Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)

1843-11-26 / 303. szám

gatá, hogy a* k. leirat eszközlésébe a* magas d­eris be nem folyt. Négy megyei követ szólt a* végzés felfüggesz­tésére , ezek közül is kettő elismervén annak helyességét ’s törvényességét, ’s tulajdonképen annak dicséretére ’s védelmére intézvén beszédét, csupán a’ fenforgó aggasztó körülmények tekintetéből, ’s az országgyűlés netalán f­el­oszlatásának félelme miatt kiváná azt ideiglen ’s feltétele­sen fölfüggesztetni, mig t. i. a’ magyar nyelv iránt biz­to­­sitás adatik, mi ha nem történnék, a’végzés újra életbe lépjen; a’ k. leiratban pedig mindkettő sérelmet látott, ’s azt alakjára ’s tartalmára nézve törvénytelennek nyilat­koztató. — Egy slavoniai követ Horvátország jogai mellett ügyvédkedett. — A’ többi e’ napi szónok (számszerűit­t) a’ k. leirat ellen, ’s a’ végzés mellett nyilatkozott. Beszé­deik nagy részint hevesebb kikeléseket foglaltak magok­ban, ’s czáfolatokat az ellenvéleménynek állításaira. — Ezeket elmellőzve, még csak egy köztiszteletü szónok ér­zelemdús szavaiból kívánunk némellyeket közölni, hite’ beszéd közben fájdalma annyira elkapott, hogy mindnyá­junk előtt kedves egészsége miatt kelle aggódnunk. Nem csak igazolva, hanem az események által elő­­kényszerítve van, szóló véleménye szerint, egy indítvány, mellyet ő rövid időn tenni szándékozik t. i. hogy keressék meg ő felsége egy alázatos felírásban, méltoztassék fel— világosítói a’ nemzetet bizonyos mozgalmak ’s tények fe­­lől, mellyek az ilirismus ’s panszlavismus nevezete alatt értetnek, ’s megnyugtatni azon intézkedések iránt, amely­­lyeket a’ kormány e’ tárgyban szükségeseknek ítélt. Nem­csak hazánk, hanem a’ fels. ausztriai ház alatt egyesült többi nemzetek megnyugtatására is szükséges magoknak a’ szóban forgó népfajoknak is érdekében áll, sőt a’ kor­mányra nézve szinte kívánatos, hogy eloszlattassék azon sok mindenféle szóbeszéd, mi e’tárgyban gyanakodásra,sőt vádra szolgáltatna okot a’ kormány ellenében. — Illy meg­nyugtató czélzattal fogja a’ szóló tenni indítványát, mely i­lyet eddig is azért halasztott, mert szerette volna, ha azt a’ kormány megelőzé; nem csatolja tehát azt a’ fenforgó ké leirat tárgyához sem. — Bal felfogásból eredhetne csak, ha ez indítvány indiscretiónak vétetnék, valamint az is, ha a’ tegnapi ülésben mondottakat a’ kormány balra ma­gyarázná ’s azokban ellenséges indulatot, vagy pusztán gáncsoló pruritust szemlélne, miket épen a’legvalódibb hűség és loyalitás, figyelmeztető ’s óvó czélzattal, őszin­tén ’s tartózkodás nélkül mondott; mivel az igaz szándék legbátrabban lép fel, és sima , mézes szavakba burkolóz­ni okot, szükséget nem lát. Sőt akkor volna méltó oka a’ kormánynak gyanakodni ’s ellenséges indulatot sejteni, ha mi nyíltan szólani, nemzetiségünk ügyében is tartózkod­nánk. A’ magyar nemzet igaz és erős ragaszkodásáról erősben kell állani felséges uralkodó házunkban a’ meg­győződésnek , mintsem erre nézve magunkat előtte szóval igazolni kellene. Nem is kell más , mint egy futólagos te­kintés a’ magyar történetre, különösen az 1740-iki idő­szakra, midőn, és pedig csakhamar a’16. ’s 17-ik szá­zadok fordulásakor, ’s azon kifakadások után, millyektől isten e’ hazát örökre mentse meg, ugyanazon nevek fény­lettek az ausztriai ház jogát védő hősök közt, mellyek ke­véssel előbb Rákóczy zászlói alatt tűntek ki. Hogy az idők folyama e’ részben változást nem ten, mindenki láthatja, ki csak azokat veszi figyelembe, miket, a’ József császár alatt történtek után, a’ franczia háború folytán tett a’ ma­gyar nemzet, és ki megemlékezik, kik szaggatták le 1809-ben a’ franczia , akkor még népszerű császár pro­­clamatióit a’ franczia fegyver hatalma alatt volt városok­ban, és mikint állott a’magyar az 1822 — 1823-iki szo­morú események után az 1830-iki egész Európát átható mozgalmak között. Legyen szabad tehát hinni, hogy a’ hű, bár őszinte felszólalás a’ kormánynál méltánylatra ta­lál. — Legyen szabad hinni továbbá, hogy horvát hazánk­fiai sem magyarázzák félre azt, mit a’ magyar ön nemze­tisége mellett nem Zágrábban, de a’ magyar diaetán tenni kénytelen. — Szomorú volna, ha azon bal felfogás diadal­maskodnék, hogy a’ horvátok jóléte ’s nemzetisége vsak a’ magyar nemzetiség kárán gyarapodhatnék, ’s csak a’ magyarság vére ’s életéből élhetne. És pedig épen ebben áll a’ fenforgó kérdés. Nem a’ horvátországiak dolgának előmozdítása forog fen, hanem nekünk kellene legszen­tebb érdekeinket ’s érzelmeinket feláldoznunk és megta­gadnunk, hogy polgártársaink egy részének alaptalan és reájok nézve jót sem szülő kívánságát teljesítsük. Mert ugyan mi az ő kívánságuk? talán az, hogy a’ horvát nyelv ne szorittassék meg? Korántsem­ erről nincs szó, hanem azt kívánják, hogy tiltva legyen a’ magyar országyülés egyné­­melly tagjának a­ magyar orszá gyülésen magyarul szólani, ’s hogy mi édes anyai nyelvünk helyett törvényhozásunkban, idegen’s holt nyelvet hivatoztassunk, ’s leggyöngédebb érdekeink feláldozását kötik ki megelégedésük árául. — Vallyon okokkal kell e megmutatnunk, hogy nekünk ma­gunkat az illy tilalom ellen védelmeznünk szabad ? Sióló erre okot nem talál, esze fordul meg, szava elakad, ’s hangját elfogadva érezi------(és valóban a’ nemes és tiszta keblű hazafinak egész valóján festve vala mély fáj­dalma , ’s pihenni kellett, mig erejét visszanyerve , föl­emelt szóval ’s kettős lelkesedéssel folytató beszédét.) Azonban minek is magyarázat, minek összefűzött okos­kodás e’ tárgyban; arról van itt szó: lehet e, hogy a’ magyar országgyűlésen ezen gyűlés egyik tagjának ma­gyarul szólani tiltva legyen? és kell e arra törvény, hogy az ilir merényektől nemzetiségünket megóvni szabad le­gyen ? Kinek e’ részben bizonyítás kell, nem érzi, vagy erőszakosan nyomja vissza keblébe e’ szent érzetet, ’s nem engedi azt életre jöni arra nézve, mivel tartozunk nemzetiségünknek, nyelvünknek, hazánknak. — Oh tisz­tuljunk fajtánk azon, úgy látszik, eredeti bűnétől, hogy nemzetiségét, ha olly sanctuariumnak tekintette is, melly­­nek sértetlenül tartásától függ üdvössége, de azt tettleg is szentség gyanánt védeni eddig elő csak halogatta, inkább idegenek discretiójától várva e’ részben , mit önmagának kellett volna tennie. Ismétli szóló azon meggyőződését, hogy egyikünkben sem hiányzik a’ fiúi érzet nyelvünk ’s nemzetiségünk iránt, hanem vannak, kik azt önmagoktól elvitázni öröködnek; — és miért ? mert még elleneinknek cselekvése fölött is erővel magokra veszik a’ felelőséget, nem figyelmezve, hogy igy terhelve, igy lenyomva, nem csak előhaladásra, hanem megállásra is alig maradhat ereje az embernek. Arra kéri hát szóló az ellenvéleményü kö­veteket, ne fojtsák el magokban e’fiai érzést, melly édes anyai nyelvünk iránt őket is kétségkívül lelkesíti, és ne várják mástól a’ segedelmet, mellyet magok magoktól megtagadnak. Nem nyer, de nem is érdemel segedelmet más embertől, de istentől sem, ki maga magát elhagyja. Igen rész véleményben volna kormányunkról, ki azt gon­dolná, hogy gyengeségünk’s nemzetiségünknek elhanyag­­lása előtte kedves látvány! — Mi már azon nézetet illeti, hogy a’ k. k. leirat következében a’ táblának jun. 20-kai végzésétől pusztán el kellene állani: ezen nézet szóló előtt alkotmányelleninek látszik, ’s ez ellenkezik azzal, mit a’ magyar jus publicum »fejében a’ „jus repraesentandi“­­ról tanulhatni, hogy t. i. azért, mert igazolásunk végett fölirunk, a’végzést mindaddig, mig a’ kormánynyak­ e’ fölötti értekezés be nem fejeztetik, föl nem függesztjük. Ha ezt igy nem értem,ők, ugy a’ repraesentálás joga pusz­ta folyamodási szabadság volna. De igy tartja ezt a’ me­gyék átalános gyakorlata is. — Reméli hát szóló , hogy az országgyűlésnek is szabad és illő lesz azt tenni, mit egyes megyék gyakorolnak, ’s h­ogy a’ tábla meg fogja őrizni az alkotmány egyik főbiztositékát, főkép e’ tárgy­ban ! Akárhogyan eröködjünk más néző pont alá hozni a’ kérdést, a’legegyszerűbb fölfogás mutatja, hogy ezzel nemzetiségünk tekintetét épen gyűlpontjában kell fentar­­tanunk; ’s megczáfolnunk azon szerencsétlen és gonosz különböztetést, mellyet az „U n g a r n“ és „M a g y a r e n“ közt állitnak föl némelly jó barátink. Ezeknek meg kell mutatni, hogy a’ magyar törvényhozásban e’ két szó egy és oszthatlan értelmű, hogy mi csak nemzetiségünk alap­ján akarjuk felállitni nemzeti gyarapodásunk ’s jólétünk épületét, ’s megmutatni azon hitünket, hogy nemzetiség nélkül nemzeti boldogulást reményleni nem volna más , mint virágot ’s gyümölcsöt várni föld nélkül. — Végre fel­szólító követtársait, hogy bár egyéb kérdésekben elágaz­nak is , egyesüljenek most az édes anyai nyelv iránti kö­zös fiúi kötelesség teljesítésében, ’s ne adjanak alkalmat gúnyra a’ külföldnek, ’s fogadják el szavazás nélkül a’ felírást és a’ végzés fentartását. Szóló legalább nem tud­na örülni bármilly roppant többségnek, melly honfitársak fölött a’ nemzetiség kérdésében győzedelmeskednék; A voksolás e’ tárgyban olly látványt adna a’ kormány , sőt Europa előtt, mellytől jót nem várhatni. A’ szónok e’ lelkes felszólítására sokan a’ többség vé­leményének azonnali szavalás nélküli kimondását kíván­ták ; de mások még nyilatkozni kívántak , ’s igy a’ költői szép jelenet, miilyenre utasitásos képviselőknél természe­tesen nem is számolhatni, elmaradt. Cil­. Kerületi ülés részletei , nov. 18-kán. Két követ a’ végzés felfüggesztése , de fölirás, más kettő pedig annak fentartása és szinte felírás mellett szavazván, az e’ napi ötödik szónok nyilatkozása igy hang­zott: A’ nemzetiség kérdése hazánkra nézve sem több , sem kevesebb, mint a’ kérdések ama’ legnagyobbika: len­ni vagy nem lenni! Nem akar siónok ingerlöleg szólani, mert a’ követi kar koszorújában nem szabad lenni csak egy kebelnek is, melly nemzetiségünk ügyében hidegen érez­­ne, vagy arra, hogy melegen érezzen, felhevitésre szo­rulna ; ha pedig lenne illyen, az a’ magyar honnak kép i­­selje nem volna, ’s ahoz siónoknak szava nincs. Lefojt­ja magában az enthusiasmus legszentebb tüzet is, hogy ne mondhassa a’ rósz akarat, mikint mi magyarok indulattól elfogultak ’s igazságtalanok vagyunk nemzetiségünk ügyé­ben. De egyet fentart magának, ’s ez egyhez olly resz­­keteg féltékenységgel ragaszkodik, hogy attól a’ világ minden kincséért megválni nem tudna, ’s egy azon szent pietás érzése, mellyel ha fiukint gyermekded áj­latosan il­leti anyahazánk nyossolyáját, melly­ben az sérveitől be­tegen fekszik, ’s bádgyattan néz körűl fiainak ápoló buz­­góságáért, kiknek körötte virasztani legszentebb’s leg­­édesb kötelességök. Magáévá teszi egy tegnapelőtti szó­nok azon szavait,hogy a’ haladás nemzetiség nélkül halál, ’s lemond inkább mind azon nagy korkérdésekről, mely­­lyeknek megoldását olly méltán várhattuk ez orsz.gyűlés­től , ’s fölfüggeszti, elhalasztja legalább mindezeket addig, mig nemzetiségünk eléggé szilárdítva 's biztosítva nem lesz; mert a’tér, mellyen a’négyes folyam ’s hármas bérek czímerét hordjuk még ma, szép és virágzó és dús lehet, szalma gúny hók helyén pompás paloták emelked­hetnek , ezer gőzös hasíthatja szőke Dunánk habjait, szám­talan vasút szegheti keresztül kasul a’ gazdag földet, he­gyen völgyön diszelghetnek az ipar és gazdaság vidor ké­pei ; ha mind ez nem lesz magyar, e’ nagy jövendő reá nézve csak lesujtólag hat; mivel a’ pompás paloták, czi­­káló gőzösök, dörgő vasutak nem lesznek egyebek , mint elhalt nemzetiségünk koporsója fölött emelkedő megany­­nyi sírkövek, ’s az uj birtokosnak öröm lármája, ki el­felejtve, vagy mi még gúnyosabb, megvetve bennünket, élvezve dőzsöl gazdag szerzeményében, mellyet mi el­lt dédeinktöl örökleni igen , de maradékunknak megtartani is nem tudánk. — Nemzetiség és alkotmány, ez azon két s kincse a’ magyarnak , melly iránt nyugodt biztosnak kell lenni keblében, hogy hazája egyéb ügyei fölött sükeresen tanácskozhassék; mig e’két kincsét veszélyeztetve látja, addig minden igyekezete ’s ereje ezek védelmére irányoz­­tatik, elfelejti egyéb nyomasztó bajait, sóvár kivánatait és ereklyéjét őrsi csak , mellyektöl elválni vagy meghalni, reá nézve egy. És ezért maradtunk el annyira mi magya­rok Europa egyéb népeitől, mert nemzetiségünk és con­­stitutiónkat folytonos veszélyben láttuk eddigelé, ’s egész tehetségünket ezek védelmére valánk szentelni kénytele­nek. Mikor lett volna hát időnk a’ haladásra, mikor a’ ki­fejlődés nagy munkájára? 1840 óta (dicsőség és hála azon férfiaknak, kik ezt eszközlötték) meg jön a’ nemzet e’ két kincse iránt egy kissé nyugtatva , és ez orsz.gyülés kez­detén bizodalommal telt kebellel foglalván el helyeiket a’ nemzet képviselői, leszállónak a’ gyakorlat mezejére, ’s tehetség szerint kezdék élőmunkáim e’ haza szebb jöven­dőjét, melly hogy bekövetkezzék, egyedül a’főRB. bi­­rodalmas ’s a’ kormány atyai közremunkálásától függ. Pe­dig aggodalmunk minden oldalról szétoszolva nem vala, mert veszélyes és vakmerő pártok keletkeztek a’ honban, kik a’ nemzetiség ürügye alatt uj viszályokat kezdének, hogy megoszszák a’ nemzeti közös erőt, melly összesítve talán valami nagyot lenne képes kivívni; és mi reményivé néztünk a’ kormányra, melly iránti bizodalmunk csak leg­újabban ébredt föl; vártuk, hogy a’ törvénytelen, me­rész ilir botrányokat bölcsönökben fogja elfojtani­ és mit nyertünk? a’ szokott lassú dicasteriális fontolgatásokat kö­vette egy királyi commissio, mellynek irományai közt hite­les bizonyítványok mutatják ki az ilir párt főnökök kétség­telen bűneit, ’s mégis mindeddig semmi nyugtató lépés nem történt. Ez után szónok a’ k. b. leiratra tért át, mellyet ő is alakjára, tartalmára ’s hangulatára nézve törvénytelennek hisz,’s erre nézve különösen két szempontot emel ki.Egyik ez: pár éve múlt már, hogy az ilir párt fedetlen arczczal lé­pett föl, ’s nyíltan űzi merényeit gúnyjára nemzetünknek, ’s e’ pár év lefolyta után létrejött hosszas elővizsgálat kö­vetkeztében sincs még orvoslás, a’ bűnös merények mai napig büntetlenül maradtak; holott a’ kormány nemzetisé­günk érdekében hozott végzésünk iránt csak hasonló en­gedékenységgel sem viseltetett, mint millyet az ilir meré­nyek ellenében mutattatott, sőt előbb, mint az ilir kicsa­pongásokat rendre utasította ’s az e’ részben méltán ag­gódó magyar nemzetet megnyugtatta volna , egy k. leira­tot küldött, melly egy aránytalan szigorral látszik a’küz­dő két nemzetiség közt bíráskodni; mert mig egy részről mindent megad, addig más részről semmit sem nyújt. A’ másik körülmény ez: ha mi hibáztunk volna is,ha nemzetisé­­günk iránt buzgó és mindenesetre nemes hevünk elragadott is (mit szóló elismerni épen nem akar) kitől lehető inkább várni, mint épen a’ kormánytól, hogy atyai kézzel fog utat mutatni a’ kiegyenlítésre, ’s alkalmat szolgáltatni a’ tárgy olly elintézésére, melly mind a’ két felet megnyugtatván, egyiket se szégyenitsen meg. És mit tett a’ kormány ? egy leiratot küld, mellyben nem kiegyenlít, nem utat mutat, hanem azt kívánja, hogy a’ nemzet képviselői változtas­sák meg határozatukat, mellyet nemzetiségük szent he­vében hoztak, mi más szóval annyit tesz, hogy tagadják meg szívök legforróbb érzését, mondják ki magokról,hogy nem jól cselekedtek; szóval: tegyék magokat nevetségessé küldőik előtt, kiknek kezeikbe letett legdrágább kincsét eljátszani csak, de megtartani nem tudák, ’s legyenek gúny t­agyává a’ diadalmaiban már is elrészegü­lt illr párt előtt. De ha mindez fáj is szólónak, ha meglepőn szomoritó tapasztalásnak tartja is, hogy a’ kormány nem­zetiségünk ügyében nem atyailag bánt velünk, mégis e’ szomoritó érzések közepett magát lesújtva érezni nem tudja; ’s pedig azért nem, mert mi szabad alkotványos nemzet vagyunk, ’s mint illyennek fejedelmünkhöz a’ leg­­aggasztóbb körülmények közt is szabad szavunk marad fen , ’s valamint érzi azt, hogy önkényes uralkodás alatt létező népnek, szükségkép kétségbe kellene esni kormá­nya által veszélyeztetett nemzetisége fölött, úgy azt tartja, hogy nekünk alkotmányunk szárnyai alá vonulni,’s erőssé­günket egyedül abban keresni, legszebb jogunk ’s legszen­tebb kötelességünk. Felírásra szavaz tehát felséges urunk trónjához, mellyben megmondjuk neki, hogy kormánya nemzetiségünk szent ügyében nem bánt velünk atyailag, hogy ez által azon fejlődni kezdett bizodalom, mellynek erősödése biztosíthatná egyedül úgy a’ trónnak mint ha­zánknak szebb és nagyobb jövendőjét, újra megrázkódta­tott ; hogy mi gyáva nép nem lehetünk, valamint nem hiss­­szük, hogy e gyáva népnek királya szeretne lenni; végre hogy mi magyarok akarunk lenni egészen ’s örökre. Szóltak ezután többen részint a’ végzés felfüggesz­tésére , részint annak megtartására, elmondván az utób­biak, hogy olly nemzet, mellynek erős nemzetisége nincs, a’ királyi trónusnak sem lehet, vész idejében, hasz­nos , hogy mindaz, mi az erős nemzeti állást veszélyez­teti, az ausztriai ház jövőjének is árt ’stb. Egy kápta­lani követ azt mutogatván, hogy a’ ké­leirat nincs a’ nem­zetiség ’s annak diplomaticai fejlődése ellen intézve, hanem csak ideigleni türelmet kíván, ’s hogy repraesentálni, és egyszersmind a’ végzést fentartani nem fér össze: a’ hall­gatóság zaja annyira növekedett, hogy az elnöknek ke­ ‘ ményebben ki kellett kelni e’ visszaélés ellen. Figyelmez­tetjük e’ helyen azokat, kiknek a’ képviselők teremében hallgatni és tanulni hivatásuk, hogy minél szentebbnek tartják az ügyet, mellynek folyamát élénk részvéttel kisé­rik, annyival inkább őrizkedjenek minden o­lyas demon« 193* 811

Next