Pesti Hirlap, 1842. december (200-208. szám)

1842-12-01 / 200. szám

vere, sem az uj szláv propagandismu­s Emerges ra­gálya erőt ne vehessen.— H. I.­­ Magyar tudós társaság­ Xl-lb nyil­vános közű­lése Pesten novem­l», 8?-én. Szomorodott szívvel, bánatos érzéssel jövök a’ ma­gyar tudós társaság közülésébő­l; azon közülésbő­l, holha Jászay Pálnak a’ magyar nyelv történe­tének vázlatából olvasgatott érdekes töredékei 's a* jutalomaztási ’s pályamunkákról­ jelentések­ rém emlékeztetnek, hogy magyar tudós társaság ülé­sében vagyok, a’ politicai szenvedélyek homokán képzeltem volna magamat, hol azonban szólni csak egyik résznek szabad; vagy másutt akárhol, csak a’ magyar tudós társaság ülésében nem. Mert dolgokat hallottam, ’s hallott velem a’tömött terem, miket magyar tudós társaság ülésében valaha hallhatni nem álmodhatom. — Vádakat hallottam ott, és hal­lottam tanokat felállittatni, mellyeket valljon a’ ma­gyar tudós társaság magáéinak ismerend­ő el? Én nem tudom; de azt erősen hiszem, hogy azokra néz­ve úgy önnek, mint a’ nyilvánosság többi orgánu­mainak , vagy jobbra vagy balra nyilatkozni, de őszintén határozottan nyilatkozni, mellő­zhetlen kö­telesség. Mert a’ magyar nyelv ügye forog fenn­é,s a’ magyar becsület ügye , azon irány körül, melly­nek a’ magyar nyelv ügyében 52 év óta hódol, s azon eszközök körül, mellyeket 52 év óta használ. — Azonban hajlandó vagyok hinni, hogy ön, ’s re­mélem, mások igen sokan, kimerítőn, terjedelme­sen akkoron szólalandnak fel, ha módjuk és alkal­muk leend, az ülést nyitó beszéd tartalmáról nem csupán egyszeri hallás, hanem gondos megolvadás után ítélhetni *), de ön legközelebbi lapjának a m­. t. társaság közüléséről nem lehet nem szólania; s én legalább, de hiszem, mások is, jóvá nem hagynék, ha a’Pesti Hírlap akár mi(különben általam épen önnél igen méltánylandott) tekintetekből, ez ügyről színeten jelentést tenne. ’S azért kérem önt, en­gedje, hogy bár maga jelen volt is , akkorra kérjem ki ön véleményét, ha majd az ott hallott beszédet ol­­vasandja; most pedig az első jelentést én tegyem, ki hírlapjának sokkal szorgalmasb és rokonszenvü olvasója vagyok, mintsem azzal ne hízeleghetnék magamnak, hogy a’ hírlap szellemébe szinébe ma­gamat egy kissé bele találom, de ennek azon gyön­gédségét sem sértem meg, mellyel tavai „F­e­­­e­k­e­­té“-ben méltányolva szemlélt a’ közönség.— Az ülés nyilvános volt, a’ társaság egyetlen nyilvános ülése egy esztendőben; ’s mint illyen, minden szavá­val, minden tettével a’ közönségé,’s így az enyém is. Az ülést másodelnök gr. Sz— I— Őméltósá­ga nyitotta meg, két órán túl tartott beszédével. A’közönség sokszorozott ,,éljen“-t hangoztatott a’ beszéd után, ’s én ezt felül vettem, hogy azt örömest is hallgat». A’ beszéd hosszúságát tehát nem gáncsképen, hanem csak azért említem, mivel nem tudtam megegyeztetni annak bevezető szavai­val, mellyek élénken kárhoztaták korunk bőbeszéd­­kórságát. — De én tudom e’ beszédnek hosszúságát is méltánylani; annyival inkább, mert a’ mint igaza volt a’tisztelt szónoknak, hogy sokan vannak, kik a’ bő­beszédben annyi erőt vesztegetnek el, misze­rint tettre semmi sem marad, úgy hazafiai szíves tiszteletünket csak növelheti a’ tapasztalás, hogy annyi tett mellett, mennyit e’ hon már a’ nemes grófnak köszön, ajkairól annyi szép szónak is ör­vendhetünk. — Ámde e’ hosszú beszédnek hason­­féle legalább, dördözés, vagdalózás volt; ’s ezt már sajnálattal hallgatám, nemcsak azért, mivel fáj a" nemes gróftól, ki korunknak gyanusitási hajlamát soha sem feledi (és méltán­ roszallani, — egy idő óta minden harmadik negyedik szavában gyanúsító vagdalózást hallani; hanem szert is, mert nem poli­ticai tusa honinkén valank, hanem tudós társaság ülésében, melly­ről a’nemes gróf beszéde elején ma­­ga jegyzette meg, ’s igen helyesen jegyzette meg, hogy hivatásáról, határairól nem kell megfelejtkez­­nie,'s hogy nagy hiba,időt ’s tért nem különböztetve, keverni zavarni a’ szerepeket. — Én azt gondolom, ezen beszéd tacticája megfelelhet talán az expecto­­rationalis aradozás vágyainak, de minden kigondol­ható tacticák közt legkevesbbé alkalmas arra, hogy engeszteljen. —Azonban hadd szóljak a’ beszéd ve­lejéről, mert ez a’fődolog, ’s nem az invectivák, nem a’ pusztán szónoklati rész , ’s nem azon közbe­szőtt egyes gyönyörű képek és gondolatok, mikben a’nemes gróf olly mester, olly dús. — A’beszéd velejének két főrésze volt. Az elsőben czélul tű­zte ki magának a’nemes gróf, megmutatni, mikint akkor, midőn egyes hazafiak honszerelme (’s közöttük ki­vált a’ nemes grófja’ nyelvművelő magyar tudós tár­saságot megalapitá, annál a’ teendők sorában elsőbb sürgetőbb, szükséges, semmi sem volt. A’ második részben igére a’nemes gróf megmutatni, mellyik azon egyetlenegy mód, melly által nemcsak nyelvünket, hanem általában fajtánkat ’s nemzetiségünket (mit egyedül a’ nyelv még nem teszen) nemcsak fentart­­hatjuk, hanem biztosíthatjuk, sőt fel is dicsőíthet­jük. — Az első részt (a’ magyar t. társaság alapítá­sának szükségét) a’ nemes gróf kevéssé mutatta meg. Egy jó okot mondott, de csak mintegy mellékesen­­ említette: azt­­ is, hogy apáink bűnei által nyelvünk alacsony fokra sülyedvén, első szükség volt annak becsületét intenzív művelés által helyrehozni.­­ Ez igen helyes, de főokul azt hozta fel, hogy az­­ emberi nyelv nem felelvén meg eléggé szabatosan az emberi fogalmaknak , baj, zavar, harcz és indu­lat, igen gyakran az egymást nem értésből erednek, ’s azért fődolog volt, philolog társaságot állítani , melly a’szavak értelmét határozottan definiálja, mi­­­­szerint egymást megérthessük!!------Erre, úgy hi­szem , nem kell felelet; mert bizony ingatag lá­bon állana a’ magyar tudós társaság mindenek előt­ti szükségességéről a’ meggyőződés, ha mellette más okok nem harczolnának; nevezetesen az, hogy czélja leven a’ nemzetnek , nyelvét diplomatica­ poletra emelni, ’s a’ latin helyébe úgy a’ közigazga­tás minden ágaiba, mint a’ közoktatásba behozni,— az alapító hazafiak nem tehettek hasznosabb szolgá­latot a’ hazának, mint tettek az által, hogy áldoza­taikkal olly intézetet létesítettek, mellynek czélja: a’ nyelvet művelni a’ tudományok minden ágaiban; mi­szerint az a’ diplomatics s­poletot elfoglalni, ’s köz­­igazgatási és közoktatási nyelvvé emeltetni képes le­gyen; 's megszűnjék azon ellenvetés, melly 1790 óta annyi nemakarásnak szolgált ürügyül, t. i. hogy nyelvünk nem eléggé müveit, miszerint közigazga­tási ’s közoktatási nyelvül használtathatnék; — és 1e­ l­é­tesítettek olly intézetet, melly nyelvünket művelve, li­­teraturánkat ’s literatorainkat a’ porból fölemelje, jutalomkérdései által pedig ösztönt adjon a’ gondol­kozásra , melly a’ tudományt magyar nyelven meg­honosítsa. — Ezek, gondolom, a’ főbb okok. — És most jó a’ második rész, ’s e’ részben azon vád, és­­ azon tan, mellyet magyar tudós társaság ülésé­­­­ben hallhatni, elszomorodva bámulék. A’ nemes gróf nem a’ fölött aggódék, hogy mi magyarok kevesen vagyunk, hanem hogy kevéssé vagyunk civilisáltak, nem a’ mennyiség, hanem a’ minőség aggasztja őt, ’s azt tanácsolja, vállat vállhoz vetve iparkodjunk ci­­vilisatiónkat emelni, miszerint belső fensőségünk által a’ magyarság olvasztó erőre kapjon ; mert, úgy mond, egy milliónyi magasabb civilisatiójú nép köny­­nyebben magába olvaszthat tömérdek millió durváb­bakat, mint megfordítva; —a’ szám meggyilkol­hat, de el nem olvaszthat. — Erre ugyan azt mondhatnám: köszönjük az illy vigasztalást. És talán hivatkozhatnám Hellasra, melly műveltségben csillogott minden más népek fölött, mikint nap a’ csillagok fölött; ’s mégis tudjuk a’ históriából, mi­kint nem olvaszta fel kis száma mellett a’ tömérdek ! barbárokat. És mondhatnám , hogy a’ nemes gróf ! javaslata igen jó, igen helyes, de a’ mint állunk­­ ’s a’ mint conj­uncturáink állanak, pusz­­tán és egyedül civilisatiónk által, fajtánkat az­­ enyészettől meg nem mentenék, ha civilisatiónk- s­kai azon fokon állanánk is, mellyről ön fordítása­­ szerint “ a 11-e­s monda , hogy „embernek közelebb istenhez jutni tilalmas.“ Azon­ban nem e’ tanács elégtelensége az, a’ min felakad­tam és felakadok. Mert minden polgártársamnak szív vérébe szeretném csepegtetni magam is az értel­mi ’s nemes érzelmi kifejlésre törekvés erős ösztö­­n­­nét. Hamm azon akadok fel, ’s azt hiszem, méltán akadok fel , hogy a’ magyar tudós társaság nyil­­­­vános ülésében feláll: szarvakat adni a’ pánszláv és illyr mozgalmak szítogatóinak, feláll: a’ szláv moz­galmakat, mellyek nem is a’ magyar korona biro­dalmában támadtak, ’s mellyeknek okát, eredetét,­­ irányát, idejét egész Europa ismeri, megfoghatat­lanul a’ magyar túlbuzgóság elleni reactiónak tulaj­­­­donitni; és feláll, hogy ezen mozgalmakat helye­­­­selje, ’s heves invectivákkal anathemát mondjon azon magyarokra , kik ezen mozgalmakban a’ mo­narchiának ellenséges , vagy épen elszakadási irányt­­ vesznek észre ; és feláll, hogy elismerje ugyan, mi­kint a’magyar nemzetnek teljes tökéletes joga, igaz­sága van kívánni, hogy birodalmában latin helyébe magyar nyelv lépjen ; de egyszersmind magát ezen (ezen!!) véleménynyel is elál­nak panaszolván, azt mondja, hogy az eddig követett rendszerrel a’ma­li gyár népfaj meggyilkoltatik, mert az idegen ajkúak­­­­ra, túl ezen igazságos határon , nyelvünket erőszak­kal rajuk toljuk, ’s őket azért, hogy ez igazságta-­l­­an kényszerítésnek gyáván engedni nem akarnak,­­ gyűlöljük, üldözzük, kárhoztatjuk, holott becsül­nünk kellene; és megemlékeznünk azon szabályról, hogy ollyat ne tegyünk másoknak, mit nem óhajtunk, hogy mások nekünk tegyenek­­sót. — Szavakra nem is emlékezem , de ez volt az okoskodás tartalma. És ezt —úgy hiszem—szó nélkül hagyni nem lehet, ne­­­­hogy ezen általános , de specificumra soha sem vi­l­­hető, soha be nem bizonyítható, azonban törvény- s hozásunk szellemével, tetteivel és irányával, tör­l­­vényhatóságaink nyilván vallott elveivel, kivétel nél­kül követett leyális bánásmódjukkal ’s a’ magyar nyelv ügye fejleményének egész históriájával merő­ben ellenkező vád a’ magyar nemzeten ’s magyarság barátain igazságtalanul száradjon; ’s azért nem le­het ki nem mondanom, hogy ezen vád, mely­­lyel eddig csak ellenségeink takaróztak, merő ürügy, mellynek legkisebb alapja sincs ; ’s azért azt a’ m­a­­styar tudós társaság ülésében annak elnökétől fájt, háromszor háromszorosan fájt hallani. — Kérem önt, ’s kérem a’ nyájas olvasót, engem balra ne magya­rázzon. Ön már sokszor monda hírlapjában , hogy nyelv dolgában a’magányéletbe kényszeritőleg avat­kozni, akárkinek is nyelvét —úgy szólván— szájá­ból kitépni akarni, — zsarnokság volna. És én ön­nel e’ részben tökéletesen egyetértek. De midőn ezt nemcsak ön mondotta, hanem mondotta ön előtt a’ törvényhozás, mondott­ák a’ törvényhatóságok, mondotta az egész nemzet, lehetten nem fájlalnom, hogy a’ nemes gróf másod elnök e’ véleményt akkint adta elő, mintha ő ezzel a’ honban csaknem isolál­­tan állana. — Azért hát nem a’ szent és igazságos elvnek felállítása szomorított meg; ámbár annak e’ helyen különösen megörülni sem volt okom, mert ezen ezernyi ajkak által annyiszor ünnepélyesen val­lott szent elvnek ismerete már épen nem újság, ha­nem megszomorított az, hogy a’ magyarság barátait, ezen szent elv botor áthágásáról,indulatos invectivá’k­­kal igazságságtalanul vádoltatni, itt, épen itt, ’s illy ajkakról hallottam. Én tagadom , és ismét taga­dom e’ vádnak alaposságát; tagadom pedig okoknál fogva; mert 1) a’ törvényhozás nemcsak semmi illy igazságtalan erőszaknak jelét nem adá, sőt fájdal­­­­mat okozó akadályok miatt, 52 esztendő alatt nyel­vünket tökéletesen még csak az idegen holt latin nyelv helyébe sem volt képes behelyezni. Tagadom 2) mert a’ törvényhatóságok tudtomra (pedig ébar és figyelmes valók) sehol illy jogtalan kényszerítésnek jelét nem adák. Tagadom ,­ mert Horvátországban, az illyromaniacus mozgalmak eme’ gyypontjában, az illy kényszerítésnek ekkorig még csak objectuma sem lehetett, miután ott a’ magyar nyelv a’ latint még csak a’ közigazgatásból is legkisebb mértékben sem tolta ki, holott ezt a’ nemes gróf elismerése szerint is joggal tehetné. Sőt a’ horvátoknak a’ hor­­vát nemzetiséghez­ ragaszkodása, Magyarhonszer­­te ép olly hangos tetszéssel helyeseltetik, mint a’ miképen a’ dühöngő illyromania roszaltatik. — Taga­dom ,­ mert jelen voltam az ágostai vallású evan­gelicusok egyetemes közgyűlésen, midőn na isme­retes tót küldöttség vezére ’s tagjai, épen illy jog­talan erőszakról panaszkodván, de épen illy általános­ságban,—ön,egyenesen ön volt a’ ki kijelenté, hogy ha panaszaik alaposak, első lesz, ki azoknak orvos­lására kezet nyújtana; hanem és azért felszólitá a’ panaszlókat, hogy mondják meg tisztán, világosan, hol? mikép? ki által történt illy erőszak, illy kény­szerítés ? — és több oldalról ismételt felszólításokra is egyetlenegy esetet sem valának fel­hozni képesek, — mondom: egyetlenegyet sem. Mert azon egyet, mellyet említettek, mintha t. i. egy tót ajkú községre magyar istentisztelet tolatott volna, az illető egyházi kerület seniora , különben maga is a’ tót küldöttségi szelleműekhez tartozó, ön­kényt sietett megczáfolni ’s alaptalan vádnak nyilat­koztatni. — Tagadásom tehát, azt hiszem, motiválva van, és motiválva vele fájdalmam, mellyet e’ tudósí­tásom elején nyilvánitottam. ’S most e’ pontra nézve nincs egyéb hátra, mint azt kérdenem: valljon a’ új grófnak azon mondására, mellyel a’ hazánkban! szláv mozgalmaknak némi panslavisticus irányról! vádoltatására,ha jól emlékezem, a’ rágalmazó gyanú­sítás bélyegét üté: mit mondana Pulszky Ferencz,ki a’ minap K­oltárnak egy munkájával a’ magyar kö­zönséget a’ Pesti Hírlapban megismerteté ? — mit mondanának mindazok, kik a’ Gu­r­enkát, Szla­­wi Dzerát ’stb. ’stb. ismerik? kik az ilirsz­­ke Národne Novin­e-t olvassák ’s értik, — kik a’ túrmezei nemesség felírását ismerik , — kik a’ jövendő nagy Illyrországinak nyolczágú csillag czí­­merét látták , — kik a’ Gömörben körző tót népdalt, a’ 1.— superintendens ellen nyomozásra kirendelt megyei biztosság kezénél levőt, hallották, mellyben a’ felséges Szlávia (Magyarországon) azzal biztattatik, hogy felvirágzásának az ej­szak segítsé­get igér, ’stb. ’sbt. — Bizony bizony ismétlem, szo­morodott szívvel, bánatos érzéssel jövek ki a’ m­. t. társaság közüléséből, mellynek egy másik váratlan ’s megfoghatatlan tüneményéről még fogok egy-két szót szólani, ha szerkesztő úr jelen közlésemet föl­vételre méltatja. Adakozások. A’hortobágymelléki agarász-tár­­saság i. e. augustus 14 kéről kelt határozatánál fog­va 63 pstot a’ Szabolcs megye által tervezett kórház, ’s a’ Bihar megye és Debreczen városa által felállí­tandó kisdedóvó-intézetek között három részre egyen­lően megosztatni rendelvén: a’ kitett mennyiségek a’ f. é. October 9 k én tartatott közgyűlésben bemuta­tott nyugtatványok szerint illető helyekre valósággal általadattak. Közli Tar Kár­oly, társasági jegyző. H.Kiegel gépeire Trencsin vmegyéből üll­ *) Igen örömest nem hiszünk füleinknek, és meglehet,hogy egy-­­­szeri hallásból balul fog fel az ember egy terjedelmes be-­­ szedet; ’s azért magunk nem szólunk a’ dologról, m­ig az — a’ mint halljuk — nyomtatás alatt lévő beszéd m­eg nem­­ jelenend. — S­z­e­r­k. 844

Next