Pesti Hírlap, 1847. július-december (906-1010. szám)

1847-07-01 / 906. szám

Csütörtök Megjelenik e’ lap minden héten négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és pénteken. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással boríték nélkül 5 ft, postán borítékban hetenként kétszer küldve 6 ft 24 kr,­­ négyszer küldve pedig 7 ft 12 kr pengőben. — Előfizethetni Pesten hatvani utczai Horváth-házban 583. sz. a. a’ kiadóhivatalban, egyébütt minden kir. postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi cs. főpostahivatal’ útján történhetik. — Mindenféle hirdetmények felvétetnek , 's egy 4 s­z­e­r hasábozott apró betüjű­ sorért, vagy ennek helyéért 5 pengő kr, a’ kettős hasábu sorért pedig 10 p. kr számíttatik. TARTALOM. Hív. közl. Teendőink. VI. Fővárosi újdonságok. — Nyilatkozás a’ nemzeti színház’ igazgatói’ hivatala iránt. Törvényhatósági dolgok: Vasban, Nógrádban (közgyűlések). Külföld. Hirdetések. Duna­­vízállás. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Öfelsége, Miltenberger Mihály és Sc­hnell­er Antal tolna­megyei táblabírákat magyar nemeslevéllel megajándékozni kegyelmesen méltóztatott. Rózsahegyi István, magyar kir. udv. kamrai járulnok legfelsőbb engedelmet nyert, a­ bajor-frauendorfi kertmüvelő társulattól neki meg­küldött tagsági oklevél’ elfogadhatására. A’nagy kir. udv. kamara, a’ keblebeli kiadóhivatalban Fej­ér­pa­taki József’ nyugalmaztatása által megüresült irnokságra Roszmann József járulnokot, ’s az ekkép megüresült járulnokságra Holnstein Ferencz hivatali gyakornot léptette; továbbá a’ zimonyi megüresült harminczados-segédi állomásra Petrovics Lázár samaczi k. har­­minczadost alkalmazta. — (B.P. H.) Teendőink. VI. — Politicánk első feladata — mint utósó czikkünkben megmutattuk — felvigyázni, hogy az alkotmányosság’ mezején ne tegyünk visszalé­péseket. Kincs a’ szabadság, melly eldődeinktől ránk maradt, ’s mellynek az idegen nem gyanítja becsét. Mint a’ köszörületlen drága kő, ollyan e’ szabadság; formátlan, nem fénylik, sokaktól talán haszontalan ka­vicsnak tartatik, melly csak terhünkre van, ’s mellyet el­dobhatnánk , de mi ismerjük becsét, ’s féltékenyen őrizni fogjuk azt jelen szerény alakjában is, nehogy felettünk sajnálkozva elmosolyodjék a’ jövőkor, mint mi elmosolyo­dunk azon vad népek’ együgyüsége felett, kik, az útleírá­sok’tanúsága szerint, tiszta aranyat, üveg-gyöngyökért ’s pálinkáért cserélnek fel. Nép, melly anyagi jólétért, vagy rendesebb közigazgatási formákért, rendezetlen sza­badságát cseréli fel, egy hajszállal sem áll civilisatio’ te­kintetében magasabban, mint ama’ vad népek. Védeni jelen alkotmányos rendszerünket, mig azt más jobbal nem cserélhetjük fel : ez tehát első feladatunk. ’ E’ tekintetben az ellenzék, mint conservativ párt lép fel. — Elleneink e’ tekintetben azt fogják válaszolni, hogy ezen oldalról működésünk felesleges, mert hisz’ alkotmányunk’ megtámadása nem vétetett czélba senki által. Annyival jobb, kevesebb bajunk lesz, de azon században, hol a’ kénégény feltaláltatott, ’s Francziaországban a’ júliusi mozgalom történt, egy kis vigyázat még sem árt, nehogy, tudtunk nélkül, valahogy egy zápfogunkat húzzák ki, vagy a’ respublicák’legjobbikából, a’ restauratio’bővített kiadása váljék, ds mi ennélfogva e’ tisztünktől sem dispen­­sálhatjuk magunkat. Ha őrködésünk felesleges , azon őrsereghez leszünk hasonlók, mellyet a’ királyok’ udvaránál látunk. Mint a’ király, úgy állítólag alkotmá­nyunk sem szorul védelemre, mint a’ király’ személyét közös szeretet, úgy állítólag az alkotmányt ugyan e’ pajzs védi meg legbiztosabban; az őrsereg szükségtelen, hol, mint állítólag alkotmányunknál, megtámadás senki által nem czéloztatik; ez esetben őrködésünk tisztelet’ jele le­­end. Olly régi ez alkotmány, bizony megérdemli e’ látszó­lag felesleges tisztelkedést. De ez egy maga, feladatunk­nak csak egy részét­ fejezi ki. Abból, hogy valakinek köszörületlen drága követ, azért, mivel fényesnek nem látszik, nem kell eldobnia, ko­rántsem következik, hogy azt örökre köszörületlen álla­potában tartsa meg; mivel azon vad népeket, mellyek tiszta, habár formátlan aranyukat pálinkáért ’s üveggyön­gyökért cserélik fel, együgyüeknek nevezzük, nem követ­kezik , hogy aranyuknak egy részén, a’ civilisatio’ kényel­meit ’s ha kivánják piperéjét magoknak meg ne szerez­zék. A’ drága­kő csak köszörülés által nyeri meg fényét, az aranynak becse épen abban fekszik, hogy általa ezer élvezet’ megszerzése lehetségessé válik, ’s épen igy van az a’ szabadsággal is, melly józan nemzet által csak azért tartatik a’ kincsek’ legnagyobbikának, mert ki vele bir, minden egyebet megszerezhet. Anyagi jólétet, rendes közigazgatást, egy szóval mindent, mi egy nemzet’ anyagi és szellemi jólétét biztosíthatja. — Mit érne szabadságunk, mit érne, hogy lábainkat béke nem szorítja, ha örökké csak egy helyben akarnánk maradni, ha feladatunk nem volna haladni. — Ha első feladatunk , megőrzteni alkotmányosságunkat — mit talán nem fog senki tagadni — a’ második, melly ennek szükséges következése, az , hogy alkotmányosságunk’ ki­­fejlesztésén munkálkodjunk. Valamint azok, kik a’ rend’ ürügye alatt a’ szabadság’ korlátolását tűzték ki feladatokul, egy bizonyos pontnál, meddig a’ szabadságot korlátolni akarják, nem állhatnak meg, ’s akaratuk ellen elragadtatnak elveik által, mig végre a’ szabadságot sem­mivé tevék , úgy az alkotmányosság’ őrei sem állhatnak meg egy bizonyos státus quonak védelme mellett, halad­tak kell a’ szabadság’ ösvényén, meghazudtolnák elvei­ket, ha azoknak tágabb körökbeni, vagy czélszerűbb al­kalmazását nem óhajtanák. Ez országnak helyzete talán senkit sem elégit ki. Midőn gróf Széchenyi férfias őszintességgel először ki­mondó, hogy mindenben hátravagyunk, sokan neheztelve ellentmondtak ezen állításának. De azóta a’ váltótörvé­nyek hozattak be, ezen urak átlátták , hogy abban, mi­ben hátramaradniok legkedvesebb vala — a’ tőke és ka­matfizetésben, hátramaradniok többé nem szabad, ’s sza­vuk most a’ nagy karban szinte haladásról énekel. Az em­berek átlátták, hogy a’merev conservativismus mint egye­seknél, úgy népeknél igen jól illik azokhoz, kik mások­nál magasabbra emelkedtek , ’s mint például az angol, a’ jólétet nagy mértékben élvezik, de ollyanoknál, kiknek épen ellenkező helyzet jutott, csak nevetséges; mindenki meggyőződött, hogy a’ ki bundájában jól érezve magát, csak azért, hogy e’ kedvelt ruha-­darabtól megválnia ne kelljen , a’ világért sem utazna melegebb ég hajlat felé, végre mégis le fogja dobni a’ meleg bárány-takarót, mert mig őmaga állott, addig a’ világ utazott vele, ’s ki e’ por­világon maga menni nem akar, az, mint az egykori pataki diáknak mondá Kazinczy­nk , men­etik. Valódi meg­­csontosult conservativ — kiket gróf Széchenyi Programm­­jában olly igen helyesen honunk’ antediluvianus exemplár­­jainak nevez — ollyan, ki valamiben legalább haladni nem akar , mai nap csakugyan a’ ritkaságok közé tartozik. — „De ha mindenki haladni akar, hisz’ akkor, legalább a’ haladásra nézve, a’ két párt megegyezik. Ha az úgyneve­zett conservativek lassabban , de egy czél felé tö­rekednek, valóban kár annyi szenvedéllyel lépni fel egy­más ellen. Vagy miben áll tehát a’ különbség a’ pártok között, a’ haladásnak milly neme az, mellyet mi tűztünk ki feladatul. Meg fogunk felelni e’ kérdésekre. Politicai elleneink haladni akarnak szinte. Megenged­jük. A’ legkonservativebb úri­ember, ki a’ világ’ kerekeit szívesen megakasztaná, még sem szereti, ha saját kocsijá­nak kerekei megakadnak , 's ha octoberi esős napon al­földünkön utazik , időtöltésül és unalma­ vigasztalására talán szép beszédet készit fejében , mellyel a’ jövő anga­­ricalisnál az útkészités’ czélszerűbb rendszeréről vagy ta­lán a’ vasutak’ szükségéről értekezendik. Kinek fiágat illető jószágai ’s csupa leányai vannak, az ősiség’ eltör­lését fel szokta venni programmjába; kinek épen pénzre volna szüksége , hypothecalis intézetek mellett buzog , sőt ismertünk egy urat, kit a’ conservativismus’ mintájá­nak nevezhetnénk, a’ tespedésnek valódi Horatius Cocle­­se, ki ha ereje lelkesedésének megfelelne, egy egész ha­ladó sereget maga egyedül fel tudna tartani, férfiú, ki arany óralánczát adta volna ide , ha az által akadályoz­hatná , hogy Buda­ ’s Pest soha lánczhiddal össze ne kö­tessék , ’s mégis ezen úri ember is, midőn tapasztaló, hogy jobbágyai évről évre úri tartozásaikban hátramarad­nak, előbb az örökváltság’ barátjává lett, mig most, mi­után sok fáradság után meggyőződött, miként jobbágyai magok erejével soha meg nem válthatnák magokat, már a’ státus’ közbejöttével történendő örökváltságot is sür­geti. Mi tehát nem kétkedünk politikai elleneink­ ebbeli buzgóságán. Hisszük, hogy nyilvánított haladási szán­dékuk sok esetben komoly értelemben veendő, hisszük, hogy sok egyes kérdésre nézve velük könnyen egyetért­hetünk , sőt megengedjük , itt-ott talán részükről olly indítványokat várhatunk, mellyek az általunk tett javas­latokat czélszerűségben felülmúlják, ’s igy elfogadandók , de politicai elleneink’haladási szándékai csak rész­letekre terjednek, ’s itt fekszik azon különbség, melly a’ haladás’ mezején is köztök ’s közöttünk létezik , ’s e’ különbség óriási. „Magyarország mindenben hátravan.* — igy szólnak elleneink — „fejtsük ki azt minden tekintetben. Köz­­igazgatásunk rendetlen; hozzunk belé több rendet. — Törvénykezésünk hiányos; javitsuk e’ hiányokat. Iparunk fejletlen; fejtsük ki. Nincs kereskedés; segítsük elő ébre­dését. Közlekedési eszközeink csaknem közlekedési aka­dályokká váltak , mert hol itt nincs, ’s a’ szekér gyepen jár, könnyebben halad ; teremtsünk újakat. Fejtsük ki anyagi érdekeinket mennyire csak lehet, az anyagi ki­fejtés elé fogja segíteni a’ szellemit is. Mozdítsunk, változtassunk mindent, ha úgy tetszik , csak alkotmá­nyunkat hagyjuk békével, a’ magyarnak nem lehet a’ mostaninál jobb alkotmánya. Szabadságának a’ megye­­rendszernél, mellyel bir, egyéb biztosítékai nem képzel­hetők. Ki felelősségről szól, ki más alkotmányos nem­zetek’ példáját akarná követni, nem fogta fel kellőkép’ helyzetünket. Mi elleneink’ ezen állításainak első részét illeti: ré­szünkről szivesen kezet fogunk velek, csakhogy nem lát­hatjuk át, miként történjék, hogy egy fának minden ágai növekedjenek, csak a’ törzsök nem, mellyen ez ágak füg­genek, vagy hogy egy nemzet, mellynek viszonyai min­den tekintetben változnak, melly minden tekintetben fej­lődik, csak alkotmányára nézve maradjon a’ réginél. Fel­fogásunk szerint minden haladásnak első föltétele, hogy mind azon tárgyakra nézve, mellyek egymással kapcsolat­ban vannak, a’ haladás aránylagosan eszközöltessék, ’s mi­után nincs tárgy, melly alkotmányos állásunkkal össze­köttetésben nem volna, nem képzelhetünk haladást, bár­­milly téren, ha alkotmányos állásunk stagnatióban tartatik. Vegyünk elleneink’ állításait practice. — Engedjük meg, hogy hazánk’ minden tekintetbeni kifejtése lehetsé­ges akkor is, ha alkotmányunk egészen jelen helyzetében marad. Engedjük meg, hogy közigazgatásunkba több rendet hozhatunk be a’ nélkül, hogy annak rendszere megváltozzék, hogy törvénykezésünknek hiányai meg­szűnnek, ha törvényszékeink a’ réginél maradnak, hogy iparunk ’s kereskedésünk kifejlődhetik a’ nélkül, hogy az iparos vagy kereskedőnek a’ törvényhozásra befolyás engedtessék, hogy jó közlekedési eszközök ’s a’ nemesség’ adómentessége megférnek egymás mellett; engedjük meg mind­ezt, mi kétségen kívül több, mint mit elleneink ma­gok hisznek , ’s ha alkotmányunkban aránylagos változá­sokat nem hoztunk be, valljon az illy módon kifejlett nemzet be fogja-e érni jelen alkotmányunkkal ? Ha szám­talan érdek támadott, melly jelen alkotmányos formáink által szorongatva érzi magát; ha viszonyokat idéztünk elő, mellyekre nézve jelen alkotmányos garantiáink biz­tosságot nem nyújtanak, ha ipar és kereskedés által oda jutánk, hogy a’ nemzet’ valóságos ereje az alkotmány’ lánczain kívül áll, mit várhatunk akkor? A’ szabadságnak nincsenek veszélyesebb pillanatai, mint azok, mellyekben a’ nemzet anyagi és társadalmi viszonyaira nézve haladni kezd. A’ történetek ennek any­­agi példáit tartották fel. Sokan az anyagi érdekeket a’ szabadsággal csaknem összeférhetetleneknek hiszik. De a’ valódi ok nem ebben keresendő. — Az anyagi érdekek’ lehető legmagasabb kifejlődése összefér a’ lehető legna­gyobb szabadsággal, csak az szükséges, hogy a’ szabad­ság’ formái az anyagi érdekek szerint néha módosíttassa­nak , ’s mivel ez elmulasztatott, azért vesztek el a’ közép­kor’ majdnem minden alkotmányos institution Mi átlátjuk e’ veszélyt,­­s hogy ez elkerültessék, szükségesnek tartjuk valamint egyes viszonyainkra nézve, úgy alkotmányos szerkezetünkre nézve is a’ haladás’ te­rére lépni át. Mi módon kívánjuk ezt eszközölni, arról más alkalommal. — * * * Fővárosi újdonságok. Ki nem ismeri a’ nemzeti színház’ fontosságát ? Sokat beszéltek, sokat írtak róla, mióta fenáll, ’s oda legalább már eljutottunk, hogy fontosságáról hosszasan elmélkedni, elkésett dolog volna és felesleges. Mert valljon mit mondhatunk még azok után, miket Bajza, nehány év előtt megjelent e’ tárgyú röpiratában megirt? (lásd alább) vagy azok után, miket Kölcsey a’ szinügy mellett tartott lelkes szónoklatában elmondott ? az országgyűlés’ tere­mében is sok szó hangzott e’ themáról, midőn a’ színház­­nak adott fél millióról folyt a’ tanácskozás, és a’ hírla­pok’ figyelmének egyik főtárgya a’ nemzeti színház. ’S ott állunk már, hogy nem kell többé bizonyítgatnunk, miszerint ez nálunk nem pusztán időtöltési ’s nemesebb mulatságokat nyújtó intézet, hanem nemzetiség’ tekinte­téből is egy tényező. A’ fővárosnak magyarosodnia kell, mindenekelőtt, leghatalmasabb léptekkel. Ennek szük­sége rég ki van mondva. A’ nemzet’ szivének tökéle­tesen magyar szellemtől kell áthatva lennie. Várva várjuk e’ szép időt, ’s ámbár még igen messze vagyunk tőle, mindazáltal sok örvendetes és meglepő haladás történt e’ részben az utósó évtizedben, ’s az olly sokáig bitor idegen elemek’ alárendeltségének órája bekövetkezett. E’ rovat­ban, hol a’ nemzet’ szivének nagyobb 's apróbb érüléseit kisérjük folytonos figyelemmel , többször tevénk már bizonyságot a’ nemzeti színháznak a’ fővárosi élet’ nemzetiségére csodás erővel ható befolyásáról. Minden idegen ajkú család, melly színházunkba beszökik, minden utczagyerek, ki Szigligeti’ népszinmüveiből utánfütyöli a’ népdalokat, minden német hölgy, ki ollykor színházunkba vetődve sajnálni kezdi, hogy színpadunk’ nyelvét nem érti, megannyi hódítása nemzetiségünknek. A’ szinház csator­na , mellyen a’ még olly gyéren olvasott magyar iró* gondolatai, a’ korra hatni czélzó eszméi és magyar érze­­mények átfolynak a’ népbe; a’ szinház tükör, mellyben a’ nép magára ismer, elborzad vagy megörül, és cselekszik, a’ mint tetteinek rugója felébred; a’ szinház más világ , mellyben múltúnk’ napjait, idegen népek’ nagyobb ese­ményeit újra keresztüléljük, hogy a’ lelkesedés’ lángja, a’ magasbra törekvés’ szent vágya ki ne haljon közöttünk; a’ szinház fokmérője a’ nemzet’ szellemi miveltségének ’s irány és hang­adója az ország’ társaséleti mozgalmainak.

Next