Képes Vasárnap, 1943 (65. évfolyam, 1-52. szám)

1943-05-04 / 18. szám

/t&w, ^ S£*tésé^e, A tiHlitókffin ««/arrhor imn^ok mély­reható tisztítására szolgál, használata megalapozza az eredményes arcápolást. Az areviz üdíti és felélénkíti a bört, az archér fonnyadt sátrát és fáradtságát eszmény­ien elő­z.i meg. Az aktivkrém eredeti összetételű különleges bortápláb sziti ki a tilkozást, m tiT*12: in­zó vagy elégtelen bő­rmirigy táp­­"szünteti a ráncképződést. » »»».;.smlikrém finom, pompás illatú és tartós fuh­~r»«r.*»› fennt ad az arcbőrnek. i·, természetes módon tökéletesre élik­. I) I »'K I!:' l.\ /.' I I? I I KA VI A ›­ Y A II . K I. S­Z­I­T­H É A V K K MA mm — Mi az fiam, nem ízlik? Az én kávém nem ízlik neked? Hi­szen magam hoztam a városból, a legfinomabbat választottam ki és olyan tejjel készítettem, ami­lyent soha életedben nem ittál! Ebben a pillanatban megvillant agyamban az igazság. Az igaz­ság, amelyet akaratlanul nagyon megsértettem. — Anyám! — mondtam bűn­bánó alázattal —, azt hiszem ne­ked igazad van. A te kávéd bizo­nyosan kitűnő, de én úgy meg­szoktam Pesten a rosszat, hogy a jó már nem is ízlik! Azt hittem, evvel megnyugta­tom az anyámat, de nem úgy tör­tént. Kimondhatatlan szomorú­sággal és sajnálkozással nézett rám, neheztelés nélkül, de földúlt lélekkel. — Fiam, fiam — mondta kis szülte* után —, én nagyon félte­lek téged attól a gonosz várostól. Attól tartok, hogy ha még sokáig ott leszel, nemcsak a kávéban szokod meg a rosszat, hanem az emberekben is! — Szegény anyámnak igaza volt — spipírt k­ap­a Mikszáth. — Sokszor megesett velem az életben, hogy rossz em­berekben megbíztam és derék em­bereket semmibe sem vettem. De­h­át az is csak úgy történt, mint a kávéval, hogy megszoktam a rosszat, mert abból sokkal több van... II. Hinni kell a jóban. Mikszáth Kálmán nem volt nagy idealista az emberekről való vélekedésében. Tisztán látta min­denkinek a gyöngéit és fogyatko­zásait, de elnézően, megértéssel ítélte meg. Sőt némely hibát, például a füllentést is, szinte érté­kesnek tartotta és nagy figye­lemmel honorálta, ha­­ érdekes volt. Mert a fantázia játékát na­gyon szerette, akár költői formá­ban nyilvánult meg, akár való­ságnak akart látszani. De gyűlölni is tudott emberi hi­bákat, noha a gyűlölet nem egye­zett az ő derűs természetével, kellemetlen érzésektől idegenke­dő lelkével A bizalmatlanság, a rosszhiszeműség, az emberszólás gyűlöletes volt neki. Még az epés­z Poot k utálta Fer­en­szmánn képviselőt, ezzel torkolt le egy­szer vitatkozás közben: — Nem epével, hanem elmével kell megtámadni, aki rászolgál, vagy aki kívánatos céltábla. A csipkedést, ugratást Mikszáth nagyon szerette, de ő valóban el­mével és nem epével hadakozott. Ellenben — mondom — gyűlölte azokat, akik általánosságban bi­zalmatlanok voltak embertársaik iránt és mindenkit rosszhiszeműen ítéltek meg. Egy éjszaka, amikor a szer­kesztőségből hazakísértem, a kö­vetkező — aznap történt — ese­tet mondta el: — Van nekem egy régi ismerő­söm, aki valamikor választom volt Fogarasban, azután Pestre került, a minisztériumba. Én hoz­tam föl. Amíg ott élt a távoli ha­vasok aljában, persze ritkán akadtam vele össze és nem is­mertem a természetét. Csak ak­kor láttam, miféle ember, amikor pesti lakos lett belőle. Hát ez az ember csupa epe volt és azt hi­szem, ha akárhol beléje szúrtak volna egy gombostűt, nem vér serkedt ki a nyomában, hanem sűrű, sötétzöld epe. De engem nagyon szeretett. Tudniillik na­gyon szeretett­­ molesztálni. Ha negyedórát együtt töltöttem vele, úgy éreztem, mintha epefürdőt vettem volna, olyan keserű let­tem magam is. Nem volt olyan ember a világon, akiről egy jó szava lett­ volna, mindenkit go­nosz, sötétlelkű, önző gazember­nek tartott. Rólam is azt mondta a pártkörben a szolgának, amíg rám várakozott, hogy önzésből helyeztettem át Budapestre. Pe­dig évekig zaklatott a leveleivel, hogy szabadítsam ki abból a ,,fé­szekből“. Ez az ember fölkeresett, ma dél­előtt a képviselőházban. Azt mondja, bizalmasan akar velem beszélni, vonuljunk félre, nehogy folyton zavarjanak bennünket az én ismerőseim. Nekem kész ter­vem volt már ezzel az emberrel: szakítok vele. Minek tegyek neki szolgálatokat, ha aztán úton-út­­féren azt híreszteli, hogy önzésből teljesítem a kívánságait? És mi­nek hallgassam utálatos em­ber­­szólását, amihez semmi joga sincs? Elvonultunk egy sarokba, ahol senki sem láthatott bennünket. Általános szólamokkal kezdte a mondanivalóját, amiből mindjárt láttam, hogy nagy kérése lehet. — Gonosz a világ, gonoszak az emberek. Kiveszett közöttük min­den összetartás — mondta nagy keserűséggel. Igyekeztem lecsillapítani. — Maga mindig sötét szemüve­gen nézi az embereket. — Nem lehet őket elég sötét szemüvegen nézni. A megcsalt ember nem használhat rózsaszínű szemüveget. — Mit tehet arról millió meg millió ember, hogy maga huszon­öt emberben csalódott? — Hagyja el kérem — mondta csüggedt legyintéssel —, egyik ember olyan, mint a másik. — Nincs kivétel? — kérdeztem tőle nyomatékosan. — Nincs! Nincs! így felelt, ilyen kurtán. — Nos, most mondja el, mi*, akar? — szóltam. Ezután elmondta a kívánságát. Hogy a minisztériumban más be­osztást adjanak neki, kedvezőb­bet, kényelmesebbet. Meg hogy figyelembe vegyék az ő nagy csa­ládját (három gyermeke van) és juttassanak neki rendkívüli jöve­delmet. — Nézze, barátom — mondtam neki —, maga olyasmit kiván, amit talán még senki. Ebben nem vntéztza őhot a mini­tor­ma az pl­­nöki ügyosztály vezetője, aztán öt-hat kollegája kellő jóindulat­tal lehetővé nem teszi, hogy min­den úgy legyen, ahogyan maga kívánja. — Az sem baj — mondta az én emberem. — Azt mind ki lehet csinálni a képviselő úr protekció­jával. Csak ezt vártam. Mint a héja, úgy csaptam le arra a komisz emberre. — Erről pedig szó sem lehet! Megdöbbenve nézett rám. — Miért? Csak nem tagadja meg a képviselő úr a közbenjárá­sát? — De bizony megtagadom! Ma­gának nincs hozzá joga, hogy ilyen nagy szívességet kérjen egyszerre tíz embertől. Tudja, magának nincs hozzá joga! Nagyon méregbe jött. — Miért éppen nekem? — Azért — feleltem —, mert maga mindenkit gonosznak, sö­tétlelkűnek, önzőnek tart. Most mondta, hogy mindenkit, hogy nem ismer kivételt. Tudja meg, hogy aki mindenkiről így gondol­kozik, aki csak önmagát tartja be­csületesnek, annak nincs hozzá jo­ga, hogy bárkitől is szívességet kérjen! Csak az számíthat mások­nak a jóindulatára, aki hinni tud a jóságban és becsületességben! Nagyon meg volt lepve. Erre nem számított. Kérlelni kezdett, hogy ne vegyem le róla a keze­met, elvégre azok az emberek úgysem tudják, hogy ő hogyan gondolkozik róluk. Röviden és hűvösen feleltem neki: — Az mindegy. Tisztesség dol­ga, hogy az ember megbecsülje azokat, akik jók hozzá és hogy ne bizalmat érdemel, amiben nem csalódunk. Fogainak ápolásához olyan szert kérjen, amely teljesen ártalmatlan, fertőtlenítőleg hot és üdítő kellemes ízű Mindezt biztonsággal nyújtja a Chlorodont fogpaszta. Milliók előszeretettel használják, m indig m ícozailanu Ijó Chlorodont Fogpaszta kérjen semmit az embertársaitól, ha nem becsüli őket. A rosszhisze­mű gondolkozást csak az menthe­ti némiképpen, ha az ember le­vonja a konzekvenciáját és ön­ként megfizet érte. Emberem erre begombolta a kabátját, összeráncolta a homlo­kát és jóformán köszöntés nélkül távozott. Remélem, többé nem lesz hozzá szerencsém ... SZERKESZTŐI Ü­Z­E­N­ETEK Ázsiai eredet. A „guba“ paraszt ujjas, ősi és egyszerű ruhadarab. Gubaposztó a juh durvaszőrű és hosszúszálú gyapjából készül. Olyan vastag, hogy nedvesség és szél,­hideg ellen tökéletes védel­met nyújt. A gubát egy darabból szabják. A mellen vízszintes irányban van rajta csupán két varrás. Szűken zárul a nyaknál és piros szegély fogja le. Színe egyébként fekete. A Kaukázus­ban viselik még, ott burka-nak nevezik. Ott más a szabása: ke­rek, ujjatlan gallér, viharban a prémes oldalát befelé fordítják. A szűr is ázsiai eredetű, szintén csak férfiak viselik. A szokmány más néven condra, vagy daróc. Felsőruhának hordják nők, fér­fiak. Főleg Erdélyben viselik ma is. Barnára festett, durva szőttes, dísztelen. Hunyad környékén fe­hér abaposztóból is készítenek szokmányt, ezt pirossal díszítik. Derékig alakhoz feszülő, térden alul érő, a betoldott résszel, aszállyal bővül, úgy, hogy elejét balra átdobva egymásra fogják. Cseremiszek, albánok, csuvasok, baskírok, turkesztániak is vise­lik, mind más-más néven. Kazán­ban a tatárok virágos brokátból készített szokmányt hordanak. Eredete alkalmasint ótörök.

Next