Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)
1843-11-26 / 303. szám
gatá, hogy a* k. leirat eszközlésébe a* magas deris be nem folyt. Négy megyei követ szólt a* végzés felfüggesztésére , ezek közül is kettő elismervén annak helyességét ’s törvényességét, ’s tulajdonképen annak dicséretére ’s védelmére intézvén beszédét, csupán a’ fenforgó aggasztó körülmények tekintetéből, ’s az országgyűlés netalán feloszlatásának félelme miatt kiváná azt ideiglen ’s feltételesen fölfüggesztetni, mig t. i. a’ magyar nyelv iránt biztositás adatik, mi ha nem történnék, a’végzés újra életbe lépjen; a’ k. leiratban pedig mindkettő sérelmet látott, ’s azt alakjára ’s tartalmára nézve törvénytelennek nyilatkoztató. — Egy slavoniai követ Horvátország jogai mellett ügyvédkedett. — A’ többi e’ napi szónok (számszerűitt) a’ k. leirat ellen, ’s a’ végzés mellett nyilatkozott. Beszédeik nagy részint hevesebb kikeléseket foglaltak magokban, ’s czáfolatokat az ellenvéleménynek állításaira. — Ezeket elmellőzve, még csak egy köztiszteletü szónok érzelemdús szavaiból kívánunk némellyeket közölni, hite’ beszéd közben fájdalma annyira elkapott, hogy mindnyájunk előtt kedves egészsége miatt kelle aggódnunk. Nem csak igazolva, hanem az események által előkényszerítve van, szóló véleménye szerint, egy indítvány, mellyet ő rövid időn tenni szándékozik t. i. hogy keressék meg ő felsége egy alázatos felírásban, méltoztassék fel— világosítói a’ nemzetet bizonyos mozgalmak ’s tények felől, mellyek az ilirismus ’s panszlavismus nevezete alatt értetnek, ’s megnyugtatni azon intézkedések iránt, amelylyeket a’ kormány e’ tárgyban szükségeseknek ítélt. Nemcsak hazánk, hanem a’ fels. ausztriai ház alatt egyesült többi nemzetek megnyugtatására is szükséges magoknak a’ szóban forgó népfajoknak is érdekében áll, sőt a’ kormányra nézve szinte kívánatos, hogy eloszlattassék azon sok mindenféle szóbeszéd, mi e’tárgyban gyanakodásra,sőt vádra szolgáltatna okot a’ kormány ellenében. — Illy megnyugtató czélzattal fogja a’ szóló tenni indítványát, mely ilyet eddig is azért halasztott, mert szerette volna, ha azt a’ kormány megelőzé; nem csatolja tehát azt a’ fenforgó ké leirat tárgyához sem. — Bal felfogásból eredhetne csak, ha ez indítvány indiscretiónak vétetnék, valamint az is, ha a’ tegnapi ülésben mondottakat a’ kormány balra magyarázná ’s azokban ellenséges indulatot, vagy pusztán gáncsoló pruritust szemlélne, miket épen a’legvalódibb hűség és loyalitás, figyelmeztető ’s óvó czélzattal, őszintén ’s tartózkodás nélkül mondott; mivel az igaz szándék legbátrabban lép fel, és sima , mézes szavakba burkolózni okot, szükséget nem lát. Sőt akkor volna méltó oka a’ kormánynak gyanakodni ’s ellenséges indulatot sejteni, ha mi nyíltan szólani, nemzetiségünk ügyében is tartózkodnánk. A’ magyar nemzet igaz és erős ragaszkodásáról erősben kell állani felséges uralkodó házunkban a’ meggyőződésnek , mintsem erre nézve magunkat előtte szóval igazolni kellene. Nem is kell más , mint egy futólagos tekintés a’ magyar történetre, különösen az 1740-iki időszakra, midőn, és pedig csakhamar a’16. ’s 17-ik századok fordulásakor, ’s azon kifakadások után, millyektől isten e’ hazát örökre mentse meg, ugyanazon nevek fénylettek az ausztriai ház jogát védő hősök közt, mellyek kevéssel előbb Rákóczy zászlói alatt tűntek ki. Hogy az idők folyama e’ részben változást nem ten, mindenki láthatja, ki csak azokat veszi figyelembe, miket, a’ József császár alatt történtek után, a’ franczia háború folytán tett a’ magyar nemzet, és ki megemlékezik, kik szaggatták le 1809-ben a’ franczia , akkor még népszerű császár proclamatióit a’ franczia fegyver hatalma alatt volt városokban, és mikint állott a’magyar az 1822 — 1823-iki szomorú események után az 1830-iki egész Európát átható mozgalmak között. Legyen szabad tehát hinni, hogy a’ hű, bár őszinte felszólalás a’ kormánynál méltánylatra talál. — Legyen szabad hinni továbbá, hogy horvát hazánkfiai sem magyarázzák félre azt, mit a’ magyar ön nemzetisége mellett nem Zágrábban, de a’ magyar diaetán tenni kénytelen. — Szomorú volna, ha azon bal felfogás diadalmaskodnék, hogy a’ horvátok jóléte ’s nemzetisége vsak a’ magyar nemzetiség kárán gyarapodhatnék, ’s csak a’ magyarság vére ’s életéből élhetne. És pedig épen ebben áll a’ fenforgó kérdés. Nem a’ horvátországiak dolgának előmozdítása forog fen, hanem nekünk kellene legszentebb érdekeinket ’s érzelmeinket feláldoznunk és megtagadnunk, hogy polgártársaink egy részének alaptalan és reájok nézve jót sem szülő kívánságát teljesítsük. Mert ugyan mi az ő kívánságuk? talán az, hogy a’ horvát nyelv ne szorittassék meg? Korántsem erről nincs szó, hanem azt kívánják, hogy tiltva legyen a’ magyar országyülés egynémelly tagjának a magyar orszá gyülésen magyarul szólani, ’s hogy mi édes anyai nyelvünk helyett törvényhozásunkban, idegen’s holt nyelvet hivatoztassunk, ’s leggyöngédebb érdekeink feláldozását kötik ki megelégedésük árául. — Vallyon okokkal kell e megmutatnunk, hogy nekünk magunkat az illy tilalom ellen védelmeznünk szabad ? Sióló erre okot nem talál, esze fordul meg, szava elakad, ’s hangját elfogadva érezi------(és valóban a’ nemes és tiszta keblű hazafinak egész valóján festve vala mély fájdalma , ’s pihenni kellett, mig erejét visszanyerve , fölemelt szóval ’s kettős lelkesedéssel folytató beszédét.) Azonban minek is magyarázat, minek összefűzött okoskodás e’ tárgyban; arról van itt szó: lehet e, hogy a’ magyar országgyűlésen ezen gyűlés egyik tagjának magyarul szólani tiltva legyen? és kell e arra törvény, hogy az ilir merényektől nemzetiségünket megóvni szabad legyen ? Kinek e’ részben bizonyítás kell, nem érzi, vagy erőszakosan nyomja vissza keblébe e’ szent érzetet, ’s nem engedi azt életre jöni arra nézve, mivel tartozunk nemzetiségünknek, nyelvünknek, hazánknak. — Oh tisztuljunk fajtánk azon, úgy látszik, eredeti bűnétől, hogy nemzetiségét, ha olly sanctuariumnak tekintette is, mellynek sértetlenül tartásától függ üdvössége, de azt tettleg is szentség gyanánt védeni eddig elő csak halogatta, inkább idegenek discretiójától várva e’ részben , mit önmagának kellett volna tennie. Ismétli szóló azon meggyőződését, hogy egyikünkben sem hiányzik a’ fiúi érzet nyelvünk ’s nemzetiségünk iránt, hanem vannak, kik azt önmagoktól elvitázni öröködnek; — és miért ? mert még elleneinknek cselekvése fölött is erővel magokra veszik a’ felelőséget, nem figyelmezve, hogy igy terhelve, igy lenyomva, nem csak előhaladásra, hanem megállásra is alig maradhat ereje az embernek. Arra kéri hát szóló az ellenvéleményü követeket, ne fojtsák el magokban e’fiai érzést, melly édes anyai nyelvünk iránt őket is kétségkívül lelkesíti, és ne várják mástól a’ segedelmet, mellyet magok magoktól megtagadnak. Nem nyer, de nem is érdemel segedelmet más embertől, de istentől sem, ki maga magát elhagyja. Igen rész véleményben volna kormányunkról, ki azt gondolná, hogy gyengeségünk’s nemzetiségünknek elhanyaglása előtte kedves látvány! — Mi már azon nézetet illeti, hogy a’ k. k. leirat következében a’ táblának jun. 20-kai végzésétől pusztán el kellene állani: ezen nézet szóló előtt alkotmányelleninek látszik, ’s ez ellenkezik azzal, mit a’ magyar jus publicum »fejében a’ „jus repraesentandi“ról tanulhatni, hogy t. i. azért, mert igazolásunk végett fölirunk, a’végzést mindaddig, mig a’ kormánynyak e’ fölötti értekezés be nem fejeztetik, föl nem függesztjük. Ha ezt igy nem értem,ők, ugy a’ repraesentálás joga puszta folyamodási szabadság volna. De igy tartja ezt a’ megyék átalános gyakorlata is. — Reméli hát szóló , hogy az országgyűlésnek is szabad és illő lesz azt tenni, mit egyes megyék gyakorolnak, ’s hogy a’ tábla meg fogja őrizni az alkotmány egyik főbiztositékát, főkép e’ tárgyban ! Akárhogyan eröködjünk más néző pont alá hozni a’ kérdést, a’legegyszerűbb fölfogás mutatja, hogy ezzel nemzetiségünk tekintetét épen gyűlpontjában kell fentartanunk; ’s megczáfolnunk azon szerencsétlen és gonosz különböztetést, mellyet az „U n g a r n“ és „M a g y a r e n“ közt állitnak föl némelly jó barátink. Ezeknek meg kell mutatni, hogy a’ magyar törvényhozásban e’ két szó egy és oszthatlan értelmű, hogy mi csak nemzetiségünk alapján akarjuk felállitni nemzeti gyarapodásunk ’s jólétünk épületét, ’s megmutatni azon hitünket, hogy nemzetiség nélkül nemzeti boldogulást reményleni nem volna más , mint virágot ’s gyümölcsöt várni föld nélkül. — Végre felszólító követtársait, hogy bár egyéb kérdésekben elágaznak is , egyesüljenek most az édes anyai nyelv iránti közös fiúi kötelesség teljesítésében, ’s ne adjanak alkalmat gúnyra a’ külföldnek, ’s fogadják el szavazás nélkül a’ felírást és a’ végzés fentartását. Szóló legalább nem tudna örülni bármilly roppant többségnek, melly honfitársak fölött a’ nemzetiség kérdésében győzedelmeskednék; A voksolás e’ tárgyban olly látványt adna a’ kormány , sőt Europa előtt, mellytől jót nem várhatni. A’ szónok e’ lelkes felszólítására sokan a’ többség véleményének azonnali szavalás nélküli kimondását kívánták ; de mások még nyilatkozni kívántak , ’s igy a’ költői szép jelenet, miilyenre utasitásos képviselőknél természetesen nem is számolhatni, elmaradt. Cil. Kerületi ülés részletei , nov. 18-kán. Két követ a’ végzés felfüggesztése , de fölirás, más kettő pedig annak fentartása és szinte felírás mellett szavazván, az e’ napi ötödik szónok nyilatkozása igy hangzott: A’ nemzetiség kérdése hazánkra nézve sem több , sem kevesebb, mint a’ kérdések ama’ legnagyobbika: lenni vagy nem lenni! Nem akar siónok ingerlöleg szólani, mert a’ követi kar koszorújában nem szabad lenni csak egy kebelnek is, melly nemzetiségünk ügyében hidegen érezne, vagy arra, hogy melegen érezzen, felhevitésre szorulna ; ha pedig lenne illyen, az a’ magyar honnak kép iselje nem volna, ’s ahoz siónoknak szava nincs. Lefojtja magában az enthusiasmus legszentebb tüzet is, hogy ne mondhassa a’ rósz akarat, mikint mi magyarok indulattól elfogultak ’s igazságtalanok vagyunk nemzetiségünk ügyében. De egyet fentart magának, ’s ez egyhez olly reszketeg féltékenységgel ragaszkodik, hogy attól a’ világ minden kincséért megválni nem tudna, ’s egy azon szent pietás érzése, mellyel ha fiukint gyermekded ájlatosan illeti anyahazánk nyossolyáját, mellyben az sérveitől betegen fekszik, ’s bádgyattan néz körűl fiainak ápoló buzgóságáért, kiknek körötte virasztani legszentebb’s legédesb kötelességök. Magáévá teszi egy tegnapelőtti szónok azon szavait,hogy a’ haladás nemzetiség nélkül halál, ’s lemond inkább mind azon nagy korkérdésekről, melylyeknek megoldását olly méltán várhattuk ez orsz.gyűléstől , ’s fölfüggeszti, elhalasztja legalább mindezeket addig, mig nemzetiségünk eléggé szilárdítva 's biztosítva nem lesz; mert a’tér, mellyen a’négyes folyam ’s hármas bérek czímerét hordjuk még ma, szép és virágzó és dús lehet, szalma gúny hók helyén pompás paloták emelkedhetnek , ezer gőzös hasíthatja szőke Dunánk habjait, számtalan vasút szegheti keresztül kasul a’ gazdag földet, hegyen völgyön diszelghetnek az ipar és gazdaság vidor képei ; ha mind ez nem lesz magyar, e’ nagy jövendő reá nézve csak lesujtólag hat; mivel a’ pompás paloták, czikáló gőzösök, dörgő vasutak nem lesznek egyebek , mint elhalt nemzetiségünk koporsója fölött emelkedő meganynyi sírkövek, ’s az uj birtokosnak öröm lármája, ki elfelejtve, vagy mi még gúnyosabb, megvetve bennünket, élvezve dőzsöl gazdag szerzeményében, mellyet mi ellt dédeinktöl örökleni igen , de maradékunknak megtartani is nem tudánk. — Nemzetiség és alkotmány, ez azon két s kincse a’ magyarnak , melly iránt nyugodt biztosnak kell lenni keblében, hogy hazája egyéb ügyei fölött sükeresen tanácskozhassék; mig e’két kincsét veszélyeztetve látja, addig minden igyekezete ’s ereje ezek védelmére irányoztatik, elfelejti egyéb nyomasztó bajait, sóvár kivánatait és ereklyéjét őrsi csak , mellyektöl elválni vagy meghalni, reá nézve egy. És ezért maradtunk el annyira mi magyarok Europa egyéb népeitől, mert nemzetiségünk és constitutiónkat folytonos veszélyben láttuk eddigelé, ’s egész tehetségünket ezek védelmére valánk szentelni kénytelenek. Mikor lett volna hát időnk a’ haladásra, mikor a’ kifejlődés nagy munkájára? 1840 óta (dicsőség és hála azon férfiaknak, kik ezt eszközlötték) meg jön a’ nemzet e’ két kincse iránt egy kissé nyugtatva , és ez orsz.gyülés kezdetén bizodalommal telt kebellel foglalván el helyeiket a’ nemzet képviselői, leszállónak a’ gyakorlat mezejére, ’s tehetség szerint kezdék élőmunkáim e’ haza szebb jövendőjét, melly hogy bekövetkezzék, egyedül a’főRB. birodalmas ’s a’ kormány atyai közremunkálásától függ. Pedig aggodalmunk minden oldalról szétoszolva nem vala, mert veszélyes és vakmerő pártok keletkeztek a’ honban, kik a’ nemzetiség ürügye alatt uj viszályokat kezdének, hogy megoszszák a’ nemzeti közös erőt, melly összesítve talán valami nagyot lenne képes kivívni; és mi reményivé néztünk a’ kormányra, melly iránti bizodalmunk csak legújabban ébredt föl; vártuk, hogy a’ törvénytelen, merész ilir botrányokat bölcsönökben fogja elfojtani és mit nyertünk? a’ szokott lassú dicasteriális fontolgatásokat követte egy királyi commissio, mellynek irományai közt hiteles bizonyítványok mutatják ki az ilir párt főnökök kétségtelen bűneit, ’s mégis mindeddig semmi nyugtató lépés nem történt. Ez után szónok a’ k. b. leiratra tért át, mellyet ő is alakjára, tartalmára ’s hangulatára nézve törvénytelennek hisz,’s erre nézve különösen két szempontot emel ki.Egyik ez: pár éve múlt már, hogy az ilir párt fedetlen arczczal lépett föl, ’s nyíltan űzi merényeit gúnyjára nemzetünknek, ’s e’ pár év lefolyta után létrejött hosszas elővizsgálat következtében sincs még orvoslás, a’ bűnös merények mai napig büntetlenül maradtak; holott a’ kormány nemzetiségünk érdekében hozott végzésünk iránt csak hasonló engedékenységgel sem viseltetett, mint millyet az ilir merények ellenében mutattatott, sőt előbb, mint az ilir kicsapongásokat rendre utasította ’s az e’ részben méltán aggódó magyar nemzetet megnyugtatta volna , egy k. leiratot küldött, melly egy aránytalan szigorral látszik a’küzdő két nemzetiség közt bíráskodni; mert mig egy részről mindent megad, addig más részről semmit sem nyújt. A’ másik körülmény ez: ha mi hibáztunk volna is,ha nemzetiségünk iránt buzgó és mindenesetre nemes hevünk elragadott is (mit szóló elismerni épen nem akar) kitől lehető inkább várni, mint épen a’ kormánytól, hogy atyai kézzel fog utat mutatni a’ kiegyenlítésre, ’s alkalmat szolgáltatni a’ tárgy olly elintézésére, melly mind a’ két felet megnyugtatván, egyiket se szégyenitsen meg. És mit tett a’ kormány ? egy leiratot küld, mellyben nem kiegyenlít, nem utat mutat, hanem azt kívánja, hogy a’ nemzet képviselői változtassák meg határozatukat, mellyet nemzetiségük szent hevében hoztak, mi más szóval annyit tesz, hogy tagadják meg szívök legforróbb érzését, mondják ki magokról,hogy nem jól cselekedtek; szóval: tegyék magokat nevetségessé küldőik előtt, kiknek kezeikbe letett legdrágább kincsét eljátszani csak, de megtartani nem tudák, ’s legyenek gúny tagyává a’ diadalmaiban már is elrészegült illr párt előtt. De ha mindez fáj is szólónak, ha meglepőn szomoritó tapasztalásnak tartja is, hogy a’ kormány nemzetiségünk ügyében nem atyailag bánt velünk, mégis e’ szomoritó érzések közepett magát lesújtva érezni nem tudja; ’s pedig azért nem, mert mi szabad alkotványos nemzet vagyunk, ’s mint illyennek fejedelmünkhöz a’ legaggasztóbb körülmények közt is szabad szavunk marad fen , ’s valamint érzi azt, hogy önkényes uralkodás alatt létező népnek, szükségkép kétségbe kellene esni kormánya által veszélyeztetett nemzetisége fölött, úgy azt tartja, hogy nekünk alkotmányunk szárnyai alá vonulni,’s erősségünket egyedül abban keresni, legszebb jogunk ’s legszentebb kötelességünk. Felírásra szavaz tehát felséges urunk trónjához, mellyben megmondjuk neki, hogy kormánya nemzetiségünk szent ügyében nem bánt velünk atyailag, hogy ez által azon fejlődni kezdett bizodalom, mellynek erősödése biztosíthatná egyedül úgy a’ trónnak mint hazánknak szebb és nagyobb jövendőjét, újra megrázkódtatott ; hogy mi gyáva nép nem lehetünk, valamint nem hissszük, hogy e gyáva népnek királya szeretne lenni; végre hogy mi magyarok akarunk lenni egészen ’s örökre. Szóltak ezután többen részint a’ végzés felfüggesztésére , részint annak megtartására, elmondván az utóbbiak, hogy olly nemzet, mellynek erős nemzetisége nincs, a’ királyi trónusnak sem lehet, vész idejében, hasznos , hogy mindaz, mi az erős nemzeti állást veszélyezteti, az ausztriai ház jövőjének is árt ’stb. Egy káptalani követ azt mutogatván, hogy a’ kéleirat nincs a’ nemzetiség ’s annak diplomaticai fejlődése ellen intézve, hanem csak ideigleni türelmet kíván, ’s hogy repraesentálni, és egyszersmind a’ végzést fentartani nem fér össze: a’ hallgatóság zaja annyira növekedett, hogy az elnöknek ke ‘ ményebben ki kellett kelni e’ visszaélés ellen. Figyelmeztetjük e’ helyen azokat, kiknek a’ képviselők teremében hallgatni és tanulni hivatásuk, hogy minél szentebbnek tartják az ügyet, mellynek folyamát élénk részvéttel kisérik, annyival inkább őrizkedjenek minden olyas demon« 193* 811