Képes Vasárnap, 1943 (65. évfolyam, 1-52. szám)
1943-02-02 / 5. szám
Gyors válasz. A szerkesztésért BONYI ADORJÁN, a kiadásért SEIFERT negyedévre 2.64 pengő.) Pesti Hírlap R. T. kiadása, Légrády Háremben. ALFRED felelős. (Megjelenik hetenként. Egyes példány ára 20 Testvérek R. T. nyomása, Budapest, V. ker., Vilmos császár-út fillér, előfizetés külön postai kézbesítéssel egy hóra 88 fillér, 78. Nyomdaigazgató: KERTÉSZ ÁRPÁD. 1943 február 2 — Oh, ezer bocsánat, kolléga úr néztem ! Borzalmas felfedezés. Hifi, ti mit ! — Segítség, rabló! Két lábat láttam az ágy alatt! (Wiene ) — Jó napot! — Nincs kérem, minden kifogyott! (Rac et Rac ) Szemléltető bemutatás. ... Olyan sötét volt, hogy zebrának (Koralle.) — Ha pedig azt hiszi, hogy makacs hallgatásával valamit is el tud érni velem szemben, akkor nagyon tévedj (Wodie.) Modern útonálló. — Látja, művésznő, így kell csinálni a mozdulatot, hogy köny- — Siess jobban, Aladár, ha eléyed legyen! In Travaso.) Talált kincs. Heves vita. Hóesés után. — Disznócskám, mondd, eltévedtél? Gyere velem, majd gondot Viselem. (Domenica.) — Te vagy az, Ali? Átjöhetnél hozzám legalább egy órára ... Annyira egyedül érzem magam! (Guerin Meschino.) Leégett a kölcsönkönyvtár. — Engedjenek be! Ha nem adom vissza a könyvet, egy pengő büntetést kell fizetnem! (Frankfurter.) — Ide az élelmiszer jegyekkel! (Family Journal.) Ajándék. — Emlékszik, Zsuzsika, egy nyakláncot ígértem magának a születésnapjára. (in Travaso.) Helyettesítés. — Ez a páros műkorcsolyázás bajnoka. Ma beteg a partnere, de akarod érni a nyolcórás vonatot! nem akarja elmulasztani a gya- (Frankfurter.) korlást. (Schweizer.) Kérdés. — Van fegyverhordási engedélye? (Colliers.) 80 Az egyenlítő alatt. MINIATŰRÖK Justh Zsigmond (1863—1894) kiváló írónk mondta: — Ügyesen bókokat mondani és elfogadni csak szellemes emberek tudnak. Egy nehézkes bók vagy az elfogadót, vagy a bók mondóját tünteti fel ostobának — sőt néha mind a kettőt. Az, aki mondja, vagy nem tudott jobbat mondani, vagy gondolta magából : „ennek ez is jó". Az, akinek a bók szól, mindenesetre ezt fogja gondolni — ha nem ostoba. * Ester Johann Georg (1699—1773) német jogtudós, a leghíresebb jogtanárok egyike néha igen sajátszerű magyarázatokat adott hallgatóinak. Egykor éppen a birtok fogalmát akarta tanítványaival megértetni, parókáját leemelte fejéről és így szólt: — íme, uraim, ez a paróka az én birtokom, tulajdonom. Ezt én, ha tetszik, elszakíthatom (ekkor leszakított róla egy fürtöt), ha akarom, ezt én a földhöz vághatom (ekkor ledobta a porba), ezt én elajándékozhatom. E szavaknál a poros parókát a legközelebb ülő hallgatójának fejébe nyomta. Az ifjú azonban feltalálván magát, fölállt helyéről és így szólt: — Most pedig az ajándékozás következtében ez a paróka az én tulajdonom, s minthogy tulajdonom, én is a földre vethetem (megtette), én is elszaggathatom (ezt is megtette), ki is dobhatom az ablakon. S még ki sem mondta e szavakat, midőn a paróka a nyitott ablakon át kirepült az utcára. * Swift Jonathan (1667—1745) angol író jelenlétében egy negyvenedik évéhez közelítő hölgy panaszkodott egy társaságban, hogy olyan közel van már a harminchoz. — Vigasztalódjék, szép lady — mondta Swift —, ha ez a harminc év oly kellemetlen, ön minden nap jobban távozik tőle. Goethe Johann Wolfgang (1749—1832) német költőt megkérdezte egyszer a weimari herceg, vájjon hogy van az, hogy a színészek oly rosszak? — Mert az egyetemek oly igen jók — felelte a költő igen találóan. * I. Frigyes Vilmos (1688—1740) porosz király mindig kezében egy sétapálcával sétált. Ennek a nádbotnak különös tekintélye volt Poroszországban. Akik a királyt e pálcával közelíteni látták, ha szerét tehették, rendesen kikerülték, félve a szigortól, melyben a király igen hamar részesítette azokat, akik neheztelését magukra vonták. Egy alkalommal gyermekcsoport játszott az utcán, midőn a király a tekintélyes bottal feléjük közeledett. — Szaladjatok, a király jön a bottal — kiáltotta az egyik fiú, aki legelőször vette észre Frigyes Vilmost. Azonban szerencsétlenségére a kis felségsértőnek, a király néhány gyors lépéssel utolérte és elfogta. — Miért nógattad szaladásra társaidat, fiú? — rivallt rá a király. — Mert félünk felségedtől — viszonzá a gyermek remegve. A király elmosolyodott, egy tallért vett elő zsebéből s odaadta a gyermeknek. — Ezután ne féljetek tőlem, inkább szeressetek — mondta a király és elbocsátotta a gyermeket. * IV. Henrik (1553—1610) francia királyt megkérdezték udvaroncai, miért nem végezteti ki inkább ellenségeit, ahelyett, hogy szokása szerint megbocsát nekik, sőt még meg is ajándékozza őket. — Nem végzem-e ki ellenségeimet, ha barátaimmá teszem őket? — viszonzá az emberszerető, nemes fejedelem.