal. A püspök vette a poharát, élvezet­tel emelte ajkához, megkóstolta a bort, azután letéve poharát, szemügyre vette a bu­téliát, büsz­kélkedő címkéjével, majd nyája­san mondta: — Hm!... A ruha Ezsaué . . . de a hang Jákobé... * Simon Jules (1814—1896) francia filozófus, a Francia Aka­démia tagja, szellemes ember volt. Egy alkalommal az akadémia dí­ját egy olyan embernek akarták kiadni, aki Simonnal együtt pá­lyázott az akadémiai tagságra és elég sok szavazatot is kapott. Azt hitték, hogy Simon ezért nem jó emlékben tartja őt. Azonban ő is beleegyezett a díj kiadásába: — Annál inkább — mondá —, mert B. már egy alkalommal majdnem tagtársunk lett, azaz, bocsánat, az önök tagtársa. * Shakespeare William (1564—1616) egy alkalommal egy udvari szí­­nielőadáson „VI. Henrik“ című drámájának címszerepét adta. Az előadáson jelen volt Erzsébet ki­rálynő is, aki a jeles drámaíró rögtönző tehetségéről sokat hal­lott és próbára akarta ezt tenni. A királyi páholy a színpad fölött volt s odanyiló lépcsőzete előtt „Hony soit qui mal y pense“ fel­iratú dárdájával két testőr állott. Shakespeare kilépvén a színre, alig kezdett beszélni, midőn a királynő eléje ejtette kesztyűjét. A költő királyi szerepében csak­hamar feltalálta magát s beszé­de közben a következő verset rögtönözte: „Bár nagy küldetésünk terhes munkára vár, örömmel hajtunk meg, hogy felvegyük Magas nénénk lehullott kesz­tyűjét."­ Ezzel az egyik testőr dárdájára téve a felemelt kesztyűt — hon­nan a királynő mosolyogva vette el —, Shakespeare nyugodtan folytatta tovább szerepét . Moliére (1622—1673), a híres francia színműíró és szí­nész szinte mindennapos látogató volt XIV. Lajos udvarában, mert a király nagyon szerette őt. Egy­szer Moliére a király egyik komornyikjának segíteni akart, hogy együtt vessék meg a király ágyát. — Mit’ — szólt a komornyik. — Én egy komédiással együtt vé­geztem a dolgomat? Soha! És ezzel durcásan félreállott. Meghallotta ezt egy másik ko­mornyik, ki meglehetősen intelli­gens volt s néhány szép verset is irt, odasietett hamar Moliérehez és igy szólt hozzá: — Uram, megengeded, hogy szerencsém legyen a király ágyát veled együtt megvetni? Fülébe jutott ez a királynak és nagyon megharagudott a durcás komornyikra, hogy az ő kedves Moliérejével igy mert bánni. SZEK­K­ESZTÜ­ I ÜZENETEK Regény 27. Érthetetlen módon „törik össze“ az élete, irja. Ma huszonhét éves, orvos, három évig jegyben járt szive választottjá­val. A leány csinos, jó családbeli, két évvel fiatalabb csak levél­írónknál, az egyetemen ismer­kedtek össze. Levélírónk ma is „halálosan“ szerelmes és három évig joggal hihette, hogy meny­asszonya is szerelmes. Azután a leány egy szép napon, minden előzmény nélkül megkérte, hogy ne keresse fel többet, ne írjon, , ne telefonáljon. Szóval, szakít­sanak. De várjon miért? kérdezte, mert sejtelme sem volt, mi idéz­hette elő ezt a változást. A leány felelet helyett vállat vont. Mást szeret? kérdezte. A leány azt mondta, hogy nem és hátat for­dított, magára hagyta, nem akarta, hogy tovább kérdezzen. Azóta a kétségbeeséssel küzd s nem érti az egészet. Azt megálla­pította, hogy a leány egész csen­desen, ,visszavonultan él azóta is anyjával és hogy valóban „nincs senkije“. Még nem, de majd! — riad fel benne a rémület s úgy szenved, hogy nem tudja, miként lehet ezt kibírni... Nehéz napok ezek levélírónknak, annyi bizo­nyos. De át lehet vészelni, felül lehet kerekedni — és kell is! Az történt, valószínűen, hogy az az elkényeztetett leány rájöhetett, hogy „nem szerelmes“ levél­írónkba — talán éppenséggel azért nem, mivel az olyan oda­adással, annyira feltétel nélkül — egyenesen kiszolgáltatva szereti. A leánynak nem kellett ez a túl­­nagy és kizárólagos érzés, ő job­ban szeretett volna olyat, akiért mindennap harcolni kell s aki nem tudna szenvedni érette. Mi azt gondoljuk levele alapján, hogy ilyesmi ment benne végbe. Ter­mészetesen lehet még más és sokféle oka is. Ne törődjék vele, miért; igyekezzék nem töpren­geni rajta, hanem legyen bátor, büszke s keresse meg magának a hatékony ellenszereket. Próbál­jon társaságba járni, lehetőleg fiatal lányokkal beszélgetni és szórakozni. Persze nem azért, hogy féltékennyé tegye, hanem azért, hátha megkönnyebbül va­lamelyik jóindulatától, rokon­­szenvétől. Huszonhét éves — és orvos. Előtte van az élet, sok-sok tennivalójával, feladatával, ne­hézségeivel és szépségeivel. Meg­lepetéseket rejt magában, nem várt örömórákat is... Hinni kell ezekben, akkor el is jönnek. Aggódó anya. Nem kell félnie, hogy kisfia megkapja a szom­szédban lakó kislány kanyaróját, hiszen — amint írja — két évvel ezelőtt már túlesett a gyermek ezen a betegségen, az orvostudo­mány pedig manapság már meg­állapította, hogy kanyarót két­szer megkapni a legritkább eset. Éppen ezen a fontos felismerésen alapszik a hathatós előzetes vé­dekezés is e járvány ellen: a ka­nyarón keresztülment egyén vé­réből készítenek oltóanyagot a fertőzés veszélyének kitett gyér-Próbálja meg hát önmagán. Cseppentsen egy­ kevés Scherk Ge­­sichtswasser-t (arcvíz)vattacsomóra és dörzsölje le vele gyengén arcát. A vattacsomó egészen fekete. Ilyen alaposan tisztája meg a Scherk Ge­sichtswasser (areviz) az arcbőrt a pórusok legmélyéig és kiold min­den piszkot, a miteszszereket és tisztátalanságokat. Scherk Ge­sichtswasser (areviz) használata ál­tal arcbőre önmagától megszépül, hamvas és sima lesz.

Next