Képes Vasárnap, 1943 (65. évfolyam, 1-52. szám)
1943-05-04 / 18. szám
/t&w, ^ S£*tésé^e, A tiHlitókffin ««/arrhor imn^ok mélyreható tisztítására szolgál, használata megalapozza az eredményes arcápolást. Az areviz üdíti és felélénkíti a bört, az archér fonnyadt sátrát és fáradtságát eszményien előz.i meg. Az aktivkrém eredeti összetételű különleges bortápláb sziti ki a tilkozást, m tiT*12: inzó vagy elégtelen bőrmirigy táp"szünteti a ráncképződést. » »»».;.smlikrém finom, pompás illatú és tartós fuh~r»«r.*»› fennt ad az arcbőrnek. i·, természetes módon tökéletesre élik. I) I »'K I!:' l.\ /.' I I? I I KA VI A › Y A II . K I. SZITH É A V K K MA mm — Mi az fiam, nem ízlik? Az én kávém nem ízlik neked? Hiszen magam hoztam a városból, a legfinomabbat választottam ki és olyan tejjel készítettem, amilyent soha életedben nem ittál! Ebben a pillanatban megvillant agyamban az igazság. Az igazság, amelyet akaratlanul nagyon megsértettem. — Anyám! — mondtam bűnbánó alázattal —, azt hiszem neked igazad van. A te kávéd bizonyosan kitűnő, de én úgy megszoktam Pesten a rosszat, hogy a jó már nem is ízlik! Azt hittem, evvel megnyugtatom az anyámat, de nem úgy történt. Kimondhatatlan szomorúsággal és sajnálkozással nézett rám, neheztelés nélkül, de földúlt lélekkel. — Fiam, fiam — mondta kis szülte* után —, én nagyon féltelek téged attól a gonosz várostól. Attól tartok, hogy ha még sokáig ott leszel, nemcsak a kávéban szokod meg a rosszat, hanem az emberekben is! — Szegény anyámnak igaza volt — spipírt kapa Mikszáth. — Sokszor megesett velem az életben, hogy rossz emberekben megbíztam és derék embereket semmibe sem vettem. Dehát az is csak úgy történt, mint a kávéval, hogy megszoktam a rosszat, mert abból sokkal több van... II. Hinni kell a jóban. Mikszáth Kálmán nem volt nagy idealista az emberekről való vélekedésében. Tisztán látta mindenkinek a gyöngéit és fogyatkozásait, de elnézően, megértéssel ítélte meg. Sőt némely hibát, például a füllentést is, szinte értékesnek tartotta és nagy figyelemmel honorálta, ha érdekes volt. Mert a fantázia játékát nagyon szerette, akár költői formában nyilvánult meg, akár valóságnak akart látszani. De gyűlölni is tudott emberi hibákat, noha a gyűlölet nem egyezett az ő derűs természetével, kellemetlen érzésektől idegenkedő lelkével A bizalmatlanság, a rosszhiszeműség, az emberszólás gyűlöletes volt neki. Még az epész Poot k utálta Ferenszmánn képviselőt, ezzel torkolt le egyszer vitatkozás közben: — Nem epével, hanem elmével kell megtámadni, aki rászolgál, vagy aki kívánatos céltábla. A csipkedést, ugratást Mikszáth nagyon szerette, de ő valóban elmével és nem epével hadakozott. Ellenben — mondom — gyűlölte azokat, akik általánosságban bizalmatlanok voltak embertársaik iránt és mindenkit rosszhiszeműen ítéltek meg. Egy éjszaka, amikor a szerkesztőségből hazakísértem, a következő — aznap történt — esetet mondta el: — Van nekem egy régi ismerősöm, aki valamikor választom volt Fogarasban, azután Pestre került, a minisztériumba. Én hoztam föl. Amíg ott élt a távoli havasok aljában, persze ritkán akadtam vele össze és nem ismertem a természetét. Csak akkor láttam, miféle ember, amikor pesti lakos lett belőle. Hát ez az ember csupa epe volt és azt hiszem, ha akárhol beléje szúrtak volna egy gombostűt, nem vér serkedt ki a nyomában, hanem sűrű, sötétzöld epe. De engem nagyon szeretett. Tudniillik nagyon szeretett molesztálni. Ha negyedórát együtt töltöttem vele, úgy éreztem, mintha epefürdőt vettem volna, olyan keserű lettem magam is. Nem volt olyan ember a világon, akiről egy jó szava lett volna, mindenkit gonosz, sötétlelkű, önző gazembernek tartott. Rólam is azt mondta a pártkörben a szolgának, amíg rám várakozott, hogy önzésből helyeztettem át Budapestre. Pedig évekig zaklatott a leveleivel, hogy szabadítsam ki abból a ,,fészekből“. Ez az ember fölkeresett, ma délelőtt a képviselőházban. Azt mondja, bizalmasan akar velem beszélni, vonuljunk félre, nehogy folyton zavarjanak bennünket az én ismerőseim. Nekem kész tervem volt már ezzel az emberrel: szakítok vele. Minek tegyek neki szolgálatokat, ha aztán úton-útféren azt híreszteli, hogy önzésből teljesítem a kívánságait? És minek hallgassam utálatos emberszólását, amihez semmi joga sincs? Elvonultunk egy sarokba, ahol senki sem láthatott bennünket. Általános szólamokkal kezdte a mondanivalóját, amiből mindjárt láttam, hogy nagy kérése lehet. — Gonosz a világ, gonoszak az emberek. Kiveszett közöttük minden összetartás — mondta nagy keserűséggel. Igyekeztem lecsillapítani. — Maga mindig sötét szemüvegen nézi az embereket. — Nem lehet őket elég sötét szemüvegen nézni. A megcsalt ember nem használhat rózsaszínű szemüveget. — Mit tehet arról millió meg millió ember, hogy maga huszonöt emberben csalódott? — Hagyja el kérem — mondta csüggedt legyintéssel —, egyik ember olyan, mint a másik. — Nincs kivétel? — kérdeztem tőle nyomatékosan. — Nincs! Nincs! így felelt, ilyen kurtán. — Nos, most mondja el, mi*, akar? — szóltam. Ezután elmondta a kívánságát. Hogy a minisztériumban más beosztást adjanak neki, kedvezőbbet, kényelmesebbet. Meg hogy figyelembe vegyék az ő nagy családját (három gyermeke van) és juttassanak neki rendkívüli jövedelmet. — Nézze, barátom — mondtam neki —, maga olyasmit kiván, amit talán még senki. Ebben nem vntéztza őhot a minitorma az plnöki ügyosztály vezetője, aztán öt-hat kollegája kellő jóindulattal lehetővé nem teszi, hogy minden úgy legyen, ahogyan maga kívánja. — Az sem baj — mondta az én emberem. — Azt mind ki lehet csinálni a képviselő úr protekciójával. Csak ezt vártam. Mint a héja, úgy csaptam le arra a komisz emberre. — Erről pedig szó sem lehet! Megdöbbenve nézett rám. — Miért? Csak nem tagadja meg a képviselő úr a közbenjárását? — De bizony megtagadom! Magának nincs hozzá joga, hogy ilyen nagy szívességet kérjen egyszerre tíz embertől. Tudja, magának nincs hozzá joga! Nagyon méregbe jött. — Miért éppen nekem? — Azért — feleltem —, mert maga mindenkit gonosznak, sötétlelkűnek, önzőnek tart. Most mondta, hogy mindenkit, hogy nem ismer kivételt. Tudja meg, hogy aki mindenkiről így gondolkozik, aki csak önmagát tartja becsületesnek, annak nincs hozzá joga, hogy bárkitől is szívességet kérjen! Csak az számíthat másoknak a jóindulatára, aki hinni tud a jóságban és becsületességben! Nagyon meg volt lepve. Erre nem számított. Kérlelni kezdett, hogy ne vegyem le róla a kezemet, elvégre azok az emberek úgysem tudják, hogy ő hogyan gondolkozik róluk. Röviden és hűvösen feleltem neki: — Az mindegy. Tisztesség dolga, hogy az ember megbecsülje azokat, akik jók hozzá és hogy ne bizalmat érdemel, amiben nem csalódunk. Fogainak ápolásához olyan szert kérjen, amely teljesen ártalmatlan, fertőtlenítőleg hot és üdítő kellemes ízű Mindezt biztonsággal nyújtja a Chlorodont fogpaszta. Milliók előszeretettel használják, m indig m ícozailanu Ijó Chlorodont Fogpaszta kérjen semmit az embertársaitól, ha nem becsüli őket. A rosszhiszemű gondolkozást csak az mentheti némiképpen, ha az ember levonja a konzekvenciáját és önként megfizet érte. Emberem erre begombolta a kabátját, összeráncolta a homlokát és jóformán köszöntés nélkül távozott. Remélem, többé nem lesz hozzá szerencsém ... SZERKESZTŐI ÜZENETEK Ázsiai eredet. A „guba“ paraszt ujjas, ősi és egyszerű ruhadarab. Gubaposztó a juh durvaszőrű és hosszúszálú gyapjából készül. Olyan vastag, hogy nedvesség és szél,hideg ellen tökéletes védelmet nyújt. A gubát egy darabból szabják. A mellen vízszintes irányban van rajta csupán két varrás. Szűken zárul a nyaknál és piros szegély fogja le. Színe egyébként fekete. A Kaukázusban viselik még, ott burka-nak nevezik. Ott más a szabása: kerek, ujjatlan gallér, viharban a prémes oldalát befelé fordítják. A szűr is ázsiai eredetű, szintén csak férfiak viselik. A szokmány más néven condra, vagy daróc. Felsőruhának hordják nők, férfiak. Főleg Erdélyben viselik ma is. Barnára festett, durva szőttes, dísztelen. Hunyad környékén fehér abaposztóból is készítenek szokmányt, ezt pirossal díszítik. Derékig alakhoz feszülő, térden alul érő, a betoldott résszel, aszállyal bővül, úgy, hogy elejét balra átdobva egymásra fogják. Cseremiszek, albánok, csuvasok, baskírok, turkesztániak is viselik, mind más-más néven. Kazánban a tatárok virágos brokátból készített szokmányt hordanak. Eredete alkalmasint ótörök.