Pesti Hirlap, 1842. augusztus (166-173. szám)
1842-08-04 / 166. szám
né. — (Nézzetek délfelé, amott van Italia, egészen olasz, ’s mégis------a’fájdalom hazája! mikint Dante szól.)------Közélet kell a’ magyarnak, hogy szabad legyen, ’s a’ közéletben magyar nyelv, hogy a’ szabad nép magyar legyen. Egymásra kell e’ kettőnek hatni kölcsönösen. Azért hát polgárgyűlést, uraim! a’ polgároknak, hogy közéletet élhessenek, ’s magyar nyelvet a’ közélet eszközéül, hogy magyarokká lehessenek. Hatni fog ez gyorsabban, hathatósabban, mint más akármi; annál hathatósabban pedig, mivel jogszerű és könnyen és hamar kivihető; mert tulságnak, kényszerítésnek még az ellenséges fanatismus sem keresztelheti, mig a’magányos élet nyelv dolgában kényszerítést nem tűr, mi ha jogtalan nem volna is , nehezen volna kivihető. — Aztán a’ liberalismust említők. Isten látja lelkünket, legjobb véleménynyel vagyunk a’magyar aristocratia felől, ’s a’ mint magunkban, kiket a’ véletlen szintúgy ezen néposztály tagjává tön, teljes készséget érzünk mindenben igazságosnak lenni a’ nép iránt, úgy hasonlót teszünk föl más akárkiről, hasonlót tudunk igen sokakról; sőt—a’ mint már máskor is mondok— midőn a’sejtelem óráiban nemzetünk jövendője iránt táplált vágyainkat az ihletés megtestesíti, nem úgy áll előttünk Magyarország képe , mint a’ hol aristocratia teljességgel nincs, hanem úgy, mint amellynek aristocratiája a’ nép érdekeivel együvé forrva, vezérli a’ nemzetet jog , jólét és szabadság közös mezején; azonban férfias őszinteséggel meg kell vallanunk, miképen ezen hit ’s remény keblünkben csak azon épül, hogy nemzetünk jövendőjének tényezői közé más elemeket is beszámítottunk, mint csupán csak az aristocratiát; ’s a’ mint tömérdek sok jót várunk tőle, ha befolyásának tehetőségét erkölcsi erőre, értelmiséggel párosult humanitásra, lángoló hazafiságra ’s polgári erényekre, nem pedig monopóliumokra alapitandja, úgy tömérdek résztól félnénk, hahogy e’ nemzet sorsának intézésében mindig egyedűliséget követelne. Pedig — mi tűrés tagadás — bármi magasztos egyéniségeket tiszteljünk is a’ magyar aristocratia soraiban, általában véve mégis igaz, hogy az aristocratiának öszszes testületi szellemében valami kizárólagos, valami egyedűliséget követelő mindig ’s mindenütt van; ettől pedig magától a’ liberalismus üdvét várni kissé mégis csak merész hiedelem. Ezen testületi szellemet egyes tagok félisteni resignatora sem képes paralyzálni; ollyan az, mint a’ fatum: ragad magával, vagy elsodor. És vannak időszakok , vannak körűlménycsoportozatok, midőn —egy németiró mondása szerint — az aristocraticus testületi szellem érzi a’ szükséget, hogy a’ liberalismussal balkézrőli házasságra kell lépnie; de megmarad keblében hallgatólag a’ vágy ’s az irány, hogy ezen „mesalliance“ által jogot érdemlend ki, testületének országlását újra’s korszerűbb idomban tartósan megalapitni. Liberálisnak mutatkozik tehát, de liberális csak a’ végett, hogy az aristocratiát a’ közállomány irányábani viszonyaiban szép móddal regenerálja. — E’ sorok, önkeblünk után ítélve hiszszük, a’magyar aristocratiára nem illenek; azonban ha széttekintünk az időnek jelei között, és megemlékezünk, mikint eddig a’ kenyértörés jegét még csak parton állva féllábbal próbálgatok, a’tények kora még csak elkövetkezendik, lehetetlen sóvár kebellel nem óhajtanunk, hogy nőjön , erősödjék, színpadra lépjen más elem is, ’s a’ nemesség ne legyen minden mindenben. Hol kell pedig keresnünk e’ másik elemet a’ békés haladás szelíd ösvényén legközelebb ? a’ polgárságban, mert ez már alkotmányos osztály. Azért hát politicai nevelést ’s e’ végett polgárgyűlést, uraim! a’ polgároknak! — Lehetetlen itt a’ polgárméltóság tekintetét is nem említenünk. Mérjünk másokat min magunk után. Ki az, a’jobbak között, kiben az önérzet szűz lángja ég , melly ösztönt ád, nem csúszni porban a’ férgekkel, ki az, a’jobbak között, kinek vágyait az anyagi érdekvadászat puszta állatisága kielégitné? Milly kedves gyönyörrel, pedig nemes gyönyörrel dagasztja nekünk, kik nemesekké születtünk, keblünket azon gondolat, hogy szerény magános helyzetünkben, független önállásunknak eladása nélkül is, módunk van részt venni a’ közös hazának közdolgaiban. — Higyük el, uraim! ezen nemes önérzet utáni vágy más keblekben is ég; higyük el, hogy másnak sem elég pusztán jóllakni, ’s örökké pénzt, mindig csak pénzt hajhászni; hogy más is érzi a’ „polgár“ név magasztos méltóságát. Adjunk neki módot, adjunk alkalmat, hogy legyen, minő lenni szeretne; óvjuk meg a’ hont, hogy választott fiai közt is legyenek, kik irigy szemmel tekintsék mások jogát; ez irigység keserűséget növeszt, ’s a’ keserűség gyümölcse fanyar ízléssel száll a’ hazára; óvjuk meg azt, hogy polgárgyermeke ne legyen kénytelen sorsát lealacsonyítottnak tekinteni, mivelhogy, hacsak önmagát ’s eredetét gyáván megtagadva, pergamentlevelet nem szerez, kirekesztve kénytelen magát érezni a’ közügyek iránti részvét tehetségéből , mellyre keblének istene a’ polgárméltóság nemes érzetével ösztönözi. Adjunk a’ polgárságnak képviselők általi nyilvános polgárgyűléseket!! Torlódik a’ gondolat tollunk alá; a’ tárgy ollyan, mellyről okokat okokra halmozva, íveket tudnánk írni. Bár volnánk képesek betűkbe lövelni a’ meggyőződés hő ihletését, mellyből minden szót merítettünk! — De legyen ennyi elég eszmeébresztésül előlegesen. Talán hogy ösztönt értendünk a’ városi beligazgatáson is szemlét tartani, ’s megmondani, hogy mi illy polgárgyűlésekben vélünk csak gyökeres gyógyszert feltalálhatni az itt mutatkozó tömérdek botrányok ellen. Adakozás. Bocsári Svastics József, a’ pécsi lyceumban másodévi bölcsészet-tanuló, a’ Klieglügy előmozdítására a’ P. Hírlap szerkesztőségénél 50 pftot, az iparegyesület számára pedig Antal Mihály egyesületi pénztárnok urnái szintúgy 50 p frtot adakozott. — Továbbá Szathmáry nyugalmazott kapitány-suditor ur Milanóbul, a’ tűz által megkárosodott pozsegai lakosok számára 10 pftot sziveskedék hozzánk küldeni. Előleges figyelmeztetés a’ Mezei Naptár ügyében. A’ m. gazdasági egyesület örömmel tapasztalván a’ t. közönségnek e’ gazdasági kalendáriom iránt folyvást növekedő szíves részvétét, azt ismét számos példányokban rendelé a’jövő 1843-ik évre kiadni. Midőn tehát e’ folyamatnak már utolsó ívei vannak sajtó alatt, illető tisztelettel jelentetik, mikép az a’ közeledő János-fővételi pesti vásárra mulhatlanul meg fog jelenni, ’s alulirtnál az előbbeni föltételek alatt akár fűzötten, akár kötetlenül, nagyobb vagy kisebb mennyiségben mindenki által megszereztethetik. Nagyobb mennyiségű példányokhoz ráadás is járul; jelesen ki a’ trtoknoki hivatalban (Borz utcza 219 sz. a. emeletben) kész fizetés mellett 100 példányt vesz, ráadásul 20-at kap, 50 példány után 10-et, 25 után 5 példányt. Ára egy-egy példánynak fűzve 2 ezüst garas, tehát 120 példánynak 10 port; kötetlenül (kellő mennyiségű kapapirossal) 120 példány ára 8 frt 48 kr p. p., iapapiros nélkül 8 frt 12 kr p. p. Tartalmáról jövő alkalommal. — Kacskovics Lajos s. k., m. gazd. egyesületi titoknok. Fővárosi újdonságok. Ismét egy lépéssel közelebb vagyunk a’ sajtószabadsághoz ! A’ ki csudákat nem hisz, láthatja ezt a’ pestvárosi tanácsi jegyzőkönyvnek a’ „Pesther Tageblatt“ és „Tudakozó lap“-ban német nyelven közlőtt hivatalos kivonatában, Ila ez igy megy, és a’jó isten sok szép napot és kevés esőt ad, Pest városa nem sokára maga fogja kivini azt, mire a’ jámbor óhajtásunk még néhány tuezet országgyűlést tartanak szükségesnek.’S azért vivelle pas d’une chose á une autret azaz: éljen a’ haladási szellem! Nem állhatjuk meg, hogy a’ tényt magunk és olvasóink gyönyörködésére kissé terjedelmesében ne közöljük: annyira szép és tanulságos az. A’ morál a’ végén fog állani, ha lehet, ha nem, gondolják hozzá, kik gondolkozni tudnak. O. A. izraelita nevelő Pesten, pár csizmát csináltat magának M. F. Ferencz városi eskütt és csizmadiamester urnál, ki ezen utóbbi mesterséget azonban csak amúgy par plaisir ütögeti, ’s különös szerencsének kívánja tartatni, ha valakinek pár csizmát csinál: nem tudjuk mi, miilyenek szoktak az efféle kegyadások lenni; a’csizmák is olly roszak valának, hogy néhány nap múlva, midőn az eskütt ur bureauját elhagyták, nemcsak a’ felső bőr jön hirtelen a’ talphoz ’s ez viszont a’ felső bőrhöz, hanem mindketten egyenkint is olly szomorú képét mutaták az enyészetnek , mint valamelly kéttáblás reformelvünk, ’s annyira kifordítva valának formájokból, hogy O. ur szemeiben pár könycsepp rezgeti, ’s elérzékenyült szívvel mutatá be azokat a’ mester urnak. Hajh, de ennek a’ csizmatalpnál erősebb szíve volt, ’s illő kegyelői positurába helyezvén magát, a’ panaszlónak, lenéző mosolylyal, ezen kevés ugyan, de annál jelentősebb szavakat adá válaszul: „ennek úgy kell lenni!“ — Ezen „kell“ ellen egy városi drabantnak ugyan nem, de annál több kifogása lehetett O. urnak, ki jól tudván az appellatai hajótörést, M. uramnak determinált és gúnyos kifejezése miatt némi elégtételt veendő, a’ „Pesther Tageblatt“-ban egy rövidke tudósitást bocsát közre, mellyben a’ roszul varrt csizmák ellen pár szeszélyes észrevételt teszen. Volt most lárma! de minő vakmerőség is, jó pénzünkért jó csizmát követelni, midőn olly sokan vannak, kik rész pénzért (azaz: ingyen) is jó csizmát praetenciálnak! Elég az hozzá, a’ szegény nevelő, ki szerencsétlenségére zsidó is , tehát a’ legkülönnemübb invectivákra mintegy születve van, abbeli vakmerőségéért , hogy az újságban megjelent pár sorok által nemcsak egy „köztiszteletben“ — mint a’ jegyzőkönyv mondja — álló polgár becsületének akart ártani (azaz: dolgoztatóit elszólni), hanem még a’ „közcsendet és közbátorságot is felháborítani,“ rövid utón idéztetik, megkorholtatik, és pro coronidekusz pengő forintra elítéltetik. Szegény O. ur — szabadalmazatlan személye tekintetéből , kénytelen volt a’ nevezett summát azonnal letenni; tudván azonban a’ fenálló censura szabályait, felsőbb helyre folyamodott.— Említve volt a’ „Világ“-ban, mikép egy tőlünk is említett gyilkos háztulajdonosnő befogatott ugyan (akkor t. i., midőn már tízszer elszökhetett volna), de Z. főügyvéd által ismét szabadon bocsáttatott, minek következtében a’ nemes tanács főügyvédének ezen önkényét felsőbb helyre felterjeszté. .Kiegészítésül azt adjuk hozzá, hogy ezen fölirás mellé a’ bepanasztottnak jelentése is csatolva van , mellyben azzal menti magát, hogy miután azon időben, mikor a’ gyilkos asszony behozatott, csak ő volt egyedül a’ biztossági szobában , nem ő , hanem a’ fenyitő biztosság ereszté szabadon a’ nőt. Az ügyes mentség is ér valamit. — Egy háziúr pórul járt. Ritkaság kedvéért közöljük a’ mulatságos tényt: Van egy háromemeletes ház tulajdonosának egy nyakas lakosa, ki sem a’ bért nem akarta megfizetni, sem a' felmondást acceptálni, hanem úgy mint azelőtt bántatlanul, nyiretlenül (ungeschoren) maradni lakásában. Természetes, hogy ezen makacsság, minek legnagyobb oka a’lakosnak választópolgár ügyvédje volt, a’ legtürelmesebb háziurat is, kiveszi phlegmájából, hát „hogyis nem egy nemes embert ’s háromemeletes ház tulajdonosát ? Ez tehát méltó haragra gyulva, több szolga kíséretében a’ makranczos lakoshoz siet, hogy őt brevi manu (amúgy bevett szokás szerint) házából kiutasítsa; de mikép csudálkozott, midőn e’ helyett az őt már készen vistt lakosa által városi assistentiával a’ szónak legszorosabb értelmében ki verítik!! Lám, nálunk semmi sem lehetetlen ! — Van szerencsénk a’ t. közönségnek egy férfiút ajánlanunk, ki nem csak kitűnő tehetségei végett, hanem leginkább azon okból is megérdemli a’ pártfogást, mivel érzékenyen nehézkedik reá a’ sors üldöző keze ’s azon csekély kenyérkeresetben is, mellyel agg napjait kitengi, társai által, kik szeretnek művészeknek inkább mint embereknek tekintetni, minden kitelhető módon akadályoztatik. Ezen férfiú Hergéczi Kováltsik S., itteni zongoramester, egy tisztes művész veterán, ki a’ hangászatnak tudományos ismeretét birja, ’s a’ legújabb és leghíresebb példányok szerinti oktatásra ajánlkozik. Kik tehát a’ hangászatot tudományos oldaláról is akarják ismerni ’s a’ mellett a’ finomabb zongorajátszási modort magokévá tenni, figyelmeztetjük őket a’ nevezett zongoramesterre (lakik Pesten, a’ hídon alóli 48 sz. alatti Szita-házban), azon hozzáadással, hogy midőn magoknak a’ hangászat lényeges ismeretet megszerzendik, egyszersmind a’ felebaráti szeretet és irgalmasság cselekedetét is teljesítik. — Literariai érdekes újdonságaink közt első rangú a’ Heckenastial e’napokban megjelent: „Fogház-javitás,“ b. Eötvös és Lukács Móricztól *). A’ szerzők nevei már elégségesek arra, hogy e’ minden tekintetben jeles és institutióink egyik lényeges hézagát bő tapasztalás után szerzett mély tárgyismerettel fejtegető értekezés mindenütt a’ legnagyobb részvétre számolhasson. Névcsillámnak és puszta auctoritásoknak nem tudunk, nem akarunk hódolni, de hol a’ jobbak és értelmesebbek szívében józan ész, tiszta felvilágosodottság ’s hő jogszeretet emeltek a’ jeles férfiaknak oszlopot, ott szíves örömmel állunk a’ tisztelgők soraiba ; mert önmagunkat tiszteljük, midőn jeles elméinket magasztaljuk. A’pazarczinosan nyomtatott könyvnek ára 3 p.frt **). — Szorgalmas könyvárusunk , Geber Károly ur, rövid idő előtt megkezdett pályája óta olly hő és buzgó tanúságát adja literaturánk iránti kitűnő vonzalmának , hogy a’ legnagyobb igazságtalanság volna, azon korunk és szellemi és anyagi haladásunk szükségeihez mért munkák kiadásában költséget nem kímélő törekvéseit hálás megismeréssel nem méltányolni. Egyik újdonság a’ másikat éri ’s egyik érdekesebb a’ másiknál. Legújabban megjelentek nála: „Birói parancsok“ Bovánkovicstól, ’s egy népszerű könyvecske a’ „gőzmosás“-ról. Valóban sajnáljuk, hogy a’ parancsoló szükség nem engedi, mit sokszor olly szívesen tennénk , bővebb ismertetését adni némelly — haladásunk örvendetes tanujeleit adó munkácskának: méltányos olvasóink jó szívvel veendik, ha őket időről időre a’ legérdekesb jelenetekre figyelmeztetjük, úgy a’ mint lehet, röviden. — Múlt hó 28-kán Örményi Ferencz ő excell., volt fiumei kormányzó, b. Mednyánszky Alajos, kamrai alelnök ő excell. által dísz- és fény teljes koronaőri uj hivatalába szokott ünnepélyességgel iktattatott be. A’ legnagyobb öröm mutatkozik mindenütt újabb kitüntetésén e’ magas állású férfiúak, kinek érdemdús pályáját szelídség, humanitás,jótékonyság és közboldogitás jellemzik, —eré *) E’ munka tárgya a’ kitűnőleg korszerű kérdések közé tartoz- Iván, lesz szerencsénk felőle bővebben szólani. — Sze rk. **) Meg kell vallanunk , hogy nézetünk szerint minden magyar kiadók, a’ magyar tudós társaságot is (még pedig főképen) ide értve, igen nagy hibát követnek el, ezekkel a’ pazar fényes kiadásokkal. Nálunk bizony nem az van a’ nemzet érdekében, hogy typographiai remekeket állítsunk üveg alá, hanem hogy az olvasás terjedjen, az olvasók szaporodjanak; ezt pedig bizony el nem érjük, mig könyveinket úgy adjuk ki, hogy egy nyomtatott ív 8-9 pengő árba (ez a’ rendes szokott ár) kerüljön. Azon kellene iparkodniok a’ könyvkiadóknak, hogy a’ magyar könyv nem fényűzési, hanem első szükségi czikk legyen a’ hazában. — Szerk. 548