Képes Vasárnap, 1943 (65. évfolyam, 1-52. szám)
1943-02-02 / 5. szám
Rövid estélyruhák Háború van. Takarékosság a jelszó minden vonalon és így az öltözködés terén is A legtöbb anyagot igénylő estélyiruhák, az idén szerényen összehúzódtak és anyag hiányában ötletes vonalakkal és díszítésekkel akarják és bizony tudják is pótolni az ú. n. békebeli értelemben vett estélyiruhát. A rövid estélyiruhák nemcsak szabásban, de színben is különböznek a hosszú ruháktól, mert az előbbieknél inkább a sötét színek érvényesülnek. A díszítésük igen változatos és pompájuk néha a renaissance-ot idézi. — Arany, ezüst, flitter és gyöngy ad ezeknek a ruháknak ünnepélyességet, vagy két elütő anyag ízléses egybedolgozása. Uralkodó szín ma is a fekete, de mellette a fűzöld, mohazöld, ciklámen és szilvakék is igen kedveltek. Első ruhánk fekete marokénból készült. A magasított övrész méregzöld, a vállon, valamint a csípőn arany gyöngy motívumok fogják össze a raffolást. A második is fekete és nehéz selyemből való, vállán és széles övén fekete, zöld vagy éppen ciklámen flitterekkel. A harmadik rövid estélyink fűzöld romain és fekete latin öszszedolgozása. A negyedik rajzunk rendkívül elegáns barna, puha anyagú télikabát, kékróka zsebekkel és sálrésszel. Az ötödik ruha különleges csipődíszítésében hordja estélyi jellegét. Anyaga szilvakék bársony, arany övvel és arany gombokkal. (Marianne.) Alsó kép: divatos síruha, sötétkék vagy mackóbarna anyagból. — Na na, mi az...? Kovács úr a szemét dörzsöli. Megpaskolja a paplant. Igen, ez zaj volt. Valami összetörhetett odaát. Ezek mindig lármáznak. Fiatal házasok. Fiatal házasok! Attól még csöndesebbek is lehetnének! Minden éjjel gramofonoznak. És az ember hiába szól a házfelügyelőnek...! Kovács úr a fejét csóválja. Most különben csönd van. Talán nem is volt semmi. Hiszen lehet, hogy csak úgy felébredt. Tulajdonképpen egész rendes emberek ezek ... Hát fiatalok, Istenem... No, akkor szépen befordulunk. — Nem képzelődöm! Egyáltalán nem képzelődöm! — hallatszik egy éles női hang a szomszédból. — Azt hiszed, nincs szemem?! Kovács felül az ágyban. Szóval kabaréznak. Rémes hangja van ennek a nőnek. Mi az? Mit mond? Hogy ő nagyon is jól látta. De mit...? Mit? mit?! Bánom is én, semmi közöm hozzá! Aludni akarok! Na, most a férfi... — Nem tűröm ezt a viselkedést! Hogy a társaság előtt rám szólsz, mintha ... — Először is nem szóltam rád, csak azt mondtam, hogy ne foglalkozz mindig a Gizivel. És azt is tréfásan mondtam. Kovács feljebb húzza a paplant. Szóval az úr a Gizivel foglalkozott. Hát ezért van az egész. Persze, persze... De hogy én azért ne tudjak aludni, mert ő a Gizivel... Mindjárt kopogok. A férfi hangja: — Fiacskám, hadd magyarázzam meg. Az egész úgy kezdődött, hogy a Gizit a vacsoránál mellém ültették és ... — ... aztán elvonultatok. — Elvonultunk? Ezt igazán nem értem! Hát elvonultak, gondolja Kovács. Igen, hát ez mindenesetre, mindenesetre ... Ugyan milyen lehet az a Gizi? Barna, kicsit molett, de nem kövér, nem... Most már igazán kopogok. Elvégre az ember éjjel mégis csak... Mit kiabál a nő? Hogy a lámpa alá vonultak. Miféle lámpa alá? Hangulatlámpa, persze. Igen, az kellemes. Egyszer én is ültem egy nővel a hangulatlámpánál. Egész csinos nő volt, csak mindjárt a fizetésem után érdeklődött. Nem szeretem az ilyeneket, nem, nem... — Megvakarja a térdét, ásít. A férfi: — A bridzsszabályokat magyaráztam el. Meg akar tanulni ... — És miért szorongattad a kezét?! Kovács oldalt fordul. Na tessék! A kezét szorongatta! De miért kell nekem ezt tudni?! Miért? Csak arra vagyok kiváncsi. Hogy ő kinek szorongatta a kezét! Bánom is én! Azt hiszem, itt az ideje... Fölezveli a begörbített ujját. Még nem kopog. Még vár. Közben figyel. Hogy ő nem szorongatta a kezét... Hát nem szorongatta. Rendben van. A nő csak kiabál. Hogy ő látta.... Nem, hát ezt nem hallgatom. Kopog. Először félénken, majd határozottabban. Nem is törődnek vele. Már a férfi is kiabál. Egészen belejött. — Ez még nem ok arra, hogy mindenki előtt megszégyeníts és itthon összetörd a vázát! Azt a vázát, amit... Úgy, bólint Kovács, hát összetörte a vázát. Persze, az ébresztett fel. Mi lesz még itt? Azért mégis jó, hogy nem nősültem meg. Az ember rá se nézhet valakire. Az asszony: — Szóval csak azt a vacak vázát sajnálod?! — Úgy? Vacak váza, amit az eljegyzésünkre vettem. Hát enynyire becsülöd az én, az én ... Csak hápogj, legyint Kovács. Most már késő. Gondoltad volna meg, kit veszel el. Mi az, mit kiabál a férfi? Hogy kimutatta a foga fehérét? Micsoda foga fehérét? Hja, igen, hogy a nő kimutatta ... És hogy tulajdonképpen sosem szerette és hogy... és hogy ... Mindjárt a cipőmmel kopogok, mert én korán kelek holnap és már mégsem járja! Hol a cipőm? ... — Lehajol. Kezével úszómozdulatot tesz a sötétben. Az asszony: — Hogy én nem szerettelek?! Te mondod ezt? Még te mondod?! Na, hát ez már sok! Kovács úr egészen előregörnyed. Tenyerével az ágy alatt söpör. — Mi ez? Egy zsebkendő. No, de a cipő?... Felgyújtom a villanyt. De akkor ki kéne szállni az ágyból. — Visszafekszik. — Nem, hát ahhoz igazán semmi kedvem. De így tönkretenni az ember éjszakáját! A nő sír. Azt mondja, hogy nem marad itt, egy percig se marad. Visszamegy a mamához. Majd holnap elküld a holmikért. És a férfi? Tessék! Azt mondja, tessék. Most csönd. Csak a lépéseket hallani. A férfi fütyörészik. Úgy látszik, nem izgatja túlságosan a dolog. Ha a nő elmegy, legalább csönd lesz. Táska zárja kattan. Becsapnak egy ajtót. Még egyet. Csönd. Kovács fölkel. Hát elment a nő. Egész izgalmas dolog. Felgyújtja a villanyt. Előkeresi a cigarettatárcát. Az ember már úgyse tud ilyenkor aludni. Pizsamában az asztalhoz ül, rágyújt. Az odaát csak fütyül, fütyül. Reccsen egy szék. Leült. Most fel-alá járkál. Megáll. Megint fütyül. Rémes ezzel a fütyüléssel, gondolja Kovács. Na, végre abbahagyta. Mi az, micsoda recsegés?! Föltett egy lemezt! Na, még csak ez hiányzott! — Granada gyöngye volt a fekete lány. — Pont ezt akarom én éjjel hallgatni! Elállítja a gépet. Csönd. Hosszú csönd. Becsukódik egy ajtó, aztán még egy. Úgy látszik, ez is elment. Na, szép. Kovács feláll, végigsimít az arcán. Most már igazán lefeküdhetne. Hány óra lehet? Megnézi. Félhárom. Na tessék! Félhárom. Most aztán keljen fel kora reggel! Hova mehetett a férfi? De most legalább csönd van. Mi az? Kulcs zörög a zárban. Valaki visszajött. Lépések. Még az előszobában lehet. Talán a férfi. Most már itt, itt... Bejött, igen. Sír. Halkan sír. Ez a nő. Ő jött vissza. És a férfi? Egy dörmögő hang: — Csacsi, kis csacsi . .. Képes lettél volna egész éjszaka a téren ülni. Ha nem megyek utánad ... Aha, mind a ketten itt vannak. Szóval a nő a téren ült? Ilyen hidegben. Na, most duruzsolnak, duruzsolnak. Jön a nagy kibékülés. A nő már nevet is. A férfi: — Hát akkor lefekszünk. Csináljak egy jó, forró teát? Hisz egészen átfáztál. Áldásom rátok, legyint Kovács. Ezért kellett olyan nagy cirkuszt csapni? Csönd van, csak az asszony dünnyög valamit. Aztán elhallgat. Kovács a hátát dörzsöli. A magányos ágyára néz. Arca hirtelen megnyúlik. Tüsszent. — Jó lesz lefeküdni. Még meghalök a végén. A szomszédban írta: Mámlo mni Sikerült síkosztüm-modell. — Alsó kép: az úgynevezett „melegedőcipő“, amelyet a sítúra után viselnek a divathölgyek. -tr. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Kunsági szomorú asszony. Nem sokkal vigasztalóbbat mondhatunk, mint édesanyja, aki azt mondja, hogy a gyermekekért tűrni: asszonysors. Megértjük szomorúságát. Valóban fájdalmas fiatalon egy olyan férfi mellett élnie, aki már nem szereti, elhanyagolja, sőt idegenek jelenlétében is durva. Ne válassza mégsem a válást. Gyermekeim nélkül, akár egyik nélkülözésével is, képtelen lesz nyugodtan élni. Türelme, mindent elviselő szeretete talán jobb belátásra bírja majd a férjét, megváltozik és elviselhetőbb lesz. A gyengéd figyelemről azonban mondjon le. Jobb, ha úgy neveli komoly akaraterővel önmagát, hogy nem vár tőle figyelmet, gyengédséget, a régi emlékek örömeit, így nem érhetik csalódások. Keresse minden örömét a gyermekekben. Ne sírja végig az éjszakákat, ne tegyen szemrehányást, legyen hűvösen udvarias, ne faggassa és viselje gondját a háztartásnak ezután is legjobb tudása szerint. Hisszük, hogy szeretete, a növekedő gyermekek, férjének korosodása meghozzák a békét.