Pesti Hírlap, 1846. május (667-684. szám)

1846-05-26 / 681. szám

fővel többé ne járjon ; ’s hogy egy szomszéd megye* példá­jára jogunkat se áldozzuk fel: a' leküldött kincstári ítéletet egyik szolgabiránknak kiadtuk a’ végett, hogy a’ benne foglalt esetet vizsgálja meg, ’s eljárásának eredményét terjessze törvényszékünk’ elébe , hogy ez annak nyomán ítéletet hozhasson. Hosszasabb vitatkozást csak az iskolai társulatok’ eltil­tását tárgyazó zalai körlevél támasztott. A’ rendek’ neve­zetes része az újabb események után e’ tárgyban sikeret­­lennek tartván a’ felírást, sérelem’ útján akarta azt előmoz­dítani , minthogy az iskolai társulatok’ eltiltása nemcsak a’ magyar nyelvről hozott törvények’ szellemével, hanem az 1791 : 26.­­ czikkel is , melly az evangelicusoknak nevelési szabadságot enged, teljesen ellenkezik; a’ mennyiben az illy társulatok az evangelicusok’ iskoláiban mindenütt oktatói felügyelet alatt állván , ezen felügyelet által a’ nevelési rendszer’ egyik kiegészítő lánczszemévé képződtek. E’ vé­lemény’ ellenében a’mi politicai antipodeseink a’ legfelsőbb felügyelet’ óriási pajzsával védelmezők a’ kormány’ eljárá­sát. És ez még hagyján! mert az illy okoskodásnak, mellyet minden egyes esetre legkönnyebb reáhúzni, ha érvényes­ségét nem ismerhetjük is el, legalább törvényességi szine megvan. De a’ mi országos hírre kapott főadószedőnk, túl­buzgóságában, minden magánytársulatot törvény által tiltott conventiculumnak keresztelt; egy más táblabiránk pedig,az 1836-iki országgyűlésen szerzett tapasztalatairól hosszas teremiadokat tartván, ifjak között minden társulatot vesze­delmesnek állított. A’ két ellenvélemény’ küzdelméből egy középúton járó indítvány emelkedik ki , melly felirásssal kivánt a’ dolgon segíteni. Határozattá ez indítvány lett­ Az országgyűlést sürgető szabolcsi ’s az ilir érdekek mellett szétküldött varasdi körlevéltől pártolásunkat telje­sen megvontuk. Örömmel üdvözöltük szeretett főispánunknak , báró Perényi Zsigmond ur ő méltóságának válaszát, a’ Tisza­­szabályozás’ ügyében még az esztendő’elején hozzá intézett megkereső levelünkre. Midőn a’ Tiszaszabályozására tár­sulatok kezdtek alakulni , mi , vad Tiszánkat szabályoz­­hatatlannak hívén, társulatba állani nem akartunk; de ő méltóságát mindenesetre megbíztuk , hogy érdekeinket a’ tiszavölgyi társulat’ középponti ülésein képviselje. Ő méltó­sága fáradhatatlan buzgóságában nem elégedett meg azzal, hogy érdekeinket a’ középponti üléseken híven képvise­le, hanem megyénkhez’s megyénk’nagyobb befolyású tagjai­hoz intézett leveleivel köztünk is társulatot teremtett, melly őt képviselőjének ismét megválasztá. A’ válasz’ felolvasását hosszas éljenezés követte , melly a’ sziveknek mélyéből fakadt; ’s e méltóságának egy más levélben fogunk köszö­netet mondani eljárásáért. Az általa leküldött szerződési ’s jegyzőkönyvi példányok, használat végett,az időközben meg­alakult vidéki társulatnak adattak ki.­­ Hogy az árvák’ ügyei valahára a’ tiszti mulasztások s kíméletes elnézések ellen szoros felügyelet által biztosít­tassanak , főispáni helyettesünk e méltósága, ki egyszers­mind egy nevendék-rokonának gyámatyja, maga kívánta az árvák’ ügyeire nézve a’ fenálló megyei határozatok szigorú alkalmazását. E’ kívánat’ üdvös eredménye, rövid tanács­kozás után, az jön , hogy választmány neveztetett, melly­­nek kötelessége leend az árvaügyek’ pontos kezelésére törvényeinkben gyökerező tervet készíteni, s azt a kö­zelebb jövő közgyűlésen tárgyalás alá terjeszteni. Végre nádor­i herczegségéhez, a félszázados ünne­pélyen leendő tisztelgésre , számos tagú küldöttség ne­­veztetett. POZSONY, május’ 20-án. Haladunk! de hogy is ne ha­ladnánk, mikor mindennap’és éj’elteltével 24 órával ju­tunk közelebb az örökkévalósághoz, és illy haladásunk kö­zepette remélhetjük, hogy majd csak eljutunk valahára azon időhöz, mellyel sok jóakaróink reánk nézve még el nem érkezettnek állítanak, és eljutunk az óhajtott nemzeti­­nagy­sághoz, melly nagyságnak boldogító öntudatában, ha a bécsi sz. István’ tornyának tetejében, vagy épen a’ Cavalaghiri’ csú­csán állanánk, emelkedett kebellel mondanék el koszorús költőnk’ szavait: „minden ember legyen ember és magyar, a’ kit e’ föld hord ’s egével betakar!“ — vagy legalább azon vágy­ kifejező kérdést tennék: miért nem Magyarország az mind, mit a’magasságból gyönge szemeinkkel belátunk? mint nem régen egy érdemes és hazánk iránt olly melegen érző tanár, Pozsony’ nagyszerűen regényes vidékének szépségét a’ hegyekről csodálván , a’ természeti nagyságtól elragadtott lelkének fölhevült érzésében azon forró vágy­teljes kérdéssel kiálta fel: warum ist das nicht Deutschland!? — No persze jó is volna! De hogy el ne térjek tárgyamtól, újólag mondom, hogy mi csakugyan haladunk, még pedig részvétben és részvétlenségben; ki nem hiszi, hallja meg a’ következőket: A’ nemzet’ idegeit villanyként átrezgett és a’ haldokló ipar’ ereibe új életet öntött iparvédegylet, minden gyanúsítások’ daczára is, kezdetben meleg pártolást talált városunkban, és hívők, hogy e’részvét le fog győzni minden előszeretetet keblünkben a’ külföld’ terményei iránt, ’s mi büszkék arra, hogy hazánk’ műiparát előmozdíthatjuk, nem szégyenlünk honi kelmébe burkolózni, sőt honfiúi ’s honleányi kötelesség­nek tartjuk, ebbeli tartozásunkat leróva, azon ponthoz köze­líteni, hol nyugodtan mondhatjuk el: valamint szivem hazámé, úgy az , mi annak boritékát fedi, hazám’ virágzásnak indult iparának gyümölcse; de ez édes hiedelmünkben csaknem csalatkozva látjuk magunkat, mert jóllehet a’ kezdet által előidézett eredmények még nagy részben fenállnak, de az azok iránt mindinkább növekedő részvétlenség méltán gya­­nittatja velünk, hogy azok maholnap visszaesnek az előbbi­­semmiségbe, úgy van ez uraim s ne áruljunk zsákban macs­kát, ’s mondjuk ki igazán , hogy a’ milly részvétre előbb az ipartvédegylet talált, most épen olly mellőzés és részvétlen­ség’ súlya alatt nyög; és merem állitni, hogy városunkban nincs tiz hölgy, kinek honi kelme takarná testét, ’s a’ kereske­dők és gyámnokok úgy nyilatkoznak, hogy ha igy megy a’ honi kelmék’ kelete, maholnap kénytelenek azoknak előállí­tásával fölhagyni. Honnan e’ roppant részvétlenség ? ! És e’ bűnt nemcsak az idegen ajkúak követik el, hanem a’ va­lódi magyar hölgyek is, kik állítják , hogy hazájukat sze­retik; nem úgy tisztelt hölgyeim! ha kegyetek és nagyság­­tok egy férfiúnak azt mondják a’ szobában, hogy szeretik, az utczán pedig szégyelnek velök végig menni, akkor ép’ olly kevésbbé részesül azon férfiú a’kegyetek’ szerelmében, minthazájok, hogy ha annak gyáraiban készült kelmékben pirulnak nemcsak közhelyeken megjelenni, hanem azt még tetemeikben is megszenvedni. Nem fog jól esni tudom ke­gyeteknek és nagyságtoknak fölfedezésem, de tisztítsák magokat a’vád alól; és ha ezt tették, győződjenek meg, hogy m­inden hazáját szerető jobban fogja kegyeteket sze­retni és szebbeknek tartani a’ honban gyártott kalapokban, mint a’ Pamela-hrurokban. Hát a’ magyar nyelv hogy áll ? Bizony nem a’ legjobb lábon ! Látszanak, az igaz, nyomai az igyekezetnek, de ez nem kielégítő, ’s mig a’pozsonyi leányok közt egy kört sem tudok, hol a’ magyar nyelv gyakoroltatnék, vagy ta­­nultatnék, addig franczia és m­ég angol körökét is négyet ’s ötöt tudok a’ nyelvnek elsajátítása végett, melly körben levők közt ismerek ollyanokat, kik szót sem tudnak magya­rul, pedig a’ magyar hazának leányai Ugyan kérdem szab. kir. és koronázási Pozsony magyar városnak érdemdús polgárait , mit akarnak leányaik’ irányában a’ franczia és angol nyelvvel , a’ mellyet azok csak addig tudnak, mig a’ nyelvtan a’ kezökben van , és mig térhez nem mentek, azután pedig elfelejtik, vagy épen semmi hasznát sem veszik? Ha tudnám, hogy önök leányaikat valamelly angol lordnak vagy franczia pairnek nevelik, nem szól­nék, és önök’tetteit helyén találnám; de miután önöknek ma­goknak sincs egyéb kinézésök, mint őket valami be­csületes magyar polgárhoz (mert hiszem csak nem fog­ják a’ pozsonyi polgárt német polgárnak tartani, ha­bár nyelve német is?) vagy legfeljebb egy magyar nemes emberhez adni nőül, akkor nem tudom , miért ne volna hasznosabb, a’ franczia ’s angol nyelvtan he­lyett, a’ magyar nyelvet csepegtetni minél jobban be­léjük, és gazdaszonykodásra tanitni, hogy annak idejében nemcsak jó ’s hazájukat szerető anyák, hanem jó házi asz­­szonyok is legyenek. Bizony ha ezt tennék, higgyék el, el­ismerést nyernének a’hazától, és én kérem önöket, ne vesztegettessék a’ drága időt gyermeikkel haszontalanul, hanem taníttassák őket mindenek előtt magyarul, aztán, ha tetszik , Europa’ többi nyelveire. Én remélem , hogy önök komolyabban fogják e’ dolgot meggondolni , ’s nem fogják addig gyermekeiket a’ francziákkali társalgásra előkészíteni, mig azok honfitársaikkal magokat megértetni nem tudják. — A’ mi a’ társalgási nyelvet illeti, az általánosan német. A’ magyar ember sem beszél magyarul. De hagyjuk el a’ magány-köröket, és tekintsünk be köz­helyekre is: a’ pozsonyi casinóban két magyar hírlap van, és ez is talán csak a’ magyar tagok iránti különös kegye­lemből ; de bezzeg vannak ám német lapok, egy nemből három példány is , — de miért is ne, hisz m­t érdekel min­ket Magyarország minden magyar lapjaival , mikor mi deutsche Bürgerek vagyunk? Szép egyesület lesz’ ez, melly illy módon kívánja magával ’s társaival a’ nemzetiséget és honszeretet megkedveltetni; hisz’ urak, ha érzésből ’s jó indulatból nem is , legalább politicából többet tehetnétek a’ magyar nyelv’kedveért. — Továbbá minden törvény ’s fel­sőbb rendeletek’ daczára is van tanitószék, hol a’ magyar növendékeknek német nyelven taníttatnak a’ tudományok, és pedig azért , mivel azok között nehány külföldi német van. Bizony jó volna — ha ugyan ki nem neveznék őket — a’külföldi iskolákban levő magyaroknak követelni, hogy érettek, csak már kölcsönösség’ tekintetéből is, a’ tudomá­nyok magyarul taníttassanak. De biz’ a’ külföldön azt mond­ják , tanuld nyelvünket, ha tudományainkban részesülni akarsz; és igy mi is méltán mondhatjuk: tanuljátok nyel­vünket, ha intézeteink’ jótékonyságában részesülni akar­tok; tanár úrnak pedig szivére kötjük , hogy ne feledje , mivel tartozik állásának , mivel hazájának ’s törvényeinek, mert különben nem érdemes díszes helyére. — Belátván mindezen hátramaradást ’s részvétlenséget a’ nyelv iránt némelly jóérzésű egyének, tanácskozának, hogy miképen lehetne a’nemzeti nyelvet valahol, mint gyülhe­­lyen, öszpontositani, és tanácskozásuk’ üdvös eredménye jön, mikint Pozsonyban alakittassék egy „K­ö­r“, mellynek fő czélja miveltebb társalgás és a’ magyar nyelvnek meg­­kedveltetése legyen. A’ kimondott elv nem soká maradt igéül , hanem testté vált , mert már a’ múlt april’ utólsó napjaiban az egyesület alakultnak nyilvánitá magát, ’s alap­szabályait megerősítvén, azokat a’ megyéhez va’ helyt, ta­nácshoz is leendő fölterjesztés végett, be is mutatta. Huza­mos fenállása már most az egyesületnek csak azoktól függ, kik jelenleg már tagokul aláírták magokat, és kik még alá fogják írni. A’ Kör már eddig is jeles férfiakat számlál a’ főrendi, egyházi és nemesi rendből magának, ’s ennnek folytán nem fél, hogy hosszú időkig fen­ne állhasson. Utoljára megemlítem, miként a’ középponti vasútnál foly a’ dolog, még pedig a’ szó’ teljes értelmében, mert ha van dolog Pesten a’nemzeti színházban, a’ Honderű’ könynyeb­ek­ páholyának kiszivattyúzásában, itt még ezerszerte több fá­radságba kerül az aknákból a’ Kárpátok’ folytonosan áradó tejét kiszivattyúzni. Nade türelem : kiszárad még a’ Hon­derű’ páholya, és mi is száraz lábbal megyünk a’ tunneleit keresztül. A pozsony-nagyszombati vasút nem sokára megnyílik egész­­szombatig, és az ünnepély tánczmulatsággal lesz összekötve, már nagyban készülnek a’ pozsonyiak a’ nagysze­rű mulatságra , a’ pozsonyi német újság pedig (mert a’ tót újságnak nincs szava) gyorsrajzolókat kerít az ünnepélyen mutatkozandó arczkifejezések’ rögtöni lekapására, mellyek­­kel aztán a’ Pannónia’ utján az egész világnak fog kedves­kedni. — i.—b.— SZENT-GYÖRGY, május’ 19-kén. Elérkezett reánk nézve az olly rég’ óhajtott nap , és jelenleg nyugodtan né­zünk a’ jövendő’ elébe. Folyó hó’ 12-én tisztujitásunk volt, megyei alispán­­. Jankó Mihály királyi biztos ur’ vezérlete alatt. E’ napnak mikinti végződésétől függött városunk’ jövő haladási állapota , vagy a’ régi pangásbani maradása, és hála a haza nemtőjének , kivonatunk úgy teljesült nagy részben, mint azt óhajtók; mert tisztikarunk következő rendben alakult: főbíró Barabás István , ügyvéd és tábla, biró , volt tanácsnok , kapitány és országgyűlési követ , ki előbb ugyan a’ királyi biztos által nem volt kije­lölve , de későbben , a’ mennyiben az összes pol­gárság kívánta, de különben is a’ bíróságra kijelölt Szandtner Lajos tanácsnoknak, a’ jegyzővek­ sógorsága’ következtében, kihagyatni kelletvén, az e’ részbeni fel­sőbb normális rendelet’ nyomán kijelöltetett , és a’ kö­zönség’ bizodalma benne öszpontosult is; polgármester ügyvéd Csejtey József újonnan választott tanácsnok lett, kapitány pedig Wlahowszky János; tiszti alügyésznek pedig Mangold Károly választatott; a’ többi hivatalnokok hivata­laikban megmaradtak , és négy választó polgár, szószóló és ennek két ülnökei’választásával egészittetett ki az egész városi igazgatási testület. — A’ tisztujitás’ bevégeztével a’ polgárság a’ megválasztott főbb hivatalnokokat, jelesen a’ főbírót, polgármestert és kapitányt tisztelet’ jelei közt kísérte szállásukig. És igy egy boldogabb jövőnek nézhet elébe városunk, csupán csak egy férfiú’ híjával van, ki, ki nemjelölés’ követ­keztében , meg nem választatott, é s ezen jeles férfiú Hat­vany István választó polgár ’s volt szószóló, kinek köszön­heti e’város minden eddig történt haladását, ’s mindazon jótékony intézkedéseket, mellyek kebelében tétettek; nade majd eljö az idő, midőn ő méltólag lesz jutalmazva érde­meiért. Megemlítendő , hogy ezen német és tót ajkú városban az ünnepély’ megtisztelésére magyar költők akadtak, az egyik a’ város’ egyik régi hivatalnoka Say, a’ másik pedig egy fiatal lakatos mester , kinek egyszerű versei közt kö­vetkezők is állanak: „Ménesy István is (a’ szerző) örven­dezik immár , egy nehány verseket magában componál, hogy a’szegény magyar többé nem árva már stb.Et az igaz , itt még csak kevés idő előtt is szomorú lábon állott a’ magyarság , de most már nincs többé miért panaszkodni , mert az erélyes férfiak mindent el fognak követni, hogy nemzeti nyelvünket kellőleg előmoz­díthassák. — Kárpáti. ERDÉLYI DOLGOK. A’ megfontolatlan bevándorlási és svábtelepitési ügy mindig komolyabb fordulatot vesz. Az Érd. Híradó’ közelebbi számában ismét következő tudósításokat olvassuk: „Szász-városhoz közel, Romosz nevű faluban tűz dühöngött. Eredetét egy elkeseredett oláhnak tulajdonítják, ki executio alá jutván, hitelezőik kielégítésére maga kivánt java­kat kijelölni. Ezekre azonban nem volt annyira szükség, mint lakta telkére , mellyre sváb vala telepítendő. Kihányták te­hát birtokából, ’s, az elintézés szerint, sváb költözött helyé­be. Köszönet, sokszoros köszönet Roth urnak!“ — To­vábbá Medgyesről írják : a’svábokat eleinte dicsérék, nem­csak mint nevezetes mezei gazdákat, hanem mint erkölcsös józan életű embereket is. Nálunk nagy része közülök egé­szen máskép’ mutatkozik. Már a­ tudósító szerint többen közülök börtönben ülnek, verekedés, gyermekülés ’stb. miatt, mintha (kivétel talán mégis van) Würtemberg talán csak népessége’ söpredékét küldené Erdélybe. — Sokan a’ svá­bok közül ugyan átkozzák a’ meghívókat.“ — Végre egy harmadik tudósítás (Hidvégről) többi közt igy szól: „A’ Brassó’ vidékére bejött svábok közül sokat a’ szomszéd Földvárra telepitének. Mint mondják, a’ czél az, hogy miután e’ népes helységben az oláhság valami 26 csa­láddal számosabb a’szászságnál, ’s amaz már évek óta kérelmet adott be a’felsőséghez, hogy legalább illyetén helységeken ruházzák fel őket egyenlő jogokkal , — tehát sváb colonisták által szaporítják a’ szászokat, hogy igy ezentúl is féken tarthassák az oláhokat. A’ héten át­­csinálni hajták emezeket; de ők azt követelők, hogy szabják ki igazságos mértékben, mennyit kelljen nekik ’s mennyit a’ szászoknak dolgozni, azontúl pedig hajt­sák a’ jövevény svábokat is közdologra , miután úgy is emezeknek már a’ közhelyből burgonya-ültetés végett da­rabocska földeket szakasztottak ki. — Végre mégis haj­lottak az oláhok, és dologra mentek. Azonban , — mint gyanitni — a’ földvári szász elöljárók beszenése Brassóba a’ dolog’ állását, mert ime a’ város’ egyik tisztviselője haj­dúktól kisérve l­eérkezék Földvárra, épen mikor számos oláhok a’ falun kívül utat igazitni kiállottak volt. Az oláhok süvegeiket levéve megkérék a’ nevezett tisztviselőt, mon­daná meg nekik , tartoznak-e ők azon sánczokat is helyre­állítani , mellyeket az odavugó szántóföldek’ tulajdonosai ekéikkel töltöttek be, ’s a’ mellyeket következőleg azok tartoznának meg is igazítani ? A’ tisztviselő azt hívén, hogy egy jó reáijesztés helyén lenne, pálczáját ragadja szekeré­ről , leszáll, ’s az egyik oláhot mellbe fogja ’s szidalmazza. Az oláhok látva , hogy ekkép’ a’ tisztviselő hajdú’ szerepei 358

Next