Képes Vasárnap, 1944 (66. évfolyam, 1-50. szám)

1944-02-29 / 9. szám

Aznap, amikor ez egész elkez­dődött, éppen beteg voltam. Megérkezett a hagyományos őszi nátha, ami elkerülhetetlenül időszerűvé válik, mihelyst az első esők végigmossák a várost és maguktól fel­hajtódnak a kabát­gallérok. őszi adó ez a párnapos trüsszögés, rekedtség, többnyire egyszerre érkezik meg az ilyenkor esedékes rosszkedvvel, az ember megy az utcán, észreveszi, hogy: — Teremtem, de egyedül is va­gyok! — fúj a szél és másnap megvan a torokfájás, így volt akkor is. — Nem jö­vök be holnap, — mondtam előző este a kolléganőnek a laborató­riumban, — azt hiszem, influen­zás leszek, már napok óta fáj mindenem. — És így egész nap otthon maradtam. Teázgattam, bekötöttem a tor­kom Nem is nagyon bántam a szobafogságot. Az ilyen enyhe beteg­ napok kicsit visszahozzák az édes gyerekkori lázacskák hangulatát, amikor aranysárga kanalas orvosság, felolvasás és több becenév jár az embernek. Amikor kényeztetik. A kényeztetés ezúttal magamra maradt Rádióztam, hatodszor is belekezdtem abba a könyvbe, amit valószínűleg csak egy ko­moly aggkori betegség idején fejezek majd be, és félkockával több cukrot tettem a teámba. Eszembe jutott még a hőmérőzés is, de valahogy elmaradt. Nem lehet mindenre gondolni, ha az ember ápolja magát Már sötétedett, kinn, amikor egyszerre csengettek. Kimentem. Az ajtó előtt kicsi öreg néni állt, fekete kabátban, degeszre tömött táskával, meg egy nagy csomag­gal. Huncut-kék szemmel nézett rám és fehérbe keretezett kis arca olyan nagym­amás volt, hogy hirtelenében nem tudtam, mit mondjak neki, amikor átnyúj­totta a csomagot. — Ezt hoztam a kisasszonynak — mondta. •­­ — Kitől, kérem? — kérdeztem. A papiroson ismeretlen írással ott állt a nevem, a csomagnak meg olyan lehetetlen formája volt, hogy legszívesebben azt kérdeztem volna meg, mi van benne. — Biztosan ideszól — nyugta­tott meg. Valahogy úgy nyújtotta át, mintha személyesen tőle len­ne és nem is tételeztem fel, hogy kifutói minőségben járna nálam ez a galambősz nagymama, aki közben szaporán meg is fordult. — Jóestét! — mondta, és eltűnt. Tanácstalanul álltam a nedves csomaggal,­­— kinn megint esett, — szinte izgatott lettem. — Fur­csa kis néni, furcsa csomag. — gondoltam, amíg bementem a szobába. — Pontosan olyan ez, mint valaha a karácsony, amikor még nem beszélték meg velem az ismerősök, hogy mire volna szükségem, amikor még nem hasznos tárgyakat kaptam, ha­nem meglepetéseket. Sőt, be is csomagoltak mindent, hogy még izgalmasabb legyen a dolog. Egy kis találgatás után kibon­tottam a könnyű, puha csomagot. A vastag és vékony papírok alól egy nagy baba került elő. Igen meglepve néztem. Humo­ros emberke volt, amolyan ka­ron ülő és kisgyerek­ közti kor­ban, gömbölyű alakján világos­kék mackóruha feszült piros­­fehércsíkos zubbonykával, mint a ligeti hintáslegényeken. Na­gyon jól méret­ezett ruha volt, a nadrágszár cipőként csukódott rá pufók lába fejére, hátul meg a tarkóján át hegyes manósipkává csúcsosodott. Nem is látszott ki több a hajából, mint egyetlen göndör fürt. És az arca­ nagy, gömbölyű arca, parányi orra, — inkább csak sejteni lehetett, óriá­si kék szemei és összehúzott ki­csi szája között, a szemei mozog­tak, de ami még csodálatosabb volt, néztek is. Egy bizonyos ki­fejezéssel, mereven bár, de néztek.­­ Nem volt mellette egyetlen sor írás sem. Ahogy itt ült velem szemben, hirtelen azt hittem, hogy élő vendéget kaptam, külö­nösen, amikor egyszerre kicsit megbillent odatámasztott ülté­ben és ettől a szemei is balra néztek. Egész arca megváltozott ettől a hanyag félretekintéstől. Hogy ki küldte és miért küldte Józsikát, — mert mihelyt meg­láttam, így hívtam, egyszerűen így kellett nevezni, s ez volt az egyénisége. — máig sem tudom. Később egy darabig még nyo­moztam utána, aztán feladtam a harcot. Aznap este már nem is csináltam mást, minthogy néztem és tűnődtem rajta, odakerült ve­lem szembe a felhalmozott di­­ványpárnák tetejébe és amíg nem tudom hányadik teámat kortyolgattam, már beszéltem hozzá. (Folytatása a következő oldalon.) A divat tavaszodik Mint legérdekesebb változást, a vállak kigömbölyödését említ­hetjük meg. A váll alatt gyak­ran vízszintes irányú vonalveze­tést láthatunk, amely alatt az anyag húzott. Újszerű a bő hú­zott ujj is, mely szintén a lecsú­szott vállvonal alatt kezdődik. A gömbölyű váll, nem jelenti a váll elkeskenyedését, sőt, széles, de nem szögletes vállpárnákat al­kalmaznak az újvonalú ruhákban. A szoknya legtöbbször bő, hú­zott, harangos vagy részekbe sza­bott Elől bővebb mint hátul, vi­szont néha hátrakerül a szoknya­bőség java. A derékvonal változatlanul ki­hangsúlyozza az alak formáját itt-ott, hátul kissé blúzos meg­oldást is látni, különösen a dél­előtti szövetruháknál A kalapok nagyok és hihetet­len változatos formában jelennek meg. Szalma, selyem és jersey kombinálása, mintás anyagok turbánba fonása jellemzi a tava­szi kalapokat Valamennyi meg­egyezik abban, hogy franciás. 1. Sötét selyemből vagy vilá­gosabb árnyalatú szövetből is megcsináltatható a délutáni ruha. Jellemző a divatra, hogy hasonló franciás vonal, szövetből is el­képzelhető. 2. Szegődíszes szö­vetruha, pulóverszerű nyak meg­oldás. 3. Fehér pike cakkokkal keretezett vállvonal és nyak ki­vágás. 4. Kockás vagy pepita anyagból (vagy egyéb ruha ala­kítására alkalmas fazon), ujjat­lan, mellényes, külön szoknyás, kiskosztüm, fehér vagy színes blúzzal alatta. 5. Sima vagy kockás anyagból, selyemből vagy szövetből, leszabott vállrészes, elől három „hós“ berakással dí­szített derekú — harangos-szok­­nyás — délelőtti, illetve délutáni ruha. 6. Sűrűn húzott szoknyás, csavart derekú selyemruha. Ap­rómintás selyemből is megcsinál­tatható. : Molnár Éva: ODOL Cl fogakat hófehérré varázsolja . NAPONTA HÁROMSZOR ODOLL 141

Next