Pesti Hírlap, 1841. július-december (53-104. szám)

1841-08-07 / 63. szám

Megjelen e’ hírlap minden héten kétszer: szerdán és szombaton. Félévi előfizetés a’két fővárosban házhozhordással 5 ft, borítékban 6 ftpostán borítékkal 6 ft pengő pénzben. — Előfizet­hetni helyben Landerer Lajos kiadótulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden cs. kir. postahivatalnál. — Mindenféle hirdetmények fölvétet­nek, ’s egyegy hasábsorért, petit betűkkel, 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Vezérczikk. (Babona és kuruzsolás.) Haraszty Simu: Fővárosi njd. Megyei dolgok. Veszprém (az ujdon rendszerített sz.bírák helyettesittetnek, esküdtek iránt föl­­irás, ujonczállításnáli visszaélések vizsgálatának eddigi ered­ménye). Bihar (katonai gyakorlati központosítás elleni fel­írás, elelmi szű­kölködés, iskolaügy). Sáros (non petita ex­­cusatio és egy kis egyenvonal). Ren­d közlés Temesből. Vidé­ki levélt­ár ez a. Gömör (csetnekvölgyi életrajz). S. A. Ujhely (bizonyságtétel Vályi Lajosnak 33-ik számbani közlé­se ellen), tí­z 11 n­i c­z (keresztény sakirok). Al­v­i­n c­z. (vegy­es házassági ügy Erdélyben). Nyilvános köszönetek gr. Batthyány Kázmérnak az ág. hitv. tanítók gyűlésétől. Kölföldi napló. Éj­­szakam­erika, Angol-, Francz-, Spanyolhon. Egyveleg. Érte­kező. Testvérhoni párhuzamok. II. Urbér, Az általános néze­tek és m.országi állapotok. Gr. Teleky Domokos. Tiszta és erős akarattanusitás a’ két evang. felekezet egybeolvadása tárgyában. Rad­ván­y­i Miksa. Hivat, tudósit. Hirdetések. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Veasú’rcztkk. (Babona és kuruzsolás.) Derekán a’ XIX-ik századnak — mellyel olly nagy elbizottsággal szeretünk a’ felvilágosodás századá­nak hirdetni — a’ XIX-ik század derekán szólni a’ babona-’s kuruzsolásról! — Valljon nem mosolyogsz e, nyájas olvasó, ha akkor, midőn az esz fáklyájá­nak magas fenlobogtánál minden szép fénybe kezd öltözködni, olly név­­es tárgyról késztünk gondol­kozni , melly a’ régen múlt úgynevezett ,sötét­ szá­zadoknak rémszülötte ? De ha e’név, e’tárgy — bármilly avultnak látszassák is különben — még ma is teljes ifjú erőben áll az emberi nemzet legnagyobb osztályánál; ha a’mélyen elágazott, hatalmasan el­erősödött gyökér, mellyből nedvet, folytonos tápot szí, mind mai napig k­inem irtathatott; ha azt az észnek derekasan égő szövétneke mindeddig ki nem aszalható, bizonyosan nem lesz fölösleges minma­­gunkat arra figyelmeztetni, hogy a’ béke napjaiban, az észnek egyre erősebben fellobogó mécsénél, van itt is — a’ babona ’s kuruzsolás körül — tenni va­lónk, van itt is — mint sok másban — irtani, van ültetni ’s ápolni valónk! — Nem czélunk a’babonát, annak terjedését, el­­hatalmazását, philosophiai vagy épen vallási szem­pontból felfogva fejtegetni; nem azon töméntelen károkat, ama’ szörnyű ínségeket, miket az az em­beri nemzetre, ennek zsenge kora óta napjainkig, majdnem szakadatlanul árasztott, előszámlálni; mind­ez, azonkívül, hogy itt czélra sem vezetne , túl esik egy rövid czikkecske körén; és pedig túl azért, mert kik sorainkat olvassák, kiktől azokat olvastatni akar­juk , olly jól, sőt nálunknál jobban tudják mindazt, mit e’ tekintetben mondhatnánk; azoknak pedig, kik nem olvasandják, ok! azoknak hiába magyaráznék mindazokat mi, kik kötelességünknek tartjuk a’ na­pi érdekek ezrei közt, ezer más tárgyra vont értel­met ’s érzelmet első szükségeink ezen egyikére is figyelmeztetni. Hiszen tudjuk mi jól, hogy oda, hol e’ szörnyek szörnyének fészke van, gyenge szavunk nem hathat el; hogy azon néposztály, melly azt vétlen tudatlanságában, ’s igy mondhatnék ,ártatlan együgyüségében, ápolva öleli kopár mellére, szó­zatunkra nem figyel, hogy arra nem figyelhet. Oh nem ! ’s pedig épen oda szeretnék mi dörögtetni az ész villámsugári közt e’szavakat: „Ember, lásd, mi szörnyet ölelsz ’s ápolsz a’ babonában!44 De, fájdalom! köztünk ’s azon ártatlanul együgyű, vét­lenül tudatlan ember között, vastag ködél , sötét fel­­legfátyol függ , mellyen nem hathat keresztül az ész fáklyájának fénye, nem az ész életadó melege, melly megvína a’ szörnynyel, melly megtörné sokszor és soká csendesen szunnyadó óriási erejét; melly ha fel­­izgattatott, lángfolyamkint sodor magával mindent, mit útjában talál, mellynek, ha nyugtából felzaklatta­­tott, nem elég erős, nem megdönthetien semmi szent! Ti, kik mindezt, sőt többet mondhatnátok a’ ba­bonáról ’s egyik rút magzatáról a’ kuruzsolásról; ti, kiknek hatalmában van, közvetlenül munkálni annak irtására, megtörésére,—ti vegyétek szivetek­re javát az emberiségnek, mellynek nevében , ’s mellynek boldogságáért emeljük itt gyenge szózatun­kat! — A’ sötétség rút szülötte az, ’s a’ rút sötét­ségben vert fészket, a’ nap világát irtózza; a’ szen­vedelmek nemzették azt, ’s a’szenvedelmeket az ész szövétneke zabolázhatja csak. Oszlassátok el a’ sö­tétet, melly azt takarja, iparkodjatok feléje közelí­teni az értelnesség fáklyavilágával — ’s a’ szörny erejét kiszámithatlan fokozatig nyomtátok alá, melly­­ kicsinyben bár, de szüntelen dulong a’béke olaj­ágai között is! Csak nem régiben— ha emlékeztek a’ P. Hírlap 60. számában felhozott kettős ese­ményre — közel vala e’ szörny egy helyütt egy ár­tatlan polgárt becsületétől megfosztani, másutt egy egész falvat lángba borítani! Az illy sanyaruságok megelőzésére fordítsátok figyelmeteket, erőtöket, ti, kik letéteményesei vagytok a’ világosság kincsé­nek , a’ nép bizalmának, a’ nemzet boldogsága e’ nagy, sőt mondhatni legnagyobb tényezőjének. Cse­pegtessétek mindig és szakadatlanul azon együgyűk szivébe, fejébe a’ tudás forrásának vizeit, az értel­­messég szikráit, ’s minden egy illy cseppet mérget, vagy legalább erőölő mákonyt hirdessetek a’ babona, a’ kuruzsolás átkos fészkébe. Hatástok tán hasonló lesz a’ sziklát mosó cseppekéhez; «­e ha nem csüg­gedtek el, kivertétek a’ szörnyet fészkéből, mint a’ vízcsepp kimosta gyakor est­ével a’ gránitot! Nevelés, oktatás, örökre ’s mindvégig nevelés, oktatás az embernek, a’ föld népének! — E’ sza­vakkal azonban koránsem akarjuk mondani, mintha salonéletre óhajtanék alkalmasittatni, idomittatni; mintha philosophi tudományosságra akarnék emel­tetni a’ népet! E’ közt ’s a’ religio szent elvei, áldá­sai , tiszta felfogása közt egy részről, az ész ’s ez által az értelem fölvilágositása közt más rész­ről még végtelen nagy a’ távolság. Nem ringat­­tatjuk mi magunkat azon elyzioni édes álmokban, hogy a’ nagy föld minden népe, minden embere haj­dan tiszta, világos fővel, szenvedélytelen szívet pá­rosítson. Jól tudjuk mi is, hogy az ember örökre ember, gyarló ember marad , de tudjuk azt is, mi­szerint minél inkább ügyeltetik­­ívelésére, minél több gond fordittatik oktatására, annál kevesbbé öle­li a’ sötétség undorképeit, annál kevesbbé szorítja érzéktelen szivére a’ durva szenvedélyek szörnyű szülöttit; sőt szenvedélyétől megfosztatni nem is akarnak; mert vannak ezek között nemesek, szen­tek, dicsők, mellyek nélkül nagyot, maradandót ember nem alkothat , mellyek nélkül lelkesedésre nem gyuladhatván, porából ég felé nem emelked­­hetik; de e’ szenvedélyeket művelni, fékezni kell. Azt óhajtanék egyedül, hogy az értelmesség biro­dalma terjesztessék, ’s e’ tekintetben a’ lehető leg­nagyobb boldogság éressék utól; mert ha boldog azon status, mellynek anyagi érdekei annyira fej­lettek, hogy azok jótéteményeiben a’ népességnek — aránylag — legnagyobb része osztozhatik, leg­boldogabb kétségkívül az, mellynek polgárai az anyagi jólétbeni osztozhatáshoz, értelmi potentiájok­­nál fogva a’ lehető legnagyobb számmal járulhatnak, így tehát a’ haza közvetlen boldogsága tekintetében óhajtjuk mi a’ népnevelést, a’ népoktatást; mi más szóval épen annyit tesz, hogy az értelmesség ter­jesztése által akarjuk boldogítani a’ nemzetet alkotó nép lehető legnagyobb osztályát. ’S ezen eszköz közvetlenül a’ ti keretekben van, ti szent szónokok, kikre a’ szent religio tiszta forrásának kulcsa bíz­va van; ’s a’ tiétekben is — de tudjuk, már csak némileg, ’s fölötte korlátolva, ezer nyomasztó kül­­viszonyaiktól korlátolva — ti szegény tanítók, kik­re a’ falusi iskolák gondja bízva van, leginkább pe­dig a’ tiétekben, hatalmas nagyaink! kik urai vagy­tok a’ földnek, mellyben a’ babona, a’ kuruzsolás űzi naponta irtózatos játékait; kik, ha kedvetek vol­na — mint van eszetek — az emberiség nyomor­tengere felett csak pillanatig bár megállapodni, ’s kisérni gondolataitokkal a’ fonalat, melly a’ sötétség vasszegétől a’ homály-, kétes fény- ’s világosságon keresztül megtalálja dühében az utat, szentelnétek tán kedvtöltésitek csekély megrövidítésével — né­­mellyek valamicskével többet, mások többen néhány batkát — az értelemességnek e’föld népe közötti ter­jesztésére! Ne higye, ne gondolja senki, hogy a’ fonal, mellyet emliténk, a’ csak képzetben létezhető álta­lános népegyenlőségig, vagy épen tovább még nyúl­na fel, oh nem! Ki tiszta, elfogulatlan kebellel olvas­sa sorainkat, látni fogja, hogy azon fonal egy rész­ről ama’ düh útját jelöli, mellyen a’ babona a’ föliz­gatott durva szenvedélyek közt fölvezet a’ legszen­tebb társulati érdekek szétdulásáig; másfelől pedig azon üdvös irányt, mellynél fogva az értelmesség az ész ragyogásától, a’ világosság többnemű fokozata­in át jut el azon sötétbe vert vasszegig, mellynél e’­­ szörny megkötve vesztegel; ’s hogy amazt szétsza­­kasztatni, emezt előre edzetni óhajtanak, az iránt csak az kétkedhetik, ki sárgakék nagyitó ü­vegű, pá­paszemen olvas át minden sort, minden szót, min­den betűt, melly a’ nép értelmességének gyarapítá­sát, hasznos ismereteknek a’ közötti terjesztését tű­­zé ki tárgyául; csak az kétkedhetik, ki — midőn ,minden­ nagyainkról nem magasztalólag szólunk — egy sans-culotte-ot lát a’ hátszínben ólálkodni , minden nagy érdemet kigunyoló arczczal, minden társas kötelék szétvágására egy óriási ollóval bőr­csontos, fonnyadt kezeiben!... Ha vannak — ’s pe­dig vannak, és áldás rájok az emberiség ’s különö­sen e’ nemzet nevében! — ha vannak mondom — nagyaink közt, kik látják, hogy e’tekintetben is bi­zony haladnunk kell; ha vannak, kik képesek azon a lelki 4 nyomort felfogni, mellyben népünk legna­gyobb osztálya sinlődik, ’s kik e’,lelki 4 nyomor eny­hítésére képesek a’ népoktatásról gondoskodni, és ezeknek nem lesz okuk szavainkban rémet, a’ba­bonánál szörnyebb rémet látni! Ezek érezni fogják velünk együtt a’népnevelés, népoktatás legsürge­tőbb szükségét; érezni, hogy az értelmesség ter­jesztésének napja felsütött; — ’s miután nekünk csak a’ gyenge szózat, nekik azonban a’ cselekvés ’s közvetlen hatás ereje, szóval, maga a’tetté vál­ható akarat jutott osztalékul, érezni fogják, hogy mint nekünk tisztünkben áll a’ figyelmeztetés, úgy nekik emberi ’s polgári kötelességökben — a’ cse­lekvés! — Legközelebb érinteni fogjuk a’ módo­kat, mellyek — csekély véleményünk szerint — legalkalmasabbak a’ babona ’s kuruzsolás gyengité­­sére, irtogatására; mert távol vagyunk attól, hogy e* aronoszt gyökerestül kiirthatónak tartanak *). — Har­aszthy Samu. (5) Fővárosi újdonságok. Tegnapelőtt a’ művészet baráti ritka ünnepet Lilének. A’ német színházban műkedvelők ,által Bellini Normája,ada­tott olasz nyelven: hallgató roppant számmal, tet­szés általános. Erba­ Odescalchi márqáisnő személyesité a’ látnokpapnőt; sokáig tartó ’s alig szűnni akaró tapsözön és „éljen44 kiáltások foga­­dák a’ műkedvelők legjelesbikét, ’s nyíltan kimond­hatjuk, ’s osztozik véleményünkben az egész közön­ség , hogy e’ színpadon kevés művésznő ’s ezek közt sok magát világcsudának tartó és kikürtöltetett celebritás sem felelt meg annyira minden tekintet­­beni várakozásnak, mint a’ tisztelt márquisnő, ki­nek első felvonásban­ működése valóban minden e’ nemben eddig hallottat felülmúlt,’s a’ legnagyobb kö­szönettel tartozunk ő nagyságának , hogy noha az erős légvonal ’s előbbi napon tartott betegeskedése, miatt későbben szép szava gyengébb lett, nehogy az előadás csonkítást szenvedjen, mentegetőzés és vonakodás nélkül szerepét köz tetszéssel végig­énekelni méltóztatott. Méltó helyet foglalt mellette Uffer kisasszony Adalgisa szerepében: csengő hang, meleg érzés és szabatos játék nem a’kez­dő , hanem a’ tökélyhez közel járó művésznőt gyaníttaták. Pallionet Korb­ur, egyike legkitű­nőbb tenoristáinknak, személyesité, Orovesot pe­dig V­angel ur, olly csudaszép mélyhanggal bíró énekes, minőt még ritkán hallottunk #*), mindketten *) Igazán szólva, különös helyzetben vagyunk, mióta ,,A’ kelet népe“ köztünk megjelent. Tisztelt levelezőink között so­­kan lesznek, kik tán egy kis nehezteléssel is veendik, hogy leveleiknek bizonyos részei elmaradnak, mikről joggal föl­­tehetők, hogy­ a’ könyvbirálaton nem fognak találni aka­dályra. Bocsássanak meg, ha kötve érezzük magunkat az Ígéret által, hogy könyvre hírlappal nem felelünk; de igen természetes, hogy ha ezt annyira terjesztenék, miszerint mind azon tárgyakról ne szóljunk,­mikre nézve megtántad­­tatánk, úgy hírlapunknak vége van; mert semmiről sem szólhatnánk, nevezetesen a’ népneveléssül sem , miről pe­dig igen sokat ’s igen gyakran kell szólanunk. Engedjenek hát tisztelt levelezőink kérésünknek, hogy addig már, m­ig a’ dolognak köztünk vége szakad, (hiszen csak egy kissé jobb egészséget adjon isten, 2—3 hét alatt vége szakad) Írjanak úgy, hogy ellenségeink se tulajdonithassanak a’ Pesti Hírlapnak szerkesztője ígéretével ellenkező czél­­zásokat. Egyébiránt, hogy a’ babonának még mi minden­féle nemei léteznek a’ tudatlanságban tespedő nép között, az­tán Harasz­thy urat is meg fogja lepni, ha olvassa mai számunkban a’ göllniczi keresztény fakirokróli tudó­sítást. ■— Szer­k. **) Van gél ur a’ nemzeti színház részére akarja magát kiké­pezni ; sajnálnék, ha ármánykodások visszariasztanák. Annyi bizonyos, hogy jobb bassistára aligha fogunk szert tehetni, bár miként is fognak némelly rekedttorkú hősök ellenmondani. /jN 125

Next